Legyünk mi is gyökerek, avagy falunapi aranymondások rövid gyűjteménye

Hullnak a levelek, vége a falunap/fesztiválszezonnak. Úgy gondoltam, megosztom veletek azokat a magvas gondolatokat, melyeket idén szedtem össze, de nem csak, mert ez jó alkalom arra is, hogy ami korábbról még eszembe jut (bár eléggé el nem ítélhető módon nem jegyeztem le), azt is megörökítsem az örökkévalóságnak. 

A rendezvényeken illik ugye, köszöntőt mondani, ami a helyi elöljáróra és/vagy a "megkülönböztetett szeretettel és tisztelettel" köszöntött meghívottra hárul. (Már ez a "megkülönböztetett szeretet és tisztelet" is egy kategória...) Az ilyen beszéd mindig sok lehetőséget rejt a hülyeségek elhangzására, egyrészt mert mindenki kényszert érez, hogy valami nagyot mondjon, másrészt, mert a szónokok legtöbb esetben nem találják ehhez a szavakat (nem ritkán nincs is nekik elég raktáron, vagy nem tudják azok pontos jelentését), na, de ez nem is szempont egy-egy választáson. 

A beszédek állandó alappillére az összetartozás, az értékeink megőrzése, stb., stb. Amikor a szónok azt mondaná, hogy mi is legyünk olyan értékteremtők, akik a későbbi generációk számára az itthon maradás gyökereit jelenthetik (legalábbis asszem, ezt akarta), de ez lett belőle: "Legyünk mi is gyökerek!" Na, első lépésként ehhez ez nem rossz. Az összetartozásról meg csak ennyit:"Ha nem vagyunk együtt, akkor külön vagyunk!" Erről is kár lenne vitát nyitni... 

Csakúgy, mint a következő alapigazságokról. Az egyik a sokat ismételgetett múlt nélkül nincs jövő (ennek már lúdbőröztető változata: aki nem becsüli a múltját, annak nincs jövője), ami így hangzik: "Aki nem emlékezik, az felejt!" Erről ne feledkezzetek meg. A másik pedig a sokat emlegetett munkahelyteremtés nehézségének okára világít rá: "Jöttek a befektetők, de vagy továbbmentek, vagy nem telepedtek le." Így már érthető, nem?

Fogy a nemzet, ez sem újdonság. Tennünk kéne valamit - na, nem azt, amire te most gondolsz, hanem nagy nemzeti szinten, de legalábbis tudatosítani kell a vészhelyzetet. A szónok is jelezné a rettentő bajt, de túl gyorsan kavarognak fejében a gondolatok, össze is keverednek, hirtelen a "megkongatom a vészharangot" és a "ne legyünk vészmadarak" mondás ütközik, ez lett belőle: "És most megkongatom a vészmadarat!" Ez tényleg nagyot zúgott...

Mint már mondottam volt, a jövőre készülni kell, építkezni. "Amikor annak idején letettük az alapkőletételt..."  - jó nagy buli lehetett.

Egy, a már sokadik megszervezéséhez érkezett falunapot akarta dicsérni a megkülönböztetett szeretettel érkezett illusztris: "Nem változott a színvonal!" Ebben teljesen egyetértünk... Ez köszönhető például az olyan előadónak is, aki a műsora elmaradhatatlan részeként megköszöni a szervezőknek a gázsit, akarom mondani a meghívást, ezekkel a szavakkal: "Tapsoljuk meg a polgármestert, mert régi barátom, tehát megérdemli!" Ja, hacsak azért nem... 

Tedd a kezed a szívedre: mit ér egy falunap bál nélkül?! És arról van sejtelmed, mikor van egy bál fénypontja? Elárulom: "A bál fénypontja éjféltájban éri el majd csúcspontját!"

A szónokok nem felejthetik el, hogy szóljanak a fiatalokhoz, jövőnk letéteményeseihez. Hiszen előttük a jövő: "Ráértek még sok mindent elkövetni!" Aztán ők lesznek az elkövetők...

Véreim, énekeljük el így a vége felé a Szózatot:"Hazádnahaak lehendülehetlehenühül léhégy hiivehe ohó mahagyahar..." Megrendülten hallgattam...

