Há' nem? Há' de!

Szavazókörzet előtt ácsorgok, munkámból adódóan kell valamire várakoznom. Mellém lép egy, a körzettől pár lépésre lakó, olyan mindent és mindent jobban tudó férfi. Köszönésre nem fecsérli a drága idejét, már magyarázza is: "Én még sose voltam szavazni, de most se megyek. Jogom van hozzá nem?" A hangsúlyból akár arra is következtethettem, dicsekszik.

Mielőtt válaszolhatnék, vagy egyáltalán gondolhatnék rá, mit is kellene mondanom, kiderül, nem tart rá igényt. Folytatja szinte levegővétel nélkül, hogy szerinte mit és hogyan kellene csinálni  a helységben, az országban, meg egyáltalán, a világban. 

"Na, de kit érdekel az én véleményem?" A kérdés olyan sértődött-mártír-megbántott zseni stílusban hangzott, majd, már hallhatóan (önmaga által) felsrófolt idegállapotban, szinte kiabálva tette hozzá: "Mer' a véleményem azt azért elmondhatom, nem? Mer' demokrácia van, nem?' 

Ezzel sarkon fordult, s mielőtt bármit is mondhattam volna, már be is csapta maga mögött a kaput.

Jól kielemeztük a demokrácia mibenlétét és beszélgetésnek sem volt utolsó.

                                            (Illusztráció: retromesek.hu)

Süllyedni észbontó mélységbe

"Mindennek van határa, kivéve az emberi hülyeségnek és a Szovjetuniónak." Hofi Géza mondta ezt egykor, azóta már rég nincs Szovjetunió, a többi maradt. Jutott eszembe, amikor a napokban újra rákaptam, hogy nézzem a Viasat 3 tévécsatornán az Észbontók című "műveletlenségi vetélkedőt". Valamikor régen már írtam róla, mikor megtudtam, hogy ez állítólag egy magyar fejlesztésű műsor, hogy de jó, tényleg büszkék lehetünk rá. Mármint azokra a játékban résztvevőkre, akikről nem jön elhinned, hogy ennyire kretének. Aki nem tudja: egyszerű, még az alapműveltségnek is az alsó határát alulról súroló kérdéseket tesznek fel általában fiataloknak, a vetélkedő csapatokat alkotó ismert embereknek pedig meg kell tippelni, hogy ezek tudni fogják-e a választ. Ismétlem: sokszor nem hiszed el, hogy ennyire hülyék (elnézést, nincs mit finomkodni). Vannak feltételezések, miszerint pénzért hülyék, vagy ők színészek, de ugyan már, csak rájuk kell nézni. Azzal együtt, hogy a fiatal lányok általában olyan cuccokban és sminkben vannak, hogy ihaj. Ha néha el is találják a választ, az a legritkább esetben van azért, mert tudják is, hanem valami megfoghatatlan okfejtéssel járnak úgy, mint a szemet találó vak tyúk. Igen, ez is lehetne egy kérdés: mit talál a vak tyúk? 

De, hogy miről is beszélek?

Egy kérdés: igaz-e, hogy a Magyar Pékek Egyesületének első elnöke Liszt Ferenc volt? Eltalálták, hogy ez nem igaz, de miért? Mert ennek a krapeknak a repüléshez van köze (lásd. budapesti reptér), tehát bizonyára pilóta volt, nem pék.

A játék lényege - jöttem rá én is - hogy a csapattagok meg kell próbálkozzanak a megkérdezettek fejével gondolkodni (jaj). Például: hány hónap két negyedév? A megkérdezett mit lát? Két számot: 2 és 4. Tehát 2 X 4 = 8 hónap. Meg is jött "a jó" válasz, és igen, jár a pont, hiszen sikerült megjósolni.

Azt is Hofi mondta, hogy: "A világon az emberi ész van a legjobban szétosztva. Mindenki meg van győződve róla, hogy neki egy kicsivel több jutott." Ezt a tételt bizonyítja, amikor a válaszolók egyike esetleg tudja a jó választ, de a másik - hiszen ők is ketten vannak egy csapatban - egyszerűen meggyőzi a szerinte helyes hülyeségről. 

"Soha ne vitatkozz idiótákkal! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal." Ezt már Woody Allen mondta, és ebben a vetélkedőben a versenyző hírességek ezt a veszélyes sportot űzik: süllyednek a veszélyes mélységbe. A játék kedvéért.

A rémisztő az, hogy a napi politika ezt a "játékot", a hatalmi játszma eszközeként, mindennapi gyakorlattá tette. Hiszen a hülyeséget meggyőződéssel állító szavazata éppen annyit ér, mint mondjuk érne a Liszt Ferencé. Ha nem reptér lenne.

                                     A műsor logója (port.hu)

Bűbájos előkészület

Már több mint hét éve írtam arról (ITT), hogy micsoda kihasználatlan potenciál van a varázslókban, kuruzslókban, ilyen-olyan látnokokban, akik - ha a politikusok kihasználnák adottságaikat - országokat dönthetnének a jólétbe. De valahogy nem találkoznak az igények meg a lehetőségek... Most, hogy nyakunkon a 2019-es EP-választás, és unos-untalan azt halljuk, hogy ez egy utolsó, vissza nem térő, elszalaszthatatlan, a mi, a gyerekeink, az unokáink, a gyerekeink unokái, az unokáink unokái stb., stb., számára sorsdöntő választás (csakúgy, mint a legutóbbi volt), újra jó lenne átgondolni ezt a vajákos-dolgot. Annál is inkább, mert olvasom: "egy magukat csak »boszorkányként« meghatározó, nőkből álló csoport azon dolgozik, hogy a »megfelelő« jelöltek nyerjenek." (euronews.com) Bizonyos Mihaela Minca nevű boszorkány, aki valami szóvivője lehet a seprűs csapatnak, azt nyilatkozta a hírügynökségnek, hogy olyan rituálékat folytatnak már egy ideje, amelyek segítik a politikusokat, hogy elméjük megnyíljon és a lehető legjobb döntéseket hozzák az ország érdekében. 

A politikusokon fehér és fekete mágiát alkalmaznak, ahogyan a színekből is logikus: a feketével sújtják a korrupt, börtönbe való, hazudós politikusokat, a fehérrel pedig segítik, akik a nép érdekében dolgoznak (már aki még marad a fekete mágia hatása után).

Május 9. óta különösen bűvölnek, minden éjfélkor, majd hajnalban és napnyugtakor elvégzik varázslataikat afölött a bizonyos ital felett, melyben állati eredetű összetevők mellett gyertya- és virágmaradványok is vannak. Ezt a löttyöt, izé, varázsitalt, fogják a román törvényhozás épületénél szétlocsolni, ez a megbűvölt víz pedig "megvilágosítja és megtisztítja a jelölteket".

A gondot én abban látom, hogy a boszorkányvezér szerint a szavazás Romániában 25-én lesz, holott 26-án, aztán az egy nap eltolódás miatt nehogy a bájital megposhadjon, az senkinek sem lenne jó. Aztán a jelöltek szerintem a szavazáskor nem lesznek a törvényhozás épületében, hanem választóikat fogják éppen bűvölni valahol. Legvégül pedig, varázsláshoz kevésbé értő véleményem szerint nem is a politikusokat kellene már megvilágosítani, hanem a választókat. Belátom, ez technikailag nehezebben kivitelezhető, hiszen töméntelen bájitalra lenne szükség. De erre is van megoldás, hiszen Minca és társai nem ragadtak le a varangyok szintjén, az internetet is használják, szolgáltatásaik a világon bárhonnan elérhetőek: elég a Facebook-on egy fotót küldeni nekik a név mellé, és máris kezdődhet a hagyományos varázslás. Így pedig már alakíthatnának mondjuk egy romániai választói csoportot a közösségi oldalon, nem jelenthetne gondot, hogy oda becsábítsák a szavazásra jogosultakat. A többi pedig már mehetne, mint a karikacsapás, csinálják ezt mások is.

A varázs, ami összeköt

Ha jól emlékszem, 500 forint volt a ruhák kilója abban a nyíregyházi turkálóban, mely azóta már megszűnt, s ahol az alább látható mezt vettem. Már akkor sem volt időszerű, Kuyt 18-as számú mezéről van szó, a holland (Dirk Kuijt) 2006 és 2012 között 208 meccsen 51 gólt rúgott a Liverpool színeiben, én meg távozása után talán  2 - 3 évvel vettem meg. Lehet, éppen egy csalódott drukker adott túl rajta, én meg úgy gondoltam, jó lesz nekem focizni. Azóta sem vettem fel kispályázni, valahogy méltatlannak éreztem. 

Most mondhatnám, hogy micsoda megérzés volt megvenni, meg, hogy az este ebben drukkoltam, de nem - az igazság, hogy inkább Barca drukker vagyok, és igen kicsi esélyt adtam annak, hogy A Vörösök négyet rúgjanak Messiéknek. Ám ahogy haladt a meccs, be kellett látni, hogy ezek behúzzák az eredményt, ennyi adrenalinnal feltuningolva ilyen környezetben, ha kell, hatot rúgnak (mint éppen a Barca alig több, mint egy éve a PSG ellen). Ez a foci varázsa: magával ragad. Ha nézed is, ha játszod is. A jó focié. Vagy azoké, akikhez kötődsz. A többi gól is, de az esti negyedik, az a helyzetfelismerés, azt emlegetni fogjuk. Micsoda lelkesedést tudott okozni, amikor 10 napja az Érmihályfalvi Unirea - Nagyváradi CAO meccsen Széles Tibi úgy bombázott be egy szabadrúgást, hogy az ellenfél még maszatolt! Hol áll a Bihar megyei I-Liga a BL-elődöntőhöz?! És mégis, valami mégis összeköti - az a bizonyos varázs. Az a bizonyos adrenalin, ami szétáramlik benned is, amikor belépsz a terembe, a szokásos heti focidra, amikor elfelejted, hogy itt-ott fáj, amikor kijön egy jó háromszögelés, pedig azt nem is látja más, csak az a másik 11, aki pont ezt érzi ott, akkor. 

Ez köti össze az én, a te kemény, ízületgyilkos kispályádat, a kapud szakadt hálóját az Anfield Road 4 csillagos stadionjával és 55 ezres lelátójával.

Meg talán az a pólóra írt biztatás, amivel a most pályára sem lépett Mohamed Salah készült társainak: Never give up (Soha ne add fel).

A józan ész böjti időszaka

Május ötödikén, azaz ma kezdődik a 2019-es ramadán, a muszlimok azon vallási eseménye, amit talán a leginkább ismerünk mi, keresztények. Mármint nevében, de tegye fel a kezét, aki tudja: mennyi ideig tart, miből áll, mi a célja, mit kell tegyen ennek idején egy "igazhívő", hogyan állapítják meg az időpontját (hiszen úgynevezett mozgóünnep, mint a mi húsvétunk) és mivégre van egyáltalán? A minap egy csillagászatban jártas kollégától kaptam egy erre vonatkozó cikket, ami meg is jelent online felületen, a fenti kérdésekre mind választ ad dióhéjban. Szerintem igen érdekes. Szinte a megjelenéssel egy időben kaptam egy kérdést is: minek kell nekünk ezzel foglalkozni? A kérdező személy, jól tudom, nem azért kérdezett, amiért én most válaszolok, hiszen jól tudja ő a választ, és én is azt, hogy őt egészen más, belső szakmai dilemma motiválta, ám biztos vagyok benne, hogy sok olvasóban megfogalmazódott, vagy megfogalmazódik ugyanez a kérdés, a már ki tudja hányadszor csúcsra járatott politikai kampány eredményeként. Hát szerintem azért, mert az általános kultúra része, hogy ismerjük egy másik világvallás alapjait - ami viszont is érvényes, persze. Nem kell azonosulni vele, nem kell követőjévé válni, sőt, szeretni sem kell. De nem kell azt hinni sem, hogy mindenki, aki más okból figyeli a holdsarlót, az mind a vesztünkre tör. Sok követője van a Kárpát-medencében is a szerteágazó kelti kultúráknak, gondoljunk csak például a joga békéjének vagy a buddhizmus filozófiájának hívőire. És akkor még nem is beszéltünk a harcművészetekről. De ez nem az a korszak, amikor trendi ilyeneket szóba hozni. Ez a józan ész nagyböjti időszaka. Ami úgy néz ki, sajnos nem fog elmúlni egy újabb holdciklus alatt.

Bibliát nyomtattam Vizsolyban

Kicsit túlzok, persze, nem az egész Bibliát, csak egy-egy lapját, de azt kétszer is. Mert Vizsolyban két helyen lehet megcsodálni és emlékezni az első magyar nyelvű Biblia kiadására, ámbár ezt szerintem kevesen tudják. És jó magyar szokás szerint egyik emlékhely sem "reklámozza" a másikat, úgy tesznek, mintha az nem létezne. Pedig nem így van. Magam is szerencsével jöttem rá erre.

Ha már Vizsoly, az ember mit nézzen meg, ha nem az első magyar Bibliát. Ennek okán úgy is hirdetik magukat, hogy "a református Betlehem". Meg aztán nem is sok látnivaló van arrafelé - éppen ennek köszönheti azt, ami van.

Kezdjük az elején, de nem fogok olyan részletekbe belemenni, legalábbis kevésbé, amiket a lexikonokban megtalálsz. 

1. rész

 Mivel elég későn értem Vizsolyba, a műemléktemplom meg a hozzá tartozó múzeum már zárva volt. Ellenben éppen az utca másik oldalán ott a felirat: Vizsolyi Biblianyomtató Műhely Élménymúzeum. A kapu tárva nyitva, a régi kúria-szerű épületsor hátsó részéből hangok hallatszanak. Daruka Mihály, aki a tőle kapott ismertető szerint "püspöki tanácsos, igazgató", éppen egyfajta tárlatvezetést tart, amibe bekapcsolódunk. Megtudjuk, a legjobb helyen járunk, éppen abban az egykori istállóban, ahol azt a bizonyos Bibliát nyomtatták. Nevezett korábban a miskolci színház díszletezője volt, eredetileg kávázót akart nyitni Vizsolyban a turisták számára és azt mondja, véletlenül vette meg éppen ezt az ingatlant, melyről kiderült, a magyar történelem egy részét vásárolta meg. Itt máris egy kérdés: eleddig miért nem volt a látnivaló része a nyomtatás eredeti helyszíne, ha az, logikusan egy karnyújtásnyira van a templomtól? Magával ragadó lelkesedéssel beszél a vállalkozásról, amibe belekezdett: korabelin technikával, egyesével kinyomtatták 200 példányban az 1206 oldalpárt a reformáció 500 évfordulójára, "társadalmi összefogással". A támogatásokat egy-egy bibliapéldánnyal honorálták, 85 kiadványnak van "őrzője" (nem tulajdonosa). A terv következő lépcsője, hogy ebben a Rákóczi kúriában, az eredeti helyszínen felépítenek egy olyan nyomtatóműhelyt, mely "az ország (ha nem Európa) első iparszerűen termelő 16. századi interaktív nyomdamúzeuma lesz". Erre szánják a további 115 Bibliát, illetve várnak támogatásokat. A kiadványból persze volt egy a műhelyben: 6,5 kiló súlyú illetve egy arasznyi magas (kb. 20 centi). Azért ilyen vastag, mert vastag volt a papírja, olyan, amire a betérők is nyomtathatnak az eredetire hajazó préssel. Ezen készítettük el mi is a mi emlékünket, ami Mózes 1. könyvének első oldala, ez látható alább, merített papíron. A vállalkozó, mikor kicsit belemelegedünk a beszélgetésbe, azt is elárulja, hogy bár a reformáció igencsak kerek évfordulója volt, az említett nyomtatáshoz semmilyen állami támogatást nem kapott, csakúgy, mint további terveire (nem idézem szó szerint). De hogyan is kapott volna, hiszen más is őrzi a nemzeti kincset, tehát következzen a 

2. rész

Másnap már nyitva a templom és a múzeum is. A faluban olyan gyér a forgalom, hogy a főutcán lábteniszezni lehetne, mit azt gyerekkorunkban tettük. Ennek ellenére 300 forint a parkolási díj, ezt hallható szóval mások is meglepve vették tudomásul. A bibliás könyvesházban nem csak könyvek, térképek, hűtőmágnesek kaphatóak, de egyfajta cukrászdaként is működik betoppantunkkor tele gyerekekkel, a helyi óvodások szó szerint "színes" serege majszol. Irány a múzeum, ahol szinten minden elhangzik és el is olvasható a magyar bibliáról, amit azért nyomtattak éppen Vizsolyban, hogy elég távol legyen Bécstől, a császárnak a pápa nyomására volt tiltásától rejtve, és a reformáció ellenségeitől is. Meg tudom érteni a helyválasztást. Szóval 1589. februárjában látott neki Mantskovit Bálint nyomdászmester és csapata a munkának és 1590. július 20-ig 700-800 példányt nyomtak. Derekas munka volt, a kor legnagyobb nyomdai teljesítménye, laponként 1850, összesen 4,5 millió betű kiadványonként. Persze itt is lehet nyomtatni, egy egyszerű A4-es lapra egy emlékoldalt. A templomban idegenvezetés is van, megtudjuk annak történetét (lásd. lexikon), meg azt is, hogy a bemutatott eredeti biblia-példányt Horthy Miklós adományozta vissza Vizsolynak. Fotózni tilos - ha csak nem fizetsz érte 1000 forintot. Köszönöm, a neten lehet annyi képet találni, amennyit csak akarunk, ágaskodik a dac. Az idegenvezetőt kicsit meglepi a kérdésem: milyen viszonyban vannak az utca túloldalán lévőkkel? Nincs ehhez szokva, gondolom, és annak sem örülhetett, hogy így mások is megtudták, hogy "odaát" is van valami. Én nem haragszom rájuk, ők biztosan mondtak rosszat rólunk, felelte zavartan. Megnyugtattam, odaát sem mondtak semmi rosszat, pontosabban éppen úgy semmit, ahogyan ő sem mondott volna semmit, ha nem kérdezem. És a pontosítás kedvéért: beleszámítva, hogy itt nem fizettem fotódíjat, ellenben parkolásit igen, odaát pedig pénzbe került a nyomtatás, az idegenvezetés pedig mindenhol, az út két oldalán hajszálra ugyanannyiba került a látogatás.

Ennyit tehát arról dióhéjban, hogy lehet az első magyar nyelvű biblia révén is két pártra szakadni. De miért pont ennek kapcsán ne lehetne?!

És, hogy mit is írt a nem annyira magyar, mint inkább magyarrá lett Károlyi (eredetileg Radicsics vagy Radicsevics) Gáspár ez előszóban, ami annyira aktuális azóta is? Idézem (eredetiben igyekszem): "Bizonnyal tudom és semmit nem ketelkedem abban, hogy ez mi monkánknac, minecc vtánna emberec közze az ki megyen, soc irigye es soc rágalmazoia leszen. Mert mikeppen az testet koveti az árnyec azonképpen az virtust, az az ioságos czelekedetet kóveti az irigyseg. Es az kic az rágalmazásra szulettec, mivel hogy az mas ember munkáiához vagy czelehedetihoz hasonlót nem czelekedhetnec, ha külomben annac nem érthatnac, rágalmazzác azt (...)"

     Mózes 1. könyve, 1. oldal, saját nyomtatásban

                                  Előszó "AZ OLVASOKNAC"