2011. szeptember 30., péntek

Tépázva

          Hát igen, kb. itt tartunk.

Nem érdekes, hogy mikor, és az sem, hogy hol fotóztam. Egyébként kb. egy órája, egy iskola épületén. Lehet, mégis érdekes? Egy iskolán.
Szimbólumok. Fakó, feltekeredett román nemzeti zászló, és ugyancsak feltekeredett, a felismerhetetlenségig megtépázott EU-zászló.
Kint vannak egy közintézmény homlokzatán. Mert kint kell legyenek. A törvény az törvény.
Példázatok.
Találóan.
Ilyen az ország. Fel- és/vagy becsavarodott. Meg fakó. De büszkén(ek látszóan) lobog. Közben meg csak a szél tépi.
Meg az EU-s is. Meg kell mutatni, hogy mi oda tartozunk. Mert elértük, hogy oda tartozzunk, ahova olyannyira vágytunk. S mert kellettünk nekik. Hát bevettek. Aztán mi is...
Kb. ilyen lett mára az EU - rátekeredve az egykori eszmére, mint egy rúdra. Megtépázva a gazdasági meg a politikai (vagy ez ugyanaz?) szelektől.
Hátha majd lecserélik egy újabbra.
Egy jobbra.
Mindkettőt.

2011. szeptember 29., csütörtök

Te kinél bankolsz?

"Magyar pénz" - legtöbben így ismerik azt a támogatást, amit évekkel ezelőtt kezdett folyósítani a magyar kormány azoknak a határon túliaknak, akik magyar tannyelvű tanintézménybe jártaják gyerekeiket. A pénz ugye sosem jön rosszul, és parktikus volt a kézbesítés is, mert lehetett bankkártyán keresztül, lehetett a postán kézhez venni, sőt, a postás akár házhoz is vitte, ha a kérelmező ezt az opciót jelölte meg a kérvényén. Egy "hibája" azért volt ennek a rendszernek, legalábbis Romániában: a támogatást nyújtók az RMDSZ által kiépített hálózatot vették igénybe a működtetéshez.
(Most úgy tűnhet, az RMDSZ mellett kardoskodom. Pedig nem ez a szándékom. Meg neki nincs is erre szüksége. Csupán egy újabb adalék arra, miként csapódik le a politikai kötélhúzás a "kisembereken".)
A tavalyi budapesti kormányváltás után gyorsan kiderült: nekik ez így nem lesz jó, a kétharmad nem szándékszik egy gyékényen árulni az RMDSZ-szel - joga van hozzá. A tanügyi támogatást kivette a szervezet hatásköréből - joga van hozzá.Változtatott a lebonyolítása módján - joga van hozzá. A pénz átutalását kizárólagosan az OTP Bank hatáskörébe utalta (valamennyi érintett országban) - bizonyára joga van hozzá. A bank közleményéből kiderül: ingyenes az ilyen ügyfeleknek a számlanyitás, a bankkártya, és annak fenntartása, illetve havonta (ha több is van) az első két pénzfelvétel. Sőt, további kedvezményeket is kapnak, bizonyos banki ügyleteknél. Ez mind nagyon jó, meg szép is.
Modernizálódunk.
Az embernek legyen bankszámlája, használjon bankautomatát.
Az OTP Bank meg szerezzen potenciális ügyfeleket.
Úgyis olyan jó a hírük manapság a bankoknak.

                                                                                              (fotó: elelmiszer.hu)
A bankkártyákat értesítés és beütemezés alapján osztják ki a népnek - hiszen bankfiók nincs minden utcasarkon, meg minden faluban. A bankkártyát a megjelölt napon veheti át a támogatás kérelmezője. Ha esetleg munkahelye van - megtörténik az ilyen - szabadnapot kér. Lehet, kap is. Így oda tud utazni - ugyanis nem lakik mindenki a megyeközpontban (bár ez sokak számára hihetetlenül hangzik). Igaz, hogy ezzel veszíti az aznapi fizetését, az aznapra szóló étkezési jegyét - ha még kap egyáltalán. Remélhetőleg egy nap alatt el tudja intézni. Ha nem kap szabadnapot, akkor is van lehetőség előtte, mivel meghatalmazhat valakit a dolog elintézésére - közjegyző előtt kell meghatalmazást adni, ami nem 2 lejbe kerül.
Mindez azonban apróság, lényeg, hogy a pénz továbbra is jár.
Csakhogy az ilyen apróságok keserítik meg a "kisemberek" mindennapjait.
Meg a politika.
A "kisemberek" minden napját.

2011. szeptember 28., szerda

Múlt, jelen. Jövő...

Tegnap elhunyt Makovecz Imre Kossuth-Díjas építész.
"Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt."  Ezt ő mondta egy 2002-es interjúban - azt hiszem, ez kell legyen egy alkotó ember hozzáállása...
Tegnap este az m1 megismételte azt az interjút, melyet tavaly készítettek vele.

                                                                                                       (fotó: hetek.hu)
Kidomborodott nemzeti érzelme. Például mikor megfogalmazta, hogy (nem szó szerinti idézetek) véget kell vetni a segélyekre és a tévénézésre alapuló életvitelnek. De azt is felelevenítette, milyen volt - mert volt - a falurombolási terv Magyarországon, a Rákosi- időben, és hogyan kűzdöttek ellene. A világpolitikáról is szilárd, sajátos - és elgondolkodtató - látásmódja volt: a mai nagyhatalmak mitől is lettek gazdagok? Attól, hogy hajdanán lerohanták Észak- és Dél-Amerikát, Afrikát, (ki)irtották az őslakosokat, elrabolták, amit el lehetett - akkor mitől erkölcsösek és jobbak?
Emlékszem, amikor 1999. januárjában leégett az érmihályfalvi RMDSZ székháza, dr.Molnár Imre - aki pár hónapja hunyt el, és korábban volt a szervezet elnöke is - felvetette: az új székházat Makovecz Imrével kellene megterveztetni. (Erre - is - egyre kevesebben emlékezhetünk...) Nagyratörő álom volt. Nem lett belőle semmi. Talán ez a bajunk, nem merünk nagyratörő álmokat álmodni, s ha mégis, nem tudunk mit kezdeni velük...

