Nyeremény, ajánlat

A napokban megint a nyakamban lihegett a szerencse.
Igen, tudom, már írtam ilyen e-mailekről többször is, lehet, van már köztetek, aki unja is. Mégis közzéteszem őket. Engem szórakoztatnak. Hogy miket ki nem találnak ezek a fondorlatosak?
Itt van az egyik:


FELICITARI!!!
Dorim  sa va anuntam ca ati câstigat suma de €157.000,00  ( O SUTA CINCIZECI SI SAPTE MII EURO), în cadrul programului ,"Loteria Euroespana" al Uniunii Europeane cu scopul de a promova posta electronica (e-mailul).
Va cerem sa tineti in secret acest premiu si sa nu il faceti cunoscut in mod public pana cand va va fi inmanat, deoarece  face parte din politica de securitate a loteriei  pentru a se evita cererea de catre o alta persoana.
Pentru a se putea procesa inmanarea premiului loteriei , va rugam contactati agentul dumneavoastra
Carmen Fernandez Lopez
Dep. Transf. Int.
TEL: +34 672 916 850
FAX: +34.960.452.350
e-mail: eurozone@....es

A románul nem tudók számára elmondom, arról szól, hogy állítólag az Európai Unió által működtetett "Euroespana" lottón 157 ezer eurót nyertem. Ennek a szerencsejátéknak az az állítólagos célja, hogy népszerűsítse az elektronikus levelezést.Ugyanakkor megkérnek, hogy a nyereményemet tartsam titokban egészen a kézhezvételig - ez hozzátartozik lottózó "biztonságpolitikájához", megelőzendő, hogy bizonyos más személy kérjen - feltételezem a pénzből, de nem teljesen világos. A végén pedig megkérnek, hogy a pénz kézbesítése végett vegyem fel a kapcsolatot az én ügynökömmel (!), aki ez a Carmen Fernandez Lopez, stb. (A megadott e-mail címből töröltem pár betűt, nehogy óvatlanul rákattintsatok, és baj legyen. Ha valakit érdekel, esetleg megadom privátba :)
Tudom én, hogy az ilyen hülyeségeket nem kell boncolgatni, na, de azért egy kicsit, lécci, lécci.
-Az első kérdés ilyen esetben mindig az, hogy honnan van meg nekik a címem. Igaz, hogy az nem titkos, sőt, ugyancsak nyilvános, hiszen nyomtatásban is gyakran megjelenik a Bihari Naplóban, de hogyan került el hozzájuk. Más ország, más nyelvterület. Esetleg benne lennék egy hatalmas nagy gyűjtőben?
-A második: promózni akarják az elektronikus levelezést - !? Van arra szükség? És csak úgy általában? Semmi megkötöttség, mondjuk egy piacra most betörő rendszer megnevezése nélkül, amit reklámozni kell?
-A fentihez kapcsolódva: a nyereményemet tartsam titokban, legalábbis, míg átveszem a lóvét. Na, ez aztán a reklámozás: olyan amit titokban kell tartani. Aztán tudva, hogy úgy sem lesz belőle semmi, az egész az örök homályba vész végül :)

                                                                                                                    (Illusztráció: dunaharasztima.hu)
A másik e-mail már magyarul van - de lehet, ennek ellenére is kellene hozzá egy tolmács. A szemmel láthatóan géppel fordított szöveg nem nyereményről ad hírt, hanem valami elektronikai cikkeket akar eladni:
Üdvözlettel:
     ◆ Mi egy nagykereskedő a legjobb hírneve a becsületesség és
      integritását, elsősorban eladni mindenféle márkájú elektronikai termékek
      ◆ Nincs kétség afelől, úgy véljük, hogy a minőség, a legalacsonyabb árat, első osztályú
      szolgáltatásokat, melyek révén a különbséget.
      ◆ Ne habozzon, honlapunkon, ahol talál egy kellemes
      meglepetés
      ◆ Kapcsolat: iorange.hk
      E-mail: iorange@188.com
      MSN: iorange188@hotmail.com


Igen, egy ilyen szöveg alapján az embernek elsőként is a becsületesség jut eszébe, és maga előtt látja azt a nagykereskedőt, aki féltve őrzi a jó hírnevét. Abban lehet valami, hogy a honlapjukon valóban találnánk egy "meglepetést", ami inkább nekik lenne kellemes, mint nekünk.

Hadügyi grillcsirke

Nincs abban semmi meglepő, ha egy egyetem szociális felmérést készít.
Abban sem, ha egy egyetem szociális felmérést készíttet.
Nincs abban semmi kivetni való, ha egy egyetem kancellárja egy szociológiai felmérés összefoglalóját publikálja egy lapban.
A dolog azonban kuszálódni kezd, ha az illető kancellár maga határozza meg, ki legyen a megbízott a szociológiai felmérés elkészítésére. Ha elárulom, hogy a felmérés elkészítésére nyolc millió forintot szántak, akkor már érthetővé válik, hogy a kancellár nem bízta, nem bízhatta a véletlenre, ki vegye fel a pénzt. Most már elárulom, a magyarországi Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemről van szó. A nemzetvédelem komoly ügy. Gondolom, az ezt oktató egyetem is egy komoly hely kell legyen. Ahol egy komoly szociológiai felmérést készíttettek el. Kivel? Egy vállalkozóval. Ebben nincs semmi meglepő. Vannak komoly vállalkozók, akik például felmérések készítésére vállalkoznak. Kicsit meglepett, mikor hallottam, hogy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem kancellárja a pesterzsébeti piacon grillcsirkét árusító vállalkozót találta a feladatra legalkalmasabbnak. Aki felvette a 8 millió forintot - és azt készpénzben tovább is adta magának az illető kancellárnak. A felmérés elkészült, azt az egyetemen dolgozók készítették el. Ők nem kaptak a pénzből. Hallom továbbá, hogy a honvédségi berkekben további 45 korrupciós ügyben zajlik vizsgálat Magyarországon. Meg azt is, hogy 2005 és 2010 között a honvédségnél elkövetett korrupciós ügyletek miatt 1.7 milliárd forint kár érte az államot.
Gondolkodom. Vajon mi haszna volt az egészben a grillcsirkésnek?

                                                                                                                                              (fotó: femina.hu)
Nem lehet, hogy ez az egész egy konspirációs ügy, és az ellenség megtévesztését szolgálta? Olyan furmányosak manapság a hadászok. Meg a kémek. Vagy esetleg leszerződtették a hadsereg hadtáp-grillcsirke fő szállítójának?
És, hogy ez az egész haza-nemzetvédelem-grillcsirke-korrupció történet kerek legyen, na, hogy hívják a Honvédelmi Minisztérium ügyben nyilatkozó helyettes államtitkárát? Dankó István. Akit akár Pistának is szólíthatnánk. Aha, ez talán egy újabb trükkös hadicsel. Lehet, nótázni is tud ez az államtitkár. Hogy elterelje az ellenség figyelmét. Értem én, engem nem lehet félrevezetni, kisapáim.

Van, ami...

Ahogy ígértem tegnap, itt a 2.
Egy 25 évvel ezelőtt megjelent könyvet olvasok. Szerzője az akkor még a maihoz képest nem annyira ismert riporter, Friderikusz Sándor. A kötetben talk-show - interjúk olvashatóak, nyomtatott, szerkesztett formában. Az egyik interjúalany Kondor Katalin. Az idősebbek talán még emlékeznek rá, annak idején gyakran szerepeltetett televíziós-rádiós újságíró volt, például a korabeli A Hét című politikai-közéleti heti magazin szerkesztő-műsorvezetője. (Sok egyebet is csinált, de most sem erre, sem a korabeli politikai környezetre nem térek ki. És azt se boncolgassuk most, kinek mennyire hiteles személyiség ő.)

                                                                                           (fotó: julianusbarat.hu)
Szóval, ebben az interjúban Kondor Katalin sok egyéb mellett megfogalmaz néhány olyan mondatot is, ami szerintem ma is érvényes (és ami sajtóban dolgozónak különösen ismerősen csenghet).
- "...az emberek hangulata manapság nem attól rosszabb az országban - mint azt egyesek állítják -, hogy ráébreszti őket a valóságra a sajtó, hanem esetleg magától a valóságtól."
- Összetűzésbe keveredett valami elvtársakkal, olyasmit mutatott be, ami nem szolgálta a párt érdekeit: "Tehát nem az a fontos, hogy valakik bizonyítottan hibát követtek el, hanem hogy ezt miért mutatják be a televízióban."
- Egy alkalommal azért kezdték ki, mert "nem megfelelő pulóvert" viselt. "Természetesen" ez álindok volt, mégis nyilvánosan, újságcikkben mentek neki. Erre reagált: "Végül is, amikor alaposan átgondoltam a dolgot, az jutott eszembe, hogyha ez a hölgy (a cikk szerzője) mindössze ennyit tudott írni a műsoraimról - és több érdemi tényleg nem volt a cikkben -, ha benne az indulatok így működnek, ha tényleg csak ennyi jutott eszébe, nekem ez nem lehet partner, kár is fájdalmat vagy dühöt érezni miatta."
Mint mondtam, ezek 1986-1987-ben hangzottak el, kb. abban az időben, amikor a tegnap idézett film játszódott.
Tegnap azzal fejeztem be, hogy mégis változott a világ.
Ma meg azzal fejezem be, hogy azért van, ami változatlan.

A mi életünk

Érdekes módon "köszönt vissza" rám kétszer is a hét végén a múlt. A sajátom, és a közös. Azokéval  közös, akik átélték a "múlt rendszert".
1.
Tegnap este vetítette az m1 A mások élete című német filmet. 1984, Kelet-Berlin, NDK. A "szocialista tábor" legjobbnak (!?) mondott titkosszolgálata, a Stasi mindenütt ott van, minden tud, mindent lát. Egy ügynök értelmiségiek megfigyelése közben rádöbben önnön kisszerűségére, és úgy menti meg a megfigyelt személyt, hogy magát sodorja veszélybe, miközben az illető mit sem tud róla. A megfigyelt - aki író - a rendszerváltás után, szinte véletlenül jön rá a történtekre. Könyvet ír Szonáta egy jó emberről címmel, HGW XX/7 - nek ajánlva azt.
(A film kritikája itt olvasható, és ha van 2 órád, itt meg is nézheted, feliratozva.)

                                                           HGW XX/7                                 (fotó: mozinet.hu)
Ahogyan az a kritikában is olvasható, az ember óhatatlanul is összeveti a látottakat azzal, ami saját emlékeiben él. És azzal, ahogyan ma gondolkodik róla. És azzal, ahogyan az követően, és az óta történtek a dolgok.
Számomra a legdöbbenetesebb a végén történt. Az író, miután szembesül azzal, hogy a megfigyelője volt a megmentője, meg akarja ismerni. Bemegy az Emlékhely és Kutatóközpont-ba , és egyszerűen kikéri a róla annak idején készült aktákat. Megvárja az aktákat - nem várólistára kerül, aztán majd egyszer kap valamit. A jelentések végén látja az ügynök kódját: HGW XX/7. Feláll az asztaltól, odasétál az irodistához, és a világ legtermészetesebb módján megkérdezi: ki az a HGW XX/7 ? Az irodista elővesz egy kartotékokkal teli dobozt, és a világ legtermészetesebb módján kikeresi, és megmondja az illető ügynök nevét. Mondom ott helyben megmondja, nem kell kérvény, rimánkodás. Ez nem kitalálmány: a Stasi-iratok mindenki számára nyilvánosakká lettek, bárki utána nézhetett: ki és mit jelentett róla. A nyilvántartás nem tűnt el, nem lett hiányos (hogy aztán a hiányzó oldalak egyike-másika mégis előkerüljenek mondjuk választási kampányok idején...)
Az író agyában a fényt az a beszélgetés gyújtja meg, amit egy egykori miniszterrel folytat. Aki egyike volt a "mindenhatóknak". Aki meg is fogalmazza: sokan bukása után ismerik fel, milyen jó volt a "mi kis köztársaságunk". Ugye, milyen ismerős szöveg? Mire az író kifakad: "Elképesztő, hogy ilyenek vezettek egy országot, mint maga."
Bizony.
Rosszabbat mondok: ma is vezetnek. Néhol szó szerint ugyanazok. Vagy, ahol már nem ők, a tanítványaik. Ez még elképesztőbb.
Hogy mégis, változott a világ?
Ezt elismerem. Már nem kell a lehallgató készülék drótját a kárpit alá rejteni...
2. - Na, de ezt majd holnap.

Megálló

Haláli sztorit hallottam ma a rádióban: az egyik önkormányzat buszmegállót építtetett. Ez eddig rendben van - csakhogy olyan helyre, ahol már... két éven nem jár busz. A műanyag panelekből összedobott fedett váró olyan utcában áll, ahol  alakosok emlékezete szerint éppen két éve ment el az utolsó járat, és újabb azóta sem jött. Ahogyan az kell, van mellette szemeteskuka is, sőt, kifüggesztettek menetrendet is. Igaz, azon nincs semmi feltüntetve - a fentiek fényében ez nem meglepő.
A hírt kommentáló rádiósok valójában lelőtték a poénokat, amelyeket megfuttathattam volna, a lehetőségeket illetően. Következzenek ezek, némi kiegészítéssel:
-népmesei megközelítés: a megállót mintegy megelőlegezésként tették oda, hátha mégis csak arra téved egyszer egy busz, annak sofőrje, látva a megállót, megáll, és aztán ez rendszeressé válik;
-realista megközelítés 1: az önkormányzat pályázatot nyert a megálló létesítésére, a pénznek "más rendeltetést" találtak, ám jött az ellenőrzés, és valamit össze kellett dobni, bárhova;
-realista megközelítés 2: a nagyon közelben lakik egy "nagyon fontos" személy, ezért kellett egy megállóhelyet kialakítani, ahol egyszerűen meg lehet állni, lehet várakozni;
-népnemzeti megközelítés: a megállót valójában nem a buszjárat miatt állították, hanem, hogy helyet teremtsenek a közelben lakók közösséggé kovácsolásához - hiszen hol jön össze mindenféle ember? Na ugye.
Egy poén azért mégis csak van a végére, hiszen nem véletlenül nem mondtam el eddig, hogy hol történt az eset.
Lehet, hogy észre sem vetted?
Lehet, hogy magától értetődőnek vetted, hogy nálunk?
Hát nem. Nagy-Britanniában!
Azt hiszem, a fenti magyarázatok így már kicsit okafogyottá váltak. Akkor mi lehet a magyarázat?
Talán csak nem a legendásan jó brit humor?!
Vagy egyszerűen csak a mindentől független, mindenütt fellelhető hülyeség.

                                           Arccal a lakossági igények felé...      (Illusztráció)
                                                                                                (Fotó: urbanista.blog.hu)

Híd hídtól hídig

Mondják, sorsunk meg van írva.
Hogy stílszerű legyek, erre most azt kell mondjam: Chuck Norrisnak nincs megírva a sorsa - Chuck Norris maga írja a sors könyvét.*
Azonban úgy tűnik, Chuck Norris mégsem kerülheti el a sorsát: híd lesz belőle, akárki meglássa.
Mint emlékezetes, pár éve egy budapesti híd elnevezésére hirdetett internetes szavazást a városvezetés. Több se kellett a népnek, fittyet hánytak a hazafiak neveire, meg a hazafias javaslatokra, és azonnal vevők voltak a vicces javaslatra, hogy a mindig és mindent legyőző filmsztár legyen a befutó. A szavazásra felfigyelt az amerikai humorista, Stephen Colbert, aki poénból saját maga is versenybe szállt, sőt, végül ő kapta a legtöbb voksot. A hidat végül egyikükről sem nevezték el, a városvezetők a rendkívül fantáziadús Megyeri híd mellett döntöttek, utalva a városrészre - minek kellett a szavazás?!
Az igazság legyőzhetetlen bajnokának neve aztán szóba jött még például a miskolci uszoda, majd egy újabb híd elnevezésekor. Ez már a Tisza fölött ível át, és végül Móra Ferenc nevét kapta.
De a hidak nem engedik Chuck Norrist. Vagy ő nem engedi a hidakat?

                                                                                                                               (Illusztráció: wikipedia.org)
Legújabban Szlovákiában, Pozsony megye vezetői tapasztalhatják meg, milyen az, amikor a nép szavát akarják meghallani. És amikor a nép hallatja is azt, és vicces kedvében van: egy Dévényújfalut  (Devínska Nová Ves) és az ausztriai Schlosshof nevű községet összekötő, a Morva folyó feletti kerékpárhídnak keresnek nevet. A Facebookon  hirdettek szavazást, és javasoltak három történelmi nevet, azzal a felkiáltással, hogy "a többit az emberek fantáziájára bízzák". Na, ha rájuk bízták, megkapták: bár van javaslat Mária Terézia hídra, meg Szabadság hídra, de pillanatnyilag 66%-al a Texas Ranger vezet. Ezt látva a szavazás kezdeményezői már finomítanak, mondván, csak az emberek véleményére kíváncsiak - vagyis előkészítik a terepet, hogy esetleg kihátrálhassanak az eredmény mögül. A hidat szeptemberben kezdték építeni, és a nyáron már át is szeretnék adni, hogy az emberek szabadon karikázhassanak ott, ahol évtizedekig a vasfüggöny elválasztotta őket. Apropó, Vasfüggöny híd név is megfogalmazódott, amiben azért már van fantázia.
Lényeg a lényeg: divat lett névadáskor Chuck Norrisra szavazni.
Bárhol. Bármikor.
Hiszen Chuck Norris mindenkié.
Mondhatnám úgy is, hogy ő maga a híd az emberek, a nemzetek között. Egy áthidaló.
Ő a híd hídtól hídig.

(*Írjátok meg a Hozzászólás-ban vagy az rczcs@citromail.hu - ra kedvenc Chuck Norris vicceteket!)

A nagy ötlet

Tavaly októberben többször is írtam arról, milyen szervezetten, rendezetten zajlott Romániában a népnek az ő megszámlálása. Ami azért elég fontos akció, hiszen aztán elég sok mindent mérnek, alakítanak a kapott adatokhoz. Ezért is alapvető, hogy pontos adatok szülessenek. Na, ezek tutira pontosak lesznek, lehet rájuk alapozni. Már csak azért is merem ezt bizton állítani, mert az internet korában (amikor pl. a Kepler 22b nevű bolygóra vetjük a szemünket, ugyanakkor az Antarktisz jege alá is beférkőzünk) évekig tartónak jósolják az adatok feldolgozását. És, mint tudjuk, na minek kell az idő? Igen! A jó munkának - ügyes vagy, leülhetsz.

                                                                                                                                   (Illusztráció: betetakcio.hu)
Szóval  - már nem azért, hogy dicsérjem magam, de tényleg - én megmondtam már akkor, hogy nem kell a nagy felhajtás például a személyi számok körül, hogy most akkor kell-e kérni, vagy nem, kiadható-e vagy sem - az adatfeldolgozók kérjék ki azt egy hivataltól, hiszen mindegyikünké megvan valamelyiknek, mert egy legegyszerűbb űrlapot sem lehet kitölteni, hogy ne kérnék (apropó adatvédelem).
Ez volt akkor.
Most meg mit hallok?
"Állami intézmények adatbázisából pótolná a statisztikai intézet a népszámlálás hiányzó adatait."
Heuréka!
Te, ezek olvassák a blogomat! Így már értem például azt is, miért viselkednek furcsán a telefonjaim!
Azt mondják, hogy az adóhivatalok, a katonaság, a tanintézetek meg a büntetés-végrehajtási intézmények adatait fogják használni. Nagyon leleményes. Hiszen mindenki jár vagy járt oviba, iskolába (vagy legalábbis lajstromba vették); van valami jövedelme, tehát adózik; még nem olyan régen szüntették meg a kötelező katonai szolgálatot, tehát a férfiak jó része nyilvántartott; akire pedig semmi nem vonatkozik, azt előbb-utóbb bekasztlizzák - tehát mindenki le van fedve.
Nem is értem, mire volt az a nagy felhajtás?! Eleve így kellett volna kezdeni. Na, majd a következőnél.
Te, figyelitek, mit kihoznak ezek az én ötletemből?

Egységes. Nemzet. Állam

Bizony, furcsa dolgok tudnak történni egy olyan országban, melynek hatalmasságai úgy döntenek, hogy az uralmuk alá kapott területet egységes nemzetállamnak nyilvánítják. Ahogyan történt az Románia esetében.
Például a Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) panasszal élt  az Országos Audiovizuális Tanács (OAT) felé, mert szerintük a Realitatea kereskedelmi hírtévé egyik médiakampánya diszkriminatív. Ebben ugyanis szerepel(t) egy klip, melyben elhangzik: "Románia a románoké". Az azóta már nem sugárzott klip az OAT szerint ellenben nem diszkriminatív, elfogadták a tévések érvelését, hogy annak mondanivalója az ország minden polgárához szól. Szerintem is igazuk van: az ország minden polgárához szólt. Egyesekhez azért, hogy megerősítse bennük a nemzeti - sőt, az arra fogékonyakban a felsőbbrendűségi - érzelmet, másokhoz meg azért, hogy "helyretegyék" őket... Még azt is mondhatnánk, hogy ez a megfogalmazás, így ahogy van, mindenki számára elfogadható, ha ... és most következne, hogy hol is kellene lenni akkor a határoknak, de ebbe most ne menjünk bele, mikor "anyaországunk" is a "határok feletti nemzetegyesítést" tolja az orrunk alá.
Furcsa helyzet adódik ott, ahol a többségi nemzet tagjai kisebbségi sorban találják magukat (miközben elvileg egy egységes nemzetállamban élnek).
Ilyen például Székelyföld.
A Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Polgári Fórumának vezetője, bizonyos Ioan Lăcătuşu (ősi román név, óh) arra panaszkodott a nép ügyvédjének (ombudsman), hogy a székelyföldi románoknak folyamatosan hátrányos megkülönböztetésben van részük.
A felsorolt példák tényleg égbekiáltóak.
Például elvárják egy köztisztviselőtől, hogy tudjon a helyi - ott nagy többségben élő - lakosság nyelvén. Ilyet!? (Lăcătuşu úr bizonyára nem szeretne például a nálunk sokkal magasabb életszínvonalat nyújtó Finnországban élni, hiszen ott az 5-6% körüli svéd kisebbség nyelvét hivatalossá tették.)
Különösen nehéz lehet Lăcătuşu úrnak feldolgozni a tényt, hogy a tanügyi törvény kisebbségekre vonatkozó passzusait nem alkalmazzák a székelyföldi románokra. A törvény ugyanis kimondja, hogy a kisebbségek nyelvének, irodalmának, történelmének tanítására fordított többlet munkáért többlet juttatás jár. Igen ám, de a román nyelv, irodalom és történelem tanítása nem többlet, még akkor sem, a Székelyföldön a románok vannak kisebbségben.
Na, ez aztán a skizofrén szitu!
Nem csodálkozom, hogy Lăcătuşu úr - sajtóbeszámolók szerint - csalódottan vette tudomásul, hogy a nép ügyvédje nem talált kivetnivalót abban, amiben ő igen. Sőt, én megértem őt: hogyan lehet igazat adni kisebbségi ügyben olyanoknak, aki egy egységes nemzetállamban nincsenek is?!
A sok szöveg után jöjjön egy illusztráció. A fotót tavaly télen készítettem a Bihar megye észak-keleti részén lévő Berettyószáldobágy (Săldăbagiu de Barcău) határában, és úgy hiszem, jól illik a témához:

Pancs

Ha nekem valaki egy sárgás folyadékkal telt flaskát adna, hogy igyak belőle, hát, elutasítanám. A helyzeten finoman szólva nem javítana, ha az az illető ráadásul egy orosz lenne.
Még akkor sem, ha az illetőt történetesen tudósnak mondanák, ő meg azt nekem, hogy az a sárgás valami víz. Mégpedig olyannyira tiszta, hogy akár több millió éve még a napfény sem vetett rá szemet (jaj).
A történet megesett a napokban: egyenesen Putyin elnök elé járult bizonyos Jurij Trutynev (hm, azt hiszem, az ilyet nevezik beszélő névnek), aki Oroszország Természeti Erőforrás Minisztériumának vezetője, és abból a vízből kínált az elnöknek fogyasztásra, amit az Antarktisz jege alatt 4 kilométerre lévő Vosztok tóból merítettek. Kérdés: mi a viharnak kell az oroszoknak az Antarktisz jege alatt furkálódni? Úgy sem fogják megmondani. Más kérdés, hogy úgy is mondanak valamit. Például, hogy az egy és harminc millió évvel ezelőtti időszakban keletkezett tóban (már a meghatározás is olyan tudományosan pontos, mit számít 10-20-30 millió év) esetleg olyan életformára bukkanhatnak, ami közelebb vihet annak megértéséhez, milyen életforma lehet más égitesteken. Nekem ennél földhözragadtabb ötletem van: szerintem nem estek volna kétségbe, ha fúrás közben rejtett földgáz vagy kőolajmezőre bukkannak. Vagy bármire, amiből pénzt lehet csinálni. Vagy politikai tőkét. Kovácsolni.
A furkászó tudósok évek óta ügyködtek, hogy lejussanak a tóhoz.

       A Vosztok tó feletti tudományos telep. Bejelöltem balról a fúrótorony épületét
                                                                                                          (Fotók: index.hu)
Most, mikor már csupán pár méter hiányzott, furcsa módon egyszer csak hirtelen megszakadt velük minden kapcsolat. Pedig az amerikai kollégáik is módfelett szerették volna tudni, mit csinálnak. Aztán azt is mondták, hogy egy pillanatra sem tűntek el. Ez is egy kicsit zavaros... Igyekezni kellett, mert már csak rövid idő volt hátra az antarktiszi kellemes nyárból, amikor csupán -40 Celsius fok körüli a hideg. Aztán hidegre fordul, és lesz ott -80 is. Aztán csak előkerültek. Pontosabban el sem tűntek, na. Lényeg: e hónap elején végre sikeresen belefúrtak a tóba. Ami évmilliókig nyugton volt.
Mondják, hogy a fúráshoz - mivel baromi hideg volt, és kellett a fagyás ellen - kerozint használtak. Nem értek hozzá, biztos jó technológia. Azt azonban gondolom, hogy amikor ilyen, évmilliók óta érintetlen vízhez közelednek, akkor a kerozin kitűnő anyag a szennyezés elkerülésére, a sterilitás óvására... Aztán erre maguk is rájöttek, és a kerozint felcserélték freonra. Jól tették. Valószínűleg. Na, így jutottak el 3769,3 méter mélyre, amikor a Vosztok tó vize állítólag felcsapott a furatba.

                                                A fentebb bejelölt torony, közelebbről
Ez egy sikertörténet.
Az orosz tudomány sikere. Sikerült, amit mások csak akartak. Ők értek oda hamarabb, mint annak idején Gagarinnal az űrbe. Most meg a mélybe.
Sikerült továbbá belepancsolni egy 1 vagy 30 millió éve érintetlen közegbe. Éljen! Ideje volt már. Nem vennék rá mérget (de még a sokkal környezetbarátabb freonból sem egy kisebb adagot sem), hogy a tó steril maradt. Hogy mi került bele? Ki tudhatja? Lehet, még maguk az oroszok sem.
Nem is csodálkozok, hogy Putyin elnök nem élt a megtiszteltetéssel, és nem kortyintott a dinoszauruszok idejéből való vízből. Mert mi van, ha lenyelt volna valami eddig ismeretlen életformát?! A szó szoros értelmében a vécén húzták volna le végül a több éves megfeszített tudományos munka eredményét. Rossz rágondolni is.

Ki véd meg az "emberjogvédőktől"?

Nem örülök, hogy igazam lett.
Karácsony táján írtam arról: úgy néz ki, Marosvásárhelyen felveheti a még 2. számot viselő iskola a városépítő néhai polgármester, Bernády György nevét. Akkor ugye szóba jött, hogy a Helyi Tanács megszavazta a javaslatot, melyet a szülők aláírásgyűjtése támasztott alá. Nem kellett nagy jóstehetség annak előre látásához, hogy azok, akik ezzel ellentétben Adrian Păunescu volt kommunista költőt szerették volna névadónak, ebbe nem nyugszanak bele. Az önkormányzati javaslatot még nem ültették gyakorlatba, sőt, nem is konkrétan a Bernády György nevének felvételéről szavaztak, csak a névváltoztatás procedúrájának elindításáról - máris itt határozat semmissé tevésére szóló kérelem.

                                                     A szóban forgó iskola                   (Fotó: szekelyhon.ro)
Nem mondanám, hogy a dolog meglepő. Jellemző ez az országra, melynek területén Marosvásárhely most van. Abban sincs semmi meglepő, hogy ezt a semmitési javaslatot ugyanaz a személy jegyzi, aki a hírhedt költőt javasolta "keresztapának", és aki (micsoda eredeti ötlet) most aláírásgyűjtést kezdeményez a maga javára. A hátborzongató az, hogy mindezt egy olyan szervezet nevében teszi, mely nevében hordozza az - kapaszkodj meg - "emberjogvédő" megnevezést! Ezek után feltevődik a kérdés: nem hiányzik-e a szervezet nevéből valami? Például az a meghatározás, mely körülhatárolja, mely emberek jogait védik is ők pontosan.
Azért azt is még hozzátenném, hogy arról a Marosvásárhelyről beszélünk, ahol pillanatnyilag a mi, magyarok érdekeinek védelmére esküdöző magyar pártok huzakodnak, hogy állítsanak-e közös polgármesterjelöltet...
Nem tudom, használtam-e már azt a szót fentebb, hogy "Jellemző" ?!

Mesék (H)Óperenciából

Tényleg borzalmas hóhelyzet van az ország egyes részein.
Az azonban csak idő kérdése volt, mikor fabrikálnak a néhol tragikus helyzetből tragikomikus sztorikat. Ma kettőt is láttam az egyik román kereskedelmi tévécsatorna híradójában.
1. Némely faluban élelmiszerhiány van, mert az utak alig járhatóak. Valahol a Regátban vagyunk, láthatóan lepusztult kis faluban. Kamion hátulján a ponyva felhajtva, a raktérből valaki szatyrokat adogat kifelé az egymást taposó "szegényszagot" árasztó tömegnek. A riporter meg is állít a hókupacok között zsákmányukkal boldogan csúszkáló nőket: mit kaptak? Hiányos fogazatuk miatt hátborzongató mosoly közepette mutatják az egyik párt címerével ellátott reklámszatyorjaikat, benne némi élelmiszerrel. Kitől kapták? Fogalmuk sincs, hallották, hogy valamit osztanak - oszt jöttek. XY úr, a főváros egyik kerületének polgármestere azonban nagyon is jól tudja kicsoda ő. Helikopterrel érkezett a helyszínre, gyanítom, a tévéseket is ő röptette. Mert mit ér az egész hajcihő, ha csak a falusiak örülnek a kis makaróninak, meg rizsnek? Örüljön az egész ország, lássák, hogy ő jótékony. Nem kérdés, hogy milyen pénzből. Úgy értem, ez nem szerepelt a kérdések között, amit feltettek neki.
2. Nagy a hó. Néhol a házak tetejéig ér.

                                                                                                                                     (Fotó: manna.ro)
Bizony elkél a segítség. A megindító képsorok hatására érzete úgy egy munkanélküli, hogy tovább nem ülhet munka nélkül. Felkerekedett, hiszen ideje mint a tenger, erős, egészséges, lapátolni tud, és uccu neki, máris ment egy bajban (és hóban) lévő faluba. Ott bekopogott egynémely háztartásba, hogy nem-e lenne szükségük egy - sőt, két - dolgos kézre. Bizony, hogy volt. Hősünk lapátot ragadott, és hányta a havat hűvös halomba, utat vágva a szegény falusiaknak. És micsoda pokoli szerencse, hogy az egész, mesébe illő sztoriról tudomást szerzett egy tévéstáb! De nem, hogy csak úgy valahogy, hanem már rögtön a gondolat megszületésénél is ott voltak, és - hogy úgy mondjam - már a gyökerétől nyomon követhették a mesebeli hóhányó igaz történetét.
Kellenek az ilyen lélekmelegítő, jókedvre derítő történetek ebben a nagy hidegben.

