Már nem csak az oroszok vannak a spájzban

Hogy miért nem mondom majd el az alábbiakban, hogy a történtek egy része hol esett meg, az azt hiszem nyilvánvaló lesz a napi események tükrében.

Egy minapi rendezvényen egy ismerősömmel beszélgetve megtudtam: egy európai projekt keretében egy törökországi fiatalembert látnak vendégül, aki egyfajta szakmai gyakorlatra érkezett hozzájuk. A hírre én nagy viccesen megjegyeztem: aztán nehogy úgy járjatok, mint a ditróiak a Srí Lanka-i pékekkel. 

Mint bizonyára te is tudod, két Srí Lanka-i pék érkezett a Hargita megyei város egyik pékségébe, törvényesen, szabályos munkavállalási engedéllyel, ám a ditróiak a helyi katolikus segédlelkész-főrettegő vezetésével bepánikoltak, mintegy előre látva a várható migránsáradatot, és olyan ügy középpontjában találták magukat, amire szerintem ők sem számítottak és vélhetően nem is így járnának el, ha újrakezdhetnék. 

Hogy milyen kihatásai lettek a történetnek, meg mi vezetett idáig, arról most nem okoskodnék itt, a lényeg, hogy erre az esetre hivatkozva viccelődtem az ismerősömmel.

És kitalálod? 

Bizony, már túl is voltak valami hasonlón, tehát beletenyereltem. 

A török fiatalembert - akit magam is láttam, de nem mondtam volna meg, hogy kicsoda-micsoda - mivel több hónapra érkezett, egy üresen álló, kiadó házban szállásolták el. Nem sok napnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a szomszédok feljelentése nyomán megjelenjenek a rendőrök és határrendészek, megnézni: igaz-e, hogy migránsok kvártélyozták be magukat a házba? Szerencse, hogy a fogadók előrelátóak voltak, és mindenféle engedélyeket elrendeztek, így a hatóság ahogy jött, el is ment, de a teljes nyugalom érdekében ezeket a mindenféle engedélyeket és igazolásokat a szomszédoknak is be kellett mutatni, biztos, ami biztos. 

Hát így.

A minap egy olyan csoport fiatalember ment el mellettem, hogy szorosabban kapaszkodtam meg a táskám fülében. Aztán kiderült, saját városom egyik utcájának lakóiról van szó, ráadásul éppen az úgynevezett albán pékség előtt történt ez (nehogy összefüggést keress most a ditrói pékséggel, könyörgöm!). Éppen ma pedig egy olyan sajtóközleményt kaptam, mely szerint román és magyar határőrök közös akció során fogtak el határsértésre készülő afgán személyeket, akiket egy szerb férfi idegenvezetett... 

Internacionalizmus, oh! Már nem csak az oroszok vannak a spájzban...

A Srí Lanka-i pékek bizonyára nem vágytak a médiasztárságra...

(fotó: 3szek.ro)

Egységes. Nemzet. Állam

Bizony, furcsa dolgok tudnak történni egy olyan országban, melynek hatalmasságai úgy döntenek, hogy az uralmuk alá kapott területet egységes nemzetállamnak nyilvánítják. Ahogyan történt az Románia esetében.
Például a Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) panasszal élt  az Országos Audiovizuális Tanács (OAT) felé, mert szerintük a Realitatea kereskedelmi hírtévé egyik médiakampánya diszkriminatív. Ebben ugyanis szerepel(t) egy klip, melyben elhangzik: "Románia a románoké". Az azóta már nem sugárzott klip az OAT szerint ellenben nem diszkriminatív, elfogadták a tévések érvelését, hogy annak mondanivalója az ország minden polgárához szól. Szerintem is igazuk van: az ország minden polgárához szólt. Egyesekhez azért, hogy megerősítse bennük a nemzeti - sőt, az arra fogékonyakban a felsőbbrendűségi - érzelmet, másokhoz meg azért, hogy "helyretegyék" őket... Még azt is mondhatnánk, hogy ez a megfogalmazás, így ahogy van, mindenki számára elfogadható, ha ... és most következne, hogy hol is kellene lenni akkor a határoknak, de ebbe most ne menjünk bele, mikor "anyaországunk" is a "határok feletti nemzetegyesítést" tolja az orrunk alá.
Furcsa helyzet adódik ott, ahol a többségi nemzet tagjai kisebbségi sorban találják magukat (miközben elvileg egy egységes nemzetállamban élnek).
Ilyen például Székelyföld.
A Hargita, Kovászna és Maros Megyei Románok Polgári Fórumának vezetője, bizonyos Ioan Lăcătuşu (ősi román név, óh) arra panaszkodott a nép ügyvédjének (ombudsman), hogy a székelyföldi románoknak folyamatosan hátrányos megkülönböztetésben van részük.
A felsorolt példák tényleg égbekiáltóak.
Például elvárják egy köztisztviselőtől, hogy tudjon a helyi - ott nagy többségben élő - lakosság nyelvén. Ilyet!? (Lăcătuşu úr bizonyára nem szeretne például a nálunk sokkal magasabb életszínvonalat nyújtó Finnországban élni, hiszen ott az 5-6% körüli svéd kisebbség nyelvét hivatalossá tették.)
Különösen nehéz lehet Lăcătuşu úrnak feldolgozni a tényt, hogy a tanügyi törvény kisebbségekre vonatkozó passzusait nem alkalmazzák a székelyföldi románokra. A törvény ugyanis kimondja, hogy a kisebbségek nyelvének, irodalmának, történelmének tanítására fordított többlet munkáért többlet juttatás jár. Igen ám, de a román nyelv, irodalom és történelem tanítása nem többlet, még akkor sem, a Székelyföldön a románok vannak kisebbségben.
Na, ez aztán a skizofrén szitu!
Nem csodálkozom, hogy Lăcătuşu úr - sajtóbeszámolók szerint - csalódottan vette tudomásul, hogy a nép ügyvédje nem talált kivetnivalót abban, amiben ő igen. Sőt, én megértem őt: hogyan lehet igazat adni kisebbségi ügyben olyanoknak, aki egy egységes nemzetállamban nincsenek is?!
A sok szöveg után jöjjön egy illusztráció. A fotót tavaly télen készítettem a Bihar megye észak-keleti részén lévő Berettyószáldobágy (Săldăbagiu de Barcău) határában, és úgy hiszem, jól illik a témához: