Mit visz a repülő a folyosóban?

Ha az ember a világ dolgainak összekuszálódott szálait szét akarja bogozni, az összefüggések megértésének legjobb helye a kocsma. Annyi okos ember talán még egy akadémián sincs. Hogy miért? Egy elmélet szerint az alkohol ugye megöli az agysejteket. Előbb a lassabbakat, amiket utolér, aztán a kicsit gyorsabbakat és így tovább, míg már csak a legesleggyorsabbak (az utolérhetetlenek) maradnak, tehát logikus, hogy az észjárás az egyre több alkohol fogyasztásával arányosan élesedik.

Szóval, az elmeélesítők triója épp emeli a sörösüveget az ég felé, így szemük elé került a kora esti eget magasan szelő repülőgép látványa.

- Itt van felettünk a légifolyosó, állapítja meg egyikük a helyzet komolyságához illő hangsúllyal. 

- Ez meg micsoda hülyeség, a repülők nem mennek folyosóba - érkezik a cáfolat.

- Ez nem olyan folyosó, hanem ahun mennek a repülők, olyan mint az ótóknak az ótópálya, csak ott fent a levegőbe, erősíti meg a harmadik. Ő már többet is tud: - Ja, itten járkálnak a németektül az arabokho' a nípek. Olvastam a fészbukon, hogy ezeknek is meg lehet nézni a menetrendjit az interneten.

- Eriggyé' mán, ezen nem emberek ülnek, nem látod, hogy négy csíkot is húz maga után? Ez teherszállító - mutatja okosabbnak magát az első. - Ez teherszállító, vízihomokot visz az oroszokhoz, hallottam a tévébe.

A másik kettő csak nézi az eget, bölcsen bólogatva. Ebben lehet valami.

Aztán újra összekoccintották a sörösüvegeket.

                             (Illusztráció: autosvilag.com)

Kínzás (+16)

Függetlenül attól, hogy mennyire van renoválva, illetve mennyire áll a turisták érdeklődésének középpontjában, minden várban bemutatják, az illető korra jellemző tudnivalók mellett, miként is működött a kínzókamra. Legyen ez az egri, a diósgyőri, a boldogkővári, a gyulai, stb., de ennyire részletes bemutatót még nem láttam, mint a minap Vajdahunyadon. Magában a várban is van egy kisebb "szelet" a témából, de a nagyja a külön, a várárkon kívüli önálló múzeumban. Nem véletlen, hogy már a bejáratnál kint van a figyelmeztetés: csak 12 éven felülieknek. Ottjártamkor egy anyuka jóval kisebb fiával toppant be, de azonmód vissza is fordult, és jól tette. Szerintem nagyobb korhatárt is meg lehetett volna szabni. A látványt csak súlyosbította az "aláfestő zene", kínzástól elgyötört szenvedő hang monoton ismételgetése. El sem tudtam eddig képzelni - mondjuk, nem is törtem rajta a fejem - hogy mennyi agyafúrt módon sanyargatták meg a bűnösöket vagy bűnösnek vélteket, a korabeli törvények áthágóit és persze a politikai foglyokat is. Szúrtak, vágtak, daraboltak, lassú tűzön perzseltek, kerékbe törtek és karóba húztak, mindezt úgy, hogy pontos anatómiai ismeretek alapján óvakodtak attól, hogy létfontosságú szerveket roncsoljanak, legalábbis azt is csak lassan, nehogy az áldozat gyorsan és kevés fájdalom árán kilehelje lelkét. Csak szenvedjen, míg be nem vallja, el nem árulja. Látva azokat a hatalmas szegeket, melyekre ráültették a foglyot, vagy melyeket lábába, oldalába, karjába feszítettek, látva azt a pengeéles éket, melyre ráültették (meztelenül, legalábbis altestében), hogy saját súlya mellett a lábára kötött kövek is húzzák lefelé, hogy hasadjon a teste - uramatyám! - elképzelhetetlennek tartom, hogy ott valaki valamit is eltitkolhatott. Inkább azt is bevallotta, amiről életében nem hallott, amit sosem látott. Apropó látás: van egy maszk, aminek szem előtti részén olyan csavarok vannak, mint mondjuk a húsdaráló felfogatója. Nos, ezt a csavaros részt tekerték egyre beljebb, a szem irányába - nem is mondom tovább.... Micsoda beteg elmék találhatták ki ezeket a furmányos szerkezeteket, és micsoda beteg lelkek működtethették... 

Szörnyű egy hely ez, mégis vonzza a turistákat. Jólesett kijönni a napfényre, megállapítva: az emberi elme talán semmiben nem olyan találékony, mint amikor a másik kínzása, elpusztítása a cél. Nem véletlen, hogy a fejlesztések túlnyomó többsége a hadiiparhoz és annak kiszolgálóihoz kötődik, és kötődött minden korban.

          Néhány bemutatott kínzóeszköz, mely legalább ránézésre nem olyan felkavaró...

Az én fotógalériám 3.

Kevés híján 4 éve "rendeztem be" az első blogos fotógalériámat, 14 hónapja pedig a másodikat. Itt a harmadik, melyben vannak sok-sok éve készült, de eddig kimaradt képek, illetve olyanok is, amik pár napja. Továbbra is csak azt mondhatom, lehet, lesz még hasonló és ezt fenyegetésnek is vehetitek. Már, ha nem leszek lusta erre az egészre.

(A nagyításhoz kattints a képre.)

Az első kép címe legyen mondjuk, hogy kapaszkodás a párhuzamosok között:

A következő már sok évvel ezelőtt készült valahol a Duna partján, Verőce közelében, ahol egy rakpart kőrengetegében is nyílt a virág:

Egy ugyancsak régi kép, valahonnan a Belényesi-medencéből, bizonyítékként a hétköznapi ember leleményességére:

Amikor már nincs hozzátartozó, vagy olyan, mintha nem lenne, a természet nem hagy cserben:

Lehetne találós kérdés is, de inkább elárulom: a Tordai hasadék egyik korhadt fájának törzséből látjuk az eget:

Itt aztán nem kell félni, hogy a riasztás nem fog hallatszani:

A következő kettő kapcsolódik annyiban, hogy a tetőtéri zöldövezet önmagától történő burjánzását mutatja be (illetve az épületek elhagyatottságát). A fotók készülte óta mindkét helyszínen van változás: az elsőnél (Diószegen), hogy a padlásfák már nagyobbak, a másodiknál (Érmihályfalván), hogy az épület újjáépítése már előrehaladott állapotban van:

A debreceni Roncs nevű kocsma elé ültetett "aranyember" mellé helyet lehet foglalni, együtt figyelve a szökőkút vizét:

Ehhez a téli képhez nem kellett messzire menni, csak a saját kertemig. Nem is kellett hozzá más, csak egy négyzetméter érintetlen hó, egy ottmaradt növénykóró meg egy kis bágyadt napfény. Mintha a legnagyobb hómezőn lennénk:

Nem, ez nem egy fedett repülőgépfelszállópálya, hanem a híres ottományi vizespince, mely igen szemrevalóan néz ki felújítása után, és várja a látogatókat, például hasonló fotók készítésére:

A 48-as főút (határátkelő-Nyírábrány - Debrecen) modernizálási munkáinak hivatalos kezdetét jelző ünnepségen adagolják a maroknyi betont a kőműves serpenyőkbe (fángli), hogy a nyakkendősök aztán jól letegyék az alapkövet:

Végül pedig az érmihályfalvi Hazaváró Édesanya szobra, az előtte virágzó selyemakác árnyékából. A színeken mit sem változtattam, ez ilyen:

Sütipénz a menyasszonynak

A kellemes nyári estén sokan voltak a szökőkútnál. A lócákon üldögéltek, vagy éppen a kút mellett álldogálva nézték a vízcseppek táncát, fiatal szülők a gyerekeiket próbáltál elkapni, mielőtt azok soron kívüli fürdőt vesznek.

Nem egyformába, de mind feketébe öltözött lányokból álló csapat tűnt fel a tér egyik oldalán. Összetartozásukat jelezte az is, hogy fejükön krémszínű rózsákból font kis pártát viseltek, egyikük nagyobbat. Utóbbi kicsit a többiek előtt járt és láthatóan találomra kiválasztott járókelőket szólított meg.

Leánybúcsúsok - állapították meg többen. 

Valóban, a nagyobb  koszorút viselő, vagyis a menyasszonyjelölt egy kis tálkából kókuszgömbnek tűnő tésztát próbált némi apróért idegeneknek eladni, ez lehetett valami próba. A többiek meg időnként fotózták.

Legtöbb helyen sikerrel járt, nem csak pénzt adtak neki, de sok boldogságot is kívántak. Sőt, voltak, akik elébük kerültek, hátha sorra kerülnek. Egy anyuka kislányával szaladt utánuk, a kis szőke kicsi markában szorongatta a fémpénzt, hogy odaadhassa "a menyasszonynak".

A csapat egy őszes szakállú fickó előtt is megállt, aki a szökőkút melletti egyik betonülőkén figyelt. Sajnos nincs egy petákja sem, mondta az, majd hirtelen megoldást ajánlott: elfogadják-e azt a pénzt, ami ott csillog a vízben? Nyilván olyan valaki dobta oda, aki szeretne ide visszatérni, de ő akkor is visszajön, ha az a pénz ily módon egy másik jó ügy érdekébe áll. Mire a lányok mondhattak volna valamit, a fickó már vette is le a cipőjét, majd lábszárközépig érő nyári nadrágját fel-felhúzogatva gázolt is bele a sekély vízbe. A kút körül üldögélők-álldogálók meglepődve, néhányan mosolyogva, sőt, volt, aki tapsolva figyelte a kalandot. A vízbenjárás egy percig sem tartott, a mintás pólón megszárítgatott érme máris ott csörgött az alkalmi pénztárban. Míg húzta vissza a cipőjét, majszolta a kókuszgolyót, s magyarázta a közönségének: "Ezen igazán nem múlhat a fiatalok boldogsága".

Wimbledoni Ász

Kis túlzással mondhatnám, hogy aki nem nézte elejétől az idei wimbledoni női tenisz döntőt, az akár le is maradt róla, hiszen Simona Halepnek még egy óra sem, csupán 55 perc kellett, hogy legyőzze Serena Williamst. Utóbbi, ha jól számolom az internetes lexikonban, csak ezen, a nemhivatalos világbajnokságon szerzett eddig 7 győzelmet egyéniben és további hatot párosban, azonban ma látszott már az elejétől: ez nem az ő napja. Hanem azé a Simona Halepé, akit akkor sem tudott volna legyőzni, ha belőle kettő van és mindketten a pályán vannak, mert a román lány egyszerűen mindenhova odaért és fantasztikusakat ütött. Ennek megállapításához nem kell különösebben szakértőnek lenni. 

És arra is érdemes kitérni, hogy a meccs  után Serena is igen szimpatikusan viselkedett, nyilatkozott, nem is beszélve a Simonáról, aki egyébként is mindig nagyon közvetlen, egyszerű. Amitől még szerethetőbb. Nem véletlen tehát, hogy - megérdemelten - van is hatalmas rajongótábora.

Legalább olyan magabiztosan, ahogy Halep az első szerváit ütötte, azt is meg lehet előlegezni, hogy ahogyan tavaly történt, első Grand Slam -tornagyőzelmekor, a Roland Garros után, a politikusok most is rajzani fognak dicsfénye körül, mint molylepkék a villanyégőnél. Ha ennek a győzelemnek lesz árnyoldala, akkor éppen ez. De a politikusok már csak ilyenek, ott is igyekszenek ászt ütni, ahol nem is ők szerválnak...

                 (fotó: wtatennis.com)

Decibel meghajtású bicikli

A kora esti csendben úgy tűnt először, hogy valahol messze megint visít egy sziréna. Aztán olyan furcsán közeledett, nem úgy, ahogy a mentő- vagy tűzoltókocsi szokott. A közelben néhány kutya azért ugyanúgy vonyításba kezdett, mint amikor a szirénázók jönnek. 

Csak megjegyzem zárójelben, hogy a kutyavonyítás mindig hamarabb felhangzik, mint ahogyan meghallanánk a közeledő rohamkocsikat. 

Szóval, ez a hang olyan furcsán jött és jött egyre közelebb, és mind ritmusosabb lett. Ám hiába nézelődtem, sehol semmi jármű. Csak egy biciklis közeledett. A minimalizmust képviselő, csak az elengedhetetlenül szükséges alkatrészekből állt járgányt egy hozzá illő egyszerűséggel öltözködött fiatalember pedálozta, akin látszott, hogy a szoláriumot, mint megnevezést sem ismeri, ellenben nincs is rá szüksége. 

Mivel a hang az ő közeledtével arányosan erősödött, érdekelni kezdett, hogyan csinálja. Már szinte fülsiketítővé vált a tucc-tucc, amikor észrevettem, hogy egy madzag-fogantyú van átvetve a vállán, majd amikor elhaladt mellettem, az is látható lett, hogy a kis hátizsákból egy olyan cipős doboz méretű hangszóró kandikált ki, az ontja az egész utcán végigdübörgő hangáradatot. 

Ha van sugárhajtású repülőgép, akkor ez meg decibel meghajtású bicikli volt. 

Szobrozok

Jártamban - keltemben sok szobrot látok, igen érdekeseket is. Itt van mindjárt az első, II. Rákóczi Ferencé, Tokajban. Mellette állva lehetek a méretarányt tekintve a mérce, ebből látszik, hogy még mintha nem annyira a fejedelemről lenne szó, hanem a gyerek Rákócziról, Ferikéről, aki póniján ül. Utóbbival össze is kacsintunk. (Veres Gyula Alpár alkotása)

A Tisza által összekötött Tokajról Szegedre érve már Ferikéből Ferenc lett (ifj. Vastagh György alkotása)

Történelmünk egy másik nagyjának "gyerekkori" szobra látható Sarkadon, ahol a honfoglaló Árpádot még mintha Árpika korszakában láttatná az alkotó, ugyancsak pónin. (Adorjáni Endre szobra)

Egy másik érdekes szobor Csíkszereda főterén áll, nekem az volt az első benyomásom, hogy egy lován ugrató királyfi beszorult egy sziklába, De miért ugratott lóval egy sziklában ütött szűk lyuknak?! Aztán kikerestem, hogy az alkotó Kövér Oszkár elmélete szerint a szikla a különböző korokat jelenti, vagyis az idősíkokon történő átjutást - hiszen ez egy millenniumi emlékmű.

Az Aranycsapatra emlékező két szobor az alábbiakban. Az egyik Szegeden, mely a focilabdára és a focicsukákra alapoz, a másik pedig a csapat kapusának, Grosics Gyulának szobra Bp. XI. kerületében, a Bikás parkban. Előbbi Kalmár Márton, utóbbi Kligl Sándor alkotása.

"Összefutottam" az ismeretlen borivóval is, aki hol máshol kapott volna szobrot, mit Tokajban?! (Györfi Sándor alkotása)

Végül egy olyan szobor, amit személyesen nem láttam, de szerintem zseniális, a sok-sok világháborús emlékmű közül messze ez fejezi ki legjobban a lényeget: a férj, az apa odamaradt a harctéren, és a kompozícióban is úgy van "jelen", hogy a hiányát örökítette meg az alkotó. Vácrátóton látható, Böjte Horváth István alkotása.