                                            (Illusztráció: pomaz.hu)

Menyasszonytánc finánccal

Míg pár napja arról írtam, miként örökítik meg a fiatal pár egybekelésének örömét az amatőr fotósok és videósok, most itt egy hír (ami hónapok óta vissza-visszatérve borzolja a kedélyeket) lagzi-ügyben, hogy az Országos Adóhatóság (ANAF) is ki szeretné venni részét a mulatságból, a maga módján: felszólítást küldenek ki az ifiasszonyoknak és újembereknek, hogy ugyan már vallják be, ki húzta talpuk alá a muzsikát, ki fotózott-videózott (persze ez esetben a profikról van szó), kitől vették a sütiket, hol volt az egész vendégfogadás, stb., stb. A finánc így szeretné szerét ejteni az állítólag hatalmas méretű adócsalást rejtő esküvői iparág megfékezésének, és, hogy nyomatékot adjon szándéka komolyságának, a hírforrássá előléptetett fiatal pároknak is beígér 2000 - 5000 lej közötti büntetést, ha vonakodnak az együttműködéstől (ez, ugye, tekinthető egy kis plusz bevételnek is).

A szándékot, mármint az ANAF-ét, lehetne akár jónak is nevezni, ha... Ha úgy működne az egész adózási rendszer, ahogyan kell és nem kényszerülnének a vállalkozók folyamatosan kis- és nagykapuk keresésére. Azzal együtt mondom ezt, hogy maga az adócsalás egyidős az adózási kötelességgel és nem lehet olyan kicsi adót kivetni bármilyen téren, hogy ne legyen, aki ki akarja kerülni. Arról már nem is beszélve, hogy maguk a hatósági vezetők járnak elől "jó példával". Íme is egy példa: a napokban ítélték alapfokon 6 évnyi szabadságvesztésre a volt ANAF-vezért, Sorin Blejnart befolyással történt üzérkedés miatt, plusz elrendelték 12.513.894 lej elkobzását a vagyonából. Állítólag ennyi volt az üzérkedés eredménye, feltételezem, nem ezek voltak utolsó banijai. Ennyiből már kijöhetne pár lagzi, melyekben új koreográfiákat is be lehetne vezetni. Tudjátok, olyat, amelyekhez hasonlóakkal szórakoztatják mostanában a násznépet a mulatságok alatt. Például meg lehetne kérni a násznagyokat, hogy töltsenek ki vicces űrlapokat arról, ők hogyan jelentenék fel a fotóst, vagy mondjuk a szakácsnőt, a szövegbe pedig bele kellene szőni kötelezően oda (nem) illő szavakat, teszem azt mint kettős könyvelés, migráns, hűtlen kezelés, lesifotó. Vagy lehetne bújócskázni: a zenekar tagjai kellene elbújjanak, a vőfély alakítaná az őket kereső fináncot, akit a násznép hidegedik / melegedik bekiabálással instruálna. 

Régebben arról is volt már szó, hogy az ANAF a menyasszonytáncot is megadóztatná. Kiváló ötlet, ennek kapcsán lehetne egy olyan, kicsit pikáns játék (ezeknek mindig nagy sikere van), hogy a bankók és azokkal bélelt borítékok számára készített dobozt a menyasszony szoknyája alá rejtenék, az adakozók pedig pár szolid tánclépés után (hogy azért senki ne bukjon fel) ott kellene megtalálják azt, miközben az ara mórikálja magát, hogyasszonygya: ugyanmán' nemán'. 

Amikor pedig eljön a kivilágos kivirradás, a távozók a tésztás doboz és pálinkásüveg mellé számlát is kapnának, amit ott helyben ütne ki a kasszagépből az ajtónál sorban álló zenész, fotós, pincér, szakács, vendéglős. 

Az üdvözlő kártyán pedig ez állna: 

       Köszönjük, hogy velünk voltál életünk eddigi legszebb napján 

                                 Manci, Marci, ANAF.

Alább: meg is terveztem az alkalomhoz illő pénztárgéppapírt.

Szemben önmagunkkal, tizennyolc év után

"Egy csoda volt", mondták el kedden többen is több helyen, amikor felelevenítették 1956. október 23., majd az azt követő napok magyarországi, annak kapcsán határon túli eseményeit. Az ellenben nem lenne csoda, ha az akkoriak, ha valami csoda folytán látnák a mai közállapotokat a határon innen és túl, megrökönyödnének: mit csinálnak ezek?! Ezért vállalták a halált is akár?! Hogy rájuk hivatkozva szakadjanak pártokra, kiabáljanak egymásra mindent, hülyítsék, butítsák, hergeljék, uszítsák a jónépet. Mert ma már mindenki emlékezik, fejet hajt, koszorúz, mindenki mindent és bármit mondhat, hiszen demokrácia meg szabadság van. 

Mondom: demokrácia meg szabadság.

Az újabb nagyotmondó-verseny láttán, hallatán (azt nem mondom hogy olvastán, mert annyira nem vagyok elvetemült, hogy mindenki okosságait elolvassam, meg mit is tudnak még mondani?!) jutott eszembe az első tudósításom október 23-i megemlékezésről, Érmihályfalváról, mely egyben Bihar megyében is az első volt. Akinek mutattam az alább olvasható, saját archívumomból előbányászott cikkemet, rácsodálkozott: nem előbb kezdődött? Bizony nem. Azt nem mondom, hogy korábban nem lehetett szó bárhol, bármilyen rendezvényen az '56-os eseményekről, annak résztvevőiről, de szervezettem október 23-án ez volt az első megemlékezés, és Érmihályfalván. Ami mondjuk érthető is, tekintettel az Érmihályfalvi Csoportra. Hogy miért vagyok ebben olyan biztos? Mert emlékszem, szerkesztőim milyen lelkesedéssel fogadták a rendezvény hírét, s bízták rám, az akkor még külmunkatársra a tudósítás megírását. Mint látszik, ez 2000-ben volt, amikor a lap még "régi formáját" mutatta (több tekintetben is), az október 25-i lapszám 8 oldalból állt és 3000 lejbe került (majd 2005. július 1-től "vágtunk le" négy nullát, megteremtve az "erős lejt").

Akkor 44 évvel voltunk a történések után és ma is emlékszem, amikor Báthori Ferenc tanár úr felvetette a rendezvény megszervezésének ötletét. Hogy mi és miként zajlott, az itt aztán elolvasható. Látható, hogy nem volt annyi szervezet, meg egyesület, meg alapítvány, mint manapság (és nem csak Érmihályfalván), ellenben még nem érett meg az idő a közösség alapos megosztásra. Bár, így utólag, 18 év távlatából visszanézve már látom, az első komoly lépések már megtörténtek rá és talán csak nem akartuk látni, vagy nem akartuk elhinni, hogy megtörténhet, ami megtörtént. 

A tudósításban szereplők, a tanárnő kivételével, már sajnos nincsenek közöttünk... A felvetés a koncepciós perek elítéltjeinek rehabilitációjáról mit sem vesztett időszerűségéből. A történtek feldolgozására ellenben sokan, több módon vállalkoztak, már nincs hiány tanulmányokból, véleményekből. 

Anélkül, hogy bármilyen párhuzamra vetemednék az '56-osokkal, biztos vagyok benne, hogy ahogyan ők, a 18 évvel ezelőtti önmagunk is csak állnánk a mai állapotok láttán és dörzsölnénk a szemünket. Talán csak egy mondatot írnék le újra, jelen időben: A Magyarországon történtek hozzánk is kisugároznak, fényük és gyászuk egyaránt.

Októberhuszonhárom, ha éppen ráérünk

A "nép hangját" megszólaltatni mindig kockázatos, sosem lehet tudni, mi sül ki belőle. Persze, tudom, általában az, amit a kérdező szeretne, hiszen manapság már a videómegosztókon vágott filmeket tesznek közé, tehát például, ha a szerkesztő a nép bunkóságát akarja demonstrálni, akkor azokat a válaszokat tárja elénk, amelyekben a kérdezett asszonyságnak fogalma sincs, hogy mi az általa is lakott ország fővárosa, melyik a nemzeti ünnep, mi a fizetőeszköz, stb., stb. Bármi lehet a kérdés, bármi lehet  a felelet. Ma reggel is láttam egy ilyen "közvélemény kutatást": fiatalokat kérdeztek arról, hogy mire is emlékezünk október 23-án, miért is nemzeti ünnep? A viháncoló fiatal lányok mondtak furcsaságokat, de ami nem csak butaság, de teljesen logikátlan is volt, hogy "május elsejét", meg "a nagy októberi szocialista forradalmat" ünneplejük - na, itt nem tudtam eldönteni, hogy ennyire buták, vagy csak majomkodnak. Viselkedésük arra utalt, hogy tényleg nem tudják, nem néztem ki belőlük, hogy képesek ennyire megjátszani magukat. Az egyik még reagált annyira, hogy előkapta okostelefonját, akarom mondani ahhoz fordult, hiszen nem kellett elővegye, bizonyára mindig kézügyében van, és próbált hirtelen "telefonos segítséget kérni", de ennek eredménye már nem derült ki az összeállításból, mely persze ahhoz adott alapot, hogy egy következő stúdióbeszélgetés résztvevői megvitassák, mennyire érdekli a fiatalokat az '56-os forradalom témája. Bár a fentieket nem lehet általánosítani, tudjuk, vannak, akik tisztában vannak közülük is a történtekkel, de - és ezt már én teszem hozzá - a politikusok jó úton haladnak, hogy a felnövekvő generációkra az legyen jellemző, hogy nem tudják és nem is akarják tudni a tényeket, a történéseket. Mert a politikacsinálók már régen a nemzeti ünnepeket is arra használják, hogy üzengessenek egymásnak, kiszorítósdit játszanak, mocskolják egymást, amivel csak saját, egyre fogyó táborukat hergelik újra, meg újra. A többiek meg legyintenek, inkább el sem mennek például egy nemzeti megemlékezésre. Ha a manipulált lebutítás pedig tovább folytatódik, elérhetjük, hogy a nemzeti ünnepek eseményeit a szappanopera-tévécsatornák műsoraihoz kell igazítani, hogy legyen még, aki egyáltalán odamegy statisztálni, de csak úgy, hogy ne késse le Armandó és Luszesztita szerelmi történetének újabb fejezetét.

Sok boldogságot és térerőt

Ez a nap csak a tietek.

Házasságkötés, a fiatal pár életének legszebb napja.

Mondják. 

Boldogok a fiatalok. 

Boldogok az örömszülők.

Boldog a násznép.

Az öröm lerí az arcokról. Meg a koncentrálás. Az első sorban három hölgy egymás mellett, bőszen videóznak okostelefonjaikkal (az azzal megbízott videós is dolgozik persze). Mögöttük, mintha csak be lennének állítva, ugyancsak három hölgy, ők a pad alá figyelmeznek, nem nehéz kitalálni, ők is telefonjaikat nyomkodják. Bizonyára ők már elkészítették a legcukimukibb fotót, most versenyeznek, ki teszi fel hamarabb a fészbukra, hogy ömölhessenek a lájkok. Mert ez egy olyan legszebb nap, ami csupa boldogság. Csak ne kellene hol felállni, hol leülni. Így nem lehet közösségi (háló) életet élni. Mire a pap befejezi, kinek lesz nagyobb a nézettsége? Hogy mit mond? Hát biztos imádkozik a fiatalokért, micsoda hülye kérdés. Mit mondhatna mást?! Ja, az a fontos, a boldogságuk. Meg azért az sem árt, ha van térerő is.

                                 Ez meg a másik... (illusztráció: meska.hu)

Gordiuszi küszöb

Én tényleg élcelődtem csak azzal az előző bejegyzésben, hogy a szavazások érvényességi küszöbét, amit 50%-ról levittek 30%-ra, talán tovább kellene csökkenteni 20%-ra, vagy 10%-ra, aszerint, hogy a politikumnak éppen hogy felel meg, a nép meg mégiscsak dugja a fejét a hurokba valami módon. Erre mit olvasok? "Liviu Dragnea PSD-elnök jónak látná az érvényességi küszöb eltörlését." 

Szerinte "az érvényességi küszöb visszatartja a szavazókat attól, hogy részt vegyenek a népszavazáson. (...) Ha a romániai népszavazásokon nem lenne érvényességi küszöb, a szavazók nagyobb számban járulnának az urnákhoz, azok is szavaznának, akik nem értenek egyet a referendum kérdésével”. (maszol.ro)

Azt még csak el lehet fogadni, hogy a népszavazás kezdeményezője nem adja fel, a Koalíció a családért civil szervezet "tovább fog küzdeni  a hagyományos családért", hiszen mi mást tehetnének, mivel igazolnák létüket (van ezzel más is így, állandó harci tűzben kell égniük), de valójában az sem meglepő, hogy a PSD-elnök ezt mondja. Itt egy alkalom, amikor fel lehet vetni egy számukra és alkalomtól függően akár a többi párt számára is kedvező lehetőséget. Hogy hülyeségnek hangzik? Hát persze, így szokott kezdődni. Aztán majd legömbölyítik a kijelentés irritáló sarkait, felöltöztetik csillogó jogszabály-ruhákba, és nem csak az a lehetőség szűnik meg, hogy távolmaradással lehessen jelezni a feltett kérdésről, hogy értelmetlen és/vagy helytelen és/vagy időszerűtlen és/vagy egyszerűen baromság, de elég lesz mozgósítani a pártapparátust és a hozzá közeli örökös tagságot, aztán adtunk a demokráciának.

Újra csak visszatérek egy korábbi bejegyzésemhez, amikor azt az automatát mutattam be, amelyik négy gomb által négy lehetőséget kínált fel a szolgáltatását igénylőnek, ám azt sem rejtette véka alá, hogy bármelyiket nyomod meg, az eredmény ugyanaz lesz. De úgy tűnik, megadta a választás lehetőségét. Nos, ezt az automatát kellene bevezetni a szavazásokkor is: aki mindenképpen demokráciát akar játszani, az elmehet, megnyomhat egy gombot, majd nyugodtan hazamehet. Az eredmény úgyis ugyanaz lesz, a részvételi arány sem számít. Dragnea tehát valójában átvágna egy gordiuszi csomót, amit most nevezhetünk részvételi küszöbnek is. Ráadásul egy csomó adminisztrációt is kiváltunk, papírt, energiát, pénzt spórolva. Na, tessék, már sorolom én is a pártoló érveket. Jobb is lesz, ha abbahagyom.

           A már korábban is bemutatott automata: "Dobja be a pénzt és nyomja meg bármelyik gombot"

Akármennyi % ±1

Bár még nem hivatalos, de "a család alkotmányos meghatározásának módosításáról szóló referendumon" urnazáráskor 20,41% volt a részvételi arány. Annyit meg már azért csalni sem lehet, bármilyen gyakorlata van benne az érdekelteknek, hogy elérjék a szükséges 30%+1-et. 

Akkor meg minek is? Mármint minek is volt ez az egész? 

Meg minek is egyáltalán a nép akaratának megszondázása?

Mert ugye kezdetben vala az 50%+1 fő a többség, azaz egy szavazás érvényessége. Ha nem jött be, akkor le kell vinni pl. 30%-ra. Lám, az sem jó, akkor le kell vinni pl. 20%-ra, vagy 10%-ra vagy... minek is egyáltalán szavaztatni a botor népet?!

A sikertelenséghez persze az is hozzájárult, hogy nem valósak a választási listák. Amit persze a hatóság tud. De mégsem tesz semmit, látszólag megnehezítve ezzel saját dolgát, mert a százalékot persze a hivatalos, az elhunytakat, elköltözötteket meg még ki tudja kiket is feltüntető lista után számolják. Akkor miért? Talán csak nem azért, mert végül is az EU-ban a lakosság számaránya szerint nyom a latban egy ország, amikor "helyzet" van!? Mondjuk, ha be kell állni ilyen-olyan pénztárak elé.

Aztán, hogy mennyire is fontos a szavazók véleménye? Emlékeztek még minden bizonnyal arra a 2009-es referendumra, amikor (Traian Băsescu akkori államfő kezdeményezésére, de ez most mellékes) érvényes és eredményes szavazáson nyilvánította ki a nép, hogy Románia térjen át az egykamarás parlamentre és a törvényhozásnak legfeljebb 300 tagja legyen. Mindezek után azt mondta a kormánypárt, hogy az egész csak "véleménynyilvánító népszavazás" volt és hány lépcsője van a romániai törvényhozásnak azóta is? Mint annak előtte.

Akkor volt véleménye a népnek, jelentős arányban, mert értelmét látta. Vagyis remélte.

Most meg, ugye látjuk: minek is szavazni valamiről, ami, bár kicsit más formában, de már eddig is benne volt az Alkotmányban, másrészt nem is kellene foglalkozni vele. 

Ha azt vesszük, amit a politikusok is szoktak hangoztatni, amikor érdekük éppen úgy kívánja, hogy tudniillik az urnáktól való távolmaradás is egyfajta véleménynyilvánítás, akkor mégis csak volt itt eredményesség. Már csak a konzekvenciákat kellene levonni. De mindenkinek magáról, nem pedig a másikra mutogatni. 

OK, OK, tudom, ez egy álom, most majd jönnek a magyarázatok. Na, ezért van ez a 20,41%.

                               (Illusztráció: youtube)

Igent mond-e Costa Rica a családra?

Korábban, például ITT, már filozofáltam arról, hogyan fordulhat elő, hogy a volt turisztikai miniszter, Elena Udrea (illetve Alina Bica, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság - DIICOT - volt vezetője) miként is hagyhatta el az országot úgy, hogy bűnvádi eljárás zajlott ellenük, sőt, ítéletek is születtek. Persze a megfogalmazódott kérdések nevezhetők költőinek is a lehetőségek e széles hazájában. 

