Történt pedig, hogy az egyszeri embert, nevezzük mondjuk Sanyinak, meghívták falunapra. Bár erről a faluról Sanyi még sosem hallott, gondolta, épp itt az ideje, hogy megnézze. Annál is inkább, mert egy ismerőse ösztökélte: jó, ha jó sokan lesznek, mert a szervezők EU-s támogatást is kapnak, kell a tömeg.
Nosza, a mi Sanyink beszervezett pár ráérő ismerőst is, jó móka lesz, mondta.
Sanyi és csapata ment, mendegélt, míg oda nem ért. A kicsi faluban jöttek, mentek, nem találták a helyet, hol is lehet az a falunap, mert azért mégis csak kellene legyen egy kis csinnadratta, gondolták. Szerencséjükre éppen arra tolta roggyant biciklijét egy falubeli öreg, útbaigazítást kértek tőle.
- No, hallják, maguk ugyan rossz helyre jöttek, ez egy olyan kis p.csányi falu, hogy itt osztán sose történik semmi - mondta szó szerint az öreg, roppantul csodálkozva már az ötleten is, hogy a falujában esemény történne.
No, de az EU-s támogatás nem gyerekjáték, a falunap azért is megvolt, a biciklis bácsi nem jól tudta (meg rajta kívül még sokan mások).
Az iskolaudvaron mégiscsak ráakadtak a bulira, Sanyit és csapatát ugyancsak meleg fogadtatásban részesítették: három szervezőnek tűnő hölgy is letámadta őket, hogy ugyan már írják alá a részvételi ívet. Mit tehettek? Ez a legkevesebb. No, ezzel vége is volt a vendégfogadásnak, a hölgyeket többet nem is látták, törték is a fejüket később, hogy hova a teremtő haragjába tudtak úgy eltűnni?!
Ha a vendégfogadásnak vége is volt, a melegnek nem, tűzött a nap nem hét, de hetvenhét ágra, árnyékba nem volt hova húzódni. Sanyiék meg is szomjaztak, de nemigen kínálta meg őket senki még egy nyelet vízzel sem, de még venni sem volt hol. A program sem igen szórakoztatta őket, mert ami volt, az inkább büntetésnek nézett ki az azt előadók számára, hiszen egy forró betonplaccon kellett tegyék-vegyék magukat a pirító napsugarak alatt.
Az összes nem ért egy pofa bagót, összegezte a falunapot Sanyi, aki nem győzött restelkedni a beszervezett csapata előtt, miközben azt sem találta, aki felbujtotta erre az egész kalandra. Pedig lett volna hozzá egy-két szava, talán még egy pankrációra is sor kerülhetett volna, ami messze túlnőtte volna a látott tötyi-lötyik színvonalát.
Estefelé, amikor kihirdették, hogy vége van annak, ami valójában nem is volt, annyian sem voltak az iskolaudvaron, hogy kisebb tömegverekedést lehetett volna kiprovokálni. Pedig igény lett volna rá...
Sanyi és csapata, útban hazafelé, az egyik faluban betért egy rendes kocsmába, hogy legalább egy sört megigyanak, szégyenszemre. Arra emelték korsóikat, hogy a szervezőknek remekbe szabott elszámolást sikerüljön elküldeni az EU-nak, áldassék a neve.
Sanyi és csapata, útban hazafelé, az egyik faluban betért egy rendes kocsmába, hogy legalább egy sört megigyanak, szégyenszemre. Arra emelték korsóikat, hogy a szervezőknek remekbe szabott elszámolást sikerüljön elküldeni az EU-nak, áldassék a neve.
(Bármilyen hasonlóság bármilyen rendezvénnyel természetesen csak a kiszámíthatatlan véletlen műve lehet. Sanyi a tanú rá.)