 Az egykori RMDSZ-székház körül tulajdonjogi viták vannak - ma is elhanyagolt...

Ugyancsak tegnap este láttam egy másik beszélgetést is. Azt Bornai Tiborral, aki legtöbben talán onnan ismerhetnek, hogy az egykori KFT együttesnek volt a tagja.

                                                                                  (fotó: komedium-szinhaz.hu)
A két beszélgetés úgy kapcsolódik - szerintem - most össze, hogy Bornai is megfogalmazta a saját élettere alapján, milyen is volt a világ, és milyen lett. Ha rákattintassz a videóra, 10.01 percnél hallhatod, hogy ő gyerekkorában felnézett az akkori együttesekre, kiknek volt mondanivalójuk, és olyan akart lenni. Olyan lett, de a "maiakkal" (pontosabban egy részükkel, sajnos a nagyobbik részükkel) már nem tud azonosulni: ő nem táncol, nem kacsingat a közönségre - zenél, és értelmes szövege van.
Hogy miként változott a világ szerinte, azt a Medvecki Medve című dalával mutatja be, ami valójában a felnőtt Micimackóról és barátairól szól. A videóban 13.20 percnél kezdődik.
Akár még nevetni is lehetne rajta...
(Vagy magunkon?)

Civil kiállás

Olyan e-mailt kaptam, ami azt hiszem megérdemli, hogy ezúton is támogassam a benne foglalt kérést. Íme:

Kedves Mindenki!





Szeretnenk iskolankat, a marosvasarhelyi 2-es szamu altalanos iskolat, Bernady Gyorgy nevere keresztelni. Parhuzamosan sajnos elindult az iskola Adrian Paunescu nevre valo keresztelese is. Kerunk tamogassatok alairasotokkal ugyunket, mert Vasarhelyen egyelore 13 altalanos iskolabol egyetlen magyar elnevezesu sincs, de van 10 roman es egy nemet. 
Es persze terjesszetek, hogy minel tobb ember tudjon rola. Egy honapunk van ra, hogy alairasokat gyujtsunk, ugyhogy oktober 20-ig terjesszetek! Koszonjuk! A linkre kattintva irhatjatok ala: 
Bodoni Agnes
UI. tudatosan irtam ekezetek nelkul, hogy mindenkinek rendben jelenjen meg. Elnezest...
Akit tehát érdekel az ügy, az ne fogja vissza magát.
                         Dr.Bernády György szobra Marosvásárhelyen         (fotó: bernady.ro)

Aki nem tudja, de érdekli, hogy kik a szóban forgó "név-jelöltek", az megtalálja itt Bernády Györgyöt, itt pedig a másik jelöltet.
A döntést megkönnyítendő, érdemes ezt is elolvasni.
De azért saját kútfőből is tudok persze ajánlani:
            
                Újra egymásra talál(hat)tak

Két kapcsolódó hír, egymás utáni napokon. Az egyik: a családtagjainak kérésére végzett DNS–vizsgálat kimutatta, valóban Nicolae Ceauşescu van eltemetve a bukaresti Ghencea–i temető nevével jelzett sírjában. A kommunista pártvezér, aki szinte elhitte, hogy halhatatlan. Vagy elhitették vele? Az egyik istenítő volt Adrian Păunescu, hozzá kapcsolódik a másik hír: november 5–én reggel 67 éves korában elhunyt az egykori „udvari költő”. Munkásságát nem ismerem különösebben, „személyes” kapcsolatba akkor kerültem vele, amikor katonáskodásom ideje alatt a kincstári hangszóróból hallgathattuk az emlékezetes „Cenaclul Flacăra”–előadásokat. Ezeket ma már fesztiváloknak neveznék, és a költő focistadionokat tudott megtölteni 1973 és 1985 között a szabadság bizonytalan érzésére éhes fiatalokkal, akiket abban a pár órában nem érdekelt, hogy a szervező mások mellett bizonyos Ion Iliescuval és Corneliu Vadim Tudorral a Ceauşescu család szűk környezetéhez tartozik, és milliónál több példányban elfogyott 51 verseskötetében ódákat is megjelentetett a diktátorról – innen az udvari költő címe. Persze nem volt egyedül ebben az „irodalmi asztaltársaságban”, de míg mások szabadulnának a múlttól, ő később is kitartott baloldali eszméi mellett. Nem változott kisebbség– és magyarellenessége sem. Sok–sok szélsőséges megnyilatkozása között emlékezetes a kisebbségi törvény 2005–ös parlamenti vitája során tett kijelentése: „A magyarok menjenek csak szépen vissza Ázsiába!” Most ő ment el, és nincs kétségem: oda került, ahol egykori főnökével felidézhetik a „régi szép időket”. Arról sincs kétségem, hogy tisztelői rövidesen megkezdik kultuszának építését. Az ország dicsőségére...
(Bihari Napló, 2010. november10.)

Ahogyan a fenti kommentárban "megjósoltam", megkezdődött a kultusz építése, például Marosvásárhelyen. Civilekként megpróbálhatunk tenni ellene! Ugyanakkor a "mi közös ügyünk" érdekében is.

2011. szeptember 27., kedd

Aranyos ciándzsúz

Egyre többször csillan meg a nyomdafesték a Verespatakra  tervezett bánya aranyán. (Jaj, Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje járjon közbe e megfogalmazás súlyos bűntette miatt érdekemben az illetékes fenn-hatóságnál.) És ez továbbra is így lesz, egyre inkább, ahogyan rohanunk - na, nem a forradalomba - hanem a választásokat megelőző kampányba, még akkor is, ha addig van egy év.
A komolyabb érvekről, meg ellenérvekről már írtam korábban, most újabbakkal állok elő.
Néhány felvetés, melyeket a napokban hallottam egy összejövetelen:
-mi lehet az, amiért megéri az RMDSZ-nek, hogy nem csak kormánytagsága, de 2 minisztere közvetlen közreműködése révén felvállalja, hogy "elviszi" a balhét? (ok, pénz, de én politikai haszonra gondolok);
-megéri-e az RMDSZ-nek, hogy a Verespatak-ügy kapcsán - is - szembe megy a magyar kormánnyal, hivatkozva arra, hogy ne osszák nekünk az észt Budapestről - mindezt a 10 évvel ezelőtti tiszai cián-szennyezés tapasztalataival, és annak "árnyékában"?
-mennyi anyagi és erkölcsi (?) haszonnal járhat majd ez a projekt? Vagyis a majdani arany értékesítéséből mennyi pénz juthat a magyarok lakta országrészeknek? Az ugyanis az egyik érv a bányászat mellett, hogy az országnak sok pénzre van szüksége, az értékes arany meg ilyen körülmények között nem heverhet csak úgy ott semmi hasznára;
-részben az első bekezdéshez kapcsolódva, miért éri meg az RMDSZ-nek egy ilyen "ciános érvet" adni az újonnan megalakult Erdélyi Magyar Néppárt kezébe a választások előtt?
Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy Traian Băsescu államelnöknek semmi sem drága politikai céljai eléréséhez. Pláne nem például az RMDSZ feláldozása - mely maga sem retten meg, ha "áldozatot" kell hozni saját érdekeiben. Az említett összejövetelen mondta valaki - nagyon találóan - hogy míg rengeteg szó esik a ciánozásról, addig elég kevés például Verestóy Attila "örökös" szenátor hegyláncokat letaroló fa-ügyleteiről, melyek felértek/-nek egy ciánkatasztrófával...
Visszatérve Băsescuhoz, az nemrégiben szóba elegyedett a verespataki bánya megnyitását ellenzőkkel, és arra ragadtatta magát, hogy a ciános technológia biztonságosságát bizonygatva kijelentette: az annyira tuti, hogy majd ő maga is odamegy, és nyílvánosan fog inni a termelés után a természetbe visszaengedett, tisztított vízből!

                                                                                           (fotó: cotidianul.ro)

Már alig várom. Elképzelem, ahogyan csinos hostessek leguggolnak, a bányából kicsordogáló patakba megmerítik a kristálypoharat, majd kamerák lencséinek kereszttüzében az elnök elé magassarkúznak a tálcával. Az elnök az elmaradhatatlan mosoly kíséretében fogja meg a poharat, lazán belekortyol a vízbe - majd, hmmm - itt most gondoljon ki mit akar...
Annyi kérésem lenne az ünnepség forgatókönyvének íróihoz, hogy ne csak az elnök igyon majd a vízből. Ha segítségre van szükségük, egy laza névsor összeállításához tudnék aranyat érő tippeket adni.

2011. szeptember 24., szombat

Megszállás alatt

Manapság gyakori, és - a benne rejlő igazság (vagy nem-igazság)-tól függetlenül - szerintem még frappáns is az a szlogen, amit a tegnap is láttam Nyíregyházán egy demonstráción:
"Elmentek a tankok / Bejöttek a bankok" - Vagyis az ország most is megszállás alatt van: lánctalp helyett kamatláb.
A gyűlést a Jobbik nyíregyházi (de lehet, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei) szervezete trombitálta egybe, céljuk pedig az volt, hogy aláírásokat gyűjtsenek a devizahitelesek érdekében.
Az egyenzászlókon 19 különböző település nevét számoltam meg - ennyi helyről jött delegáció. A láthatóan egy csoportba esszenciálódott jobbikosok mellett nem nagyon láttam olyanokat, akik csak úgy arra jártak volna, és odacsapódtak volna. Persze voltak, akik arra jártak éppen, hiszen mégis csak a megyeközpont főterén voltunk, de az emberek inkább jöttek-mentek továbbra is, sétáltatták a kutyát, bringáztak, fagyit vettek.
Nem akarom elbagatelizálni, no, voltak olyanok is, akik megálltak, és egy kicsit figyeltek.
Például én is.
Na, azért nem az egész gyűlést.
Az elejét - mármint a gyülekezési szakaszt - mondjuk úgy, hogy a bevezetést láttam. De egyrészt más dolgom volt, másrészt el bírtam képzelni, miket mondtak, így a második szakaszra nem is voltam nagyon kíváncsi - az irodalmi művek párhuzamát követve ez volt ugye a tárgyalás. Apropó tárgyalás, mire a befejezéshez visszaértem, az egyik szónok éppen valami tárgyalást helyezett kilátásba, pontosabban szeretett volna azoknak, akik ezt a helyzetet előidézték.
Mielőtt a befejezés kiteljesedett volna, vagyis a tömeg oszlásnak indult, természetesen elénekelték igen visszafogott hangerővel - bizonyára nem akartak feltünősködni - a Himnuszt. Majd a székelyekét is. Na, ennek a végénél azért egy kicsit már beleacsarkodtak, ahogy azt kell, hogyasszonyja "Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk". Na, ebben maradtak.
Magam is amondó vagyok, hogy egy lehetetlen, egy minősíthetetlen helyzet az, amit a bankok előidéztek Magyarországon (de azért nálunk sem kell sajnálni őket...). A sok károsult ellenére mégis szembetűnően kevesen voltak ezen a gyűlésen.
Lehet, gyenge volt a reklámja.
Lehet, nem volt vonzó a szervezője.
Én minden esetre azon tűnődtem leginkább, hogy mi mindent kell "eltűrniük" szimbólumainknak. Úgy értem, nemzeti szimbólumainknak. Ez a demonstráció a Kossuth téren volt, Kossuth "apánk" vigyázó szeme előtt.

Ott, ahol máskor mások is demonstrálnak, hajtják a főt ünnepekkor. Azok is - vagy azoknak a bandája - akik a korábbi tankokat behívták. Meg azok is, akik aztán a tankokat kiküldtek. Meg akik a bankokat beengedték. Sőt, talán tessékelték is. És mindegyik büszkén hivatkozik a nagy elődökre, azok nyomdokain látva önmagát.
A nagy előd meg csak néz ki a kőfejéből - mit is tehetne mást?! A Himnusz is mit tehet? Hagyja magát énekelni.
A szimbólumaink is megszállás alatt vannak. Határon átívelően is - hogy trendin fogalmazzak.

2011. szeptember 20., kedd

Átléptünk a küszöbön

Folyt.köv. - na ez van most.
Vagyis: április 14-i bejegyzésemben (Állampolgárok a küszöbön) adtam közre, hogy egy nappal korábban családommal beadtuk a papírokat a magyar állampolgárságra. A beígért 3 hónap helyett éppen 5 telt el, amikor egy hete, szeptember 13-án jött az értesítés telefonon, hogy 20-án tehetjük az esküt, ha nekünk is alkalmas. Másképp halasztanak.
Alkalmas volt.
Túl is vagyunk rajta.
(Zárójelben megjegyzem, hogy a dolognak volt azért egy kis előzménye, hiszen a 2004. december 5-i népszavazást követően több magyarországi város is úgy akart köszörülni a csorbán, hogy eszmei értékén túl egyébként semmire nem jó tiszteletbeli polgári címet adományozott az azt kérelmezőknek. Így lettem én Esztergom város tiszteletbeli polgára 2006-ban:


Zárójel bezárva.)
Szóval, kb. hat órája magyar állampolgár (is ) vagyok :)
Nyírábrányban zajlott a történelmi esemény, ott, ami közelsége révén a legtöbb érmihályfalvinak kézenfekvő helyszín. Az első, ünnepélyes eskütételekre júniusban került sor a nyírábrányi kultúrházban:

Akkor még az első alkalomhoz illően volt sajtóérdeklődés, a házigazdák még kulturális műsorról is gondoskodtak, volt például néptánc, meg szavalat, meg palotás tánc is a színpadon:

Azóta már nem olyan nagy szám az eskütétel, mármint nekik, de nem is lehet elvárni, hogy mindig legyen valami körítés. Pláne, hogy ma vagy 150-en voltunk hivatalosak. Tulajdonképpen elég hamar lezavartuk. Aláírtunk valami papírokat, hogy ott vagyunk, meg letesszük, aztán mikor mindenki elfoglalta a nevével ábécé-sorrendben megjelölt helyét, az anyakönyv-vezető köszöntött, a Himnusz után meg Nyíri Béla polgármester előmondta az eskü szövegét:

(Egyéb csoportképet, illetve olyan képet, ahol az esküt tettek szemből láthatóak, nem mutatok, mert nem feltétlen akarja mindenki, hogy ebben a szituban nyílvánosságra kerüljön fotója. Ha akarja, tegye közzé maga.)
Úgy gondolom, lehet bárki bármilyen cinikus ebben az állampolgárság-ügyben, de mikor ki kell mondani - vagy ki lehet mondani - hogy "... esküszöm, hogy Magyarországot hazámnak tekintem. A Magyar Köztársaságnak hű állampolgára leszek, Alkotmányát és törvényeit tiszteletben tartom és megtartom. Hazámat erőmhöz mérten megvédem, képességeimnek megfelelően szolgálom. Isten engem úgy segéljen" - na, ez azért megszorongatja az ember torkát...
Aztán kiszólítottak mindenkit egyenként, hogy kézhez vegyük a (vissza)honosítási okiratot, ilyen irattartóban:

Az egyik oldalán lakcím- a másikon személyi azonosító kártyát nem kaptuk meg. Megkérdeztük, miért? Egyszerűen azért, mert nem készült még el, és ha arra vártunk volna, akkor sokkal később lett volna eskütétel - mint mondtam, így is 150-en gyűltünk már össze. Mikor kész, akkor értesítenek, de lehet érdeklődni is. Miközben a polgármester mindenkinek gratulált, szólt a Hazám hazám..., aztán a Honfoglalás, meg az Oláh Ibolya-féle Magyarország. Ezek után mondott beszédet a polgármester, ami sem túl hosszú, sem túl ünnepélyes nem volt. Én hallottam a már említett első alkalmon is mondottat, na, annak volt egy kivonata. Elmondta, mennyire örülnek, hogy Nyírábrányt választottuk eskütételünk helyszínéül, meg hogy határmeti település lévén, erre fel is voltak készülve. Már közelít az 1000-hez a kérésüket náluk letevők száma.
(Bár nem akarok ünneprontó - ünnepemet rontó - lenni, és politikát sem akarok most szőrszálhasogatni, de a polgármester megköszönte a magyar kormánypénzen létrehozott Demokrácia Központok, egészen pontosan a hozzájuk területileg illetékes Érmelléki Demokrácia  Központ közreműködését. -A bejegyzés elején visszautaltam már az áprilisi írásomra, abból kiderül annak, aki nem tudja, mi is ez, és egyáltalán...- Nem ejtett szót az RMDSZ közreműködéséről {melyet nem akarok védeni, de az igazsághoz ez is hozzátartozik}, pedig voltak ott, akiknek a szervezet állította ki ingyen a papírokat. Az is egy adalék, hogy az eskütétel időpontjáról is az említett központtól kaptam értesítést, annak ellenére, hogy nem náluk készült az iratcsomóm - a magyarországi fél csak velük kommunikál... Ennyit a határon túliak egységét szolgáló nemzeti politizálásról...)
Aztán Szózat, mindenkinek pezsgő (csak alkoholmentes) a koccintáshoz, egy kis pogácsa - és ennyi. Kicsit sutára sikerült a vége, csak pislogtunk egymásra, hogy akkor most mi van - hát az volt, hogy magyar állampolgárok lettünk.
Isten minket úgy segéljen!

2011. szeptember 19., hétfő

Lakókocsik ürügyén...

Ma délben láttam, hogy egymás után öt francia rendszámú lakókocsi parkolt le a pénzváltó előtt.
Valami hasonlók:

                                                                                           (fotó: varbak.com) Nyílvánvaló volt, hogy egy konvojt alkottak, annál is inkább, mert a bennük utazók is hasonló korúaknak néztek ki: valamennyien túl a nyugdíjkorhatáron.
Eszembe jutottak a hasonló korú családtagjaim, ismerőseim...
Örülnek, ha élnek (bár ebben sem vagyok biztos).
Örülnek, ha megélnek egyik napról a másikra, ha meg tudják venni a gyógyszereiket.
Örülnek, ha tudnak annyira mozogni, hogy el tudják látni magukat, nem hogy kiránduljanak, pláne nem külföldre. Pedig meg vagyok győződve, hogy nem dolgoztak kevesebbet életük során, mint a szerencsésebb országban született kortársaik, és nem voltak kevésbé becsületesek sem.
Áldozatai a politikának, évtizedek politikai kalandorainak.
Annak a kalandor politikának, melynek ma sincs vége.
Ami továbbra sem kedvez annak - mifelénk - aki sokat és becsületesen dolgozik. Mert annak továbbra sem lesz nem hogy lakókocsija, de olyan nyugdíja sem, amiből idős korában nyugodtan élhetne, megérdemelt nyugalomban. Azt már le sem merem írni, hogy esetleg jólétben, létbiztonságban.
Hiába dolgozik  becsületesen ma éppen úgy, mint tegnap, vagy egy éve, vagy öt éve, mert - bár neki van a legkevesebb köze hozzá - a gazdasági válság is rajta csattan leginkább. A megszorítások. A megnyomorítások. Aztán majd lakhatunk tolókocsiban. (Ha azt is meg tudjuk fizetni...)

2011. szeptember 18., vasárnap

Talizmán

A labdarúgó III.-Liga 5. csoportjának megyei rangadóján az Érmihályfalvi Unirea a Belényesi Bihorult fogadta szombaton délután. A hazaiak csapnivalóan játszottak, és a látottak alapján nem volt meglepetés az 1-0-ás vendég-győzelem.
De lehet, én gondolom rosszul, és nem a hazaiak által kifejtett kevés ellenállás volt a vendégek sikerének titka.
Tizennegyedik éve, hogy focimeccsekről tudósítok (+ elég sokat látok tévében is) de hasonlót még nem láttam: a belényesiek kispadja mellett üldögélt a csapat gyúrója - vagy nem tudom kije - egy hűtőládán, amiből időnként félliteres ásványvizet osztott a játékosoknak, időnként pedig ide-oda rohangált. Először azt tűnt fel, hogy míg korábban a pólóján el tudtam olvasni a csapat monogramját, egyszer csak nem tudtam. Nem én vesztettem el a látásom (szerencsére), hanem rajta volt fordítva a póló. Na, ettől kezdve figyeltem az ipsét. A meccs végéig még legalább ötször hajtott végre mezcserét önmagával - vagyis lekapta a pólóját, ki- (vagy vissza) fordította és újból felvette.
Ezt nevezem babonának.
De ez még semmi. Addig fel sem tűnt, de "talizmánok" voltak előtte a fűben is:


Egy lapos dobozkában egy kis szobor, mellette egy szárított virágokból kötött csokrocska, egy átlátszó tokban pedig egy szentkép. Amikor a csapata helyzetbe került, akkor ő is csak simán - mint más drukkerek - felszökött a helyéről, kiabált, esetleg csúnyát mondott, legyintett, aztán visszaült. Az ilyen előre nem látható helyzetekre ugye nem tudott felkészülni talizmánilag. Ellenben amikor szöglet- vagy szabadrúgás, vagyis pontrúgás következett, akkor féltérdre ereszkedett, és a szentképet is csókokkal halmozta el.
Akik a közelben álltunk, és láttuk ezt az avitt babonaságot, csak mosolyogtunk.
Egészen addig, mig meg nem szerezték a gólt.
A győztes gólt.
Az idegenben szerzett 3 pontot érő gólt.
Látva az Unirea szombati játékát, lehet, be kellene szerezni valami ereklyéket...

2011. szeptember 16., péntek

Baromságshow

Ettől a baromságtól már soha nem szabadulunk meg. Mintha most lett volna, hogy vége lett az előzőnek, erre: "Újra benépesül a Való Világ villája! Új lakók! Új arcok! Új kedvencek!"

                                        VV5 - Újabb pofon                      (fotó: valovilagclub.com)

Így hírdeti magát az új, a VV5, ráadásul ezt azzal a jó hírrel is nyakon önti, hogy "szerencsére" az előző széria néhány kimagasló elméjét is újra a nézőkre szabadítják, akik mostantól az újabb őrültek és őrültségek kommentátorai lesznek.
Kétségem nincs arról, hogy megint milliók fogják bámulni esténként - ha jól tudom, akkor egészen mostantól májusig (!) - ezt a rettenetet, tulajdonképpen azért, hogy a "műsor" készítői minél drágábban tudják eladni a reklámidőt.
Nem vetik le a súlykot azok, akik szerint ez a VV5 "sikerre van ítélve" - erre a legmegbízhatóbb bizonyíték, hogy a konkurencia - TV2 - egész egyszerűen átrajzolta a programstruktúráját, betervezve azt, hogy a VV5 bármit "agyonver" nézettség tekintetében a maga műsorsávjában.
Azt hiszem, máris több szót vesztegettem erre az egészre, mint amennyit érdemel.

2011. szeptember 15., csütörtök

DuMák

Szeretem, hogy az m1 meg a Duna TV sok régi filmet, tévéjátékot vetít. Tudom, az öregedés jele - ez van. Például megy a Dunán esténként a "Robog az úthenger" , főszerepben Szabó Gyulával. Hát nem egy mai akciófilm, de mégis jó újra nézni. 1976-ban készült - jaaaajjj!
A tegnap este újra adta az m1 Hofi Géza  - Nevezz csak Cucinak! kabaréját.

                                                                           (fotó: coolhun.hu)
1982-ben volt a felvétel, már akkor is láttam , és azóta nem tudom hányszor - és nem tudom megunni, hiába tudom már mikor melyik poén jön. Zseniális. Persze, ehhez át kellett élni azt a kort, legalább egy kicsit belőle. Ide kattintva megnézheted, ne sajnáld rá az időd!

