Írjunk e-mailt Moliére-nek

Ha Moliére élne, biztosan örömmel olvasná azt a darabjaiba illő esetet, ami Temesváron esett meg, és valljuk meg, igen hihetetlen. Történt, hogy jogdíj-jogosultság tisztázása végett (ami igen dicséretes ok egyébként) a Temesvári Állami Német Színház művészeti titkára mindenképp kapcsolatba akart lépni születési nevén Jean-Baptiste Poquelin-nel, közismerten Moliére-rel. De nem ám valami halottlátó révén, tekintettel a közelgő halottak napjára, hanem ... e-mailben. Sajtóhírek szerint, mivel nem találta a mester címét sem égen, sem földön, megkérte, a balga, éppen az újságírókat, hogy ugyan segítsenek már neki kideríteni. Utóbbiak előbb tréfának vélték az egészet, ám a művészeti titkár (oh!) komolyan kitartott - na ekkor robbant a humorbomba. A kollégák aztán felfejtették, bizonyára nem volt olyan nehéz, hogy a színház jelenlegi igazgatója korábban egy csirkefarm, utána egy harisnyagyár mérnöke volt. Már ez a kettő is nagyon sok hasonlóságot mutat a munkahelyi elvárások tekintetében, tehát bizonyára egyenes út vezetett a színházigazgatói székig is. (Mintha csak Pelikán Józsefről beszélnénk A tanú c. filmből...) Azon pedig már nincs mit meglepődni, ha olyan kollégákkal vette körbe magát az elmúlt két évben, akik hozzá hasonló kvalitásokkal rendelkeznek. Például egy német színházban miért is kellene németül tudni? Hát nem is tudnak az alkalmazottak, ennek folyománya, hogy az előadásaikat is csak románul népszerűsítik. Arról nincs információ, hogy a művészeti titkár milyen nyelven próbált volna kapcsolatba lépni Moliére-rel.

Bár kicsit döccenős az átkötés, nekem a hivatalban lévő román(iai) államelnök jutott eszembe, Klaus Johannis, aki ugye, német nemzetiségű, talán még ebbe a színházba is el-eljárt. Hogy ő is mennyire tartotta magát német gyökereihez, arra most nem térek ki (már kitértem például ITT), ám most az a választási szlogenje, hogy "Egy normális Romániáért". Hogy ő mit tett ezért az elmúlt öt évben, arról megint hosszasan beszélhetnénk. Meg arról is, mennyire kellene már valóban egy normális ország, amelyik ne csak egy Moliére-darabba illő legyen.

Szemtől szembe 188 év után

Ha utána nézünk, számtalan olyan szobrot, szoborcsoportot találunk, ahol apát és fiát együtt ábrázolja az alkotó. Leginkább az édesapa kisgyerek fiával látható (például világháborús emlékműveken), de vannak olyanok is, ahol mindketten kimagasló egyéniségek voltak azzal érdemelve ki az utókor elismerését (idén tavasszal például Bihardiószegen avattak ilyen kompozíciót Irinyi József és Irinyi János alakjával). 

Bár kutakodtam, olyat nem találtam (de attól még létezhet), amikor egyazon térben van apa és fia különálló szobra. Ilyen tér lett október 27-én az érsemjéni Kazinczy kert, ahol a nyelvújító, helyi születésű Kazinczy Ferenc 1907-ben kapott szobrot, a 15. aradi vértanúként emlegetett Kazinczy Lajos pedig kivégzése 170. évfordulóján, most (részletek ITT). Mihály Gábor szobrászművész alkotását nagyon jól kigondoltan úgy tették talapzatára, hogy az mintegy szembenézzen a másikkal, vagyis (kicsit idealizálva a sztorit, de megesik az ilyen a történelem nagyjaival) 188 év múltán nézhetett újra egymásra a két Kazinczy (hiszen Kazinczy Ferenc már 1831-ben elhunyt), ha már csak szobrok alakjában is. 
(A fotó rákattintással nagyítható.)

                            Szemtől szembe

Nem kerek évfordulós visszaemlékezés

A jövő héten lesz 19 éve, hogy 2000. október 31-én az Érmihályfalva - Nyírábrány határátkelőt hivatalosan is nemzetközi határállomássá minősítették (az addigi úgynevezett kishatárforgalomról továbblépve), és 24 órás működés lépett érvénybe. Akkor ahhoz még útlevél kellett, a csak személyigazolványos átkelést Románia 2007-es EU-csatlakozását követően vezették be.

Hogy miért most, és nem a 20 éves kerek évfordulón hozakodok ezzel elő? Mert most jutott eszembe, s mert ezt az egy évet is még meg kell érni...

Szóval, naponta sok százan, talán ezren mennek át ezen a határátkelőn, miközben igen kevesen tudják, hogy a 19 évvel ezelőtti esemény megtörténtét emléktábla őrzi a magyar oldalon, pár lépésre a konkrét határvonaltól és az autóúttól. 

De haladjunk sorjában: amint azt a tábla és a korabeli (Wágner István akkori kollégám által jegyzett, a Bihari Napló 2000. november 1. számában megjelent) újságcikk is megörökíti (lásd alább, rákattintással nagyítható), az avatáson jelen volt Mugur Isărescu akkori román miniszterelnök és Orbán Viktor akkori és mai magyar miniszterelnök (a Fidesz első kormányzása idején). A miniszterelnökök az év tavaszán egyeztek meg Bukarestben a határátkelő átminősítéséről. 

A két politikus egy-egy tölgyfát ültetett el ez alkalomból az említett emléktábla két oldalán, melynek szövege: "Ezt a két tölgyet / Orbán Viktor / a Magyar Köztársaság / miniszterelnöke és / Mugur Isarescu / Románia / miniszterelnöke ültette / 2000. október 31-én / a nyírábrányi határátkelő / nemzetközi határállomássá / történt nyilvánítása / alkalmából." (A román szövegben fordított a nevek említésének sorrendje, illetve Nyírábrány helyett Érmihályfalvát - Valea Lui Mihai - említik.)

A cikkhez a címlapon tartozó képen (amit külön is csatoltam) a két miniszterelnök parolázása látható, ám közöttük a háttérben ott van Torda Imre, Érmihályfalva akkori polgármestere, ő mögötte pedig (balra) Balazsi József, Érsemjén előtte és azóta is hivatalban lévő polgármestere.

Az ünnepi beszédek során Orbán Viktor sok egyéb mellett megköszönte kollégájának az együttműködést "egy olyan időszakban, amely a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető könnyűnek politikai szempontból".

Mugur Isărescu szintén udvarias válaszában például így fogalmazott: "Biztos vagyok benne, hogy ez a térség rövid időn belül fellendül gazdaságilag."

Mindez már történelem; hogy mit hozott az elmúlt 19 év, mi valósult meg, döntse el ki-ki maga. Az biztos, hogy az emléktábla mellé ültetett tölgyek nem keltik két évtizedet megélt fák benyomását, annál is inkább mert az egyik (a határvonaltól nézve a Magyarország felőli) ma már kiszáradva, lombtalanul állja az idő viszontagságait. 

(Forrás: saját archívum és fotók)

Repül a, repül a...

Manapság, amikor az információ áramlásának már nincs is gátja, ami azt is jelenti, hogy az álinformációk is elárasztanak, mondhatni gátlástalanul, már nem is az a lényeg sokszor, hogy valami megtörtént-e, hanem inkább az, hogy megtörténhetett volna. 

