2015. június 15., hétfő

Hinta rácsos ajtóval

A Jobbik egyik országos vezére a romániai korrupcióellenes ügynökséget állította példának a magyarországi politikusok elé, mondván, hogy miközben odaát  korrupció elleni "harc" mérlege a vizsgálatok, vádiratok, vádlottak és vagyonelkobzások tekintetében egyaránt nulla, addig ideát adatai szerint a DNA 9100 vizsgálatot indított, 300 vádiratot készített, 1100 vádlott került bíróság el és 1130 jogerős ítéletben 310 millió eurónyi vagyonelkobzással sújtottak politikusokat. Ennek fényében nem véletlen, hogy egy néhány hete készített felmérés szerint a romániai lakosság a kormányban bízik szinte a legkevésbé (23,8%) a szakszervezetekkel és az országgyűléssel vállvetve, a bizalmi sorrend másik végén ellenben a hadsereg (75%), az egyház (62,3%) és a csendőrség (62%) mögött ott a korrupcióellenes ügyészség (61,4%). Magam nem voltam a felmérésben megkérdezett 1081 személy között, ám ezúton mondom el véleményemet, miszerint igen örvendetesek a közélet megtisztítására tett erőfeszítések. Az ügyészek munkáját talán még hitelesebbé tenné azonban néhány dolog. Például, ha a  beidézettek némelykor nem az intézményben várakozva, a folyosói plazmatévéből harsogó bemondótól tudnák meg saját ügyük részleteit. Például, ha a nagynevű letartóztatottak megbilincselése és elszállítása nem silányulna hírtévék nézettségjavító mindennapos látványelemévé. Például, ha nem kellene attól félni, hogy bármikor bárkit elvihetnek, mert ahhoz nem nagyon kell megalapozott vád, az majd később vagy lesz vagy nem, ellenben a tisztségviselők olyannyira nem mernek felelősséget vállalni, hogy az már az ország megbénulásával fenyeget. Például - és talán ez a leginkább presztízsromboló - hogy bizonyos nyomozás alatti személyeket akár évekig is ki-be sétáltatnak a rácsos ajtón. Ha valaki bűnös, tessék megbüntetni, ha nem, békén hagyni. És nem hintáztatni, együtt a közvélemény indulataival. Persze más a helyzet, ha éppen ez a cél...
                                                                        (Illusztráció: zaol.hu)