Kezek a kötélen

Amikor megírtam a Jövőnk alakítása cím alatti soraimat, nem is számítottam más fogadtatásra, minthogy "kapok a fejemre".
Kaptam. De jót is, meg kevésbé jót is.
Már a blog-változat közzétételekor is (miszerint írásom valójában a regisztráció, illetve a magyarországi választáson való részvételről lebeszélő nagyobb szabású kampány nyitó momentuma lenne - ez a a vélemény azt hiszem túlbecsült engem...), de a Bihari Naplóban volt megjelenés váltott ki erőteljesebb indulatokat.
Mindkét részről.
Már a megjelenés napjának délelőttjén több telefonhívásom is volt, valamennyi gratuláló, azonos véleményt megfogalmazó, ugyanakkor figyelmeztető is: sokan nem fogják (vagy nem akarják) majd érteni a mondanivaló lényegét, de azokkal ne törődjek.
A nap folyamán, majd a következő napokban is jöttek e-mailek, pro és kontra egyaránt.
Volt, amelyik egyetértett, és kitartást kívánt a "más véleményűek mocskolódásával" szemben, míg volt olyan is, aki érezhetően olyan szavakat próbált összeválogatni, hogy megsértsen.
"Aki céltáblának áll, az ne csodálkozzon, ha lőnek rá" - ezt egyszer régen hallottam Horváth János újságírótól, azóta is ehhez tartom magam, most sem volt másképp, tehát ennek megfelelően nem bocsátkoztam vitába se senkivel. Tiszteletben tartva - némelyik hozzászólótól eltérőn - hogy a vélemények lehetnek eltérőek, ettől még lehetünk akár egyforma mértékben is "jó magyarok".
Alább közreadok két levelet (nem belejavítva), csak mintaképpen, mindkét "oldalról", természetesen az aláírókat nem felfedve:
     1. 
Tisztelt Rencz Csaba!

Teljes egészében azonos véleményen vagyok Önnel a magyarországi választásokon való részvétellel  kapcsolatban. Az is nyilvánvaló, hogy az egész ügy , a sok tizezer levél postázása politikai indittatásu, ami bebiztositja a Fidesz választási győzelmét, ha nem is kétharmados többséggel, de abszolút többséggel, az szinte biztosra vehető. 

Ugyanakkor együttérzésemről biztositom Önt és kivánom Önnek, hogy erős idegzettel, nem szivre véve, vészelje át az elkövetkező pár napot, amikor a sok mocskolódó levelet fogja kapni a melldöngető nagymagyaroktól a cikkében leirtak miatt és amiért nem akar részese lenni a "történelmi" szavazásnak.

                   Tisztelettel: I. T.

     2.

Tisztelt Rencz Ur!

Elszomorodva olvastam Jovonk alakitasa c. cikket a Bihari Naploban.

En pedig "azon a velemenyen vagyok", hogy jobb lett volna ha meg sem irja a cikket, megtartja velemenyet sajat maganak. Ha mar ez a velemenye.

Senki sem keri ontol, hogy kotelezo modon eljen a magyarorszagi szavazas lehetosegevel. Csak mint lehetoseget ajanljak fel.

Szerintem, e lehetoseggel pedig elnunk kell, es egyertelmu, hogy kire kell szavaznunk. Ha csak nem akarjuk, hogy ismet olyan politikai erok kerekedjenek felul Magyarorszagon melyek ujabb december 5.-et generalhatnak. Az en velemenyem szerint inkabb errol kellene irni.

Ezen gondolkozzon el tisztelt uram!

              Üdvözlettel  H. Á.

Mielőtt valaki esetleg szóvá tenné, nem szándékosan időzítettem augusztus 20-ra ezt a bejegyzést, egyszerűen most lett időm rá. Ami végül nem is rossz, ugyanis ma már elolvashattam, hogy tegnap, augusztus 19-én a Kolozsvári Magyar Napok megnyitó gálájának egyik szimbolikus gesztusaként Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Tőkés László EMNT-elnök és EMNP-védnök együtt kongatta meg Bálint Tibor kolozsvári író emlékharangját. Íme:

                                                                                          (fotó: MTI)

Igaz, ez még nem kézfogás, de együtt fogják a kötelet. (Most aztán gondoljon mindenki arra, amire akar...)

Ezt most azért hoztam szóba, hogy lám-lám, a nagypolitika bugyraiban újra kezd, kezdeget főni valami varázslé...
Ugye emlékeztek még az alábbi, 2009-ből való fotóra is, amit ugyancsak nagy egymásra mutogatás előzött meg, majd utána megint lett, ami lett:

 
Hát így van ez, ha az érdek úgy kívánja (hát persze, hogy a közösségé, naná, majd nem...), akkor mindent lehet.

Hát érdemes vitáznunk?!

Lopási szezon, nonstop

Ha azt mondanám, hogy tavaly óta semmi nem változott, az nem lenne igaz. 

Vagyis, de. 

Vagyis változott is, meg nem is. 

