2014. október 27., hétfő

Miért jobb, mint a tévében?

 Hát persze, hogy nem néz manapság NB.I.-es meccset az, aki jó focit szeretne látni. Na, de azért egy DVSC - FTC meccs azért mégis más, a Nagyerdőn... Mert, bár a tévé többet megmutat, meg azonnal ismétel is, de...
...de azért, amikor látod a (többnyire) pirosba öltözött drukkereket vonulni a stadionhoz, ahol a pénztár előtt hosszú sor áll...
...amikor a jegyet ellenőrző és a motozó emberek átvizsgálnak, mögöttük pedig teljes felszerelésben állnak a rohamosztagosok...
...amikor a beléptetőnek megmutatod a jegyed...
...amikor látod, a pályán már melegítenek a csapatok...
...amikor bemutatják a csapatokat, a kivetítőn az első hazai gólt szerző Vargaaaaaaa Józseeef....
...amikor felvonulnak a csapatok...
...amikor a Fradi-ultrák rákezdenek...
...amikor megkezdődik a rangadó...
...amikor a vendégek megszerzik a vezetést...
...amikor a szünetben a "taposó emberek" visszatömködik a kirugdosott gyeptéglákat...
...és a labdaszedő gyerekek boldogan rúgják a bőrt a nagypályán...
...amikor Varga fejessel egyenlít, és "robban" a stadion...
...amikor pár perc múlva a helyedről jól látszik, hogy Szakály bombája védhetetlenül kanyarodik a hálóba, és már ugrassz az egész lelátóval együtt...
...amikor bosszankodsz, hogy megint egyenlő az állás...
...amikor a lefújás után levonulnak a csapatok...
...a 8157 fős nézősereg pedig hosszú percekig hömpölyög a nézőtérről...
...na, ekkor érzed, hogy megugrik az adrenalin, és ezért jobb, mint a tévében nézni.

2014. október 23., csütörtök

Hajlott háttal, támaszkodva

Bizony régen volt, amikor kigurították a boltból, ma már csak nyomokban emlékeztet az egykori új biciklire. A sárvédők más típusra készültek, utólag cserélték le a rozsdaette eredetiket, a lámpának csak a helye mutatja, volt ott valamikor világítóeszköz. A csomagtartó házilag készült, sok zsákot hazahordott az évtizedek során. A lánc megnyúlva köti össze a fogaskerekeket, régóta nem terheli senki, a kerekek gumijai is évek óta nem láttak pumpát. Nem zavarja csilingelés a csengőbe gubózott bogarat, a bicikli használója nem kell senkit figyelmeztessen, inkább ő maga araszol lassan, nehézkesen. Régen szaporán pedálozott, sietni kellett a kapával, a kosárral a mezőre, vagy haza, az állatokat ellátni. Ma már nem tud felülni a szakadozott nyeregbe. Kétrét hajlott háta nem egyenesedik, még jó, hogy a kormányt tudja markolni, így legalább támaszkodhat, ha útra kel. A templomba is jóval a harang hívó szava előtt kell indulni, hosszú az út, a tempó lassú. Néha-néha meg is kell állni, felpillantani a járda köveiről, előre, nem-e jön szembe valaki. Az istenházába ma sokan összegyűltek, ünnepség van. Sok díszesen öltözött, egyenes ember. Az ő biciklijük még vígan gurul, már ha van nekik, az autó mellett. Lehet, még nem is gondolnak rá, hogy nekik is többször kellene lábuk elé nézni. Akkor is, ha még nem muszáj, ha még nem hajlott kétrét a hátuk.

                                             (Illusztráció)

2014. október 13., hétfő

Ultras Liberi, avagy aki nem ugrál...

