Ingerküszöb, lopáshatár

Olvasom, az EU-tagországok közül Romániában jegyezték a legnagyobb különbséget a leggazdagabb és legszegényebb néprétegek között 2015-ben: a leggazdagabbak leggazdagabb 20%-a 8,3-szor annyit keresett, mint a legszegényebbek 20 %-a. Ez a statisztika igen óvatos becslésen alapulhat inkább, mint szigorú adatokon, mert szerintem az arány még nyomasztóbb lehet, de az EU-s felmérésektől ne is várjunk túl sokat, tudjuk, hogyan őrölnek azokban a malmokban. 

Hogy jólétben élőknek ne is legyen rosszabb, arra igyekszik vigyázni a vezető kormánypárt is: 40 PSD-s politikus nyújtott be közös törvénymódosító javaslatot, mely szerint egyebek mellett 200.000 euróban szabnák meg azt az összeghatárt, mely alatt nem minősülne bűncselekménynek a hivatali visszaélés! Igen, jól látod: kétszázezerről van szó, és nem is lejről, hanem az EU-konformitás jegyében euróról. 

Meg azt is szeretnék, ha a 3 évnél rövidebb idejű szabadságvesztést az elítélt otthonában tölthetné le. Ez a 3 éves határ bármennyi lehetne, ha a bedutyizott 60 évesnél idősebb, illetve súlyos vagy gyógyíthatatlan beteg.

Még azt is szeretnék, ha enyhülnének a megvesztegetésre, a megvesztegetés elfogadására, a befolyással való üzérkedésre vonatkozó büntetési tételek. Meg szeretnének még hasonlókat, de nem sorolom, gondolom, a te ingerküszöbödet már elérte a hír.

Nem kell sokat gondolkodni azon, hogy a kedves politikusok igen előrelátók, mintha a maguk ágyát szeretnék megvetni: 200 ezer euróig szabad lopni, ám, ha egy kolléga mégis figyelmetlen és túllépi a határt, mert egy kapzsi gazember, akkor sem hagyjuk magára, azt a pár évet tölthesse le a saját lakásában. Másként hogyan is élvezhetné mondjuk annak kényelmét, ha esetleg arra költötte azt a kis pénzt?! 

Hogy aztán kétszer is meggondolja az, aki feljelentésükre vetemedik, bevezetnék, hogy a bejelentést maximum 6 hónapon belül kell megtenni, attól számítva, hogy az infó valakinek a tudomására jutott - ha kifut a határidőből, akkor egyrészt a feljelentésnek nincs jelentősége a per során (már, ha eljutnak addig valami csoda folytán), másrészt az vonható büntetőjogi felelősségre, aki feldobta (volna) az egyébként nagy valószínűséggel nem makulátlan euró-barátot.

Idézzük csak fel: alig pár napja volt I. Mihály király temetése. Igen, azé a királyé, akit a '90-es években még be sem engedtek az országba ugyanennek a pártnak a vezetői, illetve amikor mégis bejött, rövid úton kitoloncolták. Most mit láttunk? Hisztérikusan mindenki gyászolt, kegyeletet rótt le, sírt-rítt, olyan vallásos lett, hogy a fal adta a másikat. Első sorban "természetesen" a politikusok tolongtak, akik ezek szerint magukra nem tekintik kötelezőnek a ne lopj parancsolatát. Vagy valamit félre értettek, s olvasatukban úgy szól, hogy csak egy küszöb alatt lopj, de felette is csak kicsit bűnhődj.

A hírhez tartozik, hogy egyelőre csak törvény-tervezetről van szó. Érdekes lesz látni, kik szavazzák meg, kik milyen javaslatokkal módosítanának még rajta, hogy "emészthetőbbé" tegyék. 

