Útlevelet kaptam Pandorára

Már lassan nyolc éve lesz, hogy írtam ITT az élményről, amit az Avatar című film okozott. Annak meg már 10 éve, hogy a film a mozikba került. Azóta már sokszor adták az ilyen-olyan filmcsatornák is, azt hiszem a sci-fi fabula köré épített látványvilág mit sem vesztett varázsából. A minap alkalmam volt megnézni a világsikerű film alapján készült Discover Pandora interaktív kiállítást, mely bemutatja a Pandora bolygót, annak növény- és állatvilágával, meg persze a Na'vi-kkal együtt. (Ha egyáltalán nem érted miről beszélek, kattints IDE.) Az óceán túloldalán már nagy sikert aratott kiállítás Európában Budapesten látható először, az Andrássy Élményközpontban. A történet szerint a filmbeli RDA Avatar program tudósai 6 éve elhagyták a Pandorát, visszatértek a Földre, és most nekünk bemutatják 1000 négyzetméteren, miket fedeztek fel.

Az egész tisztára olyan, mintha egy National Geographic ismeretterjesztő filmet néznél, melynek ugyanakkor részese vagy. Annyira élethű, hogy ha nem tudnád, hogy csak kitaláció az egész, ám szinte minden részletre kiterjedő, akár komolyan is lehetne venni. Már azzal kezdődik, hogy készítenek egy személyre szóló kártyát (egyfajta útlevelet), melyet a kaland bizonyos pontjain fel kell használnod. Ott a komputer már neveden szólít, ez a minimum. Részletesen leírják a növények és állatok fajtáit, életmódjukat, szaporodásukat. Például az egyik növénynél, mely bűz terjesztésével védekezik megevői ellen, meg lehetett nyomni egy gombot, mire rothadó hús szaga áradt a tárlóból... Egy óriási rovar rücskös hátát meg lehetett simogatni, de ahhoz be kellett nyúlni egy... sötét lyukba, persze nem tudtad mi vár ott rád... Ki lehetett próbálni egy videojátékon, a felfedezők hogyan vágták a liánokat, hogyan menekültek a ragadozók elől, persze rövid úton "meghaltál", bármilyen ügyes voltál, hogy jöhessen a következő próbálkozó. Be lehetett állni egy monitor elé, mely visszatükrözte a képet, melyen az Életfa magjai sodródtak, ha mozdulatlanul álltál, beterítettek (ami, ugye, a befogadás jele). Sokan fotózkodtak az "életnagyságú" thanator és a direhorse előtt, de a Pandorán dolgozott emberek védőfelszerelését is lehetett nézni. Érintőképernyőn ki lehetett próbálni, hogy a loreyu nevű növény, ha hozzáérsz, valóban behúzza magát a földfelszínbe - akarom mondani, a pandorafelszínbe. A Lélek Fáját szerintem igen egyszerűen megoldották: valami faágakra a karácsonykor használatos olyan csőszerű villogókat tettek, melyek most nem villognak, hanem folyamatos lilás fényt adnak, ellenben sok van belőlük, ezért impozáns hatást kelt. Érzed Eywa erejét (vagy nem).

És persze a nagy durranás, amikor mindenki elkészítheti saját avatar-fotóját, gyerek és felnőtt egyaránt. Naná, hogy igen, a borsos belépőért nehogy már kihagyjam! Igaz, jó kis sort ki kellett állni, de a pénzemért?! Valójában (szerintem) adva van egy maszk a sárga szemekkel, nagy fülekkel, a csillagos-kék alapszínnel és e mögé fotózzák be az arcokat, csak a szemek kell a megadott helyre essenek. Na, ezt, az én avataromat nem fogom megmutatni, nehogy valakinek eszébe jusson kimásolni, aztán... Annak ellenére, hogy a fotóhoz azt a vállveregetést kaptam, hogy: "micsoda kiváló kombinációja az emberi és a Na'vi genetikai anyagnak!" A dicséret értékén ront, hogy mindenkinek ezt írták ki. De pár kép lesz itt alul azért (a második az "útlevél").

