2012. február 17., péntek

Mesék (H)Óperenciából

Tényleg borzalmas hóhelyzet van az ország egyes részein.
Az azonban csak idő kérdése volt, mikor fabrikálnak a néhol tragikus helyzetből tragikomikus sztorikat. Ma kettőt is láttam az egyik román kereskedelmi tévécsatorna híradójában.
1. Némely faluban élelmiszerhiány van, mert az utak alig járhatóak. Valahol a Regátban vagyunk, láthatóan lepusztult kis faluban. Kamion hátulján a ponyva felhajtva, a raktérből valaki szatyrokat adogat kifelé az egymást taposó "szegényszagot" árasztó tömegnek. A riporter meg is állít a hókupacok között zsákmányukkal boldogan csúszkáló nőket: mit kaptak? Hiányos fogazatuk miatt hátborzongató mosoly közepette mutatják az egyik párt címerével ellátott reklámszatyorjaikat, benne némi élelmiszerrel. Kitől kapták? Fogalmuk sincs, hallották, hogy valamit osztanak - oszt jöttek. XY úr, a főváros egyik kerületének polgármestere azonban nagyon is jól tudja kicsoda ő. Helikopterrel érkezett a helyszínre, gyanítom, a tévéseket is ő röptette. Mert mit ér az egész hajcihő, ha csak a falusiak örülnek a kis makaróninak, meg rizsnek? Örüljön az egész ország, lássák, hogy ő jótékony. Nem kérdés, hogy milyen pénzből. Úgy értem, ez nem szerepelt a kérdések között, amit feltettek neki.
2. Nagy a hó. Néhol a házak tetejéig ér.
                                                                                                                                     (Fotó: manna.ro)
Bizony elkél a segítség. A megindító képsorok hatására érzete úgy egy munkanélküli, hogy tovább nem ülhet munka nélkül. Felkerekedett, hiszen ideje mint a tenger, erős, egészséges, lapátolni tud, és uccu neki, máris ment egy bajban (és hóban) lévő faluba. Ott bekopogott egynémely háztartásba, hogy nem-e lenne szükségük egy - sőt, két - dolgos kézre. Bizony, hogy volt. Hősünk lapátot ragadott, és hányta a havat hűvös halomba, utat vágva a szegény falusiaknak. És micsoda pokoli szerencse, hogy az egész, mesébe illő sztoriról tudomást szerzett egy tévéstáb! De nem, hogy csak úgy valahogy, hanem már rögtön a gondolat megszületésénél is ott voltak, és - hogy úgy mondjam - már a gyökerétől nyomon követhették a mesebeli hóhányó igaz történetét.
Kellenek az ilyen lélekmelegítő, jókedvre derítő történetek ebben a nagy hidegben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése