Akkor most mit is tudunk?

Ha van is olyan televíziós vetélkedő, amit mondjuk megnéznék, mert a fellépők valóban ügyesek, tehetségesek, akkor attól a zsűri rettent el. A zsűri, melynek tagjai egymást túllicitálva dicsérik a versenyzőt, ami önmagában még nem baj, hiszen lehet valóban ügyes, szép, tehetséges. De mindegyik?! Érezhetően nem találják a szavakat már a tömjénezéshez. Aztán meg minek kell úgymond 1-től 10-ig pontozni, ha úgysem adnak csak 9-est és 10-est? Ha "becsúszik" egy 8-as, már valóságos lincshangulat alakul ki a (nyilvánvalóan irányított) nézőtéren is.
Nemrégiben zajlott a kilencedszer megtartott Bihar megyei Ki mit tud?-vetélkedő. Tapasztalatból tudom, hogy nem volt kiírás, melynek legalábbis a végén ne lett volna vita, sértődés, haragszomrád. Ez már csak velejárója az ilyen versenyeknek - aki beállt a sorba, viselje el. Idén aztán elvágták a gordiuszi csomót, olvasom: "a helyezést illetően kár volt aggódni, mindenki kapott valamilyen elismerést - ha mást nem, legalább részvételi díjat - annak jegyében, hogy fellépők nem egymás ellenében szerepeltek, küzdöttek, hanem egymásért."

Na, haggyá' mán'.

Olyan mint az óvodások farsangi bemutatóján, ahol Tercsi, Fercsi, Kata, Klára s valahány név a naptárba', mindenki egyformán ügyes és megkapja a maga csokiját.

Nem voltam ott a minapi eredményhirdetésen, de szavahihető szemtanútól tudom: az izguló gyerekek és fiatalok nem is értették, hogy akkor most mi is van? Miért is versenyeztek, készültek hetekig? (Arra most nem is térek ki, miért lehetett továbbjutni úgy, hogy valaki reklamált, aztán "na, jó, akkor te is" - alapon már döntős is volt.)

A gyerekek lehet nem értették, de azért a felnőttekben - mint hallom - felsejlett a megoldás: kinek hiányzik kevéssel a választások előtt haragosokat gyűjteni, sértődött választópolgárokat szélnek ereszteni?! Legyen inkább mindenki "győztes" (bár voltak azért egy kicsit "győztesebbek), aztán menjen mindenki Isten hírével, hiszen szívünknek mindenki kedves.

Ha ilyen "sportszerű" lenne a szavazó is, akkor a fülke magányában lehet, minden jelöltre tenne egy pecsétet, nehogy valaki megsértődjön. 
Aztán utána meg lehetne nézni, hogy ki mit tud.   

Másodpercesek

Könnyen elcsábul az ember és a blog helyett a "fészbukot" választja, főleg, ha csak párszavas, pár mondatos mondanivalója, ötlete, poénja van. Jó kéttucatnyi ilyen szövegemet szedtem össze az elmúlt közel 2 évből, ezért aki olvassa, tekintsen el az éppen aktuális évszaktól vagy az időrendtől.

Csípős, szeles idő, a piacon árusok és vásárlók fázósan húzzák össze magukon a kabátot. Nemkülönben a fiatal lány, aki láthatóan didereg. Közben olyan szűk farmer van rajta, melyen térd- és combmagasságban arasznyi mesterséges hasadások éktelenkednek, lelógó cérnacafatokkal.
Nagy úr a divat...


Illemhely egy gyorsétteremben. Férfi részleg. Beviharzik egy fiatalember, ránézésre a húszas évei elején járhat. Szembeáll a fallal. Nekilát. Jobb kezében okostelefon, pillanatra sem hagyja abba az üzenetírást, amit még kint kezdett meg. A szöveg hosszabb, mint amennyit a dolgához szükséges idő alatt le tud írni. Úgy távozik, hogy még mindig ír.
A tudomány nem ismer határokat. Ajtókat sem.


Hallom ma egy szószékről: ''A református ember szereti a rövid prédikációt.''
- Akkor?!


Rádió, szakértő szakért: "Az érettségizőknek gondot jelenthetett, hogy az egyik feladat megoldásához gondolkodniuk kellett."
- És ez később sem lesz másként.


