Besíelt a halhatatlanságba

Bevallom, amikor először láttam a videót, még nem tudtam, hogy egy, a magyar színeket képviselő hölgy látható rajta, amint részt vesz a Phjongcshangban éppen zajló téli olimpia síakrobatika versenyén. Nem vagyok a téma szakértője, de azt elsőre is láttam, hogy itt valami nem stimmel, mintha éppen az akrobatikus elemek hiányoznának. Arra is gondoltam, hogy valami bemelegítésről lehet szó, vagy paródiáról, esetleg valaki szórakoztatja a publikumot a versenyt holtidejében. Aztán kiderült, hogy valóban a publikum szórakoztatásáról van szó, de verseny időben, ráadásul a hölgy a magyar színeket képviselő Swaney Elizabeth, aki amerikai, de magyar állampolgár is. Élete álma volt kijutni egy téli olimpiára, amiért bepróbálkozott már valami dél-amerikai ország állampolgárságával is. Utóbbi nem jött össze neki, nekünk, magyaroknak jutott a megtiszteltetés. Nem akarom én itt cikizni szegényt, ő megvalósította az álmát. Arról is lehetne okoskodni, hogy egy sportszövetség hogyan enged ki a nemzeti színekben egy ilyen "versenyzőt", akin - már elnézést - röhög a sportszakma, a sportvezetőkön meg a sportdiplomácia. A közösségi oldalon már megy az észosztás ezerrel, dobálják a sz@rt egymásra politikai alapon (naná, választási kampány van). Arról esik meglátásom szerint a kevesebb szó, hogy mennyit árt ez a történet a magyar sport egészének. Például az olimpiai pontokat szerző gyorskorcsolyázóknak. Vagy az AC/DC-zenére műkorcsolyázó Tóth Ivettnek. Nem is beszélve az időközben 5000 méteren aranyérmet szerzett korcsolyaváltóról. Ki fog rájuk emlékezni?

Ti emlékeztek még Eric Moussambanira? És ha azt mondom: Erik, az angolna? Ugye, ugye, ő az az egyenlítői-guineai "úszó", aki a 2000-es sydneyi olimpián majdnem belefulladt a medencébe a 100 méteres gyorsúszásban.

És ha azt mondom Eddie, a sas? Ő a rövidlátó, túlsúlyos angol Eddie Edwards, aki 1988-ban Calgaryban "futott be", pontosabban síugrott feleakkorákat, mint a menők, akikkel vetekedő népszerűséget szerzett balfácánoskodásával. 

Ki nyerte a Sydneyben a 100 méteres gyorsúszás döntőjét? Na ugye, nem tudod, én sem.

Ki nyerte a síugrást Calgaryban? Kit érdekel már? 

Évek, évtizedek múlva ki fogja tudni, hogy ki nyerte Phjongcshangban a női síakrobatikát? Kit fog érdekelni, hiszen volt ott egy nő, aki úgy ment le a pályán, mint aki véletlenül keveredett arra. Ja, tényleg, egy magyar volt, emlékeztek?! 

                 Legalább nem esett el, mint a nagymenők közül is többen... 

                                                                            (fotó: origo.hu)

Köszönjük, Peti!

Nem vagyok sem nagy, sem jó viccmesélő, de azt mindig tudtam, hogy Péter milyen vicceket szeret, és abban is biztos lehettem, hogy nála hálásabb közönség nincs: bár eltelt pár másodperc, mire "elemezte" a hallottakat, de aztán zenget bele az utca, úgy hahotázott. Megesett, hogy a kapum előtt, az utcán beszélgettünk, én már bent voltam a házban, de még ott is halottam, hogy még mindig kacag, kint, elmenőben.

Mondom, sokszor beszélgettünk, minden sport érdekelte, nem csak a foci, de persze a Bayern mindenek felett.

Nem. Rosszul mondom. Az Érmihályfalvi Unirea mindenek felett. Akkor is, ha V.-Liga, akkor is, ha IV.-Liga, akkor is, ha III.-Liga. Akkor is, ha ezrek voltak a meccsen, akkor is, ha öten. 

Tapsolt, énekelt, biztatott.

Szitkozódott, kiabált, veszekedett - de nem a csapat ellen, hanem a csapatért. A CSAPATÉRT. Mert csapatnak lenni kellett. Nem csak a pályán, a lelátón is. Zászlóval, dobbal, kereplővel, ha voltak társak, vagy csak a lelkesedéssel, ha kifogytak mellőle a társak. 

Alaphelyzet, hogy a bíró hülye, ezt minden focidrukker, de maguk a sípmesterek is tudják, sértődés ne essék. Volt sok kiélezett helyzet, amikor a játékvezetők valóban kihoztak mindenkit a béketűrésből, Péter volt az, aki - miközben persze ő sem vonta keblére őket - mindig csitított, visszafogta az éppen a pályára beugrani készülőt: "Hülye vagy? Letiltják a pályát!" A feszültséget levezetendő azonnal rákezdte senkijével össze nem téveszthető hangján: Hai Unirea! Aléééaléaléalé Uniiireeeea! A tőlünk eligazolt játékosok mindig odamentek hozzá kezet fogni, akkor is, ha az ellenfél gárdájában tértek vissza a Praszler stadionba.

Mindig azt mondta, főleg a nyögvenyelős meccsek után: én itt fogok meghalni, infarktus fog végezni velem a tribünön. Az égi játékvezető másként döntött, a 2017/2018-as szezon téli átigazolási időszakát, február 11.-t jelölte ki a mindössze 55 éves NICHITA PÉTERnek.

Fotót keresek róla. Az alábbit találom, melyen ő is rajta van: 2011. június elején készült, a csapat megnyerte a megyei bajnokságot, később az osztályozót is és a C-Ligába jutott. Nagy volt az öröm. Péter természetesen a többiekkel örül (alakját bejelöltem).

A csapat nem lehetett olyan "kicsi", hogy Péter ne azt énekelje: "Ti vagytok a legnagyobbak!"

Ma már tudjuk: nem Péter, TE voltál a legnagyobb!

Paradicsom. De főleg banán.

Valamikor nyár végén, ősz elején lehetett, amikor megálltam a piacon egy ismerős árus előtt, aki igen szemrevaló paradicsomot árult. Olyat, amiről látszik, hogy nem talán éppen tőlünk kiment munkavállalók válogatták össze őket méret szerint, majd fényesítették mosolygósra valahol nyugaton (vagy délen), hanem az illető kertjében termett. Azért álltam meg, mert elolvastam azt a kis táblácskát, ami az áru mellé volt kitéve és tudatta: a gazda az úgynevezett paradicsom-program haszonélvezője. Mennyit ér ez a támogatási program? - kérdeztem. A termelő nézéséből láttam: fontolgatja, azt mondja-e, ami elsőként a szájára jött, vagy számoljon el előtte 10-ig (20-ig, 50-ig, 100-ig). Biztos van, akinek jó, zárta le a témát aztán kurtán.

Ez most azért jutott eszembe, mert olvasom: újabb fejezet nyílt az iskolásoknak kitalált étkeztetési, közismerten tej-kifli programban. Október végén számoltam ki ( ITT ), hogy a kormány (értsd: az éppen akkor hivatalban volt) idén sem siette el az intézkedést e témában (sajnos, mégis azt kell mondjam, bár ez lenne a legnagyobb gond a tanügyben...). Most meg újabb hír: "Az európai irányelveknek megfelelően friss gyümölcsöt, főként banánt kaphatnak a romániai iskolákban tanuló diákok." 

Persze, értem én, hogy nagyon dicséretesen "Románia csatlakozik az Európai Unió iskolai programjához", meg hogy "támogatják a friss gyümölcs- és/vagy zöldségfogyasztást, bevezetik az ezek fogyasztására ösztönző nevelési intézkedéseket (...) biztosítják, hogy hatékonyan használja ki az ország az Európai Unió által nyújtott segítséget a tanulóknak szánt friss zöldségek és gyümölcsök (főleg banán) szállítását és szétosztását illetően".

A program bevezetéséért az önkormányzatok felelősek, vagyis ők kell megszervezzék és lebonyolítsák a közbeszerzést a friss gyümölcs beszerzésére. Főleg banán. Érted? Mert mi mást egyen a gyerek nálunk? Nehogy mán' olyat, ami itt is megterem. 

Hogy is mondta a paradicsomos emberem: Biztos jó ez így valakinek.

Mi meg igencsak unjuk már... a banánt.