Rencz Norbert (Budapest, 2014.10.11.)
„Ez a magyar csapat nem az a magyar csapat” – mondta Gundel Takács Gábor szombat este inkább magának, reménykedve, mint a tévénézőknek. Aztán igaza lett. De most nem róluk lesz szó.
A magyar futballdrukkereknek viszont látszólag mindegy, hogy ez a csapat az vagy sem.
A történet nem az e hétvégi Európa-bajnokság selejtező meccse előtt kezdődött, hanem tavaly a világbajnoki selejtezők egyikén, ahol Románia válogatottja fogadta a magyar futball-gárdát. Ez a meccs a vendégek számára nem kedves emlék, mivel 3 gólt kaptak, válasz nélkül (magyar gól 1972 óta nem született a bukaresti Nemzeti Arénában, korábbi Augusztus 23 Stadionban).
Ahogy tavaly, idén is indult szurkolói vonat Budapestről, ami egy mozgó kocsmaként is funkcionálhatna, mely a magyar „drukkereket” szállította a román fővárosba.
Ezen a héten, a mérkőzés hetében tucatszám jelentek meg cikkek interneten, és napilapokban is arról, hogy a magyar ultrák hogyan szervezik útjukat Bukarestbe, valamint arról is szóltak hírek, hogy mivel szerelkeznek fel. Engem ez utóbbi gondolkodtatott el. A sok raklapnyi sörön talán annyira meg sem lepődtem, hiszen a sör -ahogy mondani szokták- hozzátartozik a focihoz. A sok raklapnyi nem elírás, de hát egy vonatnyi embernek meg sem kottyan, főleg, ha a drukkerek jó hangulatban szeretnék felgyújtani a fél Nyugati pályaudvart, valamint félholtra inni magukat még a végeredmény kialakulása előtt. Ja, lesz meccs is, nem csak balhé?... Továbbá büszkélkedhettek még bicskákkal, gáz-sprayekkel, baseball-ütőkkel, azaz mindennel, ami egy ütős utazáshoz és meccshez kell. (Ezek a képek az Ultras Liberi szurkolói közösség Facebook-oldalán elérhetőek)
                A magyar szurkolótábor 11-én este a román stadionban – fotó: Facebook)
          
Az egyik nem túl bizalomgerjesztő kinézetű szurkolóval készítettek egy interjút a Nemzeti Sport munkatársai a bukaresti állomáson, aki azt mondta, hogy attól függetlenül, ki milyen színű (mármint zöld-fehér fradista, vagy lila-fehér újpest-szurkoló) most „egy csapatban játszik”, mert „ezt megköveteli a haza”. A meginterjúvolt férfi egyébként mondandója vége felé a háttérből előtörő társaival együtt ugrálásba, illetve az „aki nem ugrál, az büdös román hej! hej!” szövegű dalocska skandálásába kezdett. És aki normális keretek között szeretne szurkolni? Na, mindegy, nem hasogatom a bizonyos szőrszálakat. A vonat egyébként közel 3 ezer ultrát szállított el a rangadó helyszínére, amivel Budapest utcáin jelentősen megnőtt a közbiztonság, viszont Bukarestben nem sétálgatnék ezen a hétvégén szívesen. Szóval nem tudom, ki mit követel kitől, de ilyen nagy szavakkal talán nem kellene dobálózni. Szép dolog ez az összefogás, hiszen egy magyar válogatott szintű csapatnak aztán kell is a támogatás, még akkor is, ha meccs közben a biztatás fogatlan, részeg vandálok szájából hallatszik. Ezeket a nem éppen értelmiségi arcokat valószínűleg nem a futball szépségei vonzották az Ultras Liberi nevű keményvonalas drukkerek köreibe. Valahogy szégyelltem magam, amikor videókat láttam arról, hogy milyen állapotban érkeztek meg a már említett tagok a bukaresti pályaudvarra: a sörös doboz, a cigi, valamint a kurvaanyázás már nem is zavarna, de a román rendőrök, illetve szurkolók provokálása már kicsit sok. Biztos nem én vagyok az első, aki erről elmélkedik, sőt, lehet nem is az utolsó, de ha egy rakás kigyúrt, verekedésre és petárda dobálásra kiéhezett „drukker” kiveri a balhét ott, ahol a magyarokat még petárda-cigi-sör nélkül sem szeretik, attól még a támogatott csapat nem biztos, hogy porba alázza a házigazdákat. Arról meg nem is beszéltem, hogy a szurkolók egy jó bunyó, illetve átdorbézolt éjszaka után köszönik szépen, felülnek a vonatukra (amire egyébként 24 ezer forintba kerül a jegy), és úgy, ahogyan érkeztek, kiabálva, ittasan –félelmetesen- elhagyják az országot. Utánuk pedig marad az utálat és a megvetés, amely immár 3 ezerrel kevesebb ember között oszlik el, azok között a magyarok között, akik talán nem a meccs miatt élnek Romániában. Azok között a magyar emberek között, akiket a határ innenső oldalán lerománoznak.
Persze most is, mint mindig, tisztelet a kivételnek! Azoknak a drukkereknek, akik a foci miatt, reménytől hajtva látogattak el a szomszédba. Egyébként a magyar futball válogatott szervezetten játszott, főleg a második félidőben. Ennek az eredménye is meglett, hiszen Dzsudzsák hibátlanul elvégzett szabadrúgásának köszönhetően 42 év után ismét magyar gól született a román fővárosban, ezzel válaszolt Rusescu korábbi találatára, így a végeredmény 1-1 lett.
Végül pedig egy, a magyar himnusz (amelyet a román füttykoncerttől nem lehetett hallani) közben készült fotó, melynek tartalma, a román drukkerek viselkedése említésre sem méltó:
                                                                                          (fotó: itthon.ma)

2014. október 10., péntek

Rövidnadrág, hosszú zseb, lakkcsizma

A divat olyan, mint a történelem: arról is azt mondják, ismétli önmagát. De olyan is, mint a politika, amiben F.D.Roosevelt egykori USA-elnök szerint semmi nem történik véletlenül, de ha mégis, akkor azt biztos úgy tervezték meg. Szóval a divat is ismétli önmagát, persze az előre tervezettek szerint. Amikor először láttam az 1960-as, 1970-es éveket idéző anyagból és szabással készült női ruhákat valamikor az év elején, és lekicsinylően legyintettem, kiderült: ezek most a legmenőbbek. Ugyancsak tavasszal (igen, már tavasszal, hiszen amint előbújnak az első melegebb napsugarak, azonnal megfogyatkoznak a fiatalabb hölgyeken a ruhadarabok), amikor feltűntek az olyan rövidnadrágok, melyeknek rövid szárai alól kikandikáltak a zsebek végei, arra gondoltam, ezt pár éve még nem vette volna fel senki, mert hogy hogyan néz az ki?! Aztán az új szezonra készülve valahol, egy rövidnadrág-gyárban valaki egy akkora tételt "elszabhatott", hogy selejtnek sok volt - legyen hát divat. És lett! Valami hasonló történhetett azon nadrágok esetében is, melyeket úgy módi hordani, hogy jókora hasadások vannak rajtuk, esetleg az előre gyártott foszlás a szemet vonzó testrészre enged betekintést. Legújabb élményem pedig a sokszor lenézett gumicsizma. A divatipar a szivárvány minden színében pompázó darabokat a fiatalok kedvenceivé tette. A minap egy templombeli ünnepségen egy fiatal hölgy bokán kicsivel felül érő csillogó, fekete gumicsizmában jött és ment a padsorok között, senki ügyet sem vetett rá. Hasonlót gyakorta látni falvakon, ahol az eredeti gumicsizmát szabják át "félcipőnek", sőt, papucsnak is. Lám, lám, a lábbelidivat nem marad le, eleve ilyeneket gyárt, és jó pénzért árulja. Bizonyára ti is ismeritek a régi, viccesnek szánt mondást, miszerint a gumicsizma mezőgazdasági lakkcipő. Nos, a tréfa komolyra fordult: a gumicsizma az ünneplő ruházat részeként is létjogosultságot szerzett.
                                                       Lehet válogatni         (fotó: divany.hu)