Vonalban

Hajnalban arra ébredtünk, hogy a vezetékes telefonunk már "felébredt".
Úgy is mondhatnám, életre kelt. Önállóra. Na, a kagyló azért nem szállt le a készülékről, csak utóbbi kattogott, berregett, de nem csengett. Aztán elhallgatott. Mire gondolhat ilyenkor az ember? Valaminek csak történnie kell, hogy ez legyen...
Erről jut eszembe, régebben megtörtént már, hogy hívást akartam kezdeményezni, felvettem a kagylót, és míg a fülemhez emeltem, már kezdtem volna nyomogatni a számokat. Igen ám, de akkor meghallottam, hogy valakik már beszélgetnek. Valaki - aki nem én voltam, valakivel - akit nem én hívtam. Akkor mit keresnek az én vonalamban? Gyorsan le is tettem - hiszen nem akartam én hallgatózni, beszéljék csak meg nyugodtan.

                                                                                                                    (Illusztráció: vianya.blogol.hu)
Szóval, most nem jutottunk idáig, a hajnali berregés hamar abba maradt.
Ugyanaz a nap. Csak másik telefon. Ugyancsak asztali készülék, amely kábel nélküli, mobilként funkcionál, és a kábeltévé meg az internet szolgáltatója adta. Cseng. Ki is írja ki keres. Felveszem. A vonal másik végéről matatást hallok. Majd az ismerős hang beleszól. Mindketten hallózunk. Aztán köszönünk, és .... várunk. Miért hívtál? - kérdezi, mikor ő unja meg előbb a patt helyzetet. Én?! - értetlenkedek - hiszen te hívtál. Én nem, te hívtál - jön a válasz. Elég hülye szitu. Győzködjük egymást: de hát te hívtál / én nem hívtalak, te hívtál, és nálam csörgött. Ebben maradtunk. Vagyis, hogy egyikünk sem hívta a másikat. De akkor ki csengetett?!
(Összeesküvés elmélet: csak nem a "fiúk" rendetlenkedtek?!)

34 éves bunda

Ne kövezzetek meg érte, de már megint foci...
De azért több is annál, akinek van türelme a végéig, meglátja.
Szóval vannak az ember életében, mármint a focit szeretőkében, olyan meccsek, melyek egyszerűen megmaradnak. Szokták mondogatni a szpíkerek egy-egy jó meccs után, hogy erről sokáig fogunk beszélni, meg, hogy ez felejthetetlen - ááá, fenét, ritkán az ilyenek olyanok.
Nekem például ilyen az 1982-es VB-ről a brazil-olasz, amit a brazilok egyszerűen képtelenek voltak megnyerni, bármilyen szép gólokat lőttek - de az olaszok eggyel többet. Vagy az 1999-es BEK-döntő, amikor a Bayern München 1-0-re vezetett a 90. percig, a hosszabbítás három percében pedig 2 gólt kapott a Manchester Unitedtől.
Na, valami milyen emlékezetes az 1978-as VB, és annak előzményei. (Húúh, de öreg vagyok!)
Szóval az 1978-as VB-t Argentínában rendezték.

                                         A VB kabalafigurája, Gauchito...
                                                                                                    (Illusztrációk: focitortenelem.blogspot.hu)                                                            
107 ország nevezett az akkor még 16 VB-döntős helyre (azóta ez már 32), és akkor ennyibe is belefért a magyar válogatott. Az európai csapatoknak 9 hely járt, illetve a 10. helyezett egy Dél-Amerikai csapattal küzdhetett meg egy plusz helyért. Így került szembe egymással Magyarország és Bolívia az úgynevezett interkontinentális pótselejtezőn, még 1977-ben. Az első meccset Budapesten játszották 1977 október 29-én, és a magyarok már akkor dűlőre vitték a dolgot egy sima 6-0-lal. Egy hónap múlva, november 30-án volt a visszavágó La Pazban. Na, akkor tanultam meg tutira, hol van Bolívia, annak mi a fővárosa. Emlékszem, az időeltolódás miatt valami lehetetlen időpontban hallgattuk apámmal (aki nagy fociszerető volt, mindig vitt a helyi meccsekre már kicsi koromtól, neki köszönhetem, hogy értek - már, ha értek valamennyit - a focihoz) a rádióközvetítést, ami ugyancsak magyar győzelemmel, 3-2-vel ért véget.
Tehát a magyarok kijutottak.

                                                                ...és a logója


Egy csoportba kerültek a házigazda argentinokkal, továbbá a franciákkal és az olaszokkal. Na, itt következik az az emlékezetes meccs: az első találkozót a magyarok vívták a jóval esélyesebb argentinokkal. És a magyarok szerezték meg a vezetést! Ám érezni lehetett, még ha nem is mondták ki, hogy Argentínát nem lehet - úgy értem, nem szabad - megverni. Hát, a bíró tett is róla, olyan gólokat rúgtak, amilyeneket, ráadásul addig bőszítette a spori a magyarokat, míg végül a két legjobb játékost, Nyilasi Tibort meg Törőcsik Andrást kiállíthatta. (A meccs összefoglalója itt.) Én erre emlékszem leginkább, de azért arra is, hogy később, amikor kellett, Argentína 6-0-ra lelépte az addig kiválóan játszó Perut, és így Brazíliát maga mögé utasítva a döntőbe jutott. Rebesgették, hogy bunda volt, de senki nem tudott bizonyítani semmit, így hiába mondták "erkölcsi győztesnek" a végül bronzérmet szerzett brazilokat, a VB-kupát az argentinok vehették át, egy ugyancsak kétes döntő után - nem véletlen, hogy a vesztes hollandok ki sem mentek a díjátadásra.
Ennyi szövegelés után jutottam el oda, amiért valójában belekezdtem: 34 év után kiderült, hogy bunda volt! Legalábbis az említett Argentína-Peru meccs, ahol a hazaiaknak legkevesebb négygólos győzelem kellett a döntőbe jutáshoz. Bizonyos Genaro Ledesma perui szenátor elsimerte, hogy "a két ország megállapodott: a peruiak legalább négygólos vereséget szenvednek – ezzel biztos döntőbe jutáshoz segítik ellenfelüket -, cserébe az argentinok átadnak 13 perui politikai foglyot. A szenátor szerint Jorge Videla argentin diktátornak (aki 2 évvel korábban katonai puccsal jutott hatalomra - megjegyzés tőlem) szüksége volt a világbajnoki címre, hogy általa is javítsa országa rossz imázsát a világban." (erdon.ro)
Hát, eddig a sztori. Beigazolódott, amit tulajdonképpen mindenki sejtett, már akkor is. Bennem pedig már gyerekként is nyomot hagyott. Valahogy mégsem érzek elégtételt, hogy ugye-ugye, mi (illetve a felnőttek) már akkor megmondtuk. Inkább szomorú vagyok.
Na, nem mintha a mai világ tisztább lenne :(

40 perc

Tudjátok, milyen nap van ma?
Na?
Hát Valentin nap!
Ennek alkalmából egy nagyon ide illő témával készültem :)
Remélem, már rosszat sejtettek!
Hát persze, hogy nem így van. Inkább tragikus. Meg morbid. Meg röhejes.
Kezdjük a tragédiával.
Tavaly júniusban a bukaresti Gh.Marinescu sugárúton történt egy baleset. Egy személygépkocsi a rendőrség megállapítása szerint körültekintés és irányjelzés nélkül váltott sávot, a hirtelen kanyarodó autóba pedig belehajtott egy motoros.

                                                A baleset helyszíne                                 (fotó: manna.ro)
A baleset miatt a helyszínelés idejére leállították a forgalmat, a vétlen motoros belehalt sérüléseibe.
Következik a morbid (vagy a röhejes).
Mint említettem, a baleset miatt lezárták az utcát a helyszínelés idejére. Egészen pontosan 40 percre. Abban az utcában tömegközlekedési járművek is közlekednek, értelemszerűen azoknak is le kellett állni.
Figyelem, kvízkérdés következik: mennyibe kerül a főváros tömegközlekedési vállalatának (RATB) 40 percnyi működés a Gh.Marinescu utcában? Gondolkozz csak nyugodtan, és maradj talpon! Na, jó, látom nem megy, elárulom: egészen pontosan 282 lej és 35 baniba. Hogy én ezt honnan tudom? Onnan, hogy - igaz, egy kis késéssel, de biztosan könyveltek, számolgattak - a RATB számlát küldött az elhunyt motoros családjának, és ebben pontosan ennek az összegnek a kifizetésére szólították fel őket. Hiszen a helyszínelés idején ők nem működhettek, az nekik veszteség, ezért pedig a balesetet okozó a felelős. Mivel ő sajnálatos módon - de tényleg, részvétük - elhunyt, és így már nem tud kárpótolni, a család legyen szíves járuljon a kasszához. Nem akarják sürgetni őket - hiszen kegyelet is van a világon - de azért 20 napon belül rendezzék a tartozást.
Következik a röhejes (vagy a morbid).
Az elhunyt (akit tehát mint a "forgalmat zavaró" tényezőt kezelt a vállalat) családja a döbbenet után nekifoghatott átvágni magát a bürokrácia dzsungelén. Irány a rendőrség, ahol írásba adták, hogy a fiatalember - igaz, nem a helyszínen, hanem kórházba szállítása után, de reméljük, ezt nem kezeli olcsó kifogásként a cég - életét vesztette. Az aláírásos, pecsétes papírt elvitték a RATB-hez. Az igazgató azt nyilatkozta, nem volt tudomásuk az illető elhunytáról. Azt is mondta, hogy a rendőrségi papír mellé azért - biztos, ami biztos - vigyék el neki fiatalember halotti bizonyítványát is. (Hmmm, az igazgató úr nem bízik a rendőrökben?) És, ha már ismerik úgy is a járást a rendőrségen, ugyan menjenek már vissza, és kérjenek egy igazolást arról is, hogy nem az elhunyt okozta a balesetet, vagyis nem miatta állt a forgalom. Végül is ez a lényeg, mert, hogy meghalt, csak mellékkörülmény, és azt akárki mondhatja. Ha minden meglesz, akkor eltörlik az "adósságot".
Nagyon helyes. Rendnek kell lenni. Ismétlem, 282 lej 35 baniról van szó. Vajon mekkora összegek forognak egy fővárosi közlekedési vállalatnál? És mennyit számolnak fel kiadásként ennek a röhejes/morbid ügynek az adminisztrálására?
Feltételezem, ezek után majd előveszik az autó vezetőjét, mint a baleset valódi okozóját (és a forgalom elvetemült zavaró tényezőjét, a tömegközlekedés károkozóját), aki tényleg jobban tette volna, ha aznap buszra száll. Az lenne a poén - már elnézést az újabb morbiditásért, de ide most azt hiszem illő - ha az is beszerezne egy halotti bizonyítványt. Szerintem ebben az országban el lehetne rendezni. Na, akkor mit lépne a RATB?

Chipolopolo

Véget ért az Afrikai Nemzetek Kupája idei kiírása. Az este játszották a döntőt, mely összességében sok izgalmat hozott azoknak is, akik nem különösebben szeretik a focit. Jogos kérdés, hogy ilyenek ugyan miért nézték volna? Talán azért, mert mégis csak döntőről volt szó. Vagy mert valaki nézte a környezetükben, és az izgalmas részek nem csak a focit értőkben pörgethették fel az indulatokat.
Szóval a 90 perc nekem csalódást okozott. Inkább tili-toli volt, elég ritkán ragadtatta magát a jóval esélyesebbnek tartott elefántcsontparti, de a zambiai válogatott is igazi focira. Mindenkinek nagy volt a tét.

                                                                                                                    (fotók: nemzetisport.hu)
Elefántcsontpart 2006-ban jutott be legutóbb a döntőbe. Akkor már a negyeddöntőben olyan meccset játszottak Kamerunnal, ami párját ritkítja. Annak idején ezt írtam róla:

                              Kétszer tizenegy 11-es

Miközben a megyénkbeli labdarúgócsapatok legtöbbje (mely nem engedhet meg magának külföldi edzőtábort) havas jeges pályán játssza edzőmérkőzéseit, felüdülést jelent nyomon követni az Afriakai Nemzetek Kupája találkozóit. Élvezetes összecsapások, nagyszerű játékosok, és a nézőtéren a szivárvány minden színében pompázó, táncoló szurkolók. E sorok írásakor még hátra van a küzdelemsorozatból a két elődöntő, illetve a kis- és nagydöntő, az viszont már biztos, hogy a Kamerun-Elefántcsontpart negyeddöntőt az emlékezetes meccsek közé sorolhatjuk. A játék színvonala tükrözte, hogy a két csapat egyik játékosa sem hazája bajnokságában, hanem „idegenlégiósként” keresi kenyerét, a két legnagyobb sztár, Eto'o (Barcelona) és Drogba (Chelsea) vezérletével. A rendes játékidő (0-0), de a hosszabítás (1-1) sem hozott döntést, következhettek a tizenegyesek. Ez mindig drámát sejtet, de ami ekkor történt, az kivételes volt: a játékosok nem tudtak hibázni, pedig igen csak emelgették a labdát a felső sarkokba, a keresztléc alá, vagy éppen a kapus szeme közé. Mindkét csapat mind a 11 játékosa betalált (igaz, az egyik kameruninak ismétlés is adatott), még a kapusok is magabiztosak voltak, az eredmény hihetetlen: 11-11! Ennyi góllal akár két tizenegyespárbajt is meg lehet nyerni, ezen az estén egyet sem. A játékosokban a feszültség pedig annyira oldódott, hogy (az ember alig hitt a szemének) ellenfél ide, továbbjutás oda, viccelődni és táncolni kezdtek! A vég azonban elkerülhetetlen volt, és törvényszerű, hogy vagy a legnagyobb sztár, vagy a találkozó legjobbja hibázik. A tragikus hős ezúttal Eto'o lett – egyszerűen fölé lőtt a második kör elején, ahogyan tette azt kritikus helyzetben már Beckham vagy R.Baggio is. Drogba viszont nem kegyelmezett, és Elefántcsontpart készülhet(ett) a Nigéria elleni elődöntőre, Kamerunban pedig megtorpant egy pillanatra a tánc... Biztos viszont, hogy a „szelídíthetetlen oroszlánok” nem kerültek végleg a rács mögé!

                                                                         (Bihari Napló, 2006. február 7.)

Az "elefántok" akkor bejutottak a döntőbe, ahol Egyiptomtól kaptak ki hosszabbítás, és tizenegyesek után. Most tehát fenték a fogukat.

A világranglistán 71.-ik Zambia meg úgy került a döntőbe, hogy senki sem várta oda őket. Apropója mégis volt szereplésüknek: 1993-ban az ország labdarúgó válogatottját szállító repülőgép éppen a mostani házigazda Gabon partjainál az óceánba zuhant, a sportolók odavesztek.

                         A zambiai válogatott megemlékezése az óceán partján

Motiváció volt tehát elég mindkét oldalon. Ennek ellenére alig-alig játszottak. Amatőrként elégtétel volt látni, hogy világhíres klubokban játszó játékosok is tudnak a tátongó kapu mellé belsőzni, vagy csetleni-botlani a saját lábukban - he,he...

0-0

Aztán egyszer csak eljutottunk megint a tizenegyesekig, az után, hogy Drogba meccs közben már kihagyott egyet. Azért az nem volt semmi, hogy 4-4-nél megint odaállt, és berúgta! A válasz sem semmi: a zambiai kapus vállalta az ötödiket, és olyan higgadt, hogy rémületes: 5-5!

Így ment egészen 7-7-ig, és már felrémlett a 2006-os maratoni tizenegyeskedés.

Akkor kihagyta egy elefántcsontparti - vagyis, ha a zambiai berúgja: győztek. De nem rúgta! Maradt a 7-7!

És ekkor, a kilencedik párban jött el a szinte törvényszerű jelenet: az elefántcsontparti, és nem akárhol, hanem az Arsenal-ban játszó, addig húzódzkodó Gervinhora került a sor, aki az elődöntőben azt a gólt szerezte, amellyel 1-0-ra legyőzték Malit, és aki most - kihagyta! A második esélyt ellenben a zambiai párja nem - 8-7-nél vége - nyert a Zambia legfontosabb exportcikke, a réz után Rézgolyóknak - Chipolopolo - becézett csapat.

Hát persze, hogy az elefántcsontpartiak mosolya - már akinek volt - nem volt nagyon őszinte, amikor átvették az ezüstérmet. De az az öröm a zambiaiaknál! Tiszta Afrika! Tánc, zene.

Nagyon frappáns volt, hogy a kupát az átadása előtt valami őshonos törzs tagjainak öltözött fazonok hókuszpókuszolták elő.

A legnagyobb jelenet szerintem mégis az volt, amikor a győztes csapat tagjai közös örömködésre borultak össze, francia edzőjük pedig ölében cipelte oda a találkozó közben sérülés miatt lecserélt játékosát, hogy az is részese legyen.

Ezt hívják csapatnak.

                         Herve Renard edző ölében játékosa, Joseph Musonda

                                                                                         (fotó: futballsznob.blog.hu)

Ez nem helyes ...*

Szombaton elhunyt Whitney Houston énekesnő.

                                                                                                (fotók: diakmagazin.hu)
Bőségesen lehet olvasni róla mindenhol, szegény megint vezető hír lett.
Micsoda ostobaság, ha valóban úgy halt meg, ahogyan mondják: altatóktól (vagy nyugtatóktól) kábultan egyszerűen belefulladt a fürdőkádba. Hihetetlen.
Csodás hangú énekes volt, és szerintem az a típusú ember, amelyik sodródik a baj felé. Például egy olyan férj mellé csapódott, aki tönkretette.
Valami felháborodás félét is érzek: kikérem magamnak, micsoda dolog az, hogy egy ilyen kivételes hang egy ilyen banális történés miatt egyszer csak nem szólal meg többet?!

*It's Not Right But It's Okay

Hópálya

Újabb félidőt játszottak a Bukaresti Naţional (Nemzeti) Arénában. Úgy értem, nem focimeccset, hanem az aréna működtetésében. Talán emlékeztek rá, milyen emlékezetes körülmények között avatták fel a sok-sok euróból összedobott sportlétesítményt szeptemberben, amikor a román meg a francia foci válogatottak csak úgy rúgták a port... Aztán alig telt-múlt pár hét, kicserélték a vakondtúrásokra hajazó kiemelkedésekkel tarkított, legelőhöz hasonlító nemzeti gyepszőnyeget, olyan, egyenesen Hollandiából hozottra, ami szintén nem két baniba fájt - már akinek fájt. Már akkor megmondták, hogy május 9.-ig, mikor ott rendezik majd meg a idei Európa Liga-döntőt, újfent ki kell cserélni. Készülve a jeles eseményre a minap az UEFA két szemlézőt szalasztott a helyszínre, ugyan vizslassák már meg, hogyan néz ki a stadion 3 hónappal a döntő előtt. Lehet, rosszat sejtettek. Jól sejtették: a gyepet hó borította!

                                                                                                                                     (Illusztráció: nb2.hu)
Na, és akkor mi van?-kérdezhetnénk. Hiszen tél van, havazott. Igen, csakhogy egy ilyen létesítmény gyepszőnyegét takarítani kellene, az nem szántóföld, ahol a hó jó hatással van a szunnyadó vetésre. (Bár, ahogy kinézett szeptemberben, akár a vetőgépet is rá lehetett volna ereszteni...) A - bizonyára kicsit túlzó - híradások szerint a nézőbiztosok "valósággal sokkot kaptak" attól, hogy "még nem takarították le a havat a gyepről, holott már két hete lehavazott Bukarestben". A karbantartók szerint azért nem cselekedtek, mert úgy vélték, a hó védi a gyepet - mondtam én az imént, hogy ilyen hatás is van, és a szakértő gondnok fejében még bizonyára a mezőgazdaságban szerzett tapasztalatai csapongtak (úgy értem, lehet korábban paraszt volt). Az uefásokat ez nem hatotta meg, és kérték, ugyan ragadjanak már lapátot, oszt essenek neki a melónak. A kitüntető feladatot valami rabokkal végeztették el.

                                                                                                                                 (Illusztráció: nepsport.hu)
Hát, ideje is volt, mert a jövő héten kezdődik az nemzetközi fociszezon, február 16-án az Európa Ligában a Steaua a holland Twentét fogadja. Vajon, ha nem jöttek volna az UEFA-küldöttek, mikor került volna sor a lapátolásra? Vagy optimista meteorológiai előrejelzést kaptak, hogy addig elolvad az összes hó? Utóbbi esetben viszont tengernyi víz lenne a pályán. Ja, tényleg, a vetést öntözni is kell.

Programajánló

Holnap, pénteken este kezdődik a TV2-n a 6. Megasztár- folyam.

                                                                                                                               (Illusztráció: pestiest.hu)
Ahogyan lenni szokott a hasonló tehetségkutató műsoroknál, az elején összeállítást adnak az előzetes válogatókból. Nagyon szeretem! Hihetetlen, hogy micsoda fazonok jelennek meg, és csinálnak magukból hülyét ország-világ előtt.
Lassan már majdnem két és fél éve az alábbiakat írtam a témában egy Csillag születik előtt:

                          Önjelöltek, előre!

Hát ismét tobzódhatunk a hírességre vágyók tömegében: a magyarországi RTL Klub tévécsatorna ismét elindította Csillag születik című önjelölt–sztár kereső műsorát. Bevallom, eleinte nagyon nem szerettem az ilyen produkciókat, sőt, egyenesen kínosan éreztem magam egy–egy hajmeresztő „előadás” láttán. Később ráéreztem az „ízére”. Például ezért szerettem sokakkal ellentétben az elhíresült Benne leszek a tévében–t is: a térdemet csapdosom a röhögéstől, látva, egyébként talán komoly emberek miként csinálnak hülyét magukból, ha lehetőségük adódik. Pláne, ha egyébként sem komolyak… Éppen ezért az ilyen tehetségkutató műsoroknak az eleje a legjobb ilyen szempontból (a vége pedig a valóban tehetségesek okán, de az már más téma). Már az első adás is bővelkedett kolosszális baromságokban, és idétlenségekben – pazar volt. Talán önvédelmi reflex, de a falunap–dömpingben tudósítóként is egyre inkább szórakozom a hasonló „sztárokon”, mert, hogy nekünk is vannak hasonlóink. Azt viszont halál komolyan mondom, vannak, akik meg vannak győződve saját zsenialitásukról, és minden egyéb véleményt eléjük dobott kesztyűnek tartanak – na, velük nem lehet viccelődni. Szóval, aki tud ilyen műsorokon szórakozni, annak most pár szombatnyi kánaán van.

                        (Bihari Napló, 2009.október 17.)

Tehát, csak ismételni tudom magam: aki tud szórakozni például az ilyen produkciókon, holnap 22 óra.

Gyomorrontás

Mit be nem vesz a gyomrunk?!
Tíz európai ország szakhatóságai összehangolt akció keretében vizsgálták meg, mi mindent eladnak nekünk, fogyasztóknak a kereskedők, meg a gyártók.

                                                                                              (Illusztráció: elelmiszer.hu)


Az eredményt nem nevezném meglepőnek, ellenben felháborítónak igen. Ami mégis vigasztaló lehet - már ha lehet ilyenről beszélni ebben az esetben, meg egy kicsit ironikusan is mondom - hogy átverés terén nem tesznek különbséget Nyugat- és Kelet Európa között, nem jelent előnyt fejlettebb országban élni - pont olyan célpont vagy/lehetsz. Az Interpol és Europol szervezte akció kiterjedt Bulgáriára, Francia-, Olasz-, Spanyol-, Török- és Magyarországra, Dániára, Hollandiára, Romániára és az Egyesült Királyságra. Csak borokból 300.000 euró értékben foglaltak le, de találtak jó sok halat, sajtot, édességet, paradicsomszószt. Persze nem csak élelmiszerben lehet nagyot kaszálni a vevő átverésével, de bóvli ruhákat, cipőket, játékokat, elektromos készülékeket is kínálnak. Érdekes, hogy még selejtes gyógyászati eszközöket is találtak, ami szerintem már halmazati büntetést érdemel. Nagyon szép az akció végén kiadott, a tapasztalatok alapján megfogalmazott "közös közlemény", miszerint figyelmeztetni kell a fogyasztókat, hogy az olcsó áru egészségromboló, veszélyes.
Szerintem ezt meg a fogyasztó tudja.
Szerintem a fogyasztó nagy örömmel venne márkás ruhát a megbízható, elegáns szalonokban, meg finom kajákat a neves üzletekben, sőt, csillogó éttermekbe is eljárna, ahol nem csak kiszolgálják, de felelnek is az alapanyagok minőségéért (alap esetben). A fogyasztó nem hülye (tisztelet a kivételnek). A fogyasztó - legalábbis nagy, és egyre nagyobb része - szegény. Azért vesz például olcsó margarint, mert olcsó, és nem azért, mert nem tudja, hogy az egészségtelen, és állítólag csak egy hajszál választja el összetételében a szomszédos polcon lévő szappantól.