Füveznek

Ma kora reggel érkeztek meg az első kamionok, melyek Hollandiából gyeptéglákat hoztak a Nemzeti Arénában. Azt már ugye "megbeszéltük", milyen jól sikerült  a talicskányi euróból épült stadiont kivitelezni, és milyen emlékezetes meccset vívott az avatón a román meg a francia labdarúgó válogatott. Na, nem az eredmény miatt, hanem mert gólok helyett a port rúgták a fiúk.

                                                                    (fotók: maszol.ro)
Szóval, megjött az új gyep. "Az a szép zöld gyep" - ahogyan Poldi bácsi mondogatta az Égig érő fű című filmben. A tévék reggeli híradóikban mutatták, ahogyan még sötétben kanyarodnak a kamionok a stadion kapuján befelé. 20 órát jöttek a teherautók, de biztos megérte, hiszen a holland gyep bizonyára valami rendkívüli jó lehet, ha megfelelő közelebbi nem volt. (Mondhatnám úgy is, hogy messze földön híres a holland fű...) A gyep-cserét sem maszatolják el, azt is hollandiai, egy Hendriks-Graszoden nevű cégre bízzák, aki a fű alatti földréteget is cseréli.

                                                                                   
Hát, nem lehet mondani, hogy az avatóra készített gyep sokáig bírta volna. Na, de majd ez a holland! - Aham, gondolnánk józan paraszti ésszel - hiszen másodjára csak nem b.., izé, rontják tán' megint el. Gondolni, na, azt lehet. Mert azt mondja ugyanezzel a hírrel kapcsolatban egy másik, egy keresekedelmi tévé híradója, hogy ezt a gyepet is le kell cserélni jövőre, amikor május 9-én ott játszák majd le az Európa-liga döntőjét!
Azt eddig is tudtuk, hogy nagy pénz van a fűben. Ezek szerint abban is, ami a focipályán van, és fű alatt sokaknak juthat belőle, ha mernek ennyit packázni vele. A számlát fizető "közönség" meg csak hallgat, mint sz.r a gazban. Esetleg ül is benne, mint a nyuszi. Aki ülve szundikálgat. Mint akit befüveztek.

2011. szeptember 14., szerda

Sógorság, komaság

Az ilyen-olyan szimpóziumok "nagy barátja" vagyok, tapasztalatom, hogy ezek java arra szolgál, hogy bizonyos megpályázott és megnyert pénzeket el lehessen költeni (de elszámolni feltétlen).
Mindez persze az én dolgom, és mit sem jelent azzal kapcsolatban, hogy nemsoká egy vándorszimpóziumot tartanak Székelyföld több városában,sőt, Bukarestben is - autonómia témában. Mint már olyan sokszor, Dél-Tirol lesz a téma, melyet politikusaink olyan előszeretettel emlegetnek. A régió ugye az első világháború után Ausztriától Olaszországoz csatolt terület, az ott élő osztrákok jogait anyaországuk úgynevezett védőhatalomként vigyázza, de állampolgárságot nem ad nekik. Ez azért érdekes, mert Ausztriában nem létezik a kettős állampolgárság intézménye - vagyis aki más ország állampolgárságát kérvényezi, az elveszti az osztrákot. Vagyis, ha teszem azt egy burgenlandi magyar, élve a januárban érvénybe lépett lehetőséggel, kérné a magyar állampolgárságot, elvesztené az osztrákot.
                                                          Osztrák útlevél          (fotó: vatera.hu)

Deja vu - mintha hasonló eset állt volna elő, amikor a szlovákok törvényt módosítottak, hogy keresztbetegyenek a felvidéki magyaroknak! De az osztrák, és nem is újkeletű állapot mintha nem kapna olyan nyílvánosságot a magyar, és a magyarországi politikai életben, a médiában. Vajon miért? Szerintem kevés az esélye, hogy a még a nyugat-magyarországi életszínvonalat is messze felülmúló Kelet-Ausztriában egy magyar kockáztassa osztrák állampolgárságát a magyarért, vissza-/átköltözni meg éppen nem fog, miközben magyarok ezrei ingáznak dolgozni naponta a sógorokhoz. Ellenben a felvidéki (és az erdélyi, és a vajdasági) magyaroknál százszorta inkább van esély arra, hogy a könnyítve megkapott állampolgárság után az illető Magyarországra költözzön. És ez (miközben a szülőföldön való megmaradás fontosságát szajkózzák) - hát, hogy is mondjam - nem állhat távol a nem hivatalos budapesti állásponttól, tekintve, hogy az ország lakossága évenként közel 20 ezer fővel csökken. Annyival, mintha egy év alatt "eltűnne" például Mátészalka, vagy - hogy stílszerű legyek - Mohács. És ez azzal együtt értendő, hogy a mutatón javítanak a Magyarországra bevándorlók.
Például a kínaiak. Akiket nem kell félteni a kihalástól: Kína lakossága évente egy magyarországnyival gyarapszik!

2011. szeptember 13., kedd

Taktikai megbeszélés

Közhely: a politikus mindig választási kampányban van. Ennek értelmében a mindenkori tanévkezdés is kampány idejére esik. Különleges alkalom, ha a politikus új iskolát avathat. Újabb közhely: a politikus is ember (bár sokan vitatják). Ennek értelmében – kampány ide vagy oda – érthető az öröme, hogy munkájának gyümölcse kézzelfoghatóvá válik. Mindez hatványozott öröm lehet, ha kisebbségi sorban sikerül a nagy „háborún” belül egy kis csatát nyerni. Ha kisebbségi sorban sikerül gyakorlati eredményt is felmutatni annak a közösségnek, mely hiába vár a többség önkéntes gesztusaira, engedményeire. Megint közhely: annyi a mienk, amennyit kiverekszünk magunknak. De hogyan érdemes „verekedni”? Taktikusan, az ellenfélhez közel kicsiket ütve és igyekezve kicsiket kapni, de lépésenként azért haladva, vagy nagyokat próbálva ütni annak árán is, hogy ezek az ütések a fennkölt távolságtartás miatt csak a levegőt csépelik, aminek nyomán az ellenfél már nem is vesz komolyan? Érdemes-e elfogadni az éppen adott körülményeket, és alkalmazkodni ahhoz, hogy mi magunk csak mi magunknak vagyunk fontosak, vagy érdemesebb úgy tenni, mintha a világ közepe lennénk, és a minket ért sérelmek miatt valakik valahol már ácsolnák a bitót elleneinknek? Melyik módszer van valóban hasznára az erdélyi, a partiumi magyarságnak? Úgy gondolom, a tanévnyitók egy kicsit mindig az igazság pillanatai is. Másnap aztán kezdődhet megint a „csata”. A gyakorlati is, meg a virtuális is.

2011. szeptember 12., hétfő

Új kor hídja...

A jelek szerint a végéhez közeledik az Érmihályfalva és Érsemjén közötti híd "újjászületése".
A legutóbb bemutatotthoz képest  már hetekkel ezelőtt "átvezették" a patak vizét az új, nagy csövön:

Mint látható, eltűnt a kisebb, fekete műanyag cső a nagyobb mellől, de még nem volt meg az összeköttetés a kettészelt országút részei között. Tegnap már azt fotózhattam le, hogy ez is megvan:

Terméskőből kirakva, remélhetőleg elég masszív lesz.
Az alábbi képen pedig látszik, hogy az úttest is hamarosan rendben lesz felette, már szinte csak az aszfaltréteg hiányzik:

Azért vannak még arra utaló nyomok, hogy az eredeti hidat nem volt könnyű szétverni, íme egy, még egy tömbben lévő tégla-maradvány:
Szóval lassan kész.
Aztán indulhat az eredeti híd lassú, de biztos elfelejtésének folyamata...

2011. szeptember 11., vasárnap

Fűzték, szorosra

"A béke vagy te, Sport!
A népeket egymáshoz fűző szép szalag..." (folytatás alább)

Pierre de Coubertin Óda a sporthoz című versében írja az idézett sorokat, s annak kapcsán jutott eszembe, hogy a héten a román és a magyar labdarúgó válogatott is meccselt. Hát, az a szép szalag fűzte rendesen a nemzeteket, meg a nemzetek is fűzték egymást.
A magyarok Moldova Köztársaságban játszottak, és nyertek 2-0-ra. Bár a moldovaiak időnként erősen elhatárolódnak Romániától, és a testvéri összeborulást, meg az országok egyesülését óhajtó csápokat nem győzik leseperni magukról, úgy látszik, a magyarok gyűlöletében mégis megtalálható a legkisebb közös többszörös:

                                                                                (fotó: kronika.ro)
A magyaroknak címzet üzenet miatt az UEFA állítólag súlyos büntetés kiszabását helyezte kilátásba. Hírelik, hogy a moldáv testvérek segítségére siettek a Steaua-drukkerek, felturbózták egy kicsit az indulatokat. Testvéri import-export.
A románok meg a franciákkal játszottak.
Vagy a franciák a románokkal.
Már a meccs előtt.

                                                                                    (fotó: mediatica.ro)
Egy vicces tévés műsorban, ahol lazán tetveseknek, tolvajoknak meg mocskos koldusoknak nevezték a románokat. Bukarestet meg egy szemétládának.
De a románok magukkal is el tudnak játszani, ha úgy hozza a helyzet:  a román-francia meccs előtt Mircea Pavel úgy énekelte a román himnuszt, hogy abból nemes egyszerűséggel kihagyta azt a sort, mely szerinte Traian Băsescu irányába terelte volna a hallgatóság gondolatait. Óh, de megható - mintha nem ez az egész himnusz olyan lenne, mint maga a román politika, meg történelem.

(folytatás fenntről)
"...és testvérré lesznek mind általad,
önuralomban, rendben és erőben."

2011. szeptember 7., szerda

Aréna a Balkánon

Bár nem így tervezték, mégis, jobb híján frankofón összecsapás, a Románia–Franciaország EB–selejtező avatta fel a bukaresti Nemzeti Arénát.
 
                                                                               (fotók: prosport.ro)
Apropó tervezés, a szpíker a meccs alatt többször is mondta, az ország leggyönyörűbb sportlétesítményét láthatjuk.
 
 
Áldoztak is rá: az egykori Augusztus 23 Stadion helyén épült létestímény 234 millió euróba került, és el kell ismerni, valóban tetszetős.
 
                                                                             
De, hogy azért mégis érezzük, a Balkánon vagyunk, nem mehet minden flottul. Aki látta a meccset, az tanusíthatja: a pálya talaja egy falusi legelőét idézte! Minden rúgásnál kisebb porfelhő kísérte a labda útját, röpködtek a gyep-darabok...
 
...és pár perc után különösen a pálya középső része úgy nézett ki, mintha vakondok százai túrták volna össze.
 
A fővárosi elöljáróság 35 ezer euróban állapította meg a bérleti díjat egy mérkőzésre, ami azt jelenti, hogy az 55 ezer férőhelyből ehhez legalább 20 ezret el kell adni. Tekintve, hogy egy elsőosztályú román bajnoki meccs átlagos nézőszáma 5 ezer, várhatóan nem sok csapat engedheti ezt meg magának. De itt a Bajnokok Ligája. A bajnok Oţelul Galaţi edzője, Marian Stan, ki csapatával a BL–összecsapásokra készül, már a múlt héten figyelmeztetett: ellenfeleiket nem fogadhatják az Arénában, mert az nem felel meg a BL-előírásoknak! Hihetetlen! És az okok között csak az egyik a minősíthetetlen játéktér – melyről már korábban tudták, a franciák elleni meccs után ki kell cserélni – de más tévés studiót, és a lépcsők mellé korlátot kell építeni, ki kell cserélni az edzők átjáróit a konferenciaterem felé, és a díszpáholy számozásait. Vajon mennyi időbe telik megszerezni egy BL-meccsekre alkalmas stadionra érvényes elvárási listát? Vajon miért nem tették ezt meg időben? Miért bízták a munkát – ezek szerint – hozzá nem értőkre? Ki fizeti a többletköltséget? Utóbbira megmondom a választ, pontosabban megmondta a már idézett Marian Stan: ha a Manchester United, a Benfica és a Basel csapatait – akikre azért valószínűleg lenne telt ház – az Arénában akarják fogadni, akkor nekik maguknak kell a módosításokat állniuk. Azok nélkül az UEFA nem engedélyezi az Aréna használatát – bármilyen szép... és drága.

2011. szeptember 5., hétfő

65

Aki ma valamiért használta a google-t, azt a kereső emlékeztette: ma lenne 65 éves Freddie Mercury.

Épp az este láttam Székelyhídon Korda Györgyöt, aki bevallása szerint 53 éve énekel, és a lexikon szerint 1939-ben született. Dehogy akarom összehasonlítani őket, csak eszembe jutott, hogy mennyi jó dalt írhatott volna, és adhatott volna elő még Freddie Mercury is... hiszen nincs olyan nap, hogy még mindig meg ne szólaljon a rádiókban (más kérdés, hogy csak ugyanazt a pár dalt cserélgetik).
Minden évben elcsodálkozom: már olyan régen meghalt?!
Még csak 65 lenne - és már 20 éve nem él!

2011. szeptember 3., szombat

Világzene

Nem tudom, annak idején, mikor Kossuth Lajos azt üzente, mennyien jelentkeztek a regimentbe, de tegnap este, amikor a nyíregyházi Kossuth térre a Csík zenekar koncertje volt "megüzenve" annyian voltunk, hogy egy derekas regimentnek beillett volna:

Pár napja mondtam már, hogy a Vidor fesztivál keretében lesz a koncert, és aki nem volt ott, az csak bánhatja.
Ahogy hírdették, helyi idő szerint este 7-kor meg is kezdődött. A hangulatot meg sem próbálom visszaadni - aki tudja miről beszélek, az tudja miről beszélek, aki meg nem, annak úgy is mindegy.
Na, persze voltak ott olyanok is, akiknek homály volt a dolog.
Mikor azzal vezette fel Csík János, hogy most a magyar rocktörténet egyik nagy alakjának feldolgozása következik, akkor már erősen sejtettük, hogy ez következik. Valaki a hátunk mögött odaszólt a társának: mi ez, sose hallottam?! Hmmm.
Már a koncert vége felé egy csaj jó hangosan telefonált. Az általunk nem hallható bizonyosan a buli felől érdeklődött, mire a válasz: "...meg itt volt valami Lovászi." Hmmm. Amúgy tényleg ott volt, egészen pontosan Lovasi András, és együtt nyomták, hogy EZ, utána meg EZ.
Na, ilyenkor jutott eszembe, hogy az ilyenek húzódhattak volna hátrébb, ha már ott akartak lenni, hogy előrébb férjenek, akik esetleg még tudják is, hol vannak.
A főtér melletti kéttornyú templom (igazából a Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyház) tornyában éppen a nyolc órát ütötte az óra, mikor Csík bejelentette azt a dalt, ami sokaknak egyet jelent a Csík zenekarral.
Ezrek énekelték Majorosi Mariannával. Nem véletlenül mondtam, hogy sokaknak ez jelenti a Csík zenekart, mert utána sokakat láttam indulni - ők ezért jöttek.
Hát, nagy élmény volt ez a majdnem két óra. Ahogy ezek zenélnek...
És ha már igazi zenélés - a Csík után következett a ska zenei stílus híressége, a Ska Cubano.

                                                                  (fotó: smashingmag.com)
Ezt az örömzenét!? Csak például ezt is játszották, meg ezt is.
"Ha erre a zenére nem kezdesz el azonnal táncolni, akkor sürgősen ellenőrizd a pulzusodat, mert lehet, hogy már halott vagy." (Daily Star)
Ehhez annyit, hogy szerintem a londoni bulvárlap megállapítása nem csak a Ska Cubanora, hanem a Csíkra is értendő.

2011. szeptember 2., péntek

Pusztítják

Újabb fejlemény "híd ügyben": honismereti konferenciát tartottak a hét végén a Békés megyei Mezőhegyesen. A tervezett témába nem illeszkedett be, de az érmihályfalvi Kovács Rozália helytörténész soron kívül kért és kapott szót, hogy elmondhassa rövid értekezését - melyet 21 fotóval egészített ki - a lerombolt hídról. Íme az általa elmondott teljes szöveg:
                         Megint pusztítják örökségünket
Aki az erdon.ro-t és a Bihar megyei újságokat olvasta, bizonyára értesült róla, hogy egy műemlékértékű tégla hídat zúztak szét a román-magyar határátkelő felé vezető országúton. Az út nemzetközi minősítésű, néhány éve aszfaltozták újra, tették rendbe, átvezetett egy egylyukú téglahídon, mely alatt a Csíkfolyás nevű patak folyik. A patak, a híd Érmihályfalva és Érsemjén határán van, illetve volt. A hídon súlykorlátozás volt, 3.5 tonnánál nehezebb járművek nem haladhattak át rajta, ezt csak a homokot szállító teherautók nem vették figyelembe, ezek szétnyomják az utakat, a városon áthaladva szétrázzák a házakat, melyek előtt áthaladnak. Van aki úgy tudja, a híd ennek következtében repedt meg. Az útászok csináltak a híd mellett egy elkerülő szakaszt, ide terelve a forgalmat. A masszív, téglából épített, szép, boltíves szerkezetű hidat pedig lerombolták, szétzúzták. Napokig tartott, míg sikerült szétrombolni,szétzúzni, hatalmas darabjai szerteszét vannak, láthatjuk a képeken is. Az önkormányzatoknak nincs beleszólásuk az útászok munkájába,az útfelújításokba. A lakossság is csak az arra járóktól értesült nagy felháborodással a történtekről . Hogy felújítják? Hogyan? Mikor? Erről nem tud senki semmit. Épített örökségünk újra szegényebb lett egy szép „magyarvilágbeli” építménnyel.

A legutóbbi állapot, hogy a meder egykori helyén egy hatalmas henger van, itt-ott terméskövekből álló támfallal megerősítve: