Az
idők során nagyrészt immúnissá váltunk az erőszak, a gyilkolás iránt. A
híradásokban mindennaposak lettek a harcokról, terrortámadásokról szóló
beszámolók, az ezekkel járó véres filmkockák. A sláger-filmek sem
képzelhetőek ma már el golyószórós, autósüldözéses
jelenetek nélkül, és talán már nem is csak a gyerekek hiszik azt, hogy a
szereplőknek, mint a számítógépes játékokban, több életük van. Ha néha
bele is gondolunk a valóságba, elhessegetjük a rémképet: mindez tőlünk
távol történik.
Távol van például, hogy közel-keleti
vallási fanatikusok jogaikat követelik bevándorlóként nyugat-európai
országokban, ugyanakkor üldözik azokat, akik "idegen kultúrát
terjesztenek" az ő saját hazájukban.
Gondolkodunk, morgolódunk,
legyintünk.
Legyintünk a globalizálódó világra: áh, ez is csak
egy szófordulat.
Örülünk, hogy "légiesednek" a határok, "kinyílik" a
világ. Aztán egyszer csak torkon ragad a valóság, mellénk csap le a gyilkos kése: áldozat lesz a családtag, a barát, az egykori iskolatárs.
Távol ontják vérét számunkra érthetetlen okból,
értelmetlenül, a fajdalom hazáig nyilall. Talán már nem is állunk olyan
értetlenül: a távol közel van, nem is tudjuk, mennyire.
Életünket pedig
nem indítja újra a számítógép.
(Illusztráció: okovolgy.hu)
Karácsonyi
ünnepség, valahol a nagy magyar pusztában. Egymást érik a "hátrányos
helyzetű családok" számára szervezett könnybelábadó-ünnepségek.
Szép is
ez.
Mintha a újkor bűnbocsátó cédulái lennének. Kár, hogy csak pár napig
tart.
Egy kisfiú nagy dobozt cipel:
a jótékony angyaltól megkapta a játék láncfűrészét, amire annyira
vágyott. Ilyen van igaziban apukának, azzal jár az erdőbe. Igaz nem a
sajátjába - nincs is olyan, meg nem is olyankor, amikor másokkal
találkozna. Szezonban jól keres, abból még tán telne játékra
is, legalább ilyenkor a pöttömnek, de a pénz nem a családot, hanem a
félkarú rablót eteti.
De most ne legyünk ünneprontók.
Örüljünk, hogy
örül a gyerek.
Kicsi.
Még.
Ártatlan.
Olyan ügyes favágó szeretne lenni, mint apuka.
(Illusztráció: jatekbolt.hu)
Olvasom,
a nagyváradi állatkertben is örökbe lehet fogadni állatokat. Nagyszerű
kezdeményezés, pártolni az intézményt, különösebb kötelezettség nélkül.
Erről jut eszembe, a minap egy ismerős képet tett közzé a Facebook-on,
melyen az látható, amint legalább
8-10 kóborkutya "bandázik" Érmihályfalva központjában (ami nem kirívó
eset más városok, községek vonatkozásában sem). Ahogyan az annak idején
nagy vihart kavart, a romániai törvényhozók elfogadták tavaly azt az
állatvédelmi törvényt, mely lehetővé teszi a "kóborkutya-kérdés"
kezelését - hogy jól vagy rosszul, nem tisztem eldönteni. A törvény
alapján a helyi önkormányzatnak lett és van is érvényes szerződése egy
céggel, mely időnként úgymond begyűjti az éppen begyűjthető kóbor
állatokat, hogy aztán saját hatáskörében járjon el velük.
Tehát például egy darabig tartja őket, amíg az esetleges gazdák vissza
is kaphatják. Lényeg: a kóborkutyák valahogyan mindig "újratermelődnek".
Ki döntheti el, kinek van igaza? Annak-e, aki a gazdátlan állatokat
megsajnálva pótgazdaként eteti azokat utcán,
kapualjban, mintegy hozzájárulva szaporodásukhoz, vagy azoknak, akik
gyerekeiket féltik az állatok esetleges támadásaitól? Kutya egy helyzet,
hiszen akármelyik fél mellett állást lehet foglalni, miközben a
másiknak is igaza van. Azt azonban ki merem jelenteni,
hogy az emberi felelőtlenség jelentősen felelős. Például, amikor a
megunt állatokat utcára teszik. Különösen aktuális ez így, karácsony
idején, amikor divat kis "cukimuki" kölyökkutyákat (vagy bármilyen más
állatot) ajándékba adni, ráadásul sokat ingyen is
ajánlanak. Aztán a cukorfalat kinövi a szobát, és máris az utcán (erdőn,
mezőn) pislog a világba. Na, ilyen "gazdákhoz" igazodva mondja az idén
áprilisban újraírt (republicat) állatvédelmi törvény, hogy 1000 - 3000
lejes bírsággal sújtható, aki ebek harmincadjára
juttatja állatát. Már, ha rajtakapják, vagy bizonyítható. Tehát nagy
valószínűséggel marad továbbra is az emberségre apellálni állatügyben.
"Román állampolgár vagyok, vagyis román" - nyilatkozta sajtóhírek
szerint Klaus Iohannis, Románia megválasztott államelnöke a Welt am
Sonntag című német újságnak.
Érdekes álláspont, ám nem meglepő azoknak a fényében, amiket az éppen a
megválasztását követő napokban bemutatott könyvében írt. Iohannisnak a
nemzetiségekről, illetve az autonómiáról vallott nézetei valahogy
elkerülték azok figyelmét a választási kampányban,
akik feltétel nélküli támogatása mellett érveltek - persze, értem én,
nagy volt a váltás iránti - szerintem is jogos - igény. És mindennek nem
is lesz jelentősége, ha bekövetkeznek a remélt változások, hiszen akkor
aztán lehet mindenki, ami akar.
Minden esetre a kijelentésről nekem rögtön az ugrott be, amit "odaát" az
azóta EP-képviselővé avanzsált, MSZP-s Szanyi Tibor mondott még tavaly év elején:
"Az állampolgárság egy nemzethez való tartozást fejez ki." (Értsd: aki román állampolgár = román.)
Nagyon remélem, a továbbiakban nem lesz alkalom a két politikus között további hasonlóságot felfedezni...
Klaus Iohannis könyvének borítója (fotó: transindex.ro)