Éppen levegőben van a román légitársaság körüli botrány, amit annak menesztett vezetője, Mădălina Mezei engedett fel a romániai politika légterébe, bejelentve: azért váltották le a Román Légiközlekedési Vállalat (TAROM) éléről, mert nem volt hajlandó a kormány elleni bizalmatlansági szavazás napján (lásd ITT) késleltetni a belföldi járatokat. Hogy ennek meg mi értelme lett volna? A távolabbi megyéből ingázó parlamentereknek az adófizetők repülőjegyeket szoktak venni, hogy azzal járjanak Bukarestbe, ha pedig ugye késtek volna a repcsik, a képviselők nem érkeztek volna meg a voksolásra. Persze, a vélhetően ellenzéki szavazatok hordozói esetében volt ez érdekes. Állítólag 5 - 6 politikus késleltetéséről lehetett - volna - szó (Temesvár, Bihar, Szatmár és Máramaros megyékből), és láss csodát: éppen 5 szavazattal kapott többet a bizalmatlansági indítvány, mint amennyi minimálisan szükséges volt. 

Hááát ilyet?! 

A volt TAROM-vezér a már ugyancsak volt közlekedési minisztert vádolta meg, hogy utasította őt erre a zavarkeltésre, ami, mint kiderült, nem jött össze. Răzvan Cuc volt miniszter ellenben azt állítja, hogy Mădălina Mezei egyszerűen nem tudta ellátni hivatali teendőit, hát leváltották és ezzel a "mesével" politikai tőkét kovácsol magának. A pillanatnyilag ügyvivő miniszternek lesz oka részletesen kidolgozni viszont-vádját, ugyanis a legfrissebb hír, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) büntetőjogi vizsgálatot indít ellene. Erre valószínűleg nem került volna sor, ha a kormány a helyén marad - de nem maradt... Mert az ellenzéki honatyák mégiscsak odaértek a szavazásra. 

Mi igaz ebből és mi nem, megtudjuk-e valaha? Ami azonban biztos, simán elhisszük, hogy a miniszter adott ki jogtalan utasítást, de azt is, hogy az igazgatónő alkalmatlan volt az igazgatásra, mert miért ne hinnénk? Olyanná vált a környezetünk, amikor bárkiről bármikor bármit. Gyerekekként játszottuk a repül a..., repül a... játékot, amikor mindenféle hülyeségeket be lehetett kiáltani, hogy az repül. Mára elértük, hogy valóban bárki és bármi is repülhet. Akár szó szerint is.

                     Bármi történt, hihetően hangzik

Hogy jókedvű legyen az adakozó

Néhány hónapja egy műemléktemplomban nézelődtem, ahol ki volt írva, hogy fotózni tilos, mert a vaku károsíthatja a pótolhatatlan freskókat, meg a kiállított több száz éves könyveket. Pontosabban azért mégis lehetséges, ha kifizetek - ha jól emlékszem - olyan 1500-2000 forintot. Lám, lám, a pénz jótékony hatása a vakuk és a freskók kölcsönhatására...

Ez arról jutott eszembe, hogy nemrég olvastam egy történetet, amit Ferenc pápa mondott el: egy fiatal pár házasodni akart, ám a megkeresett plébánián elutasították őket azzal, hogy nem lehet, túl sok a várakozó, ...de, ha dupla díjat fizetnek, akkor mégis lehet. A pápa ezt még szeptemberben mesélte el beszéde részeként, a római Santa Maria templom egy reggeli miséjén, ahol az egyházon belül eluralkodott kereskedelmi szemlélet veszélyeiről beszélt, megállapítva, hogy az egyház időnként botrányos viselkedés tanúsít az emberekkel szemben. Összegzésként kijelentette: "A megváltás nem kerül pénzbe, ezért véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy az egyház pénzt kér a keresztelőkért, az áldásért és a misékért".

Mielőtt részrehajlás vádja illetne, az ökumené jegyében elárulom, az első eset egy protestáns templomban történt, azt követte a pápához fűződő hír, a következő pedig a Konstanca megyei Năvodari-ba vezet, ahol a Szent Piroska templom ortodox papja hivatalosnak szerkesztett hirdetményben (lásd alább) hozta a hívek tudomására, hogy "a nem a templomnál vásárolt gyertyák meggyújtása semmilyen lelki haszonnal (folos duhovnicesc) nem jár". Világos beszéd, amit a konstancai ortodox püspökség szóvivője is helyénvalónak talált. Utóbbi hír azt hiszem szorosan kapcsolható ahhoz, amiről ITT írtam még 2016-ban, miszerint Botoşani megyei, illetve kisinyovi ortodox templomokban speciális szertartásokat végeztek, hogy a vizsgaidőszakban lévő diákok sikeresen vegyék a megmérettetéseket. Mikor azok mégsem ugrották meg a szintet, kiderült, a baj okozója, hogy a szülők fukarok voltak, és csak az olcsóbb liturgiákba, silányabb talizmánokba fektettek pénzt. Apropó talizmán, a parajdi sóbánya mélyén (!?) láttam olyan ortodox boltot, ahol garantáltan megszentelt kegytárgyakat lehetett vásárolni (de bizonyára máshol is vannak, és nem csak ortodoxok, ne legyek kirekesztő). 

Visszatérve Ferenc pápához, ő az idézett beszédében azt is megállapította, hogy az emberek minden hibát megbocsátanak papjuknak, kettőt kivéve: az anyagiasságot és az emberekkel való rossz bánásmódot. Én pedig hogy jöhetnék ahhoz, hogy kételkedjek ebben...?!

„A máshonnan beszerzett gyertyák meggyújtása nem jár semmilyen lelki haszonnal” 

(fotó: maszol.ro)

A remény még lélegeztetőgépen van

Nincs az a focicsapat és drukkerhad, melynek nem akadt gondja, sőt, nem akad gondja minden meccsen a játékvezetővel. A bíró alapból hülye, és a q..va anyját - ez egy alapvetés, és ezúton kérek elnézést minden játékvezetőtől, de ezt ők maguk is tudják, nem mondtam semmi meglepőt.

A szabályt erősítő kivétel lett a holland Dennis Higler, aki a magyar-azeri EB-selejtezőt vezette. Ha valaki elképzelhetetlen módon mégsem tudná: a vasárnap esti meccs utolsó utáni pillanatában a sípmester egy szabályos gólt nem adott meg a vendégeknek, így a magyar csapat megtartotta igen sovány, 1-0-ás győzelmét. Ennek fényében az, hogy a bíró "nem hülye", természetesen nem egészen igaz, hiszen az azeriek szemszögéből totálisan az volt, a magyarokéból pedig csak azért kevésbé, mert a javukra tévedett, egyébként meg...

Az is a magyar csapat kezére, vagy inkább lábára játszott, hogy ebben a sorozatban még nem vezették be a videobírót, tehát nem volt visszanézés, azt pedig, hogy valójában mi is történt a tévékommentátorok is csak utólag tudták rekonstruálni. Az biztos, hogy a magyarokban - játékosokban és szurkolókban - megfagyott a vér, hiszen míg az első félidőben tél-túl jól játszott a csapat, akár 3 - 4 gólos előnyre is szert tehetett volna, ám csupán egy részben szerencsés, ám kétségtelenül jól eltalált bombagóllal vezetett, a második játékrészben szégyenleteset produkált és újra a megváltó utolsó sípszót kellett várni. Az nem lehet, hogy megint az utolsó percben ússzon el a győzelem, kaptunk a fejünkhöz, egy pártatlan néző ellenben joggal mondhatta, hogy bizony megérdemelnék... Hab a tortán, hogy a talán túl sokra is tartott Dzsudzsák Balázs, a csapatkapitány, amikor Marco Rossi lehívta a pályáról, nem fogott kezet a kapitánnyal, hanem durcáskodott, mint egy kiskölyök. "Még játszottam volna", magyarázta utólag. Igen? Hát miért nem játszottál addig, b@meg!? Hiszen hány meg hány, a lelátón ülő gyerek példaképe vagy, és akkor ilyet?!

A magyaroknak kedvezett, hogy a vetélytársak döntetlen játszottak, így maradt esély a továbbjutó hely megszerzésére. A remény hal meg utoljára, szokták mondani, amikor még van egy utolsó szalmaszál. A magyar labdarúgó válogatott esetében valóban meg is szokott halni az utóbbi év(tized)ekben, kivétel a legutóbbi EB. Kudarcok megmagyarázására szokott elhangzani, hogy: győzelemmel felérő vereség volt. Ezekkel az a baj, hogy nem jár értük pont (érem, kupa, lóvé). Ha a magyar - azeri meccset nézzük, talán lehetne mondani, hogy vereséggel felérő győzelem volt? A játék képe alapján bizonyára, de szerencse még akkor is járt érte a három pont, ha az azeriektől bocsánatot kérve a bíró utólag beismerte a tévedését. És ez a legfontosabb, meg az, hogy az a bizonyos remény még él, ha csak lélegeztetőgépen is.

A kimerevített képen látszik: nem kezezés volt, a labda az azeri játékos hasáról pattant a hálóba...

                                 (Illusztráció: blikk.hu)

Röhög az egész... parlament

Ha azt mondom, a parlamentben nagy állatságok szoktak elhangzani, te azt mondod: olyat mondj, amit még nem tudunk. 

Igazad van. Mondok.

Bár az alábbi hír nem a legfrissebb, pár napos, ám mégis üdítően hat most, miközben a magyarországi önkormányzati választások meg a romániai kormányválság és államelnöki választási kampány "mulatságait" éljük.

Ahogy mondani szokás, mindeközben Dániában Mette Frederiksen miniszterelnök beszámolt a parlamentben az általa vezetett kormány azon fontos intézkedéséről, hogy a vadállatok cirkuszi szerepeltetését betiltó rendelkezés értelmében - melyet a dánokhoz hasonlóan több európai ország is bevezetett - megvásároltak négy elefántot, hogy állatkerti körülmények között "megfelelő nyugellátásban részesüljenek". Amikor azonban a miniszterelnök hozzátette, hogy a Lara, Djunga, Jenny és Ramboline nevű elefántok közül utóbbinak van egy elválaszthatatlan jóbarátja, egy púposteve, akit ennek okán szintén megvettek, nem csak ő, de politikustársai is visszafojthatatlan hahotában, mondhatni kacaj-koalícióban törtek ki. A politikusnak arra is volt (humor)érzéke, hogy a bevándorlást ellenző Dán Néppárt képviselőinek külön megköszönje, hogy ők is nevetnek és nem megriadtak a teve neve hallatán, aki... Ali. Bár nem értem, hogy az ITT megtekinthető videóban Mette Frederiksen éppen hol tart mondandójában, engem is elkapott a nevetés. És milyen jól esett, hogy nem acsarkodó politikusokat látok, és egy percig nem gondoltam arra, hogy vannak, ahol még az állatok nyugellátásáról is gondoskodnak. 

                       A dán parlament a jókedvű ülésén (fotó: euronews)

Kormánybuk(dácsol)ás

Amikor ezt írom, még csak pár perce derült ki, hogy megbukott a Viorica Dăncilă vezette kormány Romániában. Jó ideje ment a huzavona, és a belpolitikai viszonyokat ismerve azt hiszem senki nem mert volna mérget venni az eredményre. Az már megszokott (!?), hogy a valamilyen párt színeiben megválasztott képviselők vagy szenátorok már-már követhetetlen tempóban váltogatják mandátumuk alatt hovatartozásukat, semmibe véve ezzel a rájuk leadott szavazatokat, a szavazói akaratot. (Ez alól kivétel mondjuk az RMDSZ, tudtommal a szervezet 30 éve alatt még nem történt ilyen, az más kérdés, hogy kivel, mikor, mire szövetkeztek.) Legutóbb éppen a kormánybuktató szavazás előtti napon jelentette be a kormánypártból egy héttel korábban a Pro Romania tömörülésbe távozott két parlamenti képviselő, hogy mégiscsak visszatérnek a PSD-be. Ezektől aztán várható az elvszerű politizálás, a választók képviselete. Ha azt mondom, árverésre bocsátották jogkörüket (értem ez alatt szavazatukat), azt hiszem, nem lőttem túl a célon. "A pártnak, amelyben felnőttem és ifjúkoromat töltöttem, szüksége van rám, és nekem kötelességem kollégáim és barátaim mellett maradni", fogalmazott egyikük. Érdekes, hogy egy héttel korábban még nem volt ennyire öntudatos, egyébként az is sokat elmond róla, hogy úgy érzi, egy pártban nőtt fel. Hát, olyan is lett...

Visszatérve a bizalmatlansági szavazásra: 463 törvényhozóból 399 volt jelen, 242-en szavaztak. Hol voltak 64-en, amikor a munkahelyükön, ahonnan a nem kicsi fizetést kapják, ilyen fontos esemény zajlik? (Persze, tudom, így próbáltak "láthatatlanok" maradni a kényes témában.) Akik ott voltak, azok közül 157 (!) miért nem szavazott? Nincs véleményük a rájuk bízott ország helyzetéről, kilátásairól? (Csak a pontosság kedvéért a 242-ből 4-en nemmel, 238-an igennel szavaztak a kormány menesztésére, amihez 233 voks kellett minimálisan). 

"A jelenlegi összetételű parlamentben képtelenség olyan többséget kialakítani, amely kivezetné az országot a politikai mellékvágányról", nyilatkozta az egyik ellenzéki pártvezető, aki előrehozott választásokat szeretne. 

Nekem meg az az érzésem, hogy nem az utóbbi 3, de az elmúlt 30 évben sem volt egyetlen olyan többség, amelyik jó vágányhoz igazította volna az ország vasúti váltóját. A fentebb vázolt politikustempót látva pedig nem is vagyok optimista.

                        Mindenki mondja a magáét... (fotó: a1.ro)

Így megy ez. Mexikóban

Azt hiszem, nem is igazi választási kampány az (legyen a világ bármely pontján), ahol a jelölt, nem ígér mondjuk útfelújításokat (hiszen azok mindig romlanak), nyertes pályázatokat és abból fakadó fejlesztéseket, beruházásokat, az életkörülmények javítását. 

Ahhoz is hozzá szoktunk - vagy inkább hozzá szoktattak - hogy az ígéretek, vagy azok egy részének utólagos be nem tartása ugyanolyan része lett a politikának, mint a választás előtt ígérgetés, vagy számonkérés elmaradása. 

Távol álljon tőlem, hogy bárkit bármi hasonlóra buzdítsak, mint ami alább következik, csak szimplán megemlítem, hogy egy tőlünk távoli országban micsoda módszerekhez folyamodnak túlfűtött temperamentumú választópolgárok.

Nem jött be ugyanis a fentebb vázolt lanyhaság bizonyos Jorge Luis Escadón Hernándeznek, aki a mexikói Las Margaritashoz (Chiapas állam) tartozó Santa Rita Invernadero városka polgármestere. Ő is ígért, ahogy illik, aztán fütyült rá, ahogyan szokás. A választói azonban nem kezelték olyan lazán a dolgot, mint ő, és meglehetős egyértelműséggel adták tudtára, hogy találnak kivetnivalót hozzáállásában: miután betörtek oda, szétverték a városházát, s ha már ott voltak, a város első emberét is megegzecírozták egy kicsikét. Konkrétan egy furgon mögé kötötték és pár méteren húzták-vonták, tapasztalja meg, milyen rossz az út. A zavargásnak vagy kéttucatnyi sérültje is lett. 

A civilizált, nyugodt Kárpát-medencéből nézve hihetetlen, hogy így megy ez, Mexikóban.

Micsoda állapotok?!

                Fehér ingben és kínos helyzetben Jorge Luis Escadón Hernández 

                (fotó: youtube)

Kisebbségi nyelvoktatás: vissza a pezsgősdugóval

Román állami intézmény részéről még soha korábban nem hangzott el, hogy kisebbségi mivoltuk miatt ér hátrányos megkülönböztetés diákokat az országban - most ezt is megértük! Történt, hogy - az MTI-t idézve: "A román Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) 2 ezer lejes bírságot rótt ki a bukaresti oktatási minisztériumra, mert elmulasztotta a törvénybe foglalt intézkedéseket kidolgozni a román nyelv kisebbségi diákoknak való hatékonyabb oktatása érdekében." A testület egyhangúan hozta meg a döntést, megállapítva, hogy a 2011-es oktatási törvényben szerepel, hogy "a teljes közoktatásban különleges tantervek és tankönyvek alapján kell tanítani a román nyelvet a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákoknak". Bár erre a határidőt 2022-ben szabták meg, az ODT úgy vélte, az elmúlt nyolc év már elég kellett volna legyen a végrehajtásra, és hat hónap türelmi időt állapítottak meg, utána aztán majd buksisimogatás lesz, vagy újabb (valószínűleg ugyanilyen jól odacsapó) ejnyebejnyézés. 

Az is figyelemreméltó, hogy ugyancsak az ODT azt is kimondta: a nem megfelelő oktatási módszer az oka, hogy a kisebbségi diákok, főleg ugye a magyarok, gyengén teljesítenek román nyelvből az ilyen-olyan vizsgákon. Mármint az okok egyike, árnyalom én egy kicsit a kijelentést.

Mint fentebb látható, a bírságot azért nem túlozták el, a 2000 lej inkább jelképesnek mondható, az idézett megállapítások hivatalos kimondása az, ami figyelmet érdemel. Mielőtt azonban pezsgőt (tanügyről lévén szó, persze, gyerekpezsgőt) bontanánk, idézzük fel, hogy a végrehajtásra eleve van még mostantól számított további 3 év, tehát valójában nem lehet gyors intézkedésre számítani ezek után sem. Aztán azt se feledjük, hogy közeleg egy államfőválasztás, jövő év derekán helyhatósági, a végén parlamenti választások lesznek - ezek mind olyan belpolitikai események, melyekkel kapcsolatban mindig, de mindig várható egy kis húzd meg - ereszd meg taktika. Ha most nem történik semmi érdemi, akkor egy darabig megint nem fog, ezt merném borítékolni, hiszen utána 2024 kivételével 2 X 4 választásmentes év következik, akkor meg ugye minek a "kedveskedés"... 

És azért azt is megjegyezném, hogy a román nyelv oktatási módjának tarthatatlanságát maguk a legérintettebbek, a szülők és a pedagógusok (a románok is), már régen hangoztatják. Hogy pontosan mióta, azt nem tudnám megmondani, de biztosan nem sokkal az követően kezdték, hogy megtehették, tehát a "rendszerváltás" után nem sokkal, ami már közel három évtized. Ehhez képest ez a mostani fejlemény szerintem joggal nevezhető igencsak visszafogott eredménynek, még ha előremutató is, tehát tessenek még várni a tűzijátékkal.

                      (Illusztráció: hirmondo.ro)

Láttam a Földet (majdnem) a Holdról

Elkezdődött Váradon a Nagyváradi Ősz fesztivál, amit idén(től) FestiFall néven emlegetnek, az átkeresztelés állítólag jót tesz a reklámjának. Van mindenféle koncert meg tárlat, meg olyan forgatag a Szent László téren, mintha már adventi vásár lenne.

Ami különleges, hogy vannak úgynevezett installációk. Az egyik egy olyan fényalagút, ami alatt lehet jönni-menni, állítólag megnyugtat, energiát ad, meg minden olyasmi, ami mostanság divatos "életérzés".

Engem azonban a képen látható érdekelt: a Sas palota főbejárata fölé rögzített földgömb. Az alatta (románul, magyarul és angolul) közzétett ismertető szerint "A Gaia vándorkiállítás alkotója Luke Jerram (UK). A hét méter átmérőjű felület  a lehető legrészletgazdagabb képet adja vissza a bolygóról, a művész a NASA műholdjainak 120 dpi felbontású fotóit használta a Föld kicsinyített másának háromdimenziós bemutatásához. (...) Az installáció 1,8 milliószor kisebb, mint a Föld, minden egyes centiméter 18 kilométernek felel meg."

Ami még érdekesség, hogy ha sikerül 211 méter távolságból nézned a bolygó-utánzatot, akkor éppen abban a méretben látod, mint látta mondjuk Neil Armstrong, tehát mintha a Holdról tűnne eléd.

Persze, hogy kipróbáltam, illetve kipróbáltam volna, igyekeztem távolodni, amennyire tudtam (alsó kép), de a fesztivál ideje alatt szerintem lehetetlen 211 méterről még látni az installációt, még akkor is, ha a környező utcákba mész be (az épületektől), a téren magán meg annak méretei miatt, illetve a színpadtól, sátraktól (amik persze épp a fesztivál ideje alatt vannak ott). És akkor még nem beszéltünk az esti (amikor a leglátványosabb) "fényszennyezésekről". Sebaj, jó feléig azonban biztos el lehet jutni, tehát mintha félúton lennél a Holdra. Az is valami, a napokban még kipróbálhatod. 

Megéri, hiszen, bárhogy fejlődik is a technika, az én generációmnak annyi esélye van valóban eljutni a Holdra, hogy így nézzen vissza a Földre, mint arra, hogy még a mi életünkben olyan gyorsforgalmi- és autópálya hálózat épüljön ki Romániában, hogy az ország minden zegét-zugát azon barangolhassuk be. Csak úgy, földhözragadtak módjára.

Tíz évem tanúja volt

Jövő hónapban lejár az igazolványa, figyelmeztetett pár hete a határőr. Jól tette, magamtól biztos nem figyeltem volna rá.

Ez azt jelenti, hogy eltelt tíz év, és az ilyen alkalmak mindig összegzésre késztetnek. A magánéleti eseményeket most nem fogom idesorjázni, ám amikor leadtam a "buletint" (a személyi igazolvány románul), megszámoltam a hátán lévő bélyegeket. Azokat, amiket egy-egy választáskor/szavazáskor ragasztottak rá a szavazókörzetben. Tizenegy gyűlt össze és koszolódott a 10 év során. Ez nem azt jelenti, hogy az elmúlt évtizedben nem is akartak többször az urnához csábítani. Nem állítom, hogy biztos nem blicceltem el többet, de egyre biztosan emlékszem. Egykoron úgy gondolkodtam, hogy nem lehet olyan választás, amin én ne vegyek részt, hiszen azért van a jogosultság, hogy éljünk vele. Azóta sajnos az ezredforduló körüli, illetve az azt megelőző évek lelkesedése jócskán megkopott, megtanultuk, hogy többnyire mire kellünk a politikusoknak. Mégis azt mondom: nem maradhatunk távol annyiszor az urnától, amennyiszer akarnánk. 
Kényszerhelyzetben vagyunk. 

Ha visszagondolunk, valójában mindig az volt a tét, hogy A JÓ választása helyett A KISEBBIK ROSSZAT próbáltuk valahogy eltalálni, mert JÓ nem is volt. 

Azóta is minden voksolás sorsdöntő, életbevágó, soha vissza nem térő alkalom. Aztán az alkalom mindig-mindig mégiscsak visszatér és mintha a választási ígéretek, a jelmondatok sem változtak volna. A hívószavak most is: európaiság, korrupcióellenesség, a bűnözés felszámolása, a közélet átláthatósága, számunkra, kisebbségben élőknek ehhez még jönnek a kisebbségi jogokkal kapcsolatos ígéretek, vágyak, álmok, riogatások. Akinek van türelme, lapozzon csak fel tíz évvel ezelőtti újságokat, hiszen - ahogy most is - 2009 őszén is államelnök választására készült az ország, és maga is lemérheti, mi és mennyit változott az egy Traian Băsescu és egy Klaus Johannis mandátum alatt. 

A régi igazolványt tehát leadtam, várom az újat. Úgy is mondhatnám, hogy - legalábbis ebből a szempontból - új lapot nyitok.