A körmére néztem

"Nőnek lenni az egyik legnagyobb kihívás az életben. Jól nőnek lenni pedig még nagyobb." Egy - nyilvánvalóan - elsősorban nőknek szóló internetes újságban olvastam az idézett mondatot, szerzője persze egy hölgy, tehát tudja, miről beszél. Egy másik portál pedig fel is sorolja, szerinte (vagy angol tudósok szerint), miben jobbak a nők a férfiaknál: erősebb az immunrendszerük, nagyobb az ellenálló képességük, tovább élnek, az öregedési folyamat humánusabb velük szemben, a kommunikációban mindkét agyféltekéjüket használják, többfelé tudnak egyszerre figyelni, jobb a memóriájuk, intenzívebben az érzelmeik, empatikusabbak. És jobban alkalmazkodnak. Például azokhoz a divatokhoz is, melyeket követendőnek gondolnak. S melyek szerintem néha hihetetlenek. Hogy példát is mondjak, emlékeztek még az arasznyi, vagy annál is magasabb cipőtalpakra? Melyeket neveztek sok egyéb mellett csótányroppantónak, mamuttalpnak, árvízvédelmi cipőnek, zsiráfetetőnek, de legtalálóbb talán a bokagyilkos. Valami hasonló a már régóta hódító hosszú köröm. Vagy karom. Egy divatlapban olvastam (aminek nem vagyok követője, csak e téma miatt "lapoztam" bele), hogy bizony, a hosszú köröm már nem is divat. Egy másik szerint meg dehogynem, sőt, hiszen nagy előnye, hogy vonzza a tekintetet. Hát ebben egyetértünk, magam is csodálattal nézem egyik-másik köröm-költeményt. Például a fotón láthatót. Egy nemrégiben volt rendezvényen fényképeztem, bevallom, orvul, de nem tudtam ellenállni. Tulajdonosa is bőszen fotózgatott, karmaivalkörmeivel csodálatra méltó ügyességgel lavírozott okostelefonja "vezérlőpultján ". Akit már kérdeztem erről, azt mondta, az ilyen köröm semmiben nem gátolja, mindent el tud végezni, amit más. Én ezt nem tudom elhinni, és míg figyeltem a képen látható kéz végén lévő hölgy ügyködését, soroltam is magamban, szerintem mit nem tud vagy csak nehezen, esetleg önmagának is sérüléseket okozva véghezvinni. Hogy mi jutott először eszembe, azt most nem írom le (de te kitalálod), ám nyilván azért gondoltam erre először, mert én nem tudom, mekkora kihívás nőnek lenni. Nagykörmű nőnek meg pláne nem.

Rockpolitika

Régóta tudjuk, az igazán karizmatikus, mondhatnám úgy is, az iménti fogalmat kifejtve, hogy a tömegekre delejes erővel ható politikusok sokoldalúak. Nem csak a politika tudományához értenek, de mindenhez - is. Például a művészetekhez - is. Vegyük mindjárt a klasszikus példát: Nero Claudius Caesar Augustus Germanicus, közismerten Néró császár, aki költőnek is hitte magát, a nép pedig imádta költészetét - mit tehet volna mást?! Mondhatnánk, ugye, lánglelkűnek is, de ez másik történet. Mikor végül öngyilkos lett, állítólag ezek voltak utolsó szavai: "Jupiterre, micsoda művész vész oda velem!" 

Adolf Hitler eredetileg festő volt, fiatalkori festményeinek jó részét egy osztrák, Samuel Morgenstern nevű üzletember vásárolta meg. Az illető akkurátus nyilvántartást vezetett, ebből tudni, hogy a führer képeinek jórésze annak idején zsidók gyűjteményeibe (!) került. A legdrágábban elkelt festményéért 42,3 ezer dollárt fizettek. A művészettörténészek nem tartják számottevő alkotónak, jobb véleményt is csak akkor mondanak képeiről, ha nem tudják, ki az alkotójuk. Talán mindenki jobban járt volna, ha a sikertelen festészet helyett az építészet felé fordul, melyben több talentumot mutatott, és ahogyan azt a bécsi képzőművészeti egyetemen tanácsolták neki...

E bevezető után térjünk rá a mondandóm lényegére: napjaink egyik delejes államférfija, nevezzük az egyszerűség kedvéért diktátornak, a könnyűzenében látja kitörési lehetőségét. Mit a kitörést, zsenialitásának megnyilvánulását: Gurbanguly Berdimuhamedow türkmén elnök saját unokája közreműködésével dobta piacra legújabb, Álom (Arzuw) című slágerét. A szöveget maga írta (ki érthet ehhez jobban Türkmenisztán-szerte?), és nem bízta a véletlenre az esetleges nemzetközi sikert, mindjárt angolul és németül is megfogalmazta azt. Ha szeretnéd megnézni/hallgatni, mi az, amitől talán még Fásy Ádám is megnyalná mind a tíz úját, kattints IDE. Legújabb slágerét, mondtam az imént, egyrészt, mert nem kérdés, sláger lesz ez, legalábbis Türkmenisztánban, másrészt, mert az elnök maga írta még 2015-ben a Go, Go, Go Turkmenistan! című hazafias dalt is, melyet a legalkalmasabbnak talált az általuk rendezett 2017-es Ázsiai Játékok himnuszává tenni (nem bajlódott átlátszó versenyt követően megnyeretni favoritjával a himnusszá válás jogát). Sőt, a rapbe is belekóstolt már, de az egykori szovjet slágert, a Karakum címűt is feldolgozta a művészetét csodáló, mögé egységesen felsorakozó türkmén nép gyönyörűségére (sic!). 

Látva, hogy némely politikusunk milyen lelkesen kacsingat az őshaza irányába, ihletődve a régió példáiból, nem lehetetlen, hogy talán a könnyűzene piacán is fel fognak tűnni. Hiszen pont ők miért pont ehhez ne értenének?! Van ebben lehetőség. És legyél nyugodt, lesz lelkes közönség is...

              Gurbanguly Berdimuhamedow, a muzsikus  (fotó: youtube)

BUÉK - Az igazság kényelmetlen pillanatai

Szilveszterhez közeledve mire vágyik az ember? Szórakozásra. Mi lehet erre megfelelőbb, mint egy jó vígjáték, pláne, ha még a címe is az, hogy BUÉK. Még akkor is, ha magyar alkotás és ha egy olasz film utánérzéseként született. 

Nem árulok el titkot az alaphelyzet közlésével: a baráti társaság úgy gondolja (bár némely tagjai csak egy kis unszolásra, illetve kiút híján), hogy jó móka, ha okostelefonjaikat kiteszik az asztalra, majd minden hívást, üzenetet és e-mailt mindannyiuk füle hallatára fogadnak/intéznek. 

Mondják az okosok (lehet, angol tudósok tanulmánya alapján), hogy ha a telefonvonalak még pár másodpercig élnének a beszélgetés befejezése, a vonal bontása után, a kapcsolatok (legyen az baráti, házastársi, üzleti, bármilyen) túlnyomó többsége megszakadna... Utalva az őszinteségre, illetve annak kitörésére, amikor a másik már nem hallja. Tudod, olyan ez, mint amikor a facebook-on a barátnőd pózolós-nyaralós-férjes-gyerekes-újruhás fotója alá azt írod, hogy "olyan cuki vagy drágám" (és ezt ő el is hiszi...), közben meg azt gondolod: micsoda egy tehén! Na, most képzeld el ezt a helyzetet, amikor nem hogy él a vonal, de mások füle hallatára kell intézzed a dolgaidat. A titkaidat. Azt, amit éppen az nem kellene halljon, aki ott ül veled szemközt. Az igazság kényelmetlen pillanatai. Miközben azt hiszed magadról, téged aztán nem lehet zavarba hozni, nincsenek titkaid. Aztán kiderül, hogy - várjunk csak?! Pláne, ha tudod, hogy vannak...

A film hét főszereplővel és pár mellékszereplővel gyakorlatilag egy helyszínen játszódik, ezzel együtt végig fenntartja a feszültséget. Ülnek a poénok is, végtére egy szilveszter éjszakai bulin vagyunk. Jellemző, hogy a moziterem zsúfolásig volt. A mellettem ülő fiatalemberrel nem mindig ugyanazon a csattanókon nevettük, tehát korosztálytól függetlenül lekötötte a figyelmet, ám spanok lettünk, megkínált popcornnal, a végén elköszönt.

A sztori egy pillanatra sem ül le, és a végén megúsztuk a teljes happy endet. 

Vígjáték? 

Ha jót akarsz, ne mindenáron ilyen bulijátékot szervezz szilveszterre. Persze, neked nincs titkod. De azért csak óvatosan...

                                               (Illusztráció: port.hu)

Pántlika a rozsdán

Az ünnepek körüli nagy ajándékozási cunami állandó polémiája: adomány vagy lomtalanítás? Tudok olyan szervezetet, mely felismerve utóbbi veszélyét, már megválogatja, kitől/kiktől fogad el "ajándékot". Idén is voltam már olyan karácsonyi ünnepségen, melyen a szervezők intézményét támogatókat látták vendégül, s a széksorokon ülők között voltak olyanok, akik szerintem ezt az egész támogatósdit azért csinálják (a lomtalanítás mellett), mert nem tudnak a szabadidejükkel mit kezdeni, illetve tetszik nekik az ezzel járó rivalda (nekik legyen mondva...).

A minap cseng a telefon. Felismertem a számot, úgy vettem fel, mint aki foghúzásra készül, nagyjából sejtettem, mi következik. De azért ez még engem is meglepett. Az illető családom hogyléte felől érdeklődött - ez biztos jele, hogy akar valamit. Persze, hogy akart: nagylelkűen felajánlott valami konyhai elektromos cuccot egy támogatásra érdemes intézménynek, ezt akarta tudatni velem. Megköszönve az információt mindjárt hozzátettem, hogy nem fogom megírni, tegye közzé a gesztust a megajándékozott fél, ha akarja. Azóta utána érdeklődtem és nem ért meglepetésként: olyan holmiról van szó, melynek a rozsdatemetőben lett volna inkább a helye... Nem is azért mondta, hogy nyilvánosságot kapjon - hangzik az átlátszó szabadkozás, csak egyszerűen tudatni akarta velem "ca cultură generală" (mint általános műveltség - románul), mintha csak azt mondta volna, hogy "ne haljál meg hülyén".

Tehát, ha legközelebb találkozol velem, és műveltebbnek látszom, mint legutóbb, hát tudd, ezért van.

Ünnepre hangolódtak...

Aki ismer, az tudja: a cím alapján természetesen nem arra kell gondolni, amire egyébként... Az ünnepek előtti időszak már csak ilyen, legyen az húsvét vagy karácsony, mindenki hangolódik. Egymásba érnek a "ráhangolódást" (brrr, ez a szó...) szolgáló rendezvények - melyek lehetőleg ne legyenek hosszúak, mert még sok a tennivaló: rohanni kell a főznivalót megvenni, aztán még fenyőfa sincs, nem beszélve a frizura rendbetételéről, a kozmetikusról, hiszen azért adjon magára az ember, meg takarítani is kellene. Ez az igazi ráhangolódás. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ideje lenne megvenni a fa alá való 564 ajándékot, mert persze a saját kezűleg készített cucc az igazi, meg a kézművestermék, meg a környezetbarát, de azért csak kellene egy kis csillog-villogó - zenélő - beszélő - nagyobb memóriájú - okosabb - lilább (zöldebb, rózsaszínebb).

Ebbe a nagy ráhangolódásba vittek egy kis friss ötletet azok a fiatalok, akik az olaszországi Chieti városkában úgy gondolták: ideje szakítani a megkövesedett hagyományokkal. A templomba elmentek ugyan, de ott a szertatáshoz használt tömjént kicserélték marihuánára. A plébános nem lehetett járatos a a füvek témájában (de ezek szerint a tömjénében sem?!), hiszen nem vette észre a turpisságot, annak rendje és módja szerint meggyújtotta a füstölőt és kezdődhetett (már elnézést) a buli. A füst persze ellepte a templomot, ám a hatásnak nem mindenki örült, páran rosszul lettek, kórházba is kerültek. De már jobban vannak - hogy mennyire, arról nem tudunk... Arról sem, hogy esetleg a karácsonyi énekeket haladóbb szellemű tempóban énekelték volna. A tetteseket még keresik.

A példát természetesen elrettentésnek szántam. Eszetekbe ne jusson. Hasonló hatás végett inkább nézzétek a Reszkessetek betörők-et, vagy hallgassátok a Wham-et.

                             (Illusztráció: depositphotos.com)

Spontán tanfolyam a mosdóban

A választott vezetőket azért választja vezetőjének a közösség, mert vezetésre alkalmasnak tartja őket (és mert nincs más választása). Ennek megfelelően elöljárókhoz méltóan talpraesettek, jól tájékozottak, minden körülmény között feltalálják magukat. (Nem kacag, nem legyintget!)

A választott vezetők fejlődőképesek, ennek érdekében továbbképzéseken vesznek részt. Az elme pallérozás közben is jelentkeznek azonban szükségletek, ezért az agytágító közbeni szünetben az öltönyös-nyakkendősök sorra sírülnek a mosdóba. Minden - hogy úgy mondjam - folyékonyan zajlik, ám kisebb sor alakul ki a kéztörlő adagolója előtt. A vizes kezű jólöltözöttek vizslatják a szerkezetet: kiderítik, hogy van abban papír, de nem jönnek rá, hogyan kell kicsalogatni?! Húzni nem lehet, mert nincs kint a vége; ajtaja nincs, gombot nem látni rajta. Megy az eszmecsere, közben a találkozónak helyet adó vendéglőben más is megfordul, egy divatosan sallangos ruhába öltözött fiatalember is betér a mosdóba, dolga végeztével kezet mos, majd a spontán tanácsot tartók között a kéztörlős ládikához furakodik. Tenyerét az annak hátán lévő érzékelőhöz tartja, majd elveszi az erre reagálásként előbukkanó, egy adagnyi papírtörlőt. Az összegyűrt papírt a szemétgyűjtőbe dobja, majd kiviharzik az ajtón, a hátramaradottak szemmel követik, majd összenéznek. Már nem jöttek hiába, egyvalamit biztos tanultak.

                                           Ezzel könnyebben ment volna... 

Autópálya-hógolyó

Autózik a gyanútlan állampolgár az autópályán, mármint az M 3-ason, igyekszik hazafelé, s menet közben hallgatja a rádiót. Általában zenét, hiszen amit országosan hallgatni lehet, azon a zenét érdemes... Azonban be-be csúszik egy híradás is, egész órákban legalább. Hallom a(z ott külföldinek számító) hírek között: a román kormányfő, Viorica Dăncilă azt mondta, hogy az év végéig el kell készülnie országában az ez évre beígért 100 kilométernyi autópályának. Ha nem, akkor meneszti a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság (CNAIR) vezetőjét. Bár a bemondó természetesen komolyan olvasta fel, amit a szerkesztője elé tett, akár valami kabaré összeállításba is beillet volna, hiszen a kormányfő is vicces kedvében lehetett, ha ilyet december 8-án mond, amin aztán egész hét végén lehetett szórakozni. Neaga Narcis Ştefan idén májusban kapta meg kinevezését erre a közel sem nyugdíjas állásra, s eszerint ő az, aki talán ezekben a percekben is dobozokba rendezgeti a holmiját, illetve a hozzá közel állók, hiszen amikor egy igazgató jön vagy megy, akkor az emberei is jönnek/mennek. A kormányfői megnyilatkozás valójában nem is meglepő, annyi mindent hordtak össze már e témában az elmúlt évtizedekben, ez legalább vicces. 

Meg haszontalan, értelmetlen. 

Olyan mint a képen látható holmi, amit egy budapesti bevásárlóközpontban fotóztam. 

Így elsőre kitalálod, mi ez? 

Igen, valóban a fagylaltos kanálra emlékeztet és majdnem úgy is kell használni: hógolyókészítő. Nem kell már kézzel formálgatni a havat, hogy a tenyerünk lefagyjon, itt a megfelelő célszerszám, mindössze kb. 15 lejért. Hogy mostanában már alig van hó? Igaz, de ez nem a hógolyókészítőt készítők hibája. Egyébként ez is ér annyit, mint a romániai autópályákra vonatkozó szócséplés, attól sem épül meg nemhogy 100 kilométer, de egy méternyi autópálya sem.