Mondhatnám úgy is, nem vagyok egy elsőbálos.
És ez vonatkozik a gólyabálokra is, hiszen munkámnál fogva évtizednél több, hogy részese vagyok évente legalább egynek.
(Illusztráció: nagybanya.ro)
Nem szeretem a gólyabálokat, mert kevés a jó tapasztalatom. És most nem szeretném, ha valaki azt hinné, hogy következik a "bezzeg az én időmben". Nem fog - én is utálom, mikor valaki ezt mondja.
Tapasztalatom, hogy a diákok( úgy értem nagyobbik részük) - és nem csak a kilencedikes "gólyák", de a nagyobbak, a szervezők is - nem tudják, hogyan kell viselkedni a színpadon, de azon kívül sem.
Aztán vagy az én humorérzékemmel van a baj, vagy tényleg nem tudják, mi a vicces, és mi az idétlenség.
Amikor meg mondjuk műveltségi kérdésekre kellene felelni, vagy egyszerűen bemutatkozni - húúúú...
És akkor most konkrétumok - igaz, ez nem fog jó fényt vetni a szülőfal..., izé, szülővárosom iskolájára. De attól még igaz. (A "hivatalos" beszámoló ide kattintva olvasható.)
Azon már meg sem lepődtem, hogy nem tudtak a gólyajelöltek olyan kérdéseket feltenni egymásnak, ami azt szolgálta volna, hogy a feleletekből megismerjük a másikat. Ellenben sokat megtudtunk a kedvenc színekről, kedvenc autókról, meg arról, hogy "na, hogy vagy?"
Valójában már egyszerűen szórakoztam a kvíz kérdésekre adott válaszokon - vagy azon, hogy nem is tudtak választ.
Például csak bambulás volt a felelet arra, hogy hány tagállama van az EU-nak, vagy melyik Erdély legmagasabb hegycsúcsa.
Bár volt jó válasz arra, hogy mi a neve az USA legmagasabb vízesésének, azt hittem nem jól hallok, mikor azt is mondták, hogy "Mississippi", meg, hogy "Nílus"...
A jó hang adottság, ezért nem szabad azon fennakadni, ha valaki nem tud énekelni - ezen az estén azonban egyetlen üdítő kivétel sem volt.
A ritmusérzék is adottság, tehát a tánchoz sem érthet mindenki - de ennyi esetlen fiatalt?! És most nem a modern, kötöttségek nélküli lépdelést és hadonászást értem ez alatt, bár volt, akinek egyszerűen az sem sikerült egyszer sem ritmusra.
A szervezőktől jó ötletnek tűnt, hogy a párok mondjanak egy rövid párbeszédet, mint Rómeó és Júlia, de nem csak úgy, hanem többféle stílusban, például ijedten, ittasan, szégyenlősen, katonásan. Poénos volt, hogy egy létra jelképezte az erkélyt. Hááát, nem, hogy stílust nem tudtak belevinni, de a lányokat lekötötte, hogy kapaszkodjanak a létrán, a lányok és fiúk között is egyiknek-másiknak pedig az egyszerű olvasás is alig ment! Kilencedikesek!!! Meglepő-e, hogy az egyik pár észre sem vette, hogy véletlenül a fiú kapta Júlia, a lány meg Rómeó szövegét?
És akkor még nem is beszéltem a sok rossz tartású, görbén álló fiatalról.
Óh, testnevelés óra!
Óh, nemlétező tánciskola!
Óh, nevelés!
Amire viszont nem lehetett panasz - azok a divatos frizurák és toalettek!
Te jó ég! Jólneveltségem tiltja leírni, hogy mi látszott volna ki egyik-másik lánynak, ha egy fél centivel rövidebb a szoknyája/ruhája. Annál hosszabb volt ellenben a cigaretta, amit füstölt. És azok a dekoltázsok - hát azokra akár büszkék is lehetünk.
Bevallom, a gólyabál műsoros része után úgy jöttem ki a kultúrházból, illetve az udvarból, mint aki menekül. Nem néztem sem jobbra, sem balra: ne lássam, amit nem szeretnék, és ne lássam, hogy kik azok, akik úgy beszélnek, harsánykodnak, ahogyan nem az én ízlésem szerint való.
Mikor már azt hittem, hogy megmenekültem, szembejött velem egy csapat azt utcán. A műsor utáni bulira igyekeztek. Lányok, fiúk vegyesen. Nem láttam a sötétben, hogy kik voltak - jobb is.
"Igyátok már megfele', az üveget meg dobjátok el valahova a francba" - mondta egy kislány. (?)
Nem voltam báli hangulatban ezen az estén.
