A 10 éves VB-szakértő

Reggelente szoktam hallgatni a román nyelvű Radio ZU adását, a Morning ZU-t. Csak ajánlani tudom mindenkinek, ám ami miatt most billentyűzetet ragadtam, hogy a foci VB ideje alatt minden reggel, kb. 8 és 9 óra között kommentálják az előző napi meccseket, illetve latolgatják az aznapiak esélyeit. Eddig még semmi különös, teszik ezt mindenütt mindenkik. Igen ám, de ebben a rádióműsorban egy, magával a rádióadóval egyidős, vagyis 10 éves gyerek teszi (egy "ZUper puştiu" = kb. szuper kölyök, szójáték a rádió nevével). Dávid Temesváron lakik, onnan beszélget minden reggel a bukaresti stúdióban ülő műsorvezetőkkel. Ahogy utóbbiak is mondták, nem arra kell számítani, hogy egy elemi iskolás szintű fogalmazást mond fel a gyerek, hanem elemez. És tényleg, tisztában van mindennel: a válogatottak keretével, melyik játékos melyik klubban játszik, milyenek az erőviszonyok, milyen stratégiákat kellene kövessenek, stb., stb. A műsorvezetők még nem tudtak neki olyan kérdést feltenni, amire ne válaszolt volna érdemben. Éppen ma is volt egy érdekes pillanat, nem tudom, hogy a műsorvezetők próbára akarták-e tenni, vagy csak véletlen volt?! A brazil - szerb meccsről beszéltek, a szerbek kerültek szóba, hogy kik ültek még a kispadon, a műsorvezetők sorolták, hogy Ilyenovics, Olyanovics, Amolyanovics, mire a gyerek közbevágott, hogy nem - nem, Amolyanovics a kezdőben volt!

A műsorvezetők kérdésére Dávid elmondta már, hogy semmi különös a családjában, átlagosnak mondaná az életüket, például az apja sem valami fontos ember, ahogyan ő fogalmazott: nem valami parlamenti képviselő vagy ilyesmi. Mire a műsorvezetők maguk is nevetve felkiáltottak: isten őrizz! (doamne ferește!) Mi sem természetesebb, hogy a gyereknek máris van valami jelmondat-féléje az életre, amit nem tudott ugyan tömören megfogalmazni, de valami olyasmi volt, hogy nem elég a tehetség, meg is kell dolgozni a sikerért.

Én a 10 éves Dávidot szívesebben hallgatom, mint mondjuk azokat a magyar focistákat, akik világversenyeket csak tévében látnak, ám 0 - 6 válogatottsággal a hátuk mögött simán megmondják, a világsztároknak mit hogyan kellett volna csinálni.

Svéd a svédnek...

  "A béke vagy te, Sport!

  a népeket egymáshoz fűző szép szalag:

  és testvérré lesznek mind általad, 

  önuralomban, rendben és erőben." 

Pierre de Coubertin, a modern olimpiai játékok megálmodójának Óda a sporthoz című verséből, annak utolsó strófájából való az idézet, s bár az alábbi a foci VB-hez kapcsolódik, de mégiscsak sport. 

A hír: rasszista fenyegetéseket, közöttük halálosakat is, kap Jimmy Durmaz, a svéd válogatott játékosa. Ő az, aki a német - svéd meccs hosszabbításában szabálytalankodott Timo Werner ellenében, ezért kapták a németek azt a szabadrúgást, amiből Toni Kroos belőtte azt a gólt - a 95. percben - mely által a vb-címvédők 2-1-re nyertek és partiban maradtak, a svédeknek ellenben nehéz lett a helyzetük.

Durmaz szír gyökerű törökországi elődökkel rendelkezik, a francia Toulouse labdarúgója. Maga úgy nyilatkozott, büszke, hogy képviselheti hazáját (vagyis Svédországot), nem érdeklik a fenyegetések. Csapattársai is kiálltak mellette, mondván, hogy "küzdött egész meccsen, a csapatnak egyszerűen balszerencséje volt". 