                                                                                                              (Illusztráció: budapest.diplo.de)


A szegény fogyasztó elkeseredik néha. Amikor nagyon elkeseredik, akkor még tüntetni is hajlamos. Nézzük csak meg, a fentebb felsorolt országok közül hányban volt az utóbbi hónapokban elégedetlenség kiváltotta demonstráció. Például Romániában.

                                                                                                                                     (Fotó: maszol.ro)


Le is mondott a kormány. Igaz, nem akkor, amikor a tömeg követelte, hanem az utána. Mikor a tömeg már megunta a cirkuszt, meg aztán rohadt hideg is volt már az utcán. A kormány akkor mondott le, amikor az államelnök azt mondta, hogy na, most. Ennek idejét ő pedig már jóval az előtt tudta, hogy a "fogyasztók" abbahagyták a kiabálást, De lehet, már akkor, mikor még el sem kezdték. Ezt is megvizsgálhatná valami fogyasztóvédő, hogy micsoda romlott, avas, ecetszagú politizálást adnak el nekünk, de nem olcsón, hanem éppenséggel nagyon drágán. Mert ezért is az egészségünkkel, az életünkkel, a gyerekeink jövőjével fizetünk.
A konzekvencia pedig lehetne ugyanaz, amit a már említett közös közlemény az élelmiszerek és a műszaki cikkek okán megállapított: a hibás termékeket rövid időn belül meg kell semmisíteni.

Időutazás villamossal

Újra csak fotók.
Egy beszélgetés kapcsán jutott eszembe ma, hogy már csaknem három éve kaptam egy e-mailt, melyben Nagyvárad  hajdani villamosairól voltak képek - és ehhez kapcsolódóan sok-sok, ma már csak emlékeinkben élő utcarészletről is. Nem is beszélve például az utcákon megfigyelhető járművekről, a járókelők ruházatáról, a házakról, stb., stb.
(Valamennyi fotó bizonyos Hans Oerlemans felvétele, ahogyan az a képeken rajta is van, és aki ezt a linket beüti a keresőbe - http://tramclub.org/viewtopic.php?t=5342 - az még több hasonló fényképet is talál. Az érdem tehát az illető úré, mi meg csak révedezzünk.)
Tehát  - időutazás indul: (én itt mindenféle kommentálást fogok írni, de ha ti másképp emlékeztek, szóljatok hozzá, javítsatok vagy bővítsétek ki):
1. A régi piros (amikor még nem volt reklám sem az oldalán) a Szt.László téren, a Holdas templom előtt:

2. Ugyanonnan, csak ellenkező irányba nézve, és itt már érdemes nézni az emberek 70-es évekbeli ruházatát is, de egy régi telefonfülke is ott van:

3. A 3-as villamos a Szt.László hídon, háttérben a Bémer téri Tarom (légitársaság)-iroda:

4. A fotós ment előre pár lépést a hídon, és megfordult - íme, a háttérben a Sas palota (meg jobbról egy Trabant):

5. Visszafordult, ment tovább a hídon, a Bémer tér felé. Háttérben  vasúti menetjegyiroda, az épület tetején egy ország (RSR), meg egy párt (PCR) címer (zölddel bejelöltem):

6. A Vitéz (ma Decebal) utcai híd a Körösön. Ez szakadt be, ami után a villamos már nem járt rajta. Aztán felépült a mai betonhíd:

7. Ó, hát a főutca, amikor még villamos járt rajta. Gyerekkoromból még nekem is vannak halvány emlékeim. És a jobb oldalon ott a legendás cukrászda, ami hivatalosan a Crişul Repede (Sebes Körös) nevet viselte, de mindenki csak Japort-ként ismerte (fogalmam sincs, ez mit jelent). Itt is lehet tanulmányozni az akkori egyen-divatot:

8. A színház és az akkori Al.Moghioroş középiskola (aztán 5.számú Ipari Líceum, még aztánabb, vagyis ma Ady Endre Líceum) között állunk, a villamos pedig megy a Moscovei utcán lefelé, a fenti híd irányába:

9. Pár lépésről ugyanaz, visszafelé, kb. ott állunk, ahol az imént a villamos haladt. Háttérben a mai sétáló utca, balról pedig a líceum jellegzetes homlokzata:

10. Vissza a Bémer (ma Ferdinánd) térre, de most a színház irányából nézünk a Körös felé, háttérben a Polgármesteri Hivatal, akkor Néptanács. A villamos fölött a szép emlékű Transilvania (Erdély) nevű mozi (Cinema) reklámja (haj, azok a jó szovjet filmek):

11. A 3-as képpel szinte azonos fotó, csak az úttest másik oldaláról, a Szt.László híd felett, háttérben a Venus Divatház. Pillanatkép: a bácsi éppen száll fel a - vélhetően - Tohan márkájú kerékpárjára:

12. Újabb hátra arcot csinált a fotós, a másik irányba kattintott, a Szt.László térre, ami korábban Unirii (Egyesülés) tér volt. Érdemes megnézni az autókat. A villamos végénél pedig ott a felszabadító hős szovjet katonák emlékműve, rajta a csillaggal (bejelölve), ahol ma Mihai vajda borzalmas lovasszobra éktelenkedik:

13. Egy totál a Szt. László térről, melyen látszik részben a Szt. László templom is, meg vele szemben a városháza is. A fotós a Sas palotában volt/lévő Fekete Sas hotel egyik szobájának ablakában állhatott:

14. Majdnem ugyanaz a fotós pozíciója, csak egy kicsit jobbra fordult. Háttérben látszik a Körös medre, a főszereplő pedig egy újabb típusú villamos, ha jól emlékszem ezek csehszlovák gyártmányúak voltak. A Körös partján Dacia 1300 és Moszkvics típusú gépkocsik parkolnak, a villamos végénél egy Bucegi márkájú teherautó jön:

15. Na, kérem tisztelettel, épült a Rogériusz lakótelep. Az emelkedő tömbházak sora előtt járt a 3-as villamos. Ha jól emlékszem Progresului (Haladás) volt ennek az utcának a neve, a Körös jobb partján. Még fák voltak az út két oldalán:

16. Az előbbi helyszín, csak még a tömbházak előtt időből. Ugyanaz a fasor az út két oldalán, a szembeni utcasarkon pedig cipőjavító műhely (Atelier de reparaţii încălţăminte). Hol vannak ma már a fák is, meg a műhely is?!

17. Utazásunk utolsó állomása a villamosjáratok akkori és azóta is legnagyobb csomópontja: az akkor Augusztus 23., ma December 1. (hmm, ezek a nagy dátumok) park. A tőlünk távolodó 121-es számú szerelvény vagy a Velence negyedből (ahol már régóta nem is jár villamos), vagy a Dacia hotel felől érkezett, a távolabbi, a megállóban álló pedig valószínűleg a park kerítése mellett balról érkező sínen a Szőlős (ma D.Cantemir) utca felől jött, és a Szt.László tér, majd az Ősi negyed felé ment tovább. Nyoma sem volt még a kanyarban ma ott lévő mindenféle bódéknak, a park még szinte erdőhöz hasonlított:

Hát, ennyi volt. Az ajtók nyílnak, tessenek leszállni.
Ha kedvet kaptál, küldj a te városodról, faludról régi, de akár mostani képet is, hogy nézzük meg közösen - csak írd oda, hogy mit is látunk.
(rczcs@citromail.hu)