2012. április 29., vasárnap

Marian Cozma feltámadására várva

Megszületett a másodfokú itélet a Marian Cozma meggyilkolása ügyében. Nem sorolom újra az egész történetet, az itt, meg az itt található korábbi irásaimból, meg azokból, melyekre belőlük tovább lehet lépni, vissza lehet fejteni az egészet. A lényeg, hogy korábban, első fokon életfogytig tartó börtönbüntetést kapott az első rendű vádlott Raffael Sándor, és a másodrendű vádlott Németh Győző is. Most, másodfokon mindkettejük büntetése 18 évre apadt, a harmadrendű Sztojka Iváné pedig a korábbi 20-ról nyolcra. Egyik esetben sincs kizárva, hogy jó magaviseletük még kurtit ezeken. A veszprémi biróság első fokon hozott itéleteit a Győri Itélőtábla másitotta meg, a bűncselekmények átértékelésével - részletek pl. itt.
                           A vádlottak az első sorban, a biróságon              (fotó: hir24.hu)
Csodás dolog az igazságszolgáltatás.
Az enyhitést hozó indoklás szerint "az ölési cselekmény indulati jellegű volt". Ez jó, szerintem ennek az elolvasása is indulati jellegű reakciót vált ki.
Olvastam olyan kommentárt, miszerint nem véletlen - hogyan is lehetne az? - az enyhités, hiszen a vádlottak roma nemzetiségűek, az EU pedig igy is orrol Magyarországra, hogy ezt a kisebbséget nem EU-konform módon kezeli. Ha valóban igy van, mármint, hogy ez befolyásolta a másodfokú itéletet, akkor ennek nagyon rossz üzenete van - a kisebbség, és a többség felé is. Bárhogy is van, az biztos, hogy hallottunk nem is olyan régen olyat, hogy többrendbeli rablásért kiosztottak életfogytig tartó börtönt. Meg arról is hallunk eleget, hogy mennyire védeni kell az életet, például még a meg sem született magzatét. Talán a már megszületettet is jobban kellene, például úgy, hogy a gyilkosságot ne lehessen kimagyarázni. Még akkor sem, ha kitűnő az ügyvéd, meg elvárja az EU.
A hirekből arra nem derül fény, hogy tekintettel a gyilkosok büntetésének enyhitésére, mintegy ellentételezésként, sikerült-e elintézni, hogy a "sértett" Marian Cozma az eredetileg a végitélet napjára megigértnél hamarabb támadhasson fel.

2012. április 28., szombat

A hóhér akasztása

Megvolt a könyvem bemutatója, és számomra szokatlanul most az asztal másik oldalán ültem. Egy kis képes összeállítás (most írhatnám, hogy közkívánatra, mert valóban érkezett olyan kérés, hogy aki nem lehetett ott, az mégis szeretné "megízlelni" a hangulatot). Szóval:
-Berendeztük a termet, székeket, asztalokat pakoltunk:

-Aztán a szerző az ablakba tolult, várva az érdeklődőket, mint serdülő lány húsvétkor a locsolókat. Közben tűnődött: ha sokan jönnek, akkor mint rocksztárok, a tömegre veti magát, ha meg nem jönnek, akkor bánatában a mélybe ugrik:
-Aztán csak jöttek:

-És jövögettek, és lettünk azért legalább annyian, amennyien egy-egy ilyen eseményen szoktak lenni:


-A könyvet id.Szilágyi Ferenc képzőművész, író, költő (állva), és Dérer Ferenc, a Bihari Napló főszerkesztő-helyettese mutatta be (meg engem is, de ez talán nem is volt olyan szükséges):


 
-Aztán én is "magyaráztam a bizonyítványt":


-JJéééé, ezt rólam mondják?!


-Háááát, ha ti mondjátok...


-Ezen aztán eltűnődtem:


-Aztán dedikáltam:

Mindenkinek köszönöm, aki eljött, aki más formában érdeklődött - vagy érdeklődni fog.

2012. április 27., péntek

Bukás

Percekkel ezelőtt bukott meg az Ungureanu-kormány. Hallgatom a tévés közvetítéseket, mindenki okoskodik. Demokráciát emlegetnek egyesek. Persze emlegetni lehet, de maga a demokrácia már régen megbukott ebben az országban - már, ha volt egyáltalán.
Nyilatkozik ebben a pillanatban is a miniszterelnök, mondva: hogyan is maradhatott volna talpon a kormány, mikor azok sem voltak a teremben a szavazáskor, akikre elvileg még számíthatott volna? Sokat mondanak a számok: 235-en szavaztak a buktatásra (231 volt a szükséges minimum), 9 ellene.

                                            Szavaznak a törvényhozók                     (fotó: maszol.ro)
Ugyancsak Ungureanu: mit lehetett volna várni, mikor egyeseket fenyegetéssel tartottak távol a szavazástól, másokat ugyancsak fenyegetésel vagy ígéretekkel rávettek, hogy az ellenzéki pártokba üljenek át az utóbbi hónapokban, hetekben, napokban?!
Én kibővíteném a kérdést: várt-e egyáltalán valaki valamit? Úgy értem, a politikusokon kívül. A polgár nem sokat várhat ott, ahol a politikusok szemrebbenés nélkül ülnek át egyik párt soraiból a másikba, ami nyílvánvalóvá teszi, hogy magasról tesznek választóikra - azok csak addig fontosak, míg bedobják a szavazólapot az urnába. Tudom, most semmi újat nem mondtam. Nem is lehet. Mint ahogyan semmi új nem fog történni ez után sem. Alakíthat bárki kormányt. Hiszen aki tegnap még kormánypárti volt, az ma délőtt már simán lehetett ellenzéki, délután pedig - az iménti szavazás fényében - már megint kormánypártinak érezheti magát. Éljen a hatalom!

2012. április 25., szerda

Titkos valóság

Valahol olvastam (vagy hallottam): ha a mobiltelefonos beszélgetésekkor még élne a beszélgető felek között legalább 5 másodpercig a kapcsolat annak megszakítása után, akkor a párkapcsolatok, barátságok legalább fele azonnal felbomlana. Az ok egyszerű: lenyomjuk a kis piros telefonnal megjelölt gombot, és olyasmit mondunk, amit jó, hogy a másik fél nem hall.

                                                                                                                             (Illusztráció: index.hu)

És most ne tessék álszenteskedni, kivel nem történt még ilyen? Vagy az illető személyre mondunk valamit, vagy a beszélgetés tárgyát forgatjuk ki. Persze valószinűleg ez történik a vonal másik végén is, úgy, hogy nincs mit egymás szemére vetni.
Ez most arról jutott eszembe, hogy a Facebook-on egy "ismerősöm" - akiről nem is tudom, miért fogadtam el a bejelölését - szokásához híven újra olyan fotókat tett fel magáról, hogy a röhögéstől fetrengeni tudnék. Pedig ő - egy hölgy - nem vicces kedvében, és nem poénból tette, hanem komolyan gondolta. Egy élmény - most is, mint mindig, amikor megmártózik az ismerősei dícséreteiben. Mert az még hagyján, hogy ő közszemlére teszi magát, de bizonyos ismerősei még oda is írják neki, hogy de csinos, meg de szép, meg óh, meg te semmit sem változol. Na, ez utóbbi mondjuk igaz is... Nem hiszem el, hogy ezek az ismerősök nem látják a valóságot - de udvariasak, vagy viszonzást várnak, vagy mit tudom én - és itt jön az említett mobiletelfon effektus: ha a dícsérő bejegyzések olvasásakor hallani lehetne, hogy a bejegyző mit mormol annak írása közben (akár jót, akár nem), na, az lenne a buli. Magam megelégszem azzal, hogy nem írok semmit, csak mulatok. Végül is ez az egyik célja egy közösségi oldalnak: az ember szórakozzon.
Persze most azt lenne jó hallani, hogy TE mit gondolsz, amikor ezt olvasod.
Ne fogd vissza magad, bátran írd meg. Úgy kell nekem!

2012. április 23., hétfő

Könyvbemutató

Számtalanszor írtam már olyan hírt, melyben könyvbemutatót harangoztunk be. Most jött el az ideje, hogy ezt megtehettem a magam kötetével is. Nem minden nap történik ilyen az emberfiával. Mármint velem bizonyára nem. Hát megjelent: "Közeli történelem - Publicisztikai kóborlások"

Nem is tudom mit mondjak róla. Inkább ide másolom az előszót:

                                        ELŐSZÓ

A nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumban egyik tanárom – sajnos, már nem emlékszem ki – azt mondta, hogy aki huzamosabban megmarad a szakmában, az kötetben gondolkodjon. Akkor nem tulajdonítottam nagy jelentőséget ennek, de az évek folyamán magam is rájöttem, hogy írhat az ember bármit, a „napilap-gyártás” taposómalmában az nem jelent maradandót. Mindig is írtam kommentárokat, jegyzeteket, már akkor is, amikor hályogkovácsként beálltam az újságírók sorába. Ezt a mai napig sem hagytam abba, és meg kell mondjam, ezek azok az írásaim, melyekre a legtöbb visszajelzést kapom. A legnagyobb elismerésnek érzem, amikor számomra ismeretlenek, akik az írásaim mellett közölt fotóm alapján felismernek, megszólítanak, és azt mondják: azokat a gondolatokat olvassák tőlem, melyek őket is foglalkoztatják. A kötetben olvasható írások a nagyváradi Bihari Naplóban láttak napvilágot – a megjelenés dátuma mindegyik alatt ott van, és ahol szükségesnek véltem, némi magyarázat is. Pár kivétel adódott csupán, de ezeket is jeleztem. Mivel valamilyen formát kellett választani a szerkesztéshez, ezért négy fejezetet csoportosítottam témák szerint (politika, közélet, bulvár és sport), ezeken belül haladunk időrendben. Bizonyára vannak átfedések a fejezetek között, de ez nem csoda, ha a szerző maga is minden témához hozzányúl munkája során. A kiindulási pont Románia Európai Uniós csatlakozásának dátuma – ennek nincs különös oka, egyszerűen jó apropónak tűnt. Ha még lehetőség adódik valamikor, lehet nyitni az olló szárain a még régebbi, és a majdani még újabb írások összefoglalásával. A kötet címének magyarázata pedig ismét a sajtókollégiumban tanultakhoz vezet: az újságíró a mindennapok történelmének krónikása. Valóban így van? Döntse el az olvasó.
                                                          Rencz Csaba

A kötetben 217 írásom van. A(z első) bemutató április 27-én, pénteken 18 órától az érmihályfalvi Játszóházban (Mester utca 87. szám) lesz. Akit érdekel, és aki tud, jöjjön el.

2012. április 20., péntek

A nagy csel

Hányszor hallani a kifejezést: felszántották a pályát. Akkor mondják ezt, amikor egy focicsapat annyira kitesz magáért, annyira hajt, hogy ajjaj. Meg azt is szokták mondani - a rossz talajú focipályákra -, hogy olyan mint egy szántás.
No, már most, ez az a helyzet, amikor a szólásmondás valósággá válik: az Argeş megyei Cireşu (Cseresznye) falucska ötödosztályban szereplő Viitorul (Jövő) nevű focicsapatának tagjai egy szép napon arra ébredtek - pontosabban arra mentek ki a legelő melletti pályájukra, hogy azt felszántották. Nem meccs közben, az igyekvő sportolók, hanem az éj leple alatt, és gyanujuk szerint egy rivális gárda, vagy annak megbízásából egy szükséges felszereléssel rendelkező szurkolójuk.

                                                                                                                                            (fotó: blikk.hu)

A szántás valami rangadó előtt történt, ellehetetlenítve a Viitorul jövőjét, legalábbis egy időre. Ha stílusos akarok lenni, akkor azt mondom, hogy most a labda a rendőrség térfelén pattog. Egyrészt azért, mert a focipályán nehezen tudna, másrészt azért, mert a károsultak megtették a feljelentést, és várnak a nyomozás eredményére. A faluban állítólag suttogják is, hogy kik voltak azok, akik ekével mentek a gyepnek, de érdekes módon nem történik semmi. Ebből arra következtetek, hogy a romániai fociban nem (sem) ismeretlen bundázás egy újabb válfaja van kialakulóban: nem az ellenfél játékosait kell lefizetni. Az veszélyes. Hiszen, mi van, ha nem tartják magukat a megállapodáshoz? Mi van, ha kitudódik, és nyakukra jön az UEFA? Hát, csak a gond. Sokkal egyszerűbb: egy, a mi csapatunk elvakult szurkoló táborához tartozó traktorost kell megfogadni, aztán a rendőrrel "megbundázni", hogy a tettes ismeretlen maradjon. Olyat még nem hallottam, hogy az UEFA szántás miatt kezdett volna kérdezősködni.

2012. április 19., csütörtök

Szintentartás

Látszólag egymástól független napi híreket sorolok.
1. Etnikai zaklatás miatt az Országos Diszkriminációellenes Tanács megbírságolt három ifjúsági jégkorongozót. Valamennyien az U16-os korosztályos válogatott tagjai. Székelyek. Tavaly december elsején - Románia nemzeti ünnepén - a válogatott egy (talán egyetlen) román tagja felszólította a fiúkat, hogy jelenlétében, pléne a nemzeti ünnepen, legyenek szívesek egymás között is románul beszélni. Volt a román gyerekben öntudat. De a székelyekben is - hát "meglegyintgették" a sporttársat, aki szüleivel együtt "természetesen" megtalálta a megfelelő fórumot, amely most hozta meg a döntést a sérelem orvoslására. Az kevesebbet nyomot a latban, hogy az "egyke" előzőleg lebozgorozta (román, gúnyolódó megfogalmazás a magyarokra, jelentése hazátlan) a többieket - ez nem olyan fontos. Talán emlékeztek rá: annak idején még tiltakozó levelet is fogalmaztak bizonyos "sportszeretők", azzal a tartalommal, hogy meg kell akadályozni a román jégkorong elmagyarosodását. Ez elég röhejes, tekintve, hogy a bármilyen korosztályú romániai hokiválogatottakat elsöprő többségben székelyek alkották/alkotják.

                                                                                             (Illusztráció: sport.ize.hu)

2. A Legfelsőbb Bíróság első fokon felmentette a vesztegetés és okirathamisítás vádja alól a birkapásztorból lett milliomos, EP-képviselő Gigi Becalit. Még 2008 májusában akarta emberei révén 1.7 millió euróval rávenni az egyik kolozsvári focicsapatot arra, hogy minden áron verjék meg a másikat, mert akkor az ő csapata, a Steaua lesz a bajnok, és indulhat a Bajnokok Ligájában, ami alső hangon legalább 10 millió eurót jelentett volna neki. A táskás embereket lefülelték, a pénzt lefoglalták - és maga Becali sem tagadta, hogy mire szánta a pénzt. A döntéshozókra azonban bizonyára hatott az érv, hogy a lóvé nem vesztegetést, hanem éppenséggel premizálást szolgált volna. Mint említettem, egyelőre első fokon született a döntés - de azt hiszem, nem lövök túl a célon, ha boritékolom, hogy az Európa Parlament egyik legtöbbet hiányzó képviselőjét a későbbiekben sem fogják elítélni. Már, ha egyáltalán fellebbez a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a számára, mint a nyomozás lefolytatója számára "kedvezőtlen" ítélet ellen.
3. Az ortodox egyház vezetői elrendelték húsvét(juk) előtt, hogy templomaikban a hívők csak az ott vásárolt gyertyákat gyújthatják meg. Azokat azonban az egyház hatszoros áron árulja, ahhoz képest, amennyiért egy egyszerű bolotban megvehetőek. Igaz, azok nem megszenteltek. Arról nem is beszélve, hogy szent a cél is: kell a pénz a bukaresti új katedrális megépítésére, hiszen egy 30 emeletnyi templom felhúzása elég költséges. Ennek ellenére a hívők nem tolonganak.

                A katedrális makettje, tervezett környezetében          (fotó: szatmartv.ro)

4. Nem tudom, hogy világraszóló újdonság-e, de ha nem, akkor is figyelemre méltó: a Bukaresthez közeli Jilava börtönében a fogvatartottak egy része fogvatartóként dolgozik - de közel sem nevelési célzattal. Az ok: éppen annyi "külső" alkalmazott van - 500-, mint amennyivel több a rab az intézmény hivatalos kapacitásához képest, és ez kevés. De nem lehet bővíteni a létszámot, mert a közalkalmazottakra vonatkozó létszámstop őket is érinti. Hát, megoldják saját forrásból: a "jobbak" őrzik a "rosszabbakat".
-Látszólag egymástól független napi híreket soroltam. Pedig nagyon is összefüggenek. Mutatják, hogy milyen hasonlóan működnek a dolgok a sportban, az igazságszolgáltatásban, a közigazgatásban. Ettől olyan a rendszer, amilyen. Amiből nem, és nem tudunk szabadulni. Amiből bizonyára sokan nem is akarnak szabadulni. Hiszen ők tartják ezen a szinten.

2012. április 18., szerda

Virágban

Alig több, mint két hónapja még szinte térdig gázoltunk a hóban...



...és alig vártuk a tavaszt. Hogy virágozzék a magnólia a nagyváradi Püspöki palota kertjében...



...hogy piros virág lepje el a fákat Érmihályfalva központjában...



...hogy dugig legyenek virággal az udvaromon a meggyfák...



...hogy kipirosodjék a tulipán...



...hogy (ki)pattanásig feszüljenek az orgona virágai.


És virágzik a pöttöm, rózsaszín virágú japánrózsa is, igaz, az még az ablak belső oldalán:

Miközben ezt olvasod, és kinézel az ablakon (már, ha világos van persze), te milyen virágot látsz? Vagy milyen virágok, virágzó fák mellett/alatt jársz el manapság?
Fotózd le, és küld el, hogy megoszthassam itt a többiekkel. (rczcs@citromail.hu)

2012. április 17., kedd

Megnevezték

Értem én, be kell tartani a formaságokat.
Orbán Viktor az este megnevezte a Fidesz államfőjelöltjét - Áder Jánost.
A Fidesz frakció - ne te ne - egyhangúan elfogadta a pártelnök, kormányfő javaslatát.
A jelölt elfogadta a jelölést.
Nem lehet kétséges, hogy a több, mint kétharmados többségű Országházban meglesz a kétharmados szavazattöbbség a jóváhagyáshoz.

                                  Áder János, mögött elődje, Schmitt Pál         (fotó: origo.hu)

Az államfő nem lehet párttag - természetesen a jelölt kilépett a pártjából, ezek után állhat pártok felett.
Meg kell testesítenie az ország egységét. Khmmm.
Értem én, be kell tartani a formaságokat. Így van rendjén.
Ma szóba került a téma, mikor valakivel beszéltem. Mondtam: ez egy színjáték. Válasz: kit kellett volna kinevezzenek? Mesterházy Attilát?
Teljesen igaz, azt nem lehetett. Ha nekem kétharmados többségem lenne, valószínüleg én sem lennék jobb - úgy értem, nem lennék hülye nem kihasználni.
A méltatások Áder János sok jó tulajdonságát kiemelik. Szerintem a legfontosabb, ami valójában nem egy alapvető követelmény ahhoz, hogy valaki köztársasági elnök legyen, de a jelen helyzetben akár elengedhetetlennek is nevezhetném: jó humorérzéke van - ezt saját kollégái is állítják róla.
Csak aztán majd bírja ki röhögés nélkül.

2012. április 16., hétfő

Előjáték

Az elmúlt hónapban írtam arról, hogy "csapataink harcban állnak" - utalva arra, hogy a romániai magyar pártok, illetve minden, az ezek oldalvizén evező egyesület, szervezet és gittegylet készül a választásokra, és akadályokat nem ismerve akarja odafeszíteni vállát, ahol majd érdekünkben cipelheti a közügyek terhét.
De megy ez a "harctér" szűkebb körben is.
Ma szinte egy munkanapnyi időt töltöttem azzal, hogy az RMDSZ előválasztásának nevezett "Játszunk demokráciát" című monopoly eredményeit összeszedjem. Telefonáltam, e-maileztem - mindent bevetettem, hogy adatokhoz jussak, jónéhány település tekintetében.

                                                                                                                           (Illusztráció: erdely.ma)
És olyan "adatokhoz" is jutottam, melyeket nem kértem, nem is akartam tudni. Most hazudnék, ha még azt is hozzátenném, hogy sejtésem sem volt róluk - mert volt. De hiába tudom, sem az újságban, sem a hírportálon sosem fog megjelenni, mert senki nem vállalná, hogy nevét adja az elhangzottakhoz, de azt hiszem, olyan főnök sincs, aki hozzájárulna a megjelentetéséhez a mai "független sajtó" korában.
Mint említettem, nem kérdeztem a háttérben zajlott húzások felől, ennek ellenére tudtam meg dolgokat, és éreztem, akik elmondták, könnyítettek a lelkükön, miközben tudták, én nem fogom kiadni őket - és nem is fogom.
Én sosem helyeseltem az ilyen előválasztást - már nem mintha rám lenne bízva. Ha van egyáltalán haszna - a már említett "Játszunk demokráciát"-on túl -, akkor annál biztosan nagyobb a kár, amit okoz. Bár lehet, ez nem befolyásolja azokat, akik eldöntik, hogy legyen. Szóval az előválasztás során sikerül olyan embereket is szembe állítani egymással, akik előzőleg mondjuk évekig együtt dolgoztak, súlyosabb eset, ha ezek után kell majd együtt dolgozzanak. Ma hallottam a szavazók kegyének elnyerésére bevetett súlyos ezer, és tízezer lejekről (adómentesen, kp zsebből zsebbe), élelmiszerek hetekig tartott kihordásáról, kampánycsend megsértéséről, lejáratásokról, és még sorolhatnám. Mindenttől függetlenül megszülettek a végeredmények, és marad a keserű szájíz: jó ez így?
Megéri?
Aki beleveti magát, és minden áron harcol, az valóban elhiszi, hogy ez a demokrácia?
Vagy inkább úgy tesz, mert úgy kell tenni. Vagy egyszerűen nem érdekli.
Ma többször is eszembe jutott ez a szó: visszataszító.
De lehet, csak én vagyok túl finnyás.

2012. április 13., péntek

Égből pottyant vendégek

A mai nap éppen megfelelő volt arra, hogy Levente Péter - felesége, Döbrentey Ildikó, illetve Török György gitártanár kíséretében - előadást tartson az érmihályfalvi kultúrházban.
Saját gyerekkorom Móka Mikije, gyerekeim Égből pottyant meséinek mesélője.
Azt hittem, nem fogok beférni a terembe, annyian lesznek. Nem voltak annyian. De nem szólok egy szót sem, hiszen vakáció van, és végül is voltak annyian, hogy ne kelljen szégyenkezni.
Meg aztán miért is kellene sokan másoknak is tetszen az a stílus, ami nekem is?!
Meg aztán mi közöm hozzá, hogy ki mivel tölti saját, meg gyereke idejét?!
Én, felnőttként, vártam az előadás. És nem csalódtam.
A színpadon a Török György gitárján, egy széken, és egy fogason kívül nem volt semmi kellék. Pontosabban ott volt egy mikrofon a hozzá tartozó állvánnyal, ami szintén kellék lett, mint a Levente Péter kalapja, és sálja is.

De nem is kellett más, mert valahogy felnőttek és gyerekek egyaránt elhittük neki például, hogy egy konyhában vagyunk, ahol bejglit sütünk, sok-sok móka közepette. Döbrentey Ildikónak is elhittük, hogy a nagymamája konyhájában vagyunk, ahol az a sok unokájának valóságos óvodát teremtett, ahol a végül főzelékké vált tök előbb babaként álomba szenderült.

Levente Péter előadásáról ezek jutottak eszembe: elegáns volt; vagány volt; közvetlen volt; barát, sőt, időnként haver volt - ugyanakkor felnőtt is volt, aki nem kicsi felnőttként, hanem a felnőttéválás felé haladó partnerekként kezelte a gyerekeket. A gyerekek pedig érezték a szeretetet, ügyesek voltak, vállalkoztak minden játékra, és nem látszott, hogy valakit is zavart volna, hogy a képzelet volt a legfőbb "játékszer".
Levente Péter szövegein a felnőttek is jól szórakoztattak, hiszen feléjük is célzott jó pár szellemes beszólást.
Azt is elmondta, melyek szerinte a legfőbb szabályok az életben: 1. életben maradni; 2. eredményesen, alkotva élni; 3. mindig megőrizni a méltóságunkat. Valószínű, hogy az ovis és kisiskolás gyerekek nem erre a 3 tételre fognak emlékezni az előadásból, de biztos is, hogy nem ez volt a cél.
A végén pedig nagyon szimpatikusan köszöntek el: végigjártak a nézőtéren, gyerekkel és felnőttel egyaránt "érintéssel", vagyis a tenyerek összeérintésével búcsúztak. Nem kapkodva, nem csattanós pacsikkal - ráérősen, mosolygósan.

Egyszerűen jól esett az előadás.
Nem tudom megmagyarázni, miért.
De, lehet meg tudnám.
De nem akarom. Nem is kell, azt hiszem.

2012. április 12., csütörtök

Nyomjuk a dudát

Sok ismerősöm azért nem hajt be autóval a "nagyvárosi" közlekedésbe - ide soroljuk kisvárosiakként Nagyváradot - mert fél a taxisok agresszivitásától, a szokatlan villamosoktól, a villanyrendőrök előtti állást követő indulás-lefulladástól, az eltévedéstől, stb., stb. Akivel beszéltem eddig erről a témáról, szinte kivétel nélkül mind megemlítette: attól stresszel leginkább, hogy rádudálnak, amitől még idegesebb lesz, amitől megjobban leblokkol, akkor megint dudálnak rá, és így tovább.

A dudára persze szükség van, nem hiába találták ki, de én sok sofőrnek ... a fejébe húznám. Az egyszerűen bunkóság, kivagyiság, hogy azonnal rátehénkedik valaki a dudára, ha valami neki nem tetsző történik vele - amit ő esetleg úgy él meg, hogy egyenesen ellene történik. Még sosem láttam olyat, hogy dudaszó hatására valami gond megoldódott volna - ellenben olyat már igen, hogy udvariasság, előzékenység, ami esetleg egy kis bölcs elnézéssel párosult, megoldáshoz vezetett. Azokat meg kifejezetten idiótáknak tartom, akik dugóba keveredve rádőlnek a dudára, és csak tülkülnek, tülkülnek... Hágy káosz oldódott már fel, mint insztant kávé a meleg vízben, a dudák harsogása közepette?
Svájcban a minap egy férfi jogsiját azért vették el, mert mérgében a sebességkorlátozás miatt, korai órán feldudálta a falut, melyen éppen áthajtott.
Ezek a svájciak bonyolult népek. Betartják a szabályt, még akkor is, ha felidegeskednek miatta.
Hogyan oldotta volna ezt meg egy hazánkfia? Nagyon egyszerűen. Például nem tartotta volna be a sebességkorlátozást, átszáguldott volna a falun, aztán szép álmokat mindenkinek.
Ha nálunk ilyen kicsiségek miatt, mint a másiknak okozott kényelmetlenség, bevonnák a jogsit, visszatérhetnénk a szekerek korszakába, amikor csak pár automobil rótta az utakat. És azok előtt is szaladt valaki, hogy a gyanutlan járókelőket figyelmeztesse a közeledő veszélyre.

Lassít-e a lassító? - 2.

Január közepén történt az a halálos baleset Értarcsánál, melyről itt írtam akkor, és melynek kapcsán arról esett szó - terjedelmes hozzászólásokban is, melyek arra ösztönöztek, hogy összeállítást készítsek belőlük a Bihari Naplóba is - hogy valóban lassítják-e a forgalmat, biztonságosabbá teszik-e a közlekedést azok a "lassító szigetek", melyeket állítólag ilyen céllal építettek ki minden település végeire a Nagyvárad-Szatmár országút korszerüsítésekor.
Ma újabb baleset történt (meg azóta ki tudja hány, amit nem jegyez a krónika), de szerencsére személyi sérülés nélkül, és az anyagi kár sem túl nagy, Érmihályfalva értarcsai kijárójánál.
A városba befelé tartott (volna) egy utánfutós kamion, valószínüleg - ahogyan mondani szokás - nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel, ráfuthatott a lassító megmagassított patkájára, megbillent, a rakomány még dobott is rajta, és az eleje az árokban kötött ki.
Hogy egészen pontosan mi történt, azt nem tudtam meg sem a helyszínen odaérkeztemkor tartózkodó rendőrtől, pláne nem a sofőrtől. A jármű ugyanis fehérorosz (belorusz) rendszámot viselt, sofőrje pedig szerb volt.



Hogyan komunikálnak? - kérdeztem a rendőrtől. Hát, mutogatunk - jött a válasz.
Valóban, akár pár kézjel, és a helyszín szemrevételezése után már nem kellett nagy képzelőerő a történtek kikövetkeztetéséhez. Meg ahhoz sem, hogy a sofőrnek valószínűleg nem volt helyismerete.
Rosszabbul is végződhetett volna, szoktuk ilyenkor mondogatni. Még a közlekedést sem kellett leállítani...

...csak arra az időre, amíg kivonszolták a kamiont a sáncból.
Lassít-e a lassító? Azt hiszem, a kérdést egyértelműen továbbra sem lehet eldönteni.

2012. április 11., szerda

Keresem a szót...

Ma egy újabb hiányosságomra derült fény: szegényes a szókincsem.
Mint annak idején magam is szóba hoztam, Adrian Severin román Európa Parlamenti képviselő korrupciós botrányba keveredett. Igaz, a korrupció maga de facto nem történt meg, de ez nem rajta múlt. Immár egy éve, hogy fény derült a dologra: brit újságirók lobbistáknak kiadva magukat pénzt ajánlottak a román politikusnak - illetve egy osztrák és egy szlovén kollégájának - hogy bizonyos gazdasági érdekeket szolgáló törvénymódositásokat szorgalmazzanak, illetve vállalati tanácsadói munkakört is ajánlottak nekik, gondolom, további fizetségként a további szolgálatokért. A politikusok erőst hajlottak a bizniszre, ami persze nem szökkent szárba, mert a gaz újságirók lerántották a leplet. Mit volt mit tenni, a szlovén meg az osztrák EP-képviselő lemondott, ahogyan azt elvárja a választó, amikor kiderül, hogy az ő érdekeinek óvására megválasztottaknak inkább maguk felé hajlik a kezük. A román politikus azonban úgy gondolta, hogy ezt bezzeg még a szenteknek is meg-megbocsátják, ezért ő nem és nem mond le. Hányta a fittyet saját honi pártja, és az EP-frakciója kérésére is, és nem. Sőt, ártatlannak vallotta magát. És az eset alapos kivizsgálását követelte. Nesze neked!
Én legalábbis nem hallottam fejleményt idestova egy éve.
Egészen mostanig.
Na, de most!
Olvasom, hogy: "Az európai ombudsmanhoz fordult Adrian Severin képviselő, aki az Európai Parlament ellen tett panaszt."
                                                                                                         (fotó: cancan.ro)
Szeretné, ha újra használhatná irodáját, amit a lemondása elmaradása miatti szankciók egyikeként vontak meg tőle.
Ezt még akár meg is tudnám magyarázni úgy, hogy igaza van. Egyszerűen ki kellett volna penderiteni, és kész. Ha ellenben otthagyták, vagyis továbbra is képviselősködhetett, akkor tessenek neki meghagyni az irodáját, és mindannyiszor, mikor valaki elmegy annak ajtaja előtt, láthassa, hogy ott bent vigyorog, számolja a fizetését, mintegy élő szobraként annak, hogy lám, veletek ezt is meg lehet csinálni!

De nem érte be ennyivel: "kéri: hozzanak létre egy parlamenti intézményt, amely megvédje a honatyákat." Hogy kitől? Hát az újságiróktól. Azzal érvel, hogy nem volt aki megvédje őt azoktól, akik galád módon csak úgy besétáltak az EP-be, és inkognitóban készitettek róla kép- és hangfelvételt - mármint akkor, amikor erőst hajlott a korrupcióra.
Érted?! Nem a korrupcióra készség a gond, hanem, hogy eljutottak hozzá, és megkörnyékezhették. Talán, ha nemet mondott volna...

Jut eszembe, a napokban volt 10. éve, hogy meghalt Hofi Géza, aki szerint a korrupció az, amiből téged kihagynak.
Hát Adrian Severin nem akart kimaradni, de nem jött be neki. Ebben az esetben legalábbis. Annyira feldühödött, hogy azt is kifogásolja, hogy "a botrány kirobbanása után a Parlament nem kelt védelmére és nem biztosított neki jogsegélyt." A nagymamát bedunsztoló befőtt esete.
Az a szó jutott csupán eszembe a képviselő úr magatartásáról, hogy pofátlan. Ellenben érzem, hogy ez kevés. Mint az elején emlitettem volt, szegényes a szókincsem.

2012. április 9., hétfő

Nagypénteki körút

Mint ahogyan az utóbbi - már nem is tudom hány - évben, nagypénteken idén is voltam Köröstárkányban.
Tavaly is írtam már erről (apropó, tavaly április elején idítottam a blogot), ezért nem is foglalkozok külön azzal, hogy miért és hol tartanak ott minden nagypénteken megemlékezést, illetve, hogy milyen megosztott a falu - tessenek itt újraolvasni.
Van, ami - sajnos - változatlan: a megosztottság, aminek folyományaként a falubeliek egy része a délelőtti istentisztelet után ugyanúgy megy haza, mint tavaly, meg korábban, nem állnak meg az emlékmű előtt:
Újdonság volt - legalábbis nekem, hogy a templom mellett van egy '48-as kopjafa:
Az iskola mögötti parkban meg állítottak egy további kopjafát a Tárkány nevű települések a faluban tartott találkozója alkalmából, ha jól emlékszem, a tavaly nyáron:
Most is jelen volt Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (vitatott) elnöke, meg dr.Csapó József korábbi RMDSZ-szenátor, újdonság volt ellenben, hogy képviseltette magát - mondhatni felfedezte magának Köröstárkányt - a Jobbik Magyarországért Mozgalom, Szávay István országgyűlési képviselő, nemzetpolitikai kabinetfőnök révén:
Most is kint voltak a rendőrök, hogy felügyeljenek. Előbb nem történt semmi, a kocsik éppen úgy jöttek-mentek a népek között, mint ha mi sem történne, a beszélők hangját elnyomta a motorzúgás. Aztán elterelték a forgalmat. A helyezt gyakorlatilagt nem változott, ugyanis a kocsik addig az emlékmű előtt mentek el, aztán pedig az emlékmű mögötti útra terelték őket, ahonnan a zaj éppen úgy hallatszott, hiszen csupán pár méter volt az eltérés. Pontosítok, mégis volt valami változás: a teherautók sofőrjei bizonyára furcsákat mondogattak, mikor a szűk utcára terelték őket.
De azért váljunk el jókedvűen idén Tárkánytól. Az alábbi fotót a már említett park mellett készítettem. Szokás, hogy a házaknál a villanyvezetéket tartó cső tetejére például befőttes üveget tesznek, hogy ne csorogjon bele az eső. Esetünkben valószínüleg nem volt kéznél egyéb erre a célra:
Visszatérve Váradra betértem a Bazilika kertjébe, megcsodálni a virágzó magnóliákat:

A Bazilika mellett pedig a váradi római katolikus plébániák tartottak közös keresztutat:

Jó sötét lett, mire hazaértem. A sok sötét felhő miatt is, melyekből aztán alig lett valami eső. Volt ellenben villámlás. De nem csak az világította meg az eget, legalábbis Ottomány határában: égett a tarló, a száraz nád különösen nagy lánggal égett: