2018. július 30., hétfő

Ártézi kitörés, kőolajvízió

Éppen három hete írtam egy Gyulán látott köztéri kút kapcsán a hegyközszentimrei ártézi kútról (is). Erre tessék, fejlemény van: a falu határában a minap égbe szökött egy újabb forrás. Igaz, nem magától, az ivóvízhálózat kiépítése során tört elő a mélyből, bőséges hozama egyelőre a Berettyóban végzi (részletek itt). 
Beszélgetve a részletekről egy kollégával, adódott a briliáns ötlet: mennyivel jobban jártak volna a falubeliek, ha kőolaj tör felszínre. Igen, első hallásra valóban úgy tűnik, talán nekilendült volna a falu fejlődése. Lelki szemeink előtt máris hatalmas olajkutak jelentek meg, árnyékukban az immár csilivili várossá dagadt egykori faluval, talán még a Dallas című film zenéjét is hallottuk.
Aztán még tovább gondoltuk a sztorit, a geopolitikai adottságok (ó, de szép!) tükrében. Ez már nem volt olyan bizalomgerjesztő, ám talán közelebb állt a valósághoz.
Mi történhetett volna? 
Jött volna egy cég, rátéve kezét az állami altalajkincsre, kisajátítva területeket. Fúrtak volna, és fúrtak volna és fúrtak volna, közben csőtörés csőtörést követ, a kiömlő massza elszennyezte volna a termőtalajt. Annyi lett volna a szőlőnek, a halastónak, a 80 éve a falu központjában működő ártézi kútnak, a Szent Imre szoborhoz is egyre kevesebben jöttek volna a bűz miatt, a fejlődésről álmodozott, ám még nagyobb elgyötörtségbe esett emberek pedig a temetődombon épült (egyelőre épülő) kilátóból pedig az egyre szebbé váló múltat szeretnék látni...
Aki nem hiszi ennek a víziónak, de legalábbis néhány részletében, az nézzen szét alkalomadtán Berettyószéplakon (vagy olvassa el EZT).
Abban maradtunk, legalább az ivóvízhálózat legyen akkor meg már végre, aztán majd meglátják a többit. 

    (fotók: Kocsis Olivér)

2018. július 27., péntek

Egységes kettősség, avagy ajánlás hungarikumra

"A Magyar Értéktár a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény szerint a települési, a tájegységi, a megyei és az ágazati értéktárakat, valamint a külhoni közösségek értéktárait összesítő gyűjtemény. A törvény alapján készülő listából a Hungarikum Bizottság kiválasztja a legszűkebben értelmezett hungarikumokat, amelyek ennélfogva a Hungarikumok Gyűjteményébe bekerülnek."
Az idézet, pontosabban a meghatározás az internetes lexikonból van, és ha elolvasod, úgy érzed, ez egy világos és értékes folyamat. Aki kitalálta, bizonyára ez is volt a terve, nem gondolt még arra, hogy milyen vadhajtása is lesz (vagy igen, már ebben sem vagyok biztos). Mert miért is ne vált volna Erdély-szerte ez is politikai harc eszközévé: ki gyűjt és javasol többet, jobban, gyorsabban, igazabbul, magyarabbul. Ami persze a hadtesteken kívülinek igen elkeserítő: hogyan szól akkor ez végül is az értékeinkről?!
Akkor kié is az érték? 
Vagy mi is az igazi érték? 
Mert ezzel azt sugallják, hogy mégiscsak a hatalom a legértékesebb. Ha jól belegondolunk, még az is érthető, hogy a "felek" belemennek minden adódó csatába, hiszen meg kell felelni. Közben persze egy a nemzet, egy a cél, közös a jövő. Tudod, az a határok feletti, amit emlegetni szoktak. Valakinek mégis érdekében áll, hogy ne szűnjön meg a feszültség, legyen két, akár több "oldal" is, akiket alkalomadtán lehet megsimogatni, ha meg úgy adódik, összeugrasztani. Olyanok pedig mindig vannak, akik szívesen ugranak, ilyen a természetük. Nem csak a ködös távolba sejlő, de a karnyújtásra lévő ellenségkép is jól jöhet bármikor, érdemes több vasat tartani a tűzben. Persze, csakis a nemzet érdekében. 
Talán ez az egész sajátos, egységes kettősség is bekerülhetne az értéktárba. A hungarikumok közé.
Persze adódna a kérdés: ki vegye leltárba? 
                                    (Illusztráció: hungarikum.hu)

2018. július 25., szerda

Befűznének

Újságírói gyakorlatomból tudom, nem lehet annyit figyelmeztetni az egyébként igen furmányos csalók mesterkedéseire a népeket, hogy időről időre ne jelentkezne valaki, aki pórul járt. Utóbbi illető aztán elsírja bugyutaságát, hozzátéve, hogy mások okulására teszi, de azt is fel szokták róni nekünk, hogy többet kellene foglalkozzunk azzal, hogy felhívjuk az emberek figyelmét ezekre a veszélyekre. A kérdésre, hogy olvasott-e ilyen jellegű újságcikket, általában az a válasz, hogy igen. Akkor miért nem volt óvatos? Nos, a társalgás ezen a ponton szokott abbamaradni...
Most olvasom, hogy Székelyföldön újra akcióba lendültek az úgynevezett varrógépes csalók, akik mifelénk is újra meg újra megpróbálják tűbe fűzni a hiszékenyeket. Ha pedig ott, akkor nemsokára elérnek ide is megint. A módszer rendkívül egyszerű, mint a zseniális dolgok általában (már ha egy csalást lehet zseniálisnak nevezni, de a jó ötlet, az jó ötlet, csak nem kell ráharapni). Szóval: a "németországi gyűjtő" meghirdeti, hogy eredeti német varrógépeket vásárolna, és 60 - 65 ezer eurót fizetne értük. Már az összeg is éppen elég okot ad a gyanakvásra, csak összehasonlításul találomra rákerestem, egy új Skoda Octavia 16.200 euróért, egy Superb 24.098 euróért vihető alapfelszereltséggel, de mondom, ez csak egy gyors példa. Kinek van a keresett varrógépe? Természetesen elsősorban az idősebb korosztálynak, akik amúgy is könnyebben rászedhetőek (vagy az ő örököseiknek). A "gyűjtő" eredetet igazoló dokumentumot kér, ami akár természetesnek is tűnhet. Nem kevésbé természetes, hogy ilyen senkinek nincs. Ahol a szükség, ott a segítség: a "gyűjtő" véletlenül éppen ismer "valakit", aki be tud szerezni ilyen dokumentumot, pár ezer euróért. Telik a reménybeli nyereségből, uccu neki. Az eladó befekteti a pénzt, megkapja a papírt, amivel aztán kitörölheti, mert a "gyűjtőt" többet soha el nem éri - és a kör bezárult. Miért nem fogja el őket a rendőrség? Fognák ők, de nehéz "fogást" találni rajtuk, mondja a hatósági szóvivő, hiszen minimális a személyes kontaktus, a telefonszámok csereberéje pedig végtelenül egyszerű. Ahogyan az lenni szokott, a megelőzés a hatékony módszer. Ami ugyancsak végtelenül egyszerű: ne hívd fel a megadott számot. Az alábbi képen el is takartam azt, nehogy... 
                                (fotó: maszol.ro)

2018. július 24., kedd

Bármit tessék

Autóvezetőként átélted már azt a rémisztő pillanatot, mikor a tükörbe nézve nem látsz magad mögött senkit, egy pillanat múlva meg elzúg melletted egy ámokfutó? Honnan került elő? És mennyivel száguldott? 
Súlyosbító körülmény, ha balesetet is okoz.
Szomorú, ha neked. 
Dühítő, ha végül a nagykarimájú kalap és a tányérsapka egyetértésben arra jut, hogy éppenséggel te voltál a hibás! 
Kétségbeejtő, hogy mindezt három független és pártatlan szemtanú egybehangzó, a te verzióddal egybevágó vallomása ellenére!
Bicskanyitogató, hogy miként kap jogsit az, aki a nevét is csak vért izzadva tudja leírni!
- Mit csodálkozol? Ebben az országban bármi megtörténhet, nekem nemrég egyetemi végzettséget igazoló diplomát ajánlottak megvételre, mondja egy ismerősöm. - És mit végeztél volna? -kérdeztem vissza. - Nem mindegy? A pénzemért bármit!
Persze, ez a "mit csodálkozol" csak egy szófordulat volt, sem én, sem ő nem csodálkozunk már semmin. Azon sem, ha a fiatalok elkívánkoznak ebből a "lehetőségek országából"...
  (A kérdéseket megelőzendő: nem velem történt, de nem kevésbé fájó. Ám lehet holnap nekem, holnapután neked...)
                                (Illusztráció)

2018. július 23., hétfő

Sose hagyják ABBA

Mint mondani szokás, úriember biztosra nem fogad, így (nagyvonalúan elfogadva, hogy úriember vagyok) arra sem tettem volna tétet, hogy a Mamma Mia-című ABBA-filmnek lesz folytatása. Hát persze, hogy lett: 10 évvel az első siker után itt a Mamma Mia! Here we go again, magyarítva: Sose hagyjuk abba (ami szójátéknak sem utolsó). Aki szerette az elsőt, szeretni fogja a másodikat is - mint én. A sztori valójában nem meglepő, nekem egy kicsit a Csillagok háborúját idézte: megtudjuk, mi volt az első rész előtt - miközben jelen időben is zajlik a romantika. 
Mindez persze nem jött volna létre a zseniális ABBA-dalok nélkül, ennek megfelelően a "diszkó nemzedék" tagjai töltötték meg a debreceni Cinema City egyik nagy vetítőtermét a bemutatót követő napon. Ha nem is volt minden szék foglalt, de ritkán láttam ennyi embert egy filmen. Már az is sejtette a sokaságot, hogy a parkolóban alig lehetett helyet találni (több jó film is megy egyébként). Ez alatt a diszkó-nemzedék alatt a magam korosztályát, illetve még idősebbeket is értek, de volt olyan hölgy is, aki nem csak görbebotjára, de egy fiatalabb nő segítségére is támaszkodott befelé menet. Fiatalok is voltak persze, én ezt is az ABBA zsenialitásának tudom be.
Szóval a sztori eleget tesz az ebben az esetben elvártnak, ugrálunk az időben a főszereplő(k) múltja és jelene között, miközben be-beüt egy ABBA-dal összefűzve az eseményeket, látványosak a táncjelenetek, a hátterek, és jó beszólásoknak sem vagyunk híján. Talán egy hiányosság van, de erről nem a film tehet: az embernek kedve lenni táncra perdülni, de ez mégiscsak egy mozi... A poénokat nem lövöm le, de ha egy valamit ki lehetne emelni, akkor az legyen mondjuk, ahogyan Cher hihetetlen búgó hangján énekli a Fernando-t. Aki pedig esetleg Maryl Streep rajongóként nézte meg az első részt, s most a másodikat nem akarja, mert a színésznő "meghalt", az menjen csak el nyugodtan... (kacsint) Sőt, ha figyelmes vagy, még Benny Andersont is felfedezheted egy másodpercre.
Kössünk-e fogadást: lesz harmadik rész? A sztoriban benne van, hiszen anyja és lánya után már unoka is van, a történet így a végtelenbe nyúlhat. ABBA dalok pedig tutira vannak hozzá.
   És ha esetleg más filmet is szeretnél a következő hetekben/hónapokban, én magamnak négyet is előjegyeztem: 
                               (Illusztráció: jegy.hu)

2018. július 20., péntek

50 banis történet

Velem nem járnak jól a kéregetők, régen sem jártak. Amellett, hogy jellemzően nem adok nekik semmit, voltak már vicces eseteim velük, amikor például kiderült, hogy a nyomorék nyomát sem mutatja "civilként" testi fogyatékosságnak, csak "munkahelyi ártalom" az elesettsége, de olyan is volt, amikor egy váratlan helyzet zökkentette ki a koldust szerepéből.
A minap egy bőszoknyás, maga után maszatos kis lurkót vonszoló nő vett célba. Első lépésként is kereste velem a szemkontaktust, látszott, nem kezdő a szakmában. Már ekkor úgy tűnt, nem is igazán gondolja komolyan ezt egész dolgot, csak mintegy kötelességből próbálkozik. Erre utalt, hogy mosolyogva közeledett, mint aki eleve nem hisz a sikerben, másrészt 50 banira* akart megvágni. Ugyan már, ez tényleg komolytalan. Ezt szóra sem méltattam, csak fejemmel intettem, hogy nem nyert. Láthatóan nem vette rossz néven, de még tett egy próbát: "Pedig milyen takaros a naccsága!" Ezzel a velem lévő feleségemre utalt (ha esetleg nem jöttél volna rá). Nem értettem, milyen összefüggésben van ez az én jó vagy rossz-szívűségemmel, de azért mondtam neki, hogy ezt magamtól is tudom, így ez az infó nem ér pénzt.
Továbbra is mosolyogva legyintett, újabb kliens után nézve.
    (*A román lej váltópénze)

2018. július 17., kedd

Fotók a kupac aljáról

Meglepődve és örömmel konstatáltam, hogy mennyi fociszakértő van a környezetemben. Ezt az utóbbi napokban vettem észre, de mikor máskor, ha nem a foci VB idején? És ezt is annak köszönhetjük, hogy a horvát válogatott remekül szerepelt, hiszen az ő sikerük nyomán lépett ki a félhomályból a sok sportkedvelő. Bár inkább nemzeti színezetet kapott az egész, ami nem véletlen, hiszen "horvát magyar két jó barát, együtt harcol és ..." - ja, nem, ezek a lengyelek. Ők meg ugye, nem várt módon (le)szerepeltek. Bár a legtöbb "szakértőnek" szerintem tökmindegy, mi történt a pályán, a lendület kapta el őket. Már-már pironkodva vallom be, hogy magam is a horvátokat pártoltam, de már a csoportmeccseken is, nem csak akkor, amikor már trendi lett (erre most mondhatod, hogy na persze...). Ennek megfelelően a döntőben is. Ha esetleg a franciáknak drukkoltam volna, azt amúgy sem vallanám most be, mert az már felérne egy árulással. (Egyrészt történelmi okokból, másrészt ki drukkol manapság egy "bevándorló ország" csapatának egy nemzeti - keresztény országéval szemben?! Na ugye. Nem tudom, mondtam már, hogy én a horvátoknak? Elejétől fogva.)
Na, de ki az, aki a legtöbbet köszönheti a horvát válogatottnak? Hát Yuri Cortez. Ő az AFP (Agence France Presse) mexikói fotósa, akit letaroltak a horvátok, amikor az angolok elleni elődöntőben ünnepelték Mario Mandžukić döntőbejutást érő gólját. (A videót a FIFA letiltotta a youtube-ról.) Ki tudott volna róla, ha a focisták nem játszanak vele kicsi csomó nagyot nyom-ot?! Senki. Így ellenben szárnyára kapta a világhír, azokkal a fotókkal egyetemben, melyeket az alatt a pár másodperc alatt készített - és csak ő készíthette el azokat. Ebből is látszik, hogy értette a dolgát, azonnal felismerte a lehetőséget. (Fotók ITT.)
Szinte biztos vagyok benne, hogy Yuri Cortez is a horvátoknak drukkolt a döntőben.
                  Mario és Yuri két jó barát... (fotó: twitter.com/yuriyurisky)

2018. július 13., péntek

Amikor zöldebb a szomszéd focipályája

Akit nem érdekel a foci, illetve nem szereti (szerintem ez nem ugyanaz), az ne is olvassa tovább. Lehet, annak sem kellene, akit érdekel és szereti. 
Olvasom, Novák Dezső kétszeres olimpiai bajnok labdarúgó (1939 - 2014) mondta 1994-ben (majd az 1995/1996-os idényben a csoportkörbe jutott edzőként a BL-ben a Fradival): "A magyar foci nem süllyedhet olyan mélyre, hogy ne tudjon egy luxemburgi együttest legyőzni". A sportember (illik olyat mondani ebben az esetben, hogy szerencsére?) nem kellett megérje, hogy nem hogy egy klubcsapat nem győzte le a luxemburgiakat, de egyenesen a válogatott kapott ki tőlük 2-1-re 2017. november 9-én.
Az az álmunk már régen szertefoszlott, hogy a magyar focicsapatok eljussanak a nemzetközi porondon a tavaszi fordulókba, újabban az ősziekbe sem jutnak, hiszen már a legelső selejtező körökben, még a nyári hónapokban kihullanak. Már az is sokat elmond az erőviszonyokról, hogy a magyar bajnok a legeslegelső BL-selejtező körben pályára kell lépjen, tehát a leges-leges-leggyengébbek közé soroltatott és már megint Luxemburg: a Videoton 1-1-et játszott a törpeállam Dudelange nevű bajnokával. "Legalább nem kaptak ki" - mondta az egyik elemző... Már nem mintha a többiek (az Európa-liga ugyancsak első fordulójában) olyan acélosak lettek volna: a Honvéd 2-1-re Macedóniában, az Újpest 3-1-re Azerbajdzsánban kapott ki, a Fradi itthon végzett 1-1-re izraeli ellenfelével szemben. Voltam annyira óvatlan, hogy belenéztem a Videoton és az Újpest meccsébe is (ezeket bezzeg simán nézhetem az M4-en...) Kár volt. Mondhatnám úgy is, elkeserítő volt a VB közben ezeket látni. 
Mibe lehet kapaszkodni? Megint csak az Aranycsapatba. De hogy? "Horvátország világbajnoki döntőbe jutása és a 64 évvel ezelőtti berni nyugatnémet-magyar finálé kapcsán a Puskás Ferenc vezette vb-ezüstérmes labdarúgó-válogatottra emlékezett csütörtökön az Aranycsapat Emlékév Testület." 
Érted? 
A horváton döntőbe jutása ad alkalmat nekünk az emlékezésre!? 
Maga a miniszterelnök is azt mondta, hogy: Magyarország mindig a Duna menti futballkultúra része volt, ezért a horvátok sikere persze a horvátoké, "de egy kicsit úgy érezzük, hogy abban mi is benne vagyunk, hiszen ez a régió dicsősége is". (24.hu) 
Gondolom, a horvátok nem kapkodnak a mi luxemburgi vereségünk "dicsőségében" fürdeni. 
Az egyébként igen tiszteletreméltó, négyszeres világbajnok asztaliteniszező Jónyer István (aki zsenge gyerekként még a focipályán kezdte sportkarrierjét, tehát bizonyára jogosan szakért) pedig úgy véli: "„A mai technikával, a videobíró alkalmazásával száz százalék, hogy nem a németek, hanem mi nyertük volna a világbajnokságot”. (m4sport.hu) Akkor talán nem kellett volna az addig (és egy idő óta újra) dicsőített focistáknak sem bujkálva hazatérniük vb-ezüsttel a zsebükben, félve a lincseléstől, teszem hozzá én.
Ha eddig elolvastad, azt jelenti csak érdekelt a téma. És remélem, azt is észrevetted, nem is csak a fociról volt szó. Mert ha észrevetted, nem kell többet mondanom. Ha nem vetted észre, akkor meg kár is lenne.
                      Mártózzunk meg mi is kicsit a horvátok dicsőségében...
                      (fotó: transindex.ro)

2018. július 11., szerda

Amikor eluralkodik a szoftver*

Ne legyek igazságtalan, hülyeségek külhonban is történnek. Korábban írtam arról, hogy egy Vaslui megyei férfi Törökországból arra jött haza, hogy itthon halottnak nyilvánították, majd arról, hogy egy némát megbüntettek, mert hangoskodott egy tüntetésen.
Angliában esett meg, hogy az elektronikus pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó cég értesítést küldött egy ügyfelének, miszerint 3200 fonttal tartozik nekik. Az ügy szépséghibája, hogy a bizonyos Mrs. Lindsay Durdle három hónapja elhunyt (amit az özvegy férj közölt is a céggel). A levél szerint a megboldogult azzal, hogy fogta magát és elhunyt, megsértette a velük kötött szerződés feltételeit. Ez nem tréfadolog, erősködtek is az üzenet fejlécén: "Fontos: gondosan el kell olvasnia ezt az értesítést!" Az ügyfél persze már nem, de a hátramaradt Howard Durdle elolvasta, reklamált, amire három magyarázatot is kapott: rossz levélsablont küldtek ki (vajon mi lett volna a jó?); emberi hiba történt; számítógépes hiba történt - válogasson. A történteket kivizsgálják, de annak eredményéről... nem tájékoztatják, mert "belső ügyről" van szó. Ez olyan szép, hogy nálunk is történhetett volna.
Apropó, számítógépes hiba: a kaliforniai Ibrahim Diallo azért volt kénytelen elhagyni a munkahelyét, mert... a számítógép kirúgta. Történt, hogy elfelejtették meghosszabbítani a lejáró munkaszerződését, a rendszer pedig az időpont átlépése után önműködően megszüntette az illető hozzáférését saját számítógépéhez, letiltotta a munkahelyi belépési kódját, stb, stb. Három hétbe telt kideríteni, mi is történt, miközben az automatikus döntéseket nem lehetett felülírni. A legdurvább az volt, amikor "kikísérték" a cégtől, mivel erre e-mailben utasította az őrző-védőket - na ki? - a számítógépes rendszer.  Bár semmiben nem volt vétkes, a történtek miatt bizalmatlanok, zárkózottak lettek vele kollégái, így akkor sem ment vissza munkahelyére, amikor már megtehette volna. Mondtam már, hogy egyébként mi volt Ibrahim Diallo foglalkozása? Szoftverfejlesztő!
  (*szoftver)
                                (Illusztráció: depositphotos.com)

2018. július 9., hétfő

Forrásügyek

Van annak már jó pár éve, pontosan 2010 nyarán volt, amikor is azt vettem észre Hegyközszentimrén, hogy a helyiek által "ártézinek" nevezett kútra felirat került: "Apa nu este potabilă!" (A víz nem iható). A falunak a szőlő, a bor és a névadó kultusza mellett ez a kút az egyik nevezetessége, mely által az akkor is idézett internetes lexikon szerint 140 méteres mélységből tör elő az erősen szénsavas, ásványi sókban gazdag jóízű ásványvíz, már több, mint 7 (tehát lassan már 8) évtizede. A feliratot a közegészségügyi hatóság nyomására tették ki, akik szerint mindenféle olyan anyag volt a vízben, ami nem csak emberi fogyasztásra, de még locsolásra is alkalmatlanná tette. Mondanom sem kell, a helyiek továbbra is legalább olyan intenzitással fogyasztották, mint előtte, tudomásom nincs megbetegedésekről, legalábbis olyanokról nem, melyeket az ártézi okozott. A további években aztán sorra jelentek meg ilyen-olyan riasztások, hogy sok más helyen is mérgezőek lettek a a források, kutak, jórészt olyanok, melyekből a népek évtizedek óta hordják a vizet, sokszor messziről is elzarándokolva érte. Mint kiderült, legtöbb esetben mit sem változott a víz minősége, hanem az egészségügyi határérték lett szigorúbb, alkalmazkodva az EU-előírásokhoz. (Bizonyára igaz, hogy a felszíni vizek szennyezettebbek lettek az elmúlt években, de az más téma.)
Nemrégiben Gyulán járva fotóztam a képen látható kutat, illetve a mellette lévő táblát. Utóbbin ugye, az olvasható, hogy a 300 méteres mélységből előtörő víz vegyszert és fertőtlenítőszert nem tartalmaz, ám az EU-előírást meghaladó arzéntartalma miatt ivóvíznek nem felel meg. Mivel mindez Gyulán, a "vizek városában" van, közterületen, bárki által hozzáférhetve, még csak egy apró kerítés sincs mellette, gondolom, még ott sem sokan lelték halálukat a szabadon csobogó víztől.
A kút Gyulán, hátul jobbra a tábla

2018. július 5., csütörtök

Ismeretlen emlékmű

Idestova két évtizedes újságíróskodásom alatt igen sok ünnepi eseményen vettem részt, például olyanokon, amikor emlékművek előtt hajtottak fejet ilyen-olyan elöljárók vagy éppen egyszerű lakosok. Emlékeznek a világháborúkban elesettekre, nagy elődökre, történelmi eseményekre, stb. 
Olyat is biztos hallottál már, hogy megkoszorúzzák mondjuk az ismeretlen katona sírját. De olyat hallottál, hogy megkoszorúzzák az ismeretlen emlékművet?! Pedig van ilyen.
Akár hiszed, akár nem, voltak olyan esetek is, amikor olyan emlékműveknél került sor megemlékezésre, melyekről egyszerűen nem lehet tudni a legfontosabbakat: ki vagy kik emelték, mikor, miért, kinek a tiszteletére, de akár azt sem, hogy valójában mit ábrázol maga az emlékmű. Nem, nem viccelek, vannak ilyenek. Mikor megkérdeztem, hogy miért az ünnepség, amikor valójában semmit nem tudunk a "kegyhelyről", az volt a válasz, hogy nekik ez van, ennél tudnak ünnepelni, így alakult ki a hagyomány és kész. Erről nincs mit tovább eszmecserézni, mindenki ott koszorúz, ahol akar.
Nagyon is ismerik ellenben az emlékművük emelésének okát a Dolj megyei Vela község lakói: örök emléket állítottak annak, hogy sikerült náluk leaszfaltozni egy útszakaszt. A csatolt emléktáblán azokat lajstromozták, akik ebben elévülhetetlen érdemeket szereztek. A polgármester, Alex Voinea szerint elöljárók és polgárok együttesen határozták el az emlékmű létrehozását, mivel egyformán örültek. A nagy örömködést némileg beárnyékolja, hogy a hely kijelölésekor talán túl optimisták voltak, az aszfaltból már nem jutott annyi, hogy a majdani koszorúzók ne poros-gödrös utolsó pár méteren jussanak emlékművükig. 
A lényeg a lényeg: emlékműveknek lenniük kell. Kinek milyen jut.
                               Nem látszik, de ott az aszfalt a közelben... 
                                            (fotó: digi24.ro)

2018. július 3., kedd

Amikor egy kicsit a lenyugvó nap országa lettek

A teljében lévő labdarúgó világbajnokság eddigi talán legizgalmasabb, legfordulatosabb meccse volt a nyolcaddöntőbeli belga - japán meccs. Miközben az esélyesek mennek sorban hazafelé (németek, argentinok, portugálok, spanyolok), lehet latolgatni: ki marad itt a végére? Jó poén, hogy a spanyol - orosz meccs közben egyenesen Putyin elnök szólt a játékvezető fülére, hogy azt a bizonyos szabálytalanságot nem kell észrevenni...
Visszatérve a belga - japánra, 2 - 0-ra vezettek a japánok, onnan lett 2 - 2 és mikor már mindenki a hosszabbítást várta, jött a 3. belga gól... Szerintem egyik fél sem hitt először a szemének, ami után persze egyik oldalon örültek, a másikon - hogy stílszerű legyek - szinte a kardjukba dőltek. Szó ami szó, remek belga kontra végén jött a győztes gól. Mármint belga szempontból remek, a japánoknak csak az lehetett volna rosszabb, ha mondjuk egy öngól köt ki a kapujukban. Na, a "vétkes" biztos közel állt volna a harakirihez... Egy ilyen után mit tesz a vesztes csapat? Mármint általában? Vitatkoznak, ütnek-vágnak, csapkodnak, otthagynak csapot-papot.
És nem általában? 
A japán csapat után nem volt dolga a Rosztov Arénabeli öltözőjük takarításával megbízott alkalmazottnak: úgy mentek el, hogy csillogott-villogott utánuk minden, sehol még egy hajszál sem. Csupán egy darab papír - de azt szándékosan hagyták ott, rajta, hogy "Köszönjük". Ráadásul orosz betűkkel, udvariasan. (Kattints a képre, látszik)
Már a focipályán mutatottak alapján is példamutatóak voltak, ezek után meg éppen. Ezzel a VB egyik kategóriájának (már ha lenne több is) győztese meg is van.
                                Így hagyták az öltözőjüket (fotó: 24.hu)

2018. július 2., hétfő

Ne hintáz(tass) a lengőhídon

Itt van, tessék, nekem később senki ne mondja, hogy nem szóltam:
Hogy nem érted? Jó, itt van kinagyítva:
A Tordai-hasadékról van szó, a legmagasabb pontjaikon 250 - 300 méter magas sziklafalak övezte, közel 2 km-es szakadékban a Hesdák patak folyik végig. Utóbbi fölött vezet át több híd is, követve a jobb és bal oldali ösvények vonalát. Van, amelyik híd stabilabb, van amelyik "lengőbb". Ezek egyikénél van a képen látható tábla, miszerint az a 3. számú, a hasadék középtáján, legfeljebb 10 személy használhatja egyszerre, ám nekik sem szabad sem időzni rajta, főleg nem hintáztatni azt. A munkálatot '97-ben a Soros Alapítvány támogatásával végezték el - gyanítom, renoválásról és/vagy megerősítésről lehet szó, hiszen korábban is közlekedtek arra valahogyan. A tegnapi ottjártamkor magam is láttam, hogy magyarul, románul és angolul beszélők mellett számomra felismerhetetlen nyelven társalgó színes bőrű, továbbá arab országbelieknek kinéző férfiak, nők és gyerekek is járkáltak a hasadékban, nézték a sziklafalakat, sőt, átmentek ezen a hídon is. (Hasonló tapasztalatom volt később a tordai sóbányában, vagyis említettek a mélybe is lemerészkedtek.) 
Ajánlom, mindenki óvatosan közlekedjen a Tordai-hasadékban (is), hiszen keskenyek az ösvények, sok a csúszós kő, alig van korlát vagy a kapaszkodást segítő, a sziklafalba erősített sodrony. 
Legyen mindenki éber, első a biztonság.