Hogy az egész kiállítás ne legyen olyan elrugaszkodott, arról is gondoskodnak, hiszen időnként a Földről is adnak olyan információkat, melyek érdekesek és egyben kiindulópontként szolgálhattak Pandora kitalálásához.

Ha "visszatértél" Pandoráról, érdemes a kiállítás helyszínét is szemügyre venni. A budapesti Champs-Élysées-két is hívott Andrássy úti palotában volt a Párisi Nagy Áruház (az ország első nagyáruháza 1911-től), majd '58-től a Divatcsarnok. 2009-től Alexandra könyvesház, tavaly június 1-től pedig pedig Andrássy Élményközpont. A Lotz-teremben kávéház működik, gondolhatod milyen árakkal... Na, ilyen impozáns beltér biztos nincs a Pandorán, még ha a 22. század csodáiról álmodik is.

(Az utolsó kettő a wellnessonline.hu fotója)

Ők is "Életrevalók"

Már az első bemutató filmecske alatt éreztem: ez a nagysikerű Életrevalók című filmhez fog hasonlítani. Legalábbis én ahhoz hasonlítom, több okból. Például, hogy két egészen eltérő karakter "csapódik" egymás mellé. Például, hogy egyik a másik segítségére szorul. Például, hogy minden eltérés (társadalmi rang, bőrszín, műveltség) ellenére nem csak jól kijönnek a végére, de barátok lesznek. Például - és talán ez a legfontosabb - hogy mindkettő megtörtént eseményen alapul. Hogy miről beszélek? A Zöld könyv - Útmutató az élethez című filmről, amit már legutóbb is ajánlottam. Az 1960-as években vagyunk, az USA-ban, ahol egy néger zongoraművész turnézni megy "délre", ahol, ugye a színes bőrűeket még kevésbé tolerálták (finoman szólva). Miközben meghívták a zsenit koncertezni, a "boxos" nem akárhol étkezhetett vagy lakhatott. Nos, ehhez kellett a "zöld könyv", ami útikalauz (ha jól tudom, a '30-as évektől a '60-as évek végéig volt aktuális) a korabeli USA azon helyeiről, ahol színesek ehettek, alhattak. Ez persze nem volt elég, a zongorista Don Shirley felfogadja az olasz származású Hantás Tonyt, hogy legyen a sofőrje, egyben testőre. Az inkább az erőben és hantázásban bízó alkalmazott eljut onnan, hogy eleinte eldobja azokat a poharakat, amikből négerek ittak oda, hogy pisztolyt ránt "gazdája" védelmében... fehérekre. Közben persze ott a sok kaland és tanulság, sok elgondolkodtató és megnevettető jelenet, amit érdemes megnézni. Némely kritikák giccsesnek mondják az öt Oscar-díjra (legjobb film, férfi főszereplő, férfi mellékszereplő, eredeti forgatókönyv, vágás) jelölt, 130 perces filmet, de az élet a legjobb forgatókönyvíró, ahogyan mondják, tehát ő is képes giccsekre. A bemutató másnapján láttam, a budapesti Sugár Mozi Hitchcock stúdiója tele volt. Igaz, mindössze 4 sorban 8 szék ez a kis terem, de mégis mondható, volt érdeklődés. Valószínűleg egyedül voltam, aki, amikor hallottam Shirley kifakadását: "(...) a feketéknek túl fehér vagyok, a fehéreknek meg túl fekete", arra gondoltam, hogy mi, romániai magyarok valami hasonlóval szembesültünk régen, és ma sem ritkán: Romániában magyarok, Magyarországon románok vagyunk. Abban sem vagyok biztos, hogy a hallhatóan jól szórakozók mindegyikében tudatosult: a másságról, az elfogadásról szóló filmet néznek. Ami minden esetre nem árt a mai Magyarországon.
  U.I.: A 91. Oscar-gálán a film megkapta a legjobb filmnek járó díjat. Övék továbbá a legjobb férfi mellékszereplő (Mahershala Ali) és legjobb eredeti forgatókönyv Oscarja is.

Az űrellenség már a spájzban van?

"Az oroszok már a spájzban vannak", szól A tizedes meg a többiek című legendás film egy mára szállóigévé vált bemondása. Mármint hogy az ellenség a nyakunkon van. Valami hasonlót mondott a minap Donald Trump, az USA elnöke, amikor utasította a Pentagont, hogy dolgozza ki az űrhaderő felállításához szükséges törvényjavaslat részleteit. "Az űrhaderő felállítása nemzetbiztonsági kérdés", tette hozzá azzal, hogy "az Egyesült Államok ellenségei már a világűrben vannak, akár tetszik nekünk, akár nem". 

Sokan fanyalogtak, amikor 2018. november 1-i hatállyal a magyar külgazdasági és külügyminiszter (aki a kormány űrkutatásért is felelős tagja) űrkutatásért felelős miniszteri biztost nevezett ki. Biztos szükség volt rá, gondolhattuk, és lám: már tudhattak valamit. Az űrbiztos kinevezése legfeljebb egy évre szól. Egyelőre. Lehet, utána már űrkutatási biztos és űrhadügyér lesz, lépést tartva a világpolitikával (és persze egyre jobban teljesítve).

Nem akarom én elbagatellizálni az ügyet, hiszen a világ fejlődik, lám, már nem a hátunk mögé, a spájzba kell bekukucskálnunk, amikor veszélyt érzünk, hanem a fejünk fölé kell kémlelnünk, méghozzá sok-sok kilométerrel. A híradásokból sok minden kiderül az USA tervével kapcsolatban, arra azonban nem sikerült ráakadnom, hogy ezek a bizonyos ellenségek a bolygónkról az űrbe emelkedve leselkednek vissza a világhatalomra, tehát ők is emberek, vagy valami messzi-messzi galaxisból sompolyogtak ide, tehát ki tudja kifélék-mifélék. Esetleg a Csillagok háborúja sorozat, vagy fekete öltönyös kommandó története (Man in Black) valójában nem is egy fikciós-szórakoztató, hanem kiképzőfilm?! Mert azért közel sem mindegy, hogy merre fognak lövöldözni - le? fel? esetleg be a spájzba? - ha ne adj'isten oda kerül a sor...

                      (Illusztráció: europosters.hu)

Leváltják Répa Bélát a Kölcsönlakás-ban

Azok a filmek (színdarabok, jelenetek), melyek többé-kevésbé erotikus témájúak és félreértésekből fakadó komikumra épülnek, mindig számíthatnak a közönségsikerre. Nem is érdemes a példák sorolásába fogni, annyi van, elég ha megemlítem, hogy éppen az elmúlt hét végén mutatta be a szatmárnémeti Harag György Társulat a nagyváradi Szigligeti Színházban Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság című vígjátékát, persze a publikum nagy örömére.

Az év legszexibb vígjátékaként hirdetik a Kölcsönlakás című filmet (mely eredeti sztorijának egyik szerzője éppen a már említett Ray Cooney), ami így február közepén talán még elhamarkodott, de, na, ilyen a reklámszakma. És be is váltja minden bizonnyal a reményeket, hiszen a premier utáni első hétvégén máris nézőcsúcsokat döntöget. Főleg a kormányközeli média szerint, de persze nincs miért kételkednünk benne, hogy Dobó Kata is jobban teljesít. Hiszen ő a rendező. Azt nem tudom, hogy a néhai Andy Vajna filmügyi kormánybiztosnak mennyi szerepe volt abban, hogy egykori élettársa megkapta a pénzt, paripát, fegyvert, de azért mégiscsak lehetett valamennyi, végül is 2018-ban Magyarország 5. legbefolyásosabb személyisége volt. (Meg aztán annak idején az sem lehetett véletlen, hogy feltűnhetett Hollywoodban Dolph Lundgreen vagy Steven Segall mellett - mármint Dobó Kata.)

De vissza az új kasszasikerhez. Egy könnyed vígjátékról van szó, mely a régi és örökzöld sztorit (csalunk, megcsalunk, hazudozunk) próbálja új kaptafára húzni, némelykor erőltetett, máskor még jónak is mondható poénokkal. Eszembe nem jutott volna a határok feletti nemzetegyesítést emlegetni a filmmel kapcsolatban, ám utólag ez is eszembe jutott. A határátkelőnél ugyanis, ahol két sorban álltunk a kocsikkal, egy Szatmár megyei autó araszolt mellettem, majd jött utánam Debrecenig. Az előre lefoglalt jegyek kiváltása után pedig a mozi előtt a kocsiban utazók jöttek velem szemben: nem hiába tehát a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. erőfeszítése... Az már persze az én hiányosságom lehet, hogy nem minden esetben akkor éreztem viccesnek a helyzeteket, amikor a nézőtér nagyobb része kacagott - legalább egy ilyen esetre határozottan emlékszem, most sem értem, mi volt akkor vicces?! A legjobb karakter, ha esetleg választanom kellene, a Márió nevű dizájnert alakító Szabó Simon volt (lásd. Megdönteni Hajnal Tímeát). 

A filmet tehát semmi nem mentheti meg a zajos közönségsikertől, a rendezőnek azonban a továbbiakban (hiszen vélhetően lesznek még... dobásai - elnézést) még erőt kell vennie magán, hogy például az elején nem kell a szánkba rágja, hogy a szereplők közül ki kinek a kicsodája, bízhatna abban, hogy esetleg magunk is rájövünk.Vagy nem lenne fontos, hogy mielőtt kijövünk, az ő mosolygós arcképe legyen az utolsó, amit látunk. Minek rontja el a jókedvünket?! Amit például okozhat a Csalj meg című vége-főcímdal, amit én eleddig nem hallottam (a youtube-on sincs e pillanatban még 25 ezer lejátszása sem), de talán jobb, mint a film maga, és akkor ez még nem egy nagy dicséret...

      Ha pedig előre tervezel, írd fel a naptáradba a Zöld könyv - Útmutató az élethez című filmet, ami "hamarosan a mozikban". 

                                        (Illusztráció: port.hu)

A politikus, akit egy szendvics buktatott meg

Még csak nem is azért, mert tűrhetetlenül éhes volt, hanem nevelési célzattal lopott el egy szendvicset egy szupermarketből egy képviselő. Történt, hogy már percek óta állt a pénztár előtt, ám a személyzet semmibe vette, ő pedig türelmét vesztve egyszerűen elsétált az uzsonnának valóval. Tiltakozása nem ért célt, ügyet sem vetettek rá továbbra sem, mire ő - látva, hogy nem szólal meg semmilyen vészjelző, de még egy fia biztonsági őr sem lohol utána - visszament pár perc múlva, és kifizette. Mindez annyiban is marad volna, ha nem olyan óvatlan, hogy elmeséli a sztorit képviselőtársainak, akik csak nevettek az egészen. Nem úgy pártjának frakcióvezetője, aki elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyik politikusuk csak úgy, fizetés nélkül távozik, vagyis lop egy üzletből, bármivel is magyarázza azt, és lemondásra szólította fel.

Hogy ez hol történt? Húú, tényleg, még nem is mondtam, te meg azt hihetted, hogy Romániában? 

Vagy Magyarországon? 

Ugyan, ha itt vagy ott, akkor már fotót vagy videót készítettek volna a tolvaj, revizionista, nacionalista, soviniszta, korrupt, orbánista, gyurcsányista, libsi, Soros-bérenc, homofób, korrupt, nemzetáruló, idegenszívű, migránssimogató, antiszemita (ki - ki válasszon ízlése szerint) gazemberről öntudatos állampolgárok, akik tiltakoznának is transzparensekkel a kezükben, miközben független sajtótermékek kürtölnék a gyalázatos tettet, hírtévék nem kevésbé független stúdióiban pedig megkérdőjelezhetetlen szakértelmükről legendás elemzők bogozgatnák a szörnyűség hátterében meghúzódó világpolitikai összeesküvés szálait.

Hogy mégis hol történt?

Szlovéniában.

Darij Krajčič, a Lista Marjana Šarca (Šarec Marjan Listája) párt tagja egy ljubljanai boltban vetemedett a fentiekre, melyek miatt, mint már mondtam, frakcióvezetője lemondásra szólította fel, hiába a "nevelés célzat", meg a kárt megtérítő önfeljelentés. És most kapaszkodj: a politikus nem magyarázkodott tovább, nem fenyegetőzött, nem lépett ki a pártból, hogy belépjen egy másikba vagy független legyen, hanem... lemondott, "összhangban a párt magas erkölcsi standardjaival"!

Ugye, most már tényleg elhiszed, hogy nem nálunk történt ilyen hülyeség?

                        Ilyen illusztrációkat használnak a szlovéniai híradások

                           (Illusztráció: regionalobala.si)

Queen, az angol "cigányzenekar"

Önkormányzati vezetők szokták panaszolni: nem arra kapnak pénzt, amire kellene, hanem arra kell pályázni, amire van kiírás. Ami ritkán esik egybe.

Pályázat. 

Varázsszó. 

Mindenre pályázni kell újabban, a legfontosabb tehát az elszámolás. 

Miért a falunapokra ne kellene pályázni? Kell is, a házigazdák meg kapják, amit a pályázó cég elébük rak. Nem is írom le, hol történt az eset, hiszen több helyen is megeshetett volna. Sok-sok hónapja történt, hagytam, kicsit ülepedjen az élmény. 

Szóval olyan program volt, amiről elsőre tudtam, ebből gubanc lesz (nemhiába a sokéves tapasztalat). Már nem abból, hogy négy koncertet is leszerződtek a pályázatírók a helyeiknek, hanem, hogy milyeneket. Gyorsan kijelentem, nekem semmi kifogásom, sőt, a magam részéről valóban jól éreztem magam, ami, bevallom, nem feltétlen jellemző az én + falunap kapcsolatra. Addig nem is volt gond, amíg hajigálták a gumicsizmát, táncikáltak a helyi gyerekek, három szép szőke hölgy meg mulatóst énekelt (egyébként ők is hallhatóan többre is képesek lettek volna, de hát, na, a kereslet erre volt...). 

Ám aztán színpadra lépett Kontor Tamás, aki zenei előélet után tett szert országos ismertségre a Megasztár 3-ban. Semmi tátogás, gitárjával kísérve magát küzdött a közönség "ellen". Kevés sikerrel, utóbbiak egyszerűen nem tudták értelmezni, mi történik?! Saját dalok mellett Brian Adams, Rolling Stones, country, blues... Ez meg mi?! Előbb csak be-beszólongattak, követelőztek, a csúcsponton egy matróna ellenben odament a színpadhoz, a deszkát csapkodva pedig követelte, hogy »mosmán húzzá' cigánynótákat«! Kontor nem jött zavarba: OK, ismeritek azt az angol cigányzenekart, hogy Queen? Képzelheted a reakciót... (Megjegyzem, pár éve ugyanitt a Piramis hasonlóan járt, tőlük is követelték a cigánynótákat.) Kicsit élénkült az érdeklődés, mikor azt kérdezte, ki tud gitározni? De aztán kiderült, a Deep Purple klasszikusa, a Füst a víz felett (Smoke on the water) szolgálna az akkordok fogásához - de micsoda ricsaj ez meg?! 

- Nem volt kínos ez a szitu?, kérdeztem Kontort később a színpad mellett. 

- Nem, nem ritkaság, meg aztán tudtam kezelni, nem?

Valóban. Már Kontor koncertje közben is a színpad mellett ácsorgott a kétszeres aranylemezes, eMeRTon és Fonogram díjas swing-király, Majsai Gábor, arcáról szinte lerítt: hova keveredtem?! Aztán ketten Kontorral toltak egy olyan gitár-szájharmonika bluest, hogy megállt a sapka a levegőben. A közönség (egy része - ne legyek igazságtalan) meg továbbra is tátogott. Majsai is jól kezelte a helyzetet (ezen bizonyára nem rontott, hogy ő is megkóstolta előtte a helyi páleszt), nem véletlenül profik. Pár jól táncolható nótával - Mambo No. 5, Sex Bomb, Swing és a Boogie - hadrendbe állította a mozgolódókat, jó dumával meg udvarolt a helyi "szexbombáknak". (jajjj!)

Rudán Joe (ex P.Mobil, Pokolgép, Mobilmánia) szintén akusztikus koncertje már a környékbeli rockereket gyűjtötte a színpad elé, a kiszorítottak bele kellett nyugodjanak, ezen az estén nem lesz bulibáró.

Ha a koncerteket lekötőknek népnevelő szándékaik voltak, dicséretes a törekvés, de pályázatírási képességiek legalábbis egyelőre jobbaknak tűnnek, mint pedagógiai ismereteik. Ha saját ízlésviláguk mentén a maguk szórakozására cselekedtek, hát, talán nem az kellett volna a szempont legyen, bár, mint már mondtam, a magam részéről elégedett voltam. De ez kit érdekel?

Afelől nincs kétségem, hogy a pályázati elszámolás egyébként kifogástalan lett. És manapság ... - de ezt már mondtam az elején.

Majsai és Kontor tolt egy olyan gitár-szájharmonika bluest, hogy megállt a sapka a levegőben

Hó-vészhelyzet

A síkos úton óvatosabban vezet az ember. Legalábbis megpróbálja. 

Nem tesz hirtelen mozdulatokat, mert abból csak baj lehet. Legalábbis megpróbálja. 

A falut kettészelő főút melletti járdán két nő lépegetett. Óvatosan tipegtek, karolták egymást, ha egyik esik, legalább a másik is. Ránézésre, mert megismerni, olyanoknak tűntek, mint akik utcahosszan szokták vinni a szeretet hatalmának üzenetét, be-bekopogva a kapukon. 

Hirtelen megtorpantak, mintha megriadtak volna valamitől, majd hadonászni kezdtek. Az árokparton felhalmozott hótól nem láttam, mi a pánik oka, ám fél másodperc múlva egy fekete valami perdült ki két hóbucka között, az úttest irányába. Léptem a fékre, éppen annyira lassultam, hogy egy, bizonyára nagy fenyegetést jelentő, féltéglányi kis kutyával néztem szembe, aki az aszfalt szélén torpant meg, csodálkozva - pislogva. Ezt mindketten megúsztuk, mondhattuk volna, ha értettük volna egymás nyelvét.

A veszély elmúlt. 

Számunkra.

A visszapillantóban még láttam, amint az egymást karolók, mit sem érzékelve a történtekből, éppen csengettek a sorra került kapunál. 

                               (Illusztráció: hír9.hu)

A műtétek sikerültek, az "orvost" elkapták

Ha valaki az alábbi történetre azt mondja, ilyen is csak nálunk történhet meg, az nem igaz, hiszen egyrészt időről-időre felbukkannak csalók, másrészt bárhol megtörténhet és meg is történik. Erről szól pl. a Kapj el, ha tudsz című film (Leonardo DiCaprio, Tom Hanks, Christopher Walken, stb.). Most viszont "a 15 perces világhír" újra Romániát kapta szárnyra: az olasz Matteo Politi, aki eredetileg parkolóőr volt és érettségivel sem rendelkezik, dr. Matthew Mode néven tucatnyi plasztikai műtétet végzett el bukaresti magánklinikákon. Ilyen esetben legalább annyi kérdés megfogalmazódik, mint ahány szépészeti beavatkozást elvégzett a "doki": akit már hazájában is elítéltek amiatt, hogy orvosnak adta ki magát, az az internet és a digitális kapcsolattartás korában, ami a rendőrségre is vonatkozik, hogyan ismételheti azt meg egy másik EU-s országban?; az orvosi hivatás gyakorlásához az orvosi kamara és a tisztiorvosi szolgálat engedélyére is szükség van - mindezt hogyan szerezte be? Mert arra nem is gondolok, hogy ezeket nem kérték tőle azokon a magánklinikákon. Ha pedig hamisítványokra tett szert, azokat hogyan nem vették észre ott, ahol nehéz pénzeket kifizető pácienseket engedtek a kése alá? Hogyan nem vették észre a "kollégái", hogy egy szélhámos van körükben? "Dr. Mode" tavaly márciusban jutott hozzá orvosi bélyegzőhöz az Orvosi Információs és Biostatisztikai Iroda jóvoltából - ugye, meg sem kell fogalmazzam a kérdést? A "doki" végül azon bukott le, hogy egy altatóorvos meg egy asszisztens észrevette: nem szakszerűen mosakodik be egy operáció előtt. Tehát még csak nem is az orvosi kvalitásai, illetve azok hiánya buktatta le, illetve nem a beavatkozások eredménye, illetve eredménytelensége! Megjegyzem, a sajtóhírek nem is szólnak egyelőre a keze alól kikerültekről. Matteo Politi egy Bukarest-Budapest vonatjáraton próbálta elhagyni az országot, ám Kürtösnél elkapták a határőrök: ebben amatőrnek bizonyult, saját papírjait mutatta fel, miközben előállítási parancs volt érvényben ellene.

Nem tudok nem párhuzamot vonni a fenti eset és az országban uralkodó politikai helyzet között. Nem csak azért, mert ilyen megeshet, illetve azért, ami éppen ezekben a napokban a magyar (igazi) orvosképzés körül zajlik Marosvásárhelyen, hanem, mert a vezető politikusok is olyanok szerintem, mint ez a hamis orvos: úgy tesznek, mint akik értenek hozzá, aztán az van, ami. Senki nem kéri tőlük a papírjaikat, egyszer csak ott vannak és "műtenek", a beteg meg vagy túléli vagy nem. Vagy rusnyább lesz, mint annak előtte. Akit meg rajtakapnak, az elmenekül, mondjuk Costa Ricába vagy Madagaszkárra. Ám nem csak ők a hibásak, a "beteg" újra és újra visszafekszik a kutyaütők kése alá, mondhatni gyógyíthatatlan: a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatottsága nem csökken, történjen bármi, utána pedig azok következnek, kikkel együtt mosakszik be a műtétekre, s akik valójában a köpenyéből bújtak elő. Jobbulás tehát egyelőre nem várható, bár váltig állítják, hogy a műtétek jól sikerülnek. Remélhetőleg a beteg is túléli.
U.I.: További részletek folyamatosan derülnek ki, például hogy az álorvosnak álügyvéd szerezte be a hamis papírokat. Mint egy rossz bohózatban...

              Matteo Politi, alias dr.Matthew Mode civilben és orvosnak öltözve

                 (fotó: Antena1)

Megplaketteztek

Tapasztalatom, hogy a kedves olvasó vagy interjúalany általában akkor "jelez vissza" az újságírónak, ha valamivel elégedetlen, vagy ha nem úgy sült el a dolog, ahogyan ő elképzelte. De ezzel most nem rontom a hangulato(ma)t, hiszen vannak üdítő kivételek, mint például a mostani fő csapásvonal: "programpont" voltam a minap Hegyközszentimrén megtartott 12. borversenyen. Nem, nem a borommal neveztem, bár annyit járok ilyen versenyekre, hogy simán megtehetném. Akkor is, ha se szőlőm, se borom, de láttam már néhány turpisságot - na, de megint elkalandozok.

Arról van szó tehát, hogy Kucharszki Zoltán tiszteletes, aki műsorvezetőként tartotta kordában az eseményeket, egyszer csak "rajtaütés-szerűen" előszólított rejtekemből, hogy átadjon egy égetett-zománc plakettet. Mint mondta, ezzel egy adósságát törlesztette, mivel már tavaly ősszel kellett volna, amikor megtartották a Szent Imre Millenniumi Emlékkápolna és Kilátó avatóját (amiről ITT írtam). Amivel pedig kiérdemeltem ezt a plakettet, amit egyébként az ünnepségen a meghívott vendégek, támogatók kaptak meg: írásaimmal végig követtem a 11 éves építkezést, a magam eszközével "ébren tartottam a tüzet". Azzal, hogy akkor nem kaptam meg, időközben még jobban kiérdemeltem, mert decemberben megjelent a Bihari Napló Kalendárium, amelyben összefoglaltam a 11 év történéseit szöveggel, fotókkal. Azt már a helyeiktől tudom, hogy a faluban buzdítják egymást az emberek a kalendárium megvételére, azzal, hogy már csak emlékbe is el kell azt tenni. És azt is tudom, hogy az összefoglalóm a vonatkozó jegyzőkönyvbe is bekerült, tehát valóban hitelesnek tartják. 

Szóval átadta, átvettem, megtapsoltak. 

Nem tagadom, jólesett. 

Köszönöm.

A plakett, mely László Attila nagyváradi keramikus munkája, az építményt ábrázolja, felirata: Szent Imre Millenniumi Emlékkápolna Hegyközszentimre 2018  »Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten!«

     (fotó: Kőrösi Tímea)

A víz trece, pietrele marad(nak)

Mintegy háttérzajként szólt egy román nyelvű kereskedelmi rádió. Rendszeresen hallgatom ezt a műsort, haladó szelleműnek tartom, laza, odamondó, a hülyeséget nemzetiségtől függetlenül karikírozza. 

Bár nem figyeltem különösebben, miről volt szó ezúttal, de arra valahogy odakaptam a fejem, mikor valami szórakoztató találós kérdés - felelek ment a hallgatókkal és az egyik feladvány eképpen szólt: ki írhatta, hogy "apa trece, pietrele rămân" (a víz halad, a kövek maradnak)? Na, ez még ettől a rádióműsortól is túl meglepő, mondhatnám avantgárd feladvány lett volna, természetesen akkor, ha ők is arra gondoltak, amire én először, mivel Wass Albert jutott eszembe, az Üzenet haza című vers refrénje: "A víz szalad, a kő marad". Érdeklődve vártam, mi lesz ebből? Van a versnek román fordítása?!

Betelefonálókból nem volt hiány, voltak, akik írók neveit sorolták, mások vicces vagy annak vélt megoldásokat mondtak be. Egyikük például "a vízvezeték-szerelőre" tippelt, mivel szerinte az a logikus, hogy a víz elfolyik, a vízkő ottmarad. 

Amikor bizonyos "Zoli din Cluj" (Zoli Kolozsvárról) azzal köszönt be, hogy ő tudja a tutit, már tényleg kíváncsi voltam: most valóban el fog hangzani a Romániában háborús bűnösnek tartott író-költő neve az éterben? Hiszen élő műsorról van szó, ha kimondja, az ki van mondva... Erre "Zoli din Cluj" bevágta, hogy: rinichi (a vese). Értsd, hogy anyagcserénk kiválasztó szerve átengedi a vizet, de a vesekő, az ugye, ottmarad, tehát "ez a vese poénja".

Bevallom, erre nem gondoltam, talán az annyiszor hallott verssor nem is engedett más megfejetési lehetőség nyomvonalába. A műsorvezetők ováció kíséretében a helyes válasz kitalálójaként köszöntötték Zolit, aki, mint tudjuk "din Cluj". Én meg konstatálhattam, hogy azért annyira még nem haladtunk a liberális gondolkodásban, hogy ebben a témában... egymás veséjébe lássunk.