Jön velem szemben egy csapat diák a debreceni Csapó utcán. Olyan általános iskolás korúak, fiúk, lányok. Viháncolnak. Ahogy közel érünk egymáshoz, hirtelen elhallgatnak, mintha megismertek volna, az egyik legény még "meg is fog" a szemével, sőt, köszön. Fogadom, majd gyorsan lapozni kezdek a memóriám arcképcsarnokában: ki lehet? Hiszen annyian járnak már itt iskolába otthonról... Nem találom. Közben pár lépést távolodunk egymástól és hallom, ahogyan a hátam mögött kitör a bandából a hahotázás. Aha... Ezek a mai fiatalok - pont mint mi, annak idején!


Hír: "Több tucat menedékkérő eltűnt Görögországban, amikor megtudta, hogy az Európai Bizottság menekültáthelyezési tervének keretében Romániába fog kerülni."
- Európai Unió, hátsóudvar. És azt a mesét ismerik, amikor a koldus adott alamizsnát...


Művész (khmm...) a színpadról a hangosítók sátra felé: "Nem hallom magam!"
- Szerencsés ember...
 
Egy találkozóról tartok hazafelé, szociális intézményeket vezetőknek tartottak. Ahogy jövök át a falvakon, mindegyik végén kicsi házak (bár némelyik csak jóindulattal nevezhető háznak, még akkor is, ha műholdvevő antenna tartja a tetőt). Mindegyik faluvégen vizes gallyakkal megrakott rozoga bicikliket taszító borzas figurák, mintha egyetlen nagy családhoz tartoznának. Vékony tüzelő a hideg napokon. Az egyik faluvégen pár fiatal férfi küszködik a drótszamarakkal, dombon vannak a kulipintyók. Mellettük két süldő lány viháncol. Egyszer csak egy útmenti fa mellé penderülnek, az egyik nekitámaszkodva manökenes pózt vesz fel, a másik okostelefont kap elő zsebéből és már fotózza is. Jókedvűen kacarásznak, majd szaladnak a biciklisek után.
Szociális pillanatkép, 2016. telén.


Mínusz 6 °C, amit dermesztő szél súlyosbít. Vékonydongájú és vékonyan öltözött fiatal pár az utcán. Az asszony torzonborz kis rajkót vonszol.
Férfi: Máma kivettem a magyarpízt.
Nő (mosolyogva): Akko' máma vastag vagy.
Férfi (vigyorogva): Este iszunk!
- Értékrend...


InterCity Pest felé. Az előttem (nekem háttal) lévő két széken ülő fiatal lányok arcán keleti vonások. Angolul beszélnek. A velem átellenben ülő pingpong-ütőnyi mobilján fészbukozik. Ha akarnám sem tudnám elolvasni szövegeit - arab betűk (vagy írásjelek) sorjáznak a monitorján. Közben persze serényen szelfiznek is. Próbálok helyezkedni, kibújni a látótérből, ennek ellenére időről időre feltűnök magammal szemben. Így valószínűleg hamarabb érek oda valamelyik sivatagi országba, mint a Nyugatiba.


Egy Mikulás-ünnepségen voltam nemrég (micsoda meglepetés?!), ahol a gyerekek - szabad téren - énekszóval várták az ajándékokat. Egyszer csak feltűnt az utcán közeledő Mikulás, sőt, kettő is. Láthatóan két fiatal volt beöltözve. Egyikük kicsit meggörnyedve lépdelt, talán kényelmetlen, szűk volt neki az alkalmi viselet. Egy elkerekedett szemmel, csodálkozva figyelő kislegénynek magyarázta apukája, hogy a Mikulások milyen hosszú útról érkeztek, milyen sok helyre kell menniük, stb. Majd hozzátette: az egyik még egy kicsit beteges is.


Bevásárló központ parkolója. A cég nevével ellátott fényvisszaverős mellényt viselő, talán húszas éveiben járó fiatalember gyűjti össze a szerte hagyott bevásárlókocsikat, majd a hosszú sort a helyére tolja-kormányozza. Közben hangosan búg-berreg hozzá, mint a kisfiúk, amikor kisautóval játszanak.
Megfelelő ember a megfelelő helyen.


Az egyik magyar tévécsatorna egy hamarosan induló műsorát reklámozza magán az adón is, illetve "odaát" óriásplakátokon is.
A szereplők kvíz-kérdésekre kell feleljenek majd, de már az előzetesben közzétettek (nyilván felvételről megy) is megdöbbentőek, pl.:
- Az afrodiziákum egy afrikai hajviselet.
- A délibáb az a színes izé a felhők között (a szivárványt magyarázná a nyomorult, de azt sem tudja).
- Ja, az a vízesés, azt tudom, a viagara.
Ezt pedig éppen ma láttam egy óriásplakáton:
-Európában azért nincs sivatag, mert nincs hozzá elég homok.
Nem tudom eldönteni, a műsorban résztvevők tényleg ennyire hülyék (már elnézést), vagy csak pénzért. Pontosabban mindkét változat szerint pénzért, de hogy alapból is?!
Természetesen "értékes nyeremények" vannak és a produkció "magyar fejlesztés". Brávó.


Nagyszerű választás egy gyerek focicsapatnak azt a nevet adni, hogy Viitorul Negru (Fekete Jövő).
Csak hogy tudják a lurkók, mi vár rájuk.


Megyek át a román-magyar határon. A magyar (és egyben magyar oldali) határőr kéri a személyim mellé a jogsit is - angolul. Majd felolvasva megállapítja a nevem, konstatálva, hogy én vagyok én. Igen - mondom én magyarul. Mire ő: Mulţumesc (köszönöm, románul).
- Világpolgárok vagyunk, na, vagy mi a vihar...


Hír: "Törvényileg tiltják a Ceaușescu-korszak visszasírását"
- A diktátorhoz méltó, stílszerű törvény...


Még hogy a falunapokban nincs semmi érdekes, meg mind egyhangú. Na jó..., de azért kell figyelni és ...
Szóval képzeld el a jelenetet - színpadon a Piramis Plusz együttes, a mérsékelten lelkes közönségből pedig "felszól" egy borgőzösnek tűnő hang: Játszatok mán' valami cigánynótát is!
Látod magad előtt a rockzenész arcát, amint döbbenten azon gondolkodik, hogy hol vagyunk mi és minek?!


Hír: "Az Egészségügyi Minisztérium kérésére a kormány elfogadta: a kiskorú gyerekek szülei évente kérhetnek egy plusz szabadnapot azért, hogy orvoshoz vigyék gyermeküket. A szülőnek a szabadnap kivételéről már 15 nappal korábban kell értesítenie a munkaadóját, és egy nyilatkozatot kell írnia, hogy az adott évben korábban nem kért hasonló célból szabadnapot, és nem is fog még egyszer az év során."
-Érted?! Két héttel korábban előjegyeztetni kell a majd betegeskedésre vetemedő büdös kölyköt, aki aztán kapja össze magát, ha kimerítette a szülő éves betegnap-keretét, nem hogy majd újra meg újra lófrálunk a doktorhoz mindenféle nyavalyákkal.


Ma újra áthaladt Érmihályfalván (is) a Csíksomlyó Expressz, és az örömködő zászlólengetés közben újra lejátszódott a jelenet, ami a korábbi években is (és a Kárpát Expressz esetében is jellemző): valakik egy-egy marék szemenként csomagolt cukorkát és apróbb csokikat lódítanak ki a vonat ablakból, le, a sínek közé. A gyerekek persze ugranak utána, sőt, némely felnőtt is. Valaki szólhatna nekik, hogy ez már nem az a film...


Kim Dzsongun vezér előbb megmérgeztette a nagynénjét (aki vezető tisztségviselő volt, ám kritizálta az öcsköst), majd kivégeztette (ágyúval lövette le!) védelmi miniszterét, aki elaludt valami egyébként biztosan érdekes banzájon.
- Észak-Koreában nem sokat maszatolnak a kormány-átalakítással...


A kukabúvár korán kel, hogy megelőzze a kukásautót. A kócos kisfickó nadrágja bokáig ér, lábán mamusz. Majd' beleesik a kukába, ahogy derékig eltűnve benne válogat. Közben a zsebéből (bizonyára valami okostelefonból) árad a "manelé".
A munkapszichológia egyik alapvetése, hogy a kellemes környezet, a jó munkahelyi hangulat fokozza a hatékonyságot.


Egy minapi rendezvényen "nemzeti párt" képviselője (is) szónokolt (ő határozta meg így pártját). Elmondta - ha már átjött a határon - miért gazok a gazok, miért vagyunk mi akik, és persze azt is, hogy mi a romániai magyarok feladata. Kebeldagasztó beszédét azzal fejezte be, hogy "idézem az erdélyi magyarok kimagasló íróját, Wass Albertet, aki szerint 'Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!'
-- Na, puff neki, jobbik nemzet... A hír igaz, csak nem a Volgát, hanem az Olgát.


Mondjuk úgy, hogy a megengedett haladási sebesség szintjén autózok (szinte). Egyszer csak elhúz mellettem egy mélyen sötétkék személyautó, oldalán a vesztegetések leleplezésével, megelőzésével foglalkozó ügyosztály logójával. Sietnek, lehet valahol már élesítik a nokiás dobozt... Mivel én is túl va..., izé, én megyek a megengedett sebességgel, ők nyilván többel és mivel nem üzemel a kocsi tetején a kék villogó, ők is, akarom mondani ők szabálytalanok. Vajon mi lenne, ha elkapná őket a radar? "Elintéznék"? Míg ezen tűnődöm, látom az egyenes szakaszon, hogy egyszer csak az autó megáll, megfordul, bekapcsol a villogó és indul visszafele. Felém. Khmmm... Hogy is volt az a film a gondolatrendőrséggel?! Lassítok. Én tulajdonképpen nem is úgy gondoltam... - elsuhan mellettem a kocsi. Húúú... Na, nézd már, milyen szép időnk van, mennyien dolgoznak a földeken?! Ezt eddig észre sem vettem.


Azt kérdezi az egyik gyógyszerreklámban az ösztökélő hang, hogy elképzeltem-e már milyen lenne, ha utolérném önmagamat?
- Na, pl. megyek az utcán, mit sem sejtve önmagam settenkedéséről. Egyszer csak hátranézek és ott vagyok a saját magam hátánál, nézek a szemembe. Esetleg rám is kérdezek: na, hogy vagyok? Mire válaszolok is: jól vagy. Vagyis, izé, vagyunk. Mármint én, mindketten. Aztán még egy kérdés: van még nálunk ebből a bogyóból? A végén én egyedül leszünk egy flashmob. Jó buli. Gyertek te is.


Hír: ''Kínaiak DNS-vizsgálata szerint Morvai valóban Petőfi sírját találta meg 1989-ben Barguzinban. (...) Jövőre lesz az újratemetés.''
-- Addigra a kínaiak az anyja tyúkját is előkerítik...


- Melyik a Magyar Kultúra Napi rendezvényeken a Himnusz után a második legtöbbször felcsendülő dallam?
- Nokia 3310 gyári csengőhang.


Méghogy a 3D-s mozi nagyobb élmény?! Nahiszen! Ráadásul a jegyszedő valami szemüveget akart rámtukmálni. Persze nem dőltem be ennek az olcsó trükknek, különben is, még olvasni is látok, hátakkor egy ekkora vásznat... Mondtam is neki kifele jövet, hogy nem az én szememre kellett volna gondja legyen, jobb lett volna rendesen beállítják a vetítőgépet, mert az egész film olyan elmosódottan látszott! Jellemző, hogy erre nem is tudott mit mondani, csak bámult bambán, mint aki marslakót lát.

                                                           Mindenféle...

Adzinci már a múlté

Még mondja valaki, hogy a kicsi falvak lakói nem értenek a világpolitikához. Mert értenek, tessék a bizonyíték: a szerbiai Adzinci falu lakói úgy döntöttek, hogy a mindössze tucatnyi család által lakott település ezentúl Putyinovo, vagyis Putyinfalva lesz. Lehet-e a világpolitika napi történéseit figyelve ennél jobb döntést hozni? Mondjuk, szóba kerülhetett volna még Trumpovo, de egyrészt az ügyintézéskor még nem tudhatták, ki lesz az USA 45. elnöke, másrészt a Balkánon mégis csak erősebb a (nagy)testvéri kötődés. A régi névvel az volt a bajuk az újdonsült putyinovóiaknak, hogy az a rossz emlékeket idéző török hódoltság idejéből való volt, míg Vlagyimir Vlagyimirovicsot a világ legnagyobb és legjobb vezetőjének tartják. Az új névtáblát már azonmód ki is tették a falu határába, ha már sikerült a népszavazás. Merthogy népszavazás volt, az eredmény pedig 100%-os összhangot mutatott. Akinek ez a kétes, kommunista-gyanús időket idézi, azt emlékeztetném, hogy annak idején "csak" 99,9 % volt a kiállás a hivatalos statisztika szerint a haza legszeretettebb fia mellett, de most Putyinovóban már érvényesült a kristálytiszta demokrácia. Mégiscsak Putyinról van szó, vagy mi a szösz. A jól végzett munka örömére pedig akár koccinthatnak is, mondjuk a faluban főzött rakijával (pálinkával), amit - ugye ki tetszenek találni, hogyan neveztek el egy füst (vagy kisüst) alatt? Igen, az nyert, aki a putyinovkára tippelt. 
Nem lennék meglepve, ha egy nem túl messzi napon, úgy pitymallatkor, a falu névadója a falu határában egyszer csak megjelenne, és miközben izmait a hűs patakban frissíti, egy gyerek segélykiáltását hallaná meg, akit természetesen kiszabadítana egy vérengző medve karmai közül (puszta kézzel, vagy egy saját maga faragta gyilokkal), majd a hálás szülőkel a róla elnevezett pálinkával koccintana. Aztán megbeszélnék, hogyan áll az ötéves terv teljesítése - ja, nem. Elnézést, az egy másik film. De addig is, egészségükre.  

              Putyinovoról nem találtam egyelőre képet, nem úgy a példakép névadóról
                                                                                                                                   (fotó: 444.hu)

Pálinkaszagú lemezborító

Fiatal kora óta rajongott a mindig lázadónak számító zenészért. Annak idején elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaha is eljut egy koncertjére, ám mióta letűnt a gyűlölt és sokat megénekelt rezsim, könnyebb lett a határok átjárása, már többször is ott volt a színpad előtti első sorban.
Aztán egyszer csak eljött a nagy nap: nem kellett koncertre utazni, a koncert házhoz jön! Nem kellett mást tenni, csak elmenni a kultúrházba. Izgalomba jött: itt a nagy alkalom, akár beszélgethet is az ideállal, sőt, közös fotót is készíthetnek. Talán még egy ajándékot is elfogadna Ő, ami, igaz, az ajándékozónak lenne nagyobb öröm. De mit?
Csalódás volt látni, hogy a teremben talán kéttucatnyian foglaltak helyet. Bezzeg annak idején kezüket-lábukat törték volna, hogy elmehessenek meghallgatni. Persze, most már a falunapokon egymás sarkát tapossák le a "sztárok", az embereknek ezzel is elteltek. Pedig Ő más, amit mond, arra figyelni kell. Most például azt mondta, hogy egyáltalán nem zavarja, mennyien vannak a hallgatóság soraiban, az a fontos, hogy aki itt van, az értse a szót, a dalt. Igen, ez Ő!
Koncert alatt nem volt szabad fotózni, ezt kérte a művész. Na, de ezt kárpótolta, hogy utána türelmesen odaállt mindenki mellé, majd dedikált is.
Sikerült kitalálni, mi legyen az ajándék: miközben várt az autogramra, izgatottan szorongatta a reklámszatyrot, benne egy literes üvegben házi kisüsti lapult. Saját főzés, benne van, aminek benne kell lenni, ilyet nem kapni a szupermarketekben. 
A lámpaláztól remegett a keze, amikor sorra kerülve egy ősrégi bakelitlemez borítóját tolta aláírásra, közben a szatyorból megpróbálta előhalászni az üveget. Addig ügyetlenkedett, míg odakoccantotta a fémasztal sarkához. Hiába fedte azt vékony terítő, abban a pillanatban orrbavágó kisüstiszag lepte el a termet! A pálinka nagyrésze még a szatyorba csorgott, de éppen elég kifolyt az asztalra, hogy mindent ellepjen... Szerencse, hogy a lemezborítóra addigra rákerült a felbecsülhetetlen eszmei értékű aláírás, sűrű bocsánatkérés közben felkapta és dadogó magyarázkodás mellett, égő arccal elsompolygott. Azóta nem vette elő azt a lemezt, mert már nem csak a számára kedves dalok áradnak belőle, hanem a rosszemlékű pálinkaszag is. 

                                                                           (Illusztráció)

Dologidő, gyászhuszár

Temetés.

Gyász.

Gyászhuszárok. Őket kevéssé érinti meg a gyász, ki tudja már hanyadik sírt nyitják - zárják ma, a héten, ebben a hónapban.
Nem érezhetnek együtt mindenkivel.
Nem is éreznek. Dolgoznak.
Az egyenruhájuk legalább divatos: nagy divat manapság a térdben megszaggatott nadrág. 

Fényesedik a lapát. Közben, mintegy a gyászének aláfestéseként, felcsendül egyikük mobiltelefonja (igaz, más ritmusban). Megáll a lapát, elhárítja a hívást, hiszen mégiscsak, na. Újra nekifeszül. 

Hordják a koszorúkat. A szomszédos síron át rövidebb az út, úgy is elhanyagolt. Az utakat meg különben is elállják a népek. 

Végeznek. A népek már sorba állnak részvétet nyilvánítani. Már vissza lehet hívni a kinyomott telefonálót: bocsi, elfoglalt voltam. Haláli ez a hajtás.

                                                                (Fotó: Török Zsolt)