Így vívódtam, miközben részt vettem azon a gyűlésen, melyet ősz közeledtére, a betakarítási szezon tiszteletére tartottak nemrég. Érmihályfalván. Mondhatnám, hagyományosan. De azt hiszem, bárhol a környéken lehetett volna. Ami változott: immár őrző-védő cég is bejelentkezett őrzésre és védésre, de ez pénzbe kerülne, tehát nagy valószínűséggel inkább vigye a holmit a tolvaj... Ami nem változott (és ez van több): az érdekeltek túlnyomó többségét továbbra sem érdekli, miként óvhatnák meg közösen a tengerit, a szőlőt, a krumplit, az erdőt. Pontosabban érdekli, de csak addig, míg a hatóságra mutogat, és a szavakon túl már kellene tenni valamit. Aztán az sem változott, hogy a lopásoknak nincs is "őszi szezonja", az év bármelyik szakában bármit lopnak, ami éppen mozdítható, levágható, kihúzható, elhajtható. Mint mondják, a mezőkön koslató szekerek "alapfelszereltségéhez" tartozik a balta, a kasza és a láncfűrész, felkészülve bármilyen adódó zsákmány begyűjtésére. A gazda és a tolvaj "váltásban" dolgozik, utóbbi jól megszervezetten kerüli előbbit. De ha összefutnak sem jön zavarba, sőt, általában az övé a diófáig (ahogy mondani szokás), és még a törvény is kedvez neki, hiszen van egy értékhatár, melyen alul egyszerűen nem lehet eljárni ellene! Rendőr mesélte, hogy a fatolvajtól elkobzott láncfűrészt a bíróság rövid úton visszaadta gazdájának, mondván, az szükséges a megélhetéséhez. Nosza, uccu vissza az erdőbe... "Tudjuk, hogy vannak senkiházi emberek, de a jog eszközeivel egyszerűen nem lehet lépni ellenük" - hát nem döbbenetes, hogy ezt kénytelen kijelenteni egy elöljáró? Hogy mi lenne a hatásos megoldás? Arra is voltak ötletek..., de azok a hatályos törvényekbe ütköznek. Azokba, melyek pillanatnyilag mintha a káoszt óvnák. 

              Viszik, ami felszedhető, kihúzható, levágható, elhajtható, kivágható...

 

Hol csontjaik fehérlenek...

Azt ugye tudjuk, hogy Szalacs az Érmellék egyik legrégibb, legtartalmasabb múltú települése, mely hajdan szebb napokat, korszakokat is megélt. Nem csak az ott élőknek, de az egész Érmelléknek is hasznára lehetne, ha a régészek is komolyabban foglalkoznának a térséggel - talán azért nem ügyelnek rá annyira, mert esetleg hivatalosan "kellemetlen" lehet, mondják az odavalók.
Igazuk van, vagy sem, én nem vagyok szakember, hogy eldöntsem. Mint laikust azonban megdöbbentett, amit a minap láttam, amikor egy ismerősöm a szalacsi falunap idején elhívott a faluszéli, sokak által ismert domboldalhoz, oda, ahol a védelemre is érdemes fecskék és gyurgyalagok tanyáznak, de már egyre kevesebben (kalauzomtól tudom, a helyiek Varbócnak mondják azt a részt). Mondják, hogy a közelben állítólag avar-kori település volt, az illető domb pedig a hozzá tartozó temetőt rejti. Szóval, nemrégiben "omlott" ismét a partoldal, és a szó legszorosabb értelmében napvilágra kerültek csontok. Ismerősöm szerint a nevezett avar-kori temető néhány sírja egyszerűen "derékba tört", a bennük még meglévő combcsontok, koponyadarabok pedig a homokrétegek között fehérlenek ki a napvilágra... Ehhez tényleg szakemberek szükségeltetnének. Hacsak tényleg nem a szóbeszédnek van igaza.
(Saját fotók)

 

 

 

Jövőnk alakítása

Azon a véleményen vagyok, hogy egy közösség dolgairól annak tagjai döntsenek. Ennek megfelelően vonatkozik ez a romániai, illetve bárhol élő magyarságra is, ha egy-egy közösségnek tekintjük őket, magunkat - és miért ne tennénk? Választhassuk meg vezetőinket, határozhassuk meg, mi a fontos számunkra. Ellenben jogosnak érzem azt az elvárást, hogy az anyaország mindenkori, bármilyen színű vezetése támogassa ezeket a törekvéseket. A kölcsönösség elvén mindez visszafelé is érvényes kell legyen. Annak kapcsán mondom ezt, hogy levelet kaptam, feladó a budapesti Nemzeti Választási Iroda. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy annak idején az állampolgárság felvételét titkos információnak határozták meg, azóta már postán kaptam magyar címeres levelet Orbán Viktor miniszterelnöktől, most meg ezt - ennyit a titkosságról, amit egyébként sem gondolhattak komolyan...) Mint további több százezer honosított kollégámat, a hivatal elnöknője tájékoztat, mit kell tennem, hogy a 2014-es szavazáson "a magyar történelemben egyedülálló módon első alkalommal részt vehessek Magyarország jövőjének alakításában".  Le kell szögeznem: az állampolgárság felvételének lehetőségével gondolkodás nélkül, büszkén éltem, annak gyanúja mellett is, hogy annak inkább a nemzeti érzület mögé búvó politikai indíttatása van. És íme, közeledik az idő. Nem "hálátlanságból", de úgy tervezem, a fentebbiek miatt nem leszek részese a "történelmi" szavazásnak: nem Magyarországon élőként nem érzem jogosultnak magam beleszólni mások dolgába. Válasszanak ők maguknak, a választott azonban érezzen magáénak, mint határon túlit.

                                                                                                             (Illusztráció: csepel.info)