De tegyük fel azt a korántsem elképzelhetetlen esetet, hogy így, ahogy van, elfogadják. Szerintetek, ha a szavazás napján választást tartanának, ki nyerné azt? Mi az a lopáshatár, ami elérné a szemellenzővel szavazók ingerküszöbét? A helyes választ adók között mentelmi jogot sorsolunk ki (majd, ha lesz üresedés).

Amikor a Viszkis találkozik Rózsa Sándorral

Alig egy hónap múlva már hat éve lesz, hogy Ambrus Attila, alias a Viszkis elhagyta a börtönt. Akkoriban, 2012. januárjában írtam is róla, több részlettel, amit most nem említek újra.

Bizonyára ez az évforduló is közrejátszott abban, hogy pár napja volt a premierje az Antal Nimród rendezte A Viszkis című filmnek, amit volt szerencsém máris látni. Ez egyike azon ritka mai magyar filmeknek, melyeket a nézők és az úgynevezett szakma is elismeréssel fogat - lásd a kritikákat, meg a pénztári bevételeket. Tapasztalat: bár a debreceni Cinema City vetítőterme korántsem volt dugig, az átlagosnál jóval többen voltunk, a parkoló elhagyásakor pedig sorba kellett állni a parkolójegy érvényesítéséhez (igaz, csak az egyik automata működött, de akkor is). 

Tömören szólva: jó film. A sztori már eleve csábító, és Ambrus Attila jó kezekbe adta a sztoriját. Mindvégig tudjuk persze egyrészt, hogy mi lesz a vége, másrészt, hogy mégis csak egy bűnözőről van szó, de mégis izgulunk érte (vagy ellene, gusztus dolga). 

Hitelesek a romániai jelenetek (melyeket tudomásom szerint nem Romániban vettek fel), sokakban, persze főként itt éltekben, kelthetnek déjà vu-t. Ami talán sántított szerintem, hogy az 1980-as évek végi szökéseknél egy határon átgördülő vonatot azért alaposabban átvizsgáltak, nem volt elég a sikerhez "egyszerűen" az aljára kapaszkodni.

Persze sok a poén, egyszer nevetünk, máskor sírnánk. Ott van például, hogy maga Ambrus Attila is megvillan a vásznon egy pillanatra, vagy, hogy a közvéleményben már-már Rózsa Sándor-szerű népi hőssé lett rabló egy bankban szembe találja magát az igazgatóval, akit nem más alakít, mint Oszter Sándor, az 1971-ben bemutatott televíziós sorozat Rózsa Sándora.

Csak ismételni tudom: jó film, aki teheti nézze meg, megéri.

Volt egy jelenet, amikor úgy éreztem: a főszereplő helyében ütöttem volna. (Könnyítésül elárulom, nem csak az akkori, de a mai magyarországi társadalom jórészére is jellemző gesztus van benne.) Ha megnézed a filmet, és kitalálod, melyik ez a jelenet, akkor ihatsz egy... viszkit az egészségünkre.

                                   Ambrus Attila az őt alakító Szalay Bencével

                                                                                      (Fotó: borsonline.hu)

Vajon ilyen hírnévre vágytak?

"Anyám, én nem ilyen lovat akartam" Sokat szoktuk idézni Szabédi László verséből a címként is szolgáló sort, amikor valami nem úgy sül el, ahogyan azt elképzeltük. Vajon ismerik-e és eszükbe jutott-e, egyáltalán érvényesnek érzik-e magukra ezt azok a Jász-Nagykún-Szolnok megyei jásziványiak, akik testvér-településükön, a Hargita megyei Siklódon vettek részt disznóvágáson, s a leölt, megperzselt röfi fekete bőrére ráírták, hogy "Ő VOLT A SOROS!!!" Elkövették azt a (szerintem) hibát, hogy a fotót elküldték Pócs Jánosnak, a Jászság kormánypárti országgyűlési képviselőjének. A politikus pedig, micsoda meglepetés, vette a poént, sőt, kitette saját facebook-oldalára, tovább srófolva a nem túl bonyolult élcet: "(...) Ott már egy disznóval kevesebb van..." A magyarországi választási kampányt figyelemmel kísérő világsajtónak sem kellett több, és máris a világhírre tettek szert a poénkodók, akik nem biztos, hogy ezzel a képpel vágytak az ABC News vagy a New York Times híreibe. Ráadásul még az az elégtételük sincs meg, hogy országgyűlési képviselőjük felvállalja őket, azt, hogy "értenek egymás nyelvén", hiszen sajtóérdeklődésre azt nyilatkozta, hogy a disznó oldalába írt feliratnak a világon semmi köze sincs Soros Györgyhöz, és ilyesmi sem a kép készítőinek, sem neki eszébe sem jutott. (!?) A felirat szerinte csak arra utal, hogy a disznóvágásoknál a gazda be szokott menni az ólba, kiválasztani a levágásra szánt (= soros) disznót. ”Hányszor használjuk a mindennapi életben azt a fordulatot, hogy ki a soros valamiben. Rossz, aki rosszra gondol. Ismerem azokat az embereket [akik a fotót készítették], nekik még csak eszükbe sem jutna ilyesmi, az biztos.” (!?)​

A magyarországi politikában manapság igen sokszor késztetik arra az embert, hogy rosszra gondoljon, márpedig ezekben az esetekben nem biztos, hogy megállja a helyét a népi bölcsesség, inkább azok a hunyók, akik gerjesztik, sulykolják a gondolatot. Aztán már lehet mondani, hogy ugyan, eszükbe sem jutna a huncutság, miközben esetleg össze is kacsintanak. Közben meg lehet, nem is ilyen ...lovat akartunk.

                                                                        (Fotó: maszol.ro)

(T)Rendhagyó "ráhangolódás"

Megint ráhangolódunk. Meg készülünk. Adventi koszorúk készülnek ölszámra, meg mézesfigurák, meg ki tudja, mi minden újdonság, amit a divat megkövetel. Számomra, aki egyrészt nem vagyok a toppon ezekben a trendekben, másrészt nem vagyok híve ezeknek a dömping-szerű foglalkozásoknak, újdonságnak számít a grincsfa. Persze könnyű nekem nem a toppon lenni ezekben a trendekben, hiszen nem vagyok például sem pedagógus, aki mit tehet egyebet ezekben a napokban, mint szervezi a Mikulás-ünnepségeket, "adventi ráhangolódásokat", kézműves-foglalkozásokat, hiszen ha nem, mit mondanak a kollégák, meg a szülők, meg egyházi vezetők, illetve utóbbiak közé sem tartozom, akiknek az év egyik olyan periódusa ez, amikor dandárjában van az elfoglaltság. 
Azt is trendi mondani, hogy nem az ajándék a fontos, meg nem a pénz számít, meg mennyivel értékesebb a saját készítésű meglepetés, aztán, ha benéznénk egyenként a karácsonyfák alá, na, vajon mit látnánk? Mert azért lássuk be, mégis a biznisz nyomja rá a bélyegét nagyrészt ezekre a hetekre. ​
Annyi a szeretet ilyenkor, hogy nem is fér el karácsony napjain, vagy mondjuk annak hetében, már november végén kigyúlnak az ünnepi fények, megnyílnak az ünnepi vásárok nagy- és kisvárosban, községben - nem is rendes hely az, ahol nincs valami csillogó-villogó, vagy valami pénzköltő hely. Az alábbi képen Egerben vagyok látható, mely természetesen nem kivétel, a Dobó téren villognak a fények, még a várnak az a bástyája is ki van lámpionozva, mely a főtér háttereként illeszkedik annak látványába. 
Aztán, mire eljön majd tényleg a karácsony, a már egy hónapra elnyújtott "kereskedelmi időszak" végére mindenki kifárad, megunja, némelyek rövidesen kezdhetik törleszteni a kölcsönt, amit ajándékvásárlásra felvettek.
És jöhet a boldog új év.