Újabb hír, amin éppen rágódnak a román hírtévék (is), hogy a két nevezettet a helyi hatóságok együttműködve az Interpol ottani embereivel elfogták Costa Ricában, ahova ugye "orvosi javaslatra" utaztak, egyszersmind politikai menedékjogot kértek. Mikor ezeket a sorokat írom, állítólag San Joséban, az Interpol zárkájában várják a továbbiakat. 

Érdekes fejlemény, legalábbis Elena Udrea esetében, hogy időközben megszülte kislányát. Az egyik hírtévé (bár lehet, a többi is) megszólaltatta a volt miniszter romániai ügyvédjét, aki szerint van esély arra, hogy védencét ne adja ki a közép-amerikai ország. Az indok: az újszülött kislány Costa Rica-i állampolgár, az ország törvényei szerint pedig az anyának a gyereke mellett a helye.

A Románia jogállamiságát jelesül bizonyító elfogásokra érdekes módon, mondhatnánk a véletlenek hihetetlen összejátszása révén, éppen - a hivatalos megfogalmazás szerint - a "családra igent mondó" alkotmánymódosító referendum előtt került sor. Érdekes lenne, ha Elena Udrea kiadatására éppen azért mondanának nemet Costa Ricában, mert ... igent mondanak a családra.

                  Elena Udreát az utcáról gyűjtötte be az Interpol (fotó: digi24.ro)

(Foci)Pályán kívüli taktikázás

Ha az alábbi (vagy ehhez hasonló) a téma, mindig ajánlatos azzal kezdeni: magam is elítélem az erőszak minden formáját.

Igen, most jön a de...

A hír: "Komoly vádakkal kell szembenéznie a világ egyik legismertebb sportolójának, Cristiano Ronaldónak, miután egy amerikai nő azt állítja, 2009-ben megerőszakolta őt a portugál futballsztár". (24.hu)

Arról van ugye szó, hogy a focista és a most 34 éves Kathryn Mayorga Las Vegasban, egy parti után egy szállodában kötött ki. Mindjárt itt az első kérdés: arra számított-e a hölgy, hogy Ronaldó mindig magánál hordja bélyeggyűjteményét, és azt akarja megmutatni neki? A híres 7-es később bevallotta, a nő már az etyepetye közben ki akart szállni a buliból, az erőszak abban állt, hogy ő meg nem. Előbbi pert helyezett kilátásba - micsoda meglepetés - de azért abba is belement, hogy 375 ezer dollár ellenében (manapság ez 104,5 millió forint) eláll ettől. Mint említettük, ez 2009-ben történt, a hölgy most úgy gondolta, semmissé kellene tenni az akkori megegyezést, és mégiscsak perelne. Egy szakértő jogász véleménye, hogy nagy valószínűséggel újra peren kívüli megegyezés fog születni. Naná, hogy megint pénzért. És itt a második kérdés: a hölgynek csak nem elfogyott a pénze és ez vezetett 9 évvel ezelőtti fájdalma kiújulásához?

Meddig lehet ezt játszani?

És arról se feledkezzünk meg, hogy az ilyen csiki-csuki hiteltelenné teszi azok eseteit is, akikkel azért sokkal szörnyűbb dolgok történnek meg, ám hiába tesznek hatalmas lelki erőről tanúbizonyságot, amikor a világ elé állnak, mert benne van a pakliban, hogy sokan csak legyintenek rájuk, na, itt egy újabb... És ez egy másik trauma!

A fenti hírhez tartozik még, hogy legrosszabb esetben, mármint a Cristiano Ronaldó szemszögéből, akár börtönbüntetés is lehet a vége. Ez ugye valószerűtlen, hiszen a "peren kívüli megegyezés" nem csak lehetőség, de szerintem egyenesen a cél is. Másrészt az ilyen "aranytojást tojó tyúkok" nem szoktak rács mögé kerülni. Emlékezzünk csak vissza: hogy csak a legnagyobbakat említsem, Ronaldó és Messi is keveredett börtönnel is fenyegető adócsalási ügybe. Hát persze, hogy nem zárják be őket, hiszen akkor kik miatt telnének meg elsősorban a stadionok lelátói, vinnék-e a focimezeket, csapatzászlós törölközőket és sálakat, mi lenne a dezodorreklámokkal?! Egy kis "perek kívüli megegyezés" még az adóhatóságot is megenyhítheti, aztán mindenki jól járt: jut is, marad is.

A "főszereplők" 2009-ben, illetve a hölgy most, amikor meggondolta magát

(fotók: borsod24.com, nb1.hu)