Kíváncsi lennék, ugyanezek a szurkolók vajon mit tartanak az egyébként zseniális (és zseniálisan nagyképű) Zlatan Ibrahimović-ról, aki svéd színekben 116 mérkőzésen 62 gólt szerzett, hiszen a Los Angeles Galaxy jelenlegi játékosa bosnyák és horvát elődöket tud felmutatni. Vagy ott van a... - de nem is sorolom tovább, nem csak a svéd, de mára már szinte bármelyik válogatottat lehetne példaként említeni (a magyart is), hiszen mindenütt vannak vagy honosítottak, vagy bevándorló szülőktől, nagyszülőktől származó sportolók, akik gólt, időnként öngólt rúgnak, szabálytalankodnak, helyzeteket hagynak ki vagy éppen bombagólokat suvasztanak. Szegény Durmaz már csak akkor lehetne kellemetlenebb helyzetben, ha a szabálytalankodását követően nem a "tüchtig" Kroos, hanem mondjuk Jérôme Agyenim Boateng talált volna a kapuba. Te jó ég! Egy szír-török (svéd) szabálytalankodik, egy ghánai apától származó német meg gólt rúg belőle - tiszta összeesküvés! Méghogy "népeket egymáshoz fűző szép szalag"...

Remélhetőleg Durmaz csapattársainak van igazuk, akik szerint: "Aki a vereségért őt hibáztatja, egy idióta". Ők már csak kell tudják, hiszen együtt kaptak ki.

                               Az a bizonyos szabálytalankodás... 

                               (fotó: newsclick)

Előadásokról, meccsekről, nemzetiségekről - Gyuláról

Volt szerencsém részt venni a Gyulai Várszínház 55. évadának megnyitóján. A nyelvi és nemzetiségi sokszínűség ott kezdődött, hogy amikor a már szinte ismerősnek mondható panzióba ad hoc jelentkeztem be, bizonyára a romániai telefonszám láttán a hívott tulajnő románul köszöntött. Aztán tisztáztuk, hogy maradhatunk a magyar nyelvnél. A szobát kinyitni a férj jött, aki a romániai rendszám láttán szintén "Bună ziua"-val (Jó napot) üdvözölt. Vele is tisztáztuk, azt is, hogy ő meg (hallhatóan) székely. Vele volt kislánya, aki a nevét firtató barátkozó kérdésre nem tudott válaszolni. "Csak olaszul tud", mondta a székely apa, meglepődésemre, hozzátéve, hogy itáliai hosszú munkáséveinek eredménye egy szétment házasság és gyümölcse az anyjánál nevelkedő kislány, aki vakáción van csíkszeredai apjánál Gyulán. (Tudsz követni, ugye?)

Aki járt már Gyulán vagy környékén, az tudja, hogy arrafelé a legnépesebb a magyarországi román népesség, például a városban is hallani román szót. Úgy értem, ottani lakosokét, mert turistákkal szinte csak romániaiakkal találkozni. Például a strandon, ahol szintén töltöttünk újra pár órát, nem is tudom, találkoztam-e tucatnál több nem románul beszélővel. Nem is csoda, hogy minden, mondom minden ki van írva románul: az étlap, a panziók elérhetősége, az intézmények nevei, a "vigyázz a tisztaságra", vagy éppen az, hogy a kuka az kuka. Se most, sem korábbi ott-tartózkodásomkor nem tapasztaltam, hogy valakik acsarkodtak volna ez ellen, mármint, hogy román feliratot kell "eltűrniük"... 

Persze a focivébé sem maradhatott ki a hétvégéből, minden létező vendéglátóhelyen ment a tévé élő adása. (Határon túliként határon belül nem vonatkozott rám, hogy nem nézhetem az élő adást...) Ebben is benne volt a népek keveredése, láthattuk, ahogyan

a színes bőrű stramm német legények kínlódnak a szőke svédek ellen, vagy ahogyan a kongói gyökerű Lukaku szerzi a dicsőséget (teljesen megérdemelten) a belgáknak.

A vár melletti Rondella teraszon hatalmas kivetítőn néztük a Szenegál - Japán meccset. A mögöttünk lévő várszínházban éppen Székely János: Caligula helytartója című drámáját próbálták a már említett várszínházi fesztivál két nappal későbbi bemutatójára. Néha "csatazaj" szüremlett ki, máskor kiabálások, kinyílt- becsukódott a várkapu, annak függvényében, hogy a harcosok ki- vagy berohantak. Hosszabb csend következett. Szünet. A mellettünk lévő asztalhoz egyszer csak leült Bodrogi Gyula, jelmezben, láthatóan ő a római helytartó, fején aranyozott babérkoszorú. Cigire gyújtott, belepillantott a meccsbe, csevegett az asztaloknál szétszóródott többi stábtaggal. Odább római katonák hada lazít, mögöttünk a zsidónak öltözött statisztéria. Ennyi "rabbit" öt négyzetméteren még sosem láttam. Ekkor már a nap utolsó meccse ment, ők hallhatóan a szenegáliak ellenében a lengyeleknek drukkoltak, ami mondjuk el is volt várható, ha csak a vallási alapot nézzük. Nem először tettek rossz lóra, apropó Caligula...

Aztán következett az előadás, amiért Gyulán voltunk, gyakorlatilag a fesztivál nyitóelőadása, a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciója, a Körhinta. A rendező remekül adaptálta a kőszínházhoz képest a darabot a Tószínház nyújtotta lehetőségekhez, úgy is mondhatnám, a szűkösebb színpadot jól kiegészítette a szabad tér kihasználhatósága. És persze nagyszerű volt, hogy a háttérben (bár inkább oldalt volt) láthattuk a kivilágított várfalat. Aminek persze semmi köze az előadáshoz közvetlenül, de azért az élményhez hozzájárult. Meg annak is van valami fílingje, amikor a tóról felrebbenő vadkacsák húznak el a színpad és a nézőtér felett. Már az éjszakai órákban mi is követtük példájukat, elhúztunk. 

Himnusz-siratástól az Ermitázs süket macskájáig

Bár még csak az első csoportkörön vagyunk túl + 1 meccs, de máris vannak érdekes és meglepő eredmények a 21. labdarúgó világbajnokságon. Nem fogom elemezni a látottakat, megteszik ezt arra hivatottak meg önjelölt szakértők, inkább az érdekes "mellék-sztorikra" térjünk ki.

Nem volt meglepő, hogy Belgium 3-0-ra legyőzte Panamát, inkább az, hogy a Közép-Amerikai ország egyáltalán kijutott Oroszországba. Aztán meg, hogy a vereséget az edzőjük úgy ünnepelte, mintha győzelem lett volna, hiszen legalább kétszer akkora "zakót" terveztek. „Szerencsére nem az történt, amire mindenki számított, vagyis, hogy hat vagy hét góllal kikapunk. Alázattal, méltósággal játszottunk. Belgium és Panama között a különbség nagyobb, mint három gól. Senki nem szeret veszíteni. (...) Ez egy teljesen normális eredmény, sőt, ha azt vesszük, hogy lehetett volna sokkal rosszabb is, akkor pedig abnormális, hihetetlen az eredmény. (...) Nem kellene egy vereség után gratulálni a játékosoknak, de elmondtam a fiúknak az öltözőben a lefújás után, hogy méltósággal tették a dolgukat, és megnehezítették az ellenfél dolgát, sőt akár egy-két gólt is szerezhettek volna”* - nyilatkozta a lefújás után Hernán Dario Gómez, a panamaiak kolumbiai szövetségi kapitánya. Hallottatok már ilyen értékelést? Panamában már akkor nagy buli volt, amikor tavaly kiharcolták a VB-részvétel jogát, a hatás pedig nem csitult, például még el sem kezdődött a belgák elleni meccs, egy videofelvétel tanúsága szerint, a panamai riporterek már egymás hátát veregetve sírtak, amikor meghallották országuk himnuszát felcsendülni... - micsoda élmény!

Ez a kiváló vereség bizonyára nem lepte volna meg a panamaiakat, ha előtte kikérték volna Achilles, a szentpétervári Ermitázs macskájának véleményét. A cicus a már korábban megszokott módon (csinálták ezt már más versenyeken más állatokkal is, vagyis nemzeti zászlókkal díszített tálakból kellett egyenek, amelyikhez odamegy, az fog nyerni) megjósolta az oroszok győzelmét Szaúd Arábia és Egyiptom ellen is. A kandúr nem csak egérellenes missziót teljesít az oroszok legnagyobb és leghíresebb múzeumában, de ezek szerint egyfajta orákulum is. Bizonyára saját jövőjére is gondol, hiszen az oroszok egyébként sem cicóznak, a macska meg nem hülye, csak süket (tényleg).

     (*Idézet: nemzetisport.hu)

                               Achilles tudja, melyik tálat kell választani...

                                (fotó: index.hu)

Lebuktam az alkoholteszten (majdnem)

Téged fúvattak-e már autóvezetőként alkoholszondába? Mondjuk a határátlépéskor? És jártál-e már úgy, hogy szinte te kellett forgassad a fejed a készüléket tartó kéz után? Mintha az ellenőrzést végző nem is vette volna komolyan az egészet. Ettől persze te is úgy érezted, hogy kamu az egész.

A napokban megint álltam a sorban. Aztán sorra kerültem, iratok, csomagtartó kinyitása, alkoholteszt. Az egyenruhás szokatlanul (?) sokáig szöszmötölt, láthatóan tanakodott valamin. Elindult kifelé, majd megint visszalépett, nézegetett valamit, majd csak kijött. 

- Kedves Csaba, mikor fogyasztott legutóbb alkoholt? - szegezte nekem (egyébként barátságosan) a kérdést. 

- Hát, kb. 8 éve, feleltem, és ez tényleg így van. 

Pontosabban 8 év és 1 hónap volt akkor, de nagyvonalú voltam.

Kicsit töprengett, majd újabb kérdés:

- Mosta a kocsiablakot nemrég?

- Igen, míg most vártam a soromra.

Merthogy tényleg megmozgattam az ablakmosót, mondjuk ráfért az üvegre.

- Akkor azt érzékelhette a műszer, attól jelezett be egy kicsit - mondta az egyenruhás, visszaadta a papírjaimat, jó utat kívánva.

Na, tessék! Még, hogy nem működik... Még az ablakmosó-folyadékra is. Úgyhogy csak óvatosan vele. Inni meg aztán végképp ne.

                                (Illusztráció: alkatreszek.hu)

Férjmegőrző focinéző és kiállítás

Messi miért nem a spanyoloknál játszik? 

A kérdés mutatja, hogy egyrészt megkezdődött a 21. labdarúgó világbajnokság, másrészt, hogy ez a világesemény azok érdeklődését is felkelti legalább minimális mértékig, akiknek fogalmuk sincs az egészhez. 

Aki azonban szereti, az most egy hónapig nézheti. Én éppen a debreceni Fórum bevásárlóközpontban mulattam egy kis szabadidőt a megnyitó, majd az első meccs idején. Kellemes meglepetés volt, hogy a legalsó szinten szurkolói-meccsnézői helyet rendeztek be (mondhatnánk férjmegőrzőnek is...)

Ami legalább annyira érdekes, hogy a Puskás Intézet által összeállított "Arany pillanatok" című kiállítást is meg lehet nézni pár lépésre a fenti tévés helytől. Idén lesz 65 éve, hogy az Aranycsapat 6-3-ra legyőzte az angolokat a Wembley-ben, ebből az alkalomból készült a kiállítás. 

A legendás csapattagok és edzőjük személyes tárgyai (is) láthatók: fotók, igazolványok (például maga Rákosi Mátyás főtitkár elvtárs aláírásával), érmek, kupák, focicsukák. Utóbbiak között igen érdekes - ahogy ma mondjuk - modellek is vannak (inkább mondtam volna túrabakancsnak), az is látszik rajtuk, ahogyan tulajdonosuk bokszolta, bekenve a cipőfűzőt is, tehát igen életszerű. Érdekes továbbá Sebes Gusztáv edző írott-rajzolt taktikai terve, amivel az utóbb az évszázad mérkőzésének nevezett meccsre küldte ki játékosait. A legtöbb teret persze Puskás Öcsi kapta, belefoglalva karrierje minden állomását. 

Nem mondok el mindent, aki teheti, érdemes megnézni - ha már nekünk nagyjából a nosztalgia jut osztályrészül. 

A VB ideje alatt, július 15-ig van rá lehetőség.

A tanácsadó esete a tömeggel

Az előző bejegyzés ugye arról szólt, miként fogadták a teniszcsillag Simona Halepet Bukarestben, illetve miként "tündökölt" mellette a főváros főpolgármestere. Utóbbit eléggé el nem ítélhető módon ki is fütyülte a közönség, amit Gabriela Firea meglehetős rossz néven vett. Na, de pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem azért van annyi éve hatalmon, hogy ne legyenek benne olyan, minden hájjal megkent alakok, akik majd jól megmagyarázzák. Még az eset napján megjelentek a párt több megyei szervezetének Facebook-oldalán olyan bejegyzések, sőt videók is, melyek azt sugallták, hogy a tömeg valójában nem is a politikusasszonyt, hanem az világelső sportolót pfujolta! Érted? Akiért éppen odagyűltek sok ezren! Lett is nagy felháborodás, meg ki is derült, hogy a machináció értelmi szerzője az a Florin Bădiţă, aki Monica Macovei volt igazságügyi (sic!) miniszter tanácsadója. Még arra is volt gondja, hogy a hamisított összeállításban megfeddje a "tömeget", mert bezzeg Simona nem ezt érdemelné... Hát, ebben egyetérthetünk. Sőt, nem csak Simona nem érdemelné ezt, de a szurkolói és az egész ország sem. 

A történtek utóélete, hogy a PSD-elnök Liviu Dragnea bejelentette: kirúgják az álhír értelmi szerzőjét és a PSD on-line kommunikációjáért felelős George Harabagiut is. Meg el is határolódnak az akciótól.

Azt bizony jól teszik. Sőt, még jobban el kellene határolódjanak, vagy inkább már régen el kellett volna. Jó nagy falak mögé. 

Így lehet belerondítani egy, végre az egész, vagy majdnem az egész országot egy oldalra állító ünnepbe. Mert ez a spekuláció most hamar kiderült. Szolgáljon például. 

                                Fiatal rajongói körében  (Fotó:Agerpres)

Dicsfénybe (be)sompolygók

Két sportesemény. Egy két évvel ezelőtti, meg egy két nappal ezelőtti.

Két évvel ezelőtt a magyar labdarúgó válogatott a Franciaországban tartott EB-n igen jól szerepelt, meglepetésre megnyerte csoportját, kevés híján kiütötte a későbbi győztes portugálokat. Volt össznemzeti eufória, diadalmenet. Mindenki énekelte a spontán himnusszá lett dalt: "Ez az éjjel soha nem érhet véget..." Pedig azért tudtuk, hogy dehogynem. Ha akkor valaki megjósolta volna mondjuk az andorrai vereséget, azt simán agyonverték volna. Mi sem volt természetesebb - mondom én is, hogy természetes, holott egyáltalán nem kellene az legyen - hogy a politikum azonnal besorolt a pillanatnyilag sikeres focisták mögé vagy inkább elé, aratva a babért. Aztán most látjuk, mi van megint, hogy ne is menjünk messzire pár nap alatt Fehéroroszországgal döntetlen, majd Ausztrália gyepálta meg az aranylábúakat. És senki nem is csodálkozott, szerintem a tippmixen is erre fogadtak többen, mint nem. Az EB-szereplés pedig - amellett, hogy egy kisiklásnak tekinthető - a szurkolóknak, sőt, a focit nem szeretőknek is egy élmény marad, ami arról szólt, hogy valaminek lehetett együtt örülni.

És most a teniszező Simona Halep, aki megnyerte a Roland Garrost. Örömünnep az országnak, a külföldön élő románoknak, azoknak, akik szerét ejthették, hogy Párizsban szurkoljanak a világelső első Grand Slam-győzelmének. Fogadtatás itthon, egyenesben a tévében. Mit látok? A rajongott sportoló mellett ott lépdel nemzetiszín stólával átkötve a bukaresti főpolgármester-asszony, Gabriela Firea. És még ő csodálkozott, hogy a Nemzeti Arénába gyűlt sok ezer ember kifütyülte. Nem rá voltak kíváncsiak, belerondított az alkalomba, amikor végre lehetett együtt örülni valaminek/valakinek: annak a lánynak, aki emberként is szimpatikus, és sportolóként is a csúcsra (vagy a csúcsok egyikére) ért. És ha ez még nem lenne elég, a PSD-politikus még azzal is jön, hogy "sorosiszta propagandagépezet" (ki más?!) szervezte meg a kifütyülését. Vagyis még le is nézi az embereket (ebben az esetben mondhatjuk talán, hogy a szavazókat), azoknak maguktól nincs annyi eszük, hogy elegük legyen a siker fényébe, a más sikerének fényébe azonnal odasompolygókból.

Hálátlan a nép, fogalmazta meg a főpolgármester.

Igen, mindig ide lyukadunk ki a végén.

                            Jobbról - akire kíváncsiak voltak, balról - akire nem

                                    (fotó: digisport.ro)

Demokrácia-automata: nyomd meg bármelyik gombot

Távol álljon tőlem, hogy politikai elemzésekbe bocsátkozzam, egyrészt mert megteszik ezt hozzáértők, másrészt mert magam nem tartozom ezek táborába (bár ez az indok sokan másokat nem tart ugyanígy vissza...). Ám két napokban történt eset késztet töprengésre, mint akárki mást. 

1. Az Alkotmánybíróság kötelezi Klaus Johannis államfőt, hogy váltsa le Laura Codruţa Kövesit, Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészét. Mondják, ezzel valójában az történne (nagyon tömören fogalmazva), hogy a DNA-t alárendelnék az igazságügyi minisztériumnak - azt hiszem, ezt nem is kell tovább magyarázni.

2. Elfogatóparancsot adott ki a rendőrség Elena Udrea volt miniszter ellen. Mármint nemzetközit, mert a sikkasztással vádolt volt tárcavezető Costa Ricában kapott (egyes információk szerint csak kért) menedékjogot. (Erről ITT már okoskodtam.) Már kedden börtönbe kellett volna vonulnia 6 évnyi büntetését letöltendő, nem meglepő módon most megy a huzavona a két ország közötti kiadatási lehetőségekről.

Utóbbi esetből tehát az következne, hogy ebben az országban márpedig működik a demokrácia, mint a karikacsapás, lám egy volt minisztert is simán utolér a törvény szigora.

Az előbbiből meg, hogy azért mégis csak építeni kell egy (még) erősebb védvonalat a körön belülieknek. Más kérdés, mi van, ha kikerülnek a körből, lásd az ex-miniszterasszonyt.

Szóval, olyan ördögi kör ez.

Sajátos demokrácia, ami olyan, mintha lenne.

Mintha csak ezt jelképezné az automata, amit már régebben láttam (és fotóztam le) egy kisvárosban. Pontosan már nem is emlékszem, milyen szolgáltatást nyújtott, de ez már nem is érdekes, inkább annak módja: a szöveg szerint dobd be a megfelelő összeget, majd nyomd meg bármelyik gombot, amihez ugye ott van az A, a B, a C és a D jelű lehetőség. De ha bármelyiket, akkor miért is van 4 lehetőség?!

Hogy érezd, te választhatsz!

Hát így van ez a mi demokráciánkkal is: csak fizesd be a díjat és nyomogasd boldogan a gombokat – a szálak úgyis egy vezérlőben futnak össze…

Tükrök, ha pukkannak

Soha ne úgy vezess, ahogyan az oktató, hanem ahogy az oktató mondja. Kinek nem sütötték el ezt poént annak idején, amikor tanult vezetni?! 

Persze, lehet ezt vonatkoztatni más foglalkozásokra is, nyugodtan helyettesítsd be: Ne úgy élj, ahogyan a ..., hanem ahogyan a ... oktatja (magyarázza, prédikálja, hirdeti).

Visszatérve a vezetéshez, remélhetőleg az a bizonyos oktató annak idején mindenki figyelmét felhívta a felelősségteljes vezetésre, meg az udvariasságra, előzékenységre, meg arra is, hogy ha megtörténik a baj, azt lehetőleg a legkevesebb vesződséggel próbálják lerendezni. Most persze nem az "orosz módszerre" gondolok, hanem a civilizáltra. 

Aha, persze, mondod most, éppen ezt tapasztaljuk manapság az utakon, a felelősséget meg az udvariasságot. 

Nem olyan régen azt a hírt kaptam, hogy a leparkolt autómat "megütötték". Nem nagy a gond, valójában semmiség, próbáltak nyugtatni. 

Első gondolat: ki az a ..., aki egy leparkolt autónak megy neki? Hát valójában bárkivel megeshet, azzal is, aki kizártnak tarja. 

Második gondolat: ha nyugtatgatnak, akkor biztosan van miért...

Érkezem vissza a tetthelyre, már messziről látom a hölgyet, aki láthatóan ideges (ettől már én is igencsak). Az autón nem látok semmit. Mert nincs is mit. Megnyugtató.

Ez történt: nagyon le kellett húzódjon az út szélére (előtte biciklis, szemből másik autó) és a két autó (az övé és az enyém) tükrei összeértek. "Csak egy nagy pukkanást hallott", mondta a szemmel láthatóan riad hölgy, aki meglepetéssel vette tudomásul, hogy az ő tükre be is hajlott. Nem is tudta, hogy a tükröt be lehet hajtani, vallotta be. Szóval olyannyira nem történt semmi baj, hogy egyik kocsinak, egyik tükörnek sem esett semmi baja, a legkisebb karcolás sem volt felfedezhető, az elektronikájuk is működött.

Simán megtehette volna, hogy elhajt, még akkor is, ha valójában nem is tudta, okozott-e kárt. Mivel nem, még inkább elmehetett volna, én semmit nem vettem volna észre. De megvárt, az után, hogy keresett valakit, aki által kapcsolatba léphetett velem és megmagyarázta.  

Hát, ennyi. Nincs poén.

Hacsak az nem, hogy ne csak a rossz példákról beszéljünk, hanem a jókról is. 

             

Az autóm tükre, a második könyvem címlapján