Az újságírói munka napi robotjába az hoz néha egy kis felüdülést, ha olyan helyre mehet az ember, ahol van egy kis "esemény" - értem alatta például, hogy van egy kis (vagy nagyobb) balhé. Hát, ma volt részem ilyenben.
Korábban
már írtam arról, milyen "meglepetéseket" eszelnek ki a Nagyvárad-Szatmár országút javítói az utazóknak, a közbeeső települések lakosainak.
Most egy újabb fejezetet nyithattunk ebben a sztori-folyamban, vagy inkább új fejezetet írhattunk a Székelyhídról szóló részhez.
Az nem újdonság, hogy sem a tervező, sem a kivitelező cég nem konzultál a munka miként- és hogyanjáról senkivel - pedig hát a mindenkori helyieket is érinti az ügy. De ők állam az államban-ként viselkednek.
Most kiderült például, hogy a város központi parkja köré akarják a továbbiakban terelni az átmenő forgalmat, oda is nehézgépjárműveket terelve, ahol azok eddig nem voltak! Máshol ezek városbeli kiszorításán szorgoskodnak, nemúgy nálunk! Akit a mai nap eseményei érdekelnek, az
itt elolvashatja a tudósítást.
Az alábbiakban egy kis extra adalék ínyenceknek. Az említett tudósításból kiderült, hogy a vitázó felek terepszemlét is tartottak, például azon a városrészen, melyről írtam már az áprilisi bejegyzésemben is. Azóta dolgoztak ott is, meg is lett a látszata.
Első példánk az országút és a pincesorra vezető út (szemben) találkozása:
Mint látható, a pincesor dombon van, ahonnan eső idején az esővíz, és a sár az országút felé folyik, ahol nem vár rá sem árok, sem elvezető csatorna, tehát ráfolyik - télen esetleg rá is fagy - az úttestre. Hmmmm... Nem jön onnan olyan sok víz, mondta a kivitelező mérnöke a megjegyzésre. Ja, bocsesz, az más!
Az útmenti portákra kötelező ki- és bejárást biztosítani. Hát biztosítottak:
Hát, autó legyen a kerekén, aki itt ki és be tud menni.
Aki nem hisz a szemének, annak készítettem egy földközeli felvételt is:
Mint mondtam, az esővíz elvezetésének problematikája sokszor okozott, vagy okozhatott fejtörést az illetékeseknek. Ezt megunván nemes egyszerűséggel vágták át a gordiuszi csomót:
Egy darabik van fedett csatorna, idébb egy kis betonozott árok, a közbeeső részen a víz eldöntheti, hogy megy-e egyikből a másikba, hajlandó-e felfele folyni, vagy inkább kifolyik az útra.
Miközben bejártuk a terepet, a munka megvalósíthatósági tanulmányát, a tervezést és a kivitelezést végző cég szakemberei (bár ezt a szót most kis fenntartással írtam le) néha a pofozkodás előtt egy centivel megálló szócsatát vívtak arról, hogy ki a hibás a szemmel látható hülyeségekért. Nem hirdettek győztest, igazolva a népi mondást (már elnézést, de a nép már csak ilyen szókimondó): szarnak bajnak nincs gazdája.
Visszatérve a bilit kiborító központi park fel, kiderült, hogy annak már az egyiki oldalát...
...illetve egyik végét is ledózerolták:
Végül is milyen lesz az út?
Ki tudja?
Ha nekem most kellene fogadást kötnöm, arra tennék, hogy az útászok fognak nyerni, hiszen eddig is azt csináltak, amit akartak - és tulajdonképpen most sem ígértek semmit, azon kívül, hogy elemzik a helyiek kérését... Közben persze az eredeti terv szerint dolgoznak, hiszen az ütemtervet tartani kell, késedelemi büntetést ki akar fizetni?!
A mai nap megerősített abban a hitemben, hogy a tőlünk boldogabb(nak gondolt) és fejlettebb országokból hozzánk jövő befektetők, vállalkozók legtöbbször úgy gondolják: ők jobban tudják, mi kell nekünk, illetve a mi kéréseinkkel, érdekeinkkel mit sem törődve felsőbbrendűként viselkedve azt csinálnak, amit akarnak (ez nem csak az útászokra érvényes) - és ehhez az állam (érdekből vagy nemtörődömségből) aszisztál.
Jellemzőnek érzem az egész helyzetre, hogy az ennél, és ilyen cégeknél dolgozókra is átragadhat ez az arrogancia. Miközben az illetékesekkel járkáltunk, és én fotózgattam, az egyik erőgépből kiszólt nekem annak kezelője (ismétlem, nem a telep- vagy munkavezető, vagy nem az éppen terepszemlét tartó mérnökök egyike - hanem egy gépkezelő): van-e engedélyem fényképezni?
De, hogy azért ne legyen olyan sötét a kép, fejezzük be egy üdítő látvánnyal - és ez nem célzás vagy magyarázat akar lenni a kialakult helyzetre:
