A sör nemzetegyesítő erejéről

A Csíki Sör körül nem először alakul ki a tömeghisztéria, ezzel együtt egyfajta médiakampány, ami bizonyára nem tesz rosszat az ügymenetnek. 

Hiszen, mint tudjuk, a negatív kampány is kampány. 

Régebben ott volt ugye, amikor a Heinekennel keveredtek jogvitába, aminek nyomán szinte a nemzet sörévé léptek elő, a mozgalom vezérvonala az "aki magyar, Csíki Sört iszik és vesszen a labancok (nem baj, hogy holland, kicsire nem adunk) söre" szlogen mentén körvonalazódott.

Most meg itt az a reklámkampány, mely túlnőtte a céget. A részletek például ITT, csupán annyit róla, hogy állítólag 400 ezer (!) nyerőkupakot dobtak az üvegeken piacra, melyekkel garantált nyereményt, a gyárnál ingyenes evős-ivós partit, és sorsolás útján korszerű személyautókat ígértek. Erre szombaton került sor, ám annyikat vonzott a buli, hogy a Csíkszentsimonba vezető utakon lehetetlen volt haladni, a népek nem fértek be a cég udvarára, annak vezetősége meg közösségi oldalán tanácsolta: ne tessenek már jönni. Lett is nagy felháborodás. Állítólag a pápalátogatás meg a csíksomlyói búcsú sem vonzott ekkora tömeget, pedig azért azok sem semmik. Írják, Magyarországról is szerveztek társasutazást az eseményre, de a busz(ok) el sem jutottak a gyárig. Hogy a káosz kiteljesedjen, az egyik csodamasinát a helyi polgármester személyi titkárnője nyerte - végül is, miért ne kedvezhetne neki a szerencse, ha már egy rekesznyi sört ő is bevedelt?! (Annyi kupak kellett legalább a tombolás részvételhez.)

Nagy kortyokban élvezd a zamatát - írja elő a sörivó tízparancsolatának 5. paragrafusa. Hogy a Csíki Sör rajongóinak egy része ezek után mit gondolt, azt jól mutatja az alábbi kép, ellenben a másik képen tülekedők láttán megfogalmazódik a gondolat: talán a magyarországi Kétfarkú Kutya Párt ígéretét - miszerint ingyen sört mindenkinek - kellene magáévá tegye minden egyéb megmozdulás, ezek között azok is, melyek nemzeti kisebbségi létünk valamilyen fontos ügye mellett szorgalmaznak kiállást (autonómia, magyar egyetem, szimbólumhasználat, magyar feliratok ügye, stb.). Tíz- és százezreket várnak esetenként a megmozdulásokra, számítva a nemzeti ügy súlyának közérdekűségére, aztán elmennek jó esetben pár százan.

Mint most bebizonyosodott, az ingyen sör (és kolbász) mindennél nagyobb vonzerővel bír, még "az anyaországi testvéreinket" is buszra ülteti. Együtt fogadhatnánk hát majd meg esetleg az imént említett tízparancsolat 9. előírását is: Szeresd, de légy erősebb a sörnél!
 (Egy képes-videós összefoglaló ITT.)

                     (Fotók: magyarhang.org)

Az én fotógalériám 4.

A harmadik után elég gyorsan itt a negyedik (ITT az első, ITT a második). Most is hangsúlyozom, saját felvételek és mentesek a tartalmat befolyásoló manipulációktól. (Nagyításhoz kattints a képre.)

Elsőnek itt egy erősen hátrányos helyzetű tapsifüles: nem elég, hogy egy füle van, még a kukában is végezte:

Itt az a vár, mely a statisztika szerint Románia leglátogatottabb műemléke, a vajdahunyadi. Nem ebből a pozícióból szokták leginkább fotózni:

Ez ugyanaz, egy újabb perspektívából: a közelben van egy "kortárs emlékmű", valami régi gyár lepusztult épülete. Furcsa kontrasztot ad a kettő együtt:

Egy bölénnyel csodálkozunk egymásra... 1958-ban hozták létre Hátszegen, illetve a hozzá közeli Slivuţ tölgyesben Románia első bölényrezervátumát. A csodálkozás okai: ő nem érti, mint néz rajta az a sok ember nap mint nap, én meg nem értem, mivégre kellett egyáltalán létrehozni és azóta meg fenntartani egy ilyen rezervátumot, amit semmi nem indokol:

Egy csodálatos műszaki megoldás Hátszeg városában: villanyvezetékek kusza szövevénye, kikötve (földelve?) az út menti korláthoz:

Na, ki a nagyobb szamár? Költői kérdés a Transalpina tetején:

Európa legnagyobb kőbe faragott szobra: Decebal 55 méter magas és 25 méter széles domborműve a Duna mentén, a vaskapui szorosban, Orsova közelében...:

... és ugyanaz sok kicsiben, egy orsovai panziónál, emléktárgynak szánva:

Traktorbemutató az Érmelléken, jellegzetes és elmaradhatatlan homokfelhővel:

A közlekedési szabályok kőbe vésettek - vagy fába benőttek?

Mos egy kis rettenet: szögesdrótok Auschwitzban:

Az Auschwitz-birkenaui haláltábor emblematikussá vált bejárata...:

... majd mögötte a hírhedt "zsidórámpa", előtte a vasúti váltóval. Életutak, egy irányba...

  

Ez nem a reklám helye. Szikszó közelében: a Hell (pokol) energiagyártóval átellenben az Angel (angyal) benzinkút:

Egy kis természetjárás. Virágporral megszórt méh próbál elstartolni a sziromról:

A képen alig látható, hiszen nagyon gyors vibráló mozgásban van az a kolibribogár (vagy kacsafarkú szender, macroglossum stellatarum), mely szívószálra emlékeztető "csőrével" a citromfa virágját dézsmálja (kb. középen, illetve nagyítva a kisebb képen):

Egy botsáska próbál láthatatlanná válni:

Ez a kis gyík is inkább elkerülne:

Végül pedig egy kis képzőművészet, talánnyal körítve: a képen látható szobor a nagyőri kastély udvarán látható. A Mednyánszky kiállításnak helyet adó műemlék adminisztrátora sem tudta megmondani, mit is ábrázol a kortárs alkotás. Ha te rájöttél, oszd meg velünk:

Fogást keresnek egymáson

Előbb azt akartam írni, hogy hihetetlen, de jól belegondolva valójában nem is az ma már: az amerikai Boston Dynamics cég bemutatta a nyilvánosság előtt Atlas névre hallgató (és ez is szó szerint értendő) új robotját, mely nem csak kétlábú, tehát "minimális" elvárás tőle, hogy járni, esetleg futni tudjon, de olyan tornagyakorlatot mutat be bukfenccel, ugrásokkal, magastartással, szabályos szögállással, pörgéssel, mindezt a legkisebb megingás nélkül, hogy sok sportolónak is becsületére válna. A cég már rendeléseket vesz fel egy kutyára hasonlító robotra, nagyon valószínű, hogy a masina egy valódi kutya sok tulajdonságát fogja viszonylag élethűen visszaadni.

A fenti hír a fejemben valamiképpen összefonódott a következővel: a Kazahsztánban zajló birkózó világbajnokságon, a szabadfogásúak kategóriájában bronzérmet, egyúttal a jövő évi olimpiára szóló kvótát is szerzett a magyar válogatott egy sportolója. Ehhez mindjárt gratulált is neki közösségi oldalán a magyar szakszövetség elnöke, Németh Szilárd (igen, a politikus), aki szerint - és ebben nincs is miért kételkednünk - lenyűgöző teljesítményt nyújtott a 26 éves... Iszmail Muszukajev. A sportoló nem migráns, ahogyan azt esetleg a neve sugallná (s mely alapján itt-ott még talán meg is vernék - ha tudnák), hanem orosz, egészen pontosan dagesztáni, s úgy került egy év alatt magyar címeres mezbe, hogy a szövetség feltörekvő hazai tehetségek híján feltöltötte a létszámot. Igazából nincs ebben kirívóan meglepő, vannak honosított sportolók sok más pályán is (hoki, foci, kézilabda, stb., stb.), az érdekesség, hogy például a sportsajtó is polemizál ezen a "sportmentő" akción, hogy kell-e, vagy nem a szakszövetség(ek) ilyetén eljárása. Az az ember érzése, hogy mintha a háttérben, de a birkózás okán, valakik most - stílszerűen szólva - fogást keresnének egymáson.

Talán nem is olyan sokára elérjük, hogy nemzeti színekbe öltöztetett robotok fognak tatamira lépni. Nem "elrobotosított" emberekre gondolok (bár ezekre is mutatkozik igény), hanem a fentebb említett Atlas továbbfejlesztett utódaira. Ez lehetne is egy jó megoldás, őket aztán bármilyen névre el lehetne keresztelni.

                      A tornázó robot és a "madzsar" birkózó 

                                    (fotók: youtube.com és 444.hu)

"Megírta a »fészbuk«, tehát tény. Készpassz."

Mióta blogot írok, jó nyolc és fél éve, az egyik legolvasottabb (a téma okán óvakodnék a legsikeresebb jelzőtől) bejegyzésem az volt, amiben az érmihályfalvi labdarúgócsapat vezérszurkolójára emlékeztem (ITT). Nem csak sokan olvasták, sokan meg is osztották, azóta is folyamatosan megjelenik a rendszer mindent mérő statisztikájában, mint olyan, amire vissza-visszatérnek időnként olvasóim. Még azokban a napokban történt, hogy egy ismerősöm kérdezte tőlem: olvastam, hogy X. Y. milyen szépen írt a fészbukon az elhunytról? Nem, nem olvastam, ám mivel érdekelt, hogy az egyébként az írásban tudomásom szerint korántsem otthonosan mozgó illető vajon mit villantott, hát rákerestem. És mit találtam? Igen, a saját írásomat, amit ő megosztott, ismerősöm pedig ezt úgy értékelte, ő a szerző is akkor. Mindezt csak annak szemléltetésére idéztem fel, hogy az internetezők számottevő része a "fészbukozásra" korlátozza időtöltését, aztán bármit olvas bárkitől bárhol, amire a közösségi oldal elnavigálja, azt számára "a fészbuk írta"...

Arról pedig már ne is beszéljünk, hogy az olvasók mennyire igényesek az olvasott oldal szavahihetőségére, azon túl pedig a szerző (ha vállalja egyáltalán) hitelességére, az olvasottak valódi hírértékére. 

Egyáltalán, tudják-e, hogy a fészbukon megjelenő ajánló egy cikket takart? 

Nem egyszer történt már meg, de csak a legutóbbit idézem, újfent saját tapasztalatból: az általam adminisztrált egyik internetes felületen megjelent cikk fészbukos ajánlója (ami manapság elengedhetetlen) alá egy olvasó odakommentelte, hogy ő ott volt azon a bizonyos eseményen és az illusztrációként használt fotó, na az bizony nem ott készült. Nem szoktam semmilyen felesleges diskurzusba keveredni olvasókkal, joguk van azt hinni amit, ám ebben az esetben nem álltam meg válaszolni, hogy ha elolvasta volna a cikket, akkor tudná, hogy az a bizonyos fotó hol készült és hogyan kapcsolódik a szöveghez, mivégre került oda. 

A fentieket annak kapcsán írtam le, hogy egy remek cikket olvastam a sajtó és a sajtófogyasztás elmúlt évtizedek alatti változásairól, a közösségi média megjelenésének hatásairól az egykori tévés-híradós D. Tóth Kriszta tollából, az általa alapított és ügyvezetett wmn.hu-n ITT (ebből idéztem a címben). Csak ajánlani tudom a téma iránt érdeklődőknek.

                    (Illusztráció: Fazekas István / hvg.hu)

ÁramÜtés, zárlat, kisülés

Régebben írtam arról, hogyan esett meg, hogy kifizetett villanyszámla mellett több alkalommal is le akartak kapcsolni a hálózatról - ITT. Aztán arról is, már ez évben, miként lepleződött le az az álorvos, kire páciensei nem panaszkodtak, egy szinte semmiségen bukott le - ez meg ITT. Hogyan kapcsolódik a két téma, mármint az áram meg a hamis diploma? Úgy, hogy a múlt héten tették ki állásából a romániai villamosenergia-hálózatot birtokló Transelectrica cég igazgatóját. Kilenc hónappal korábban foglalta el a vezetői állást Marius Dănuţ Caraşol, aki, mint kiderült, az igazgatóságra pályázva hamis diplomát mutatott be, pontosabban egy hamisítványról készült másolatot csatolt a dokumentációjához. A bukaresti Műegyetem jelezte ugyanis, hogy a szóban forgó csak bejárt a tanintézmény óráira, de nem diplomázott le, sőt, az ország egyetlen egyetemén sem állítottak ki olyan diplomát számára, ami kellett volna a poszt elfoglalásához. Ráadásul a hamisítvány is elég gyérre sikeredett, annak keretezésére nem a mérnöki végzettség, hanem az érettséginél használatos úgynevezett nyomdai rámát használták. A 45 éves és Teleorman megyei (micsoda véletlen lehet ez is, hiszen oda való az ország legutóbbi, éppen dutyiban veszteglő mumusa, Liviu Dragnea is) igazgató, pontosabban volt igazgató ellen okirathamisítás vádjával indult nyomozás a cégtől meg azért rúgták ki, mert, idézem: "a nyilvánosságra került információk hatással vannak a vállalat megítélésére, és óvni akarják a vállalat hírnevét a befektetők előtt". A magam részéről két kérdést ajánlanék a nyomozóhatóság figyelmébe. 

1. Mért kellett 9 hónap - mert addig tartott, a kinevezéstől számítva - hogy egy diploma hitelességét, illetve hiteltelenségét megállapítsák? (Persze az sem elhanyagolandó, milyen kapcsolatok révén szerez be az ember egy olyan "diplomát", ami jónak tűnhet egy ilyen tisztség betöltéséhez). 

2. Mi lesz az eltelt hónapok alatt az igazgató számlájára érkezett több mint 340 ezer lejes jövedelemmel? Ha egyéb információ nem is, de ennek az összegnek a mértéke már csak-csak feszültséget kell keltsen a hálózat használóinak körében is, akiknek az ehhez képest porszemnyi számláik kifizetése is sokszor gondot jelent.

                          Az a bizonyos diploma (fotó: libertatea.ro)

Yoda mester az ENSZ-ben

Lehet, egy kicsit messziről indulunk, a végcél eléréséhez - melynek kulcsa ez a fotó - az erő legyen velünk.

Történt pedig valamikor a hetvenes évek elején, hogy Anvar Szadat (vagy ahogy hazájában mondják Muhammad Anvar asz-Szádát, tálán ez is az: محمد أنور السادات), Egyiptom akkori elnöke ellátogatott Disneylandbe. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a politikus(ok)nál már akkor is híresebbek voltak a Disney-figurák, így érthető, ha szívesen fotózkodott Mickey egérrel, Plutó kutyával és a többiekkel. Az alább látható kép megihletett egy szaúdi művészt, bizonyos Shaweesh-t (eredeti nevén Abdullah al-Shehri), aki ezek után az amerikai kultúrából indult és világszerte ismertté vált szereplőket (Amerika kapitány, Darth Vader, stb.) "helyezett el" közel-keleti politikusok képein, abból a megfontolásból kiindulva, hogy előbbiek "bölcsek, erősek és mindig nyugodtak", és ezek a tulajdonságok hátha imigyen átragadnak utóbbiakra is. 

A sorozat egyik alkotásán Szaúd-Arábia egykori uralkodója, Fejszál király látható, amikor még hatalomra jutása előtt, külügyi megbízottként 1945-ben aláírta az ENSZ alapító okmányát San Franciscóban. Az eredeti fotó műalkotássá nemesült változatán Fejszál mellett ott ül az asztalnál Yoda mester is, a Star Wars-sorozat ikonikus szereplője (lásd. fentebb), minden bizonnyal mint az erő és bölcsesség jelképe (ezt csak én mondom, nem beszéltem Shaweesh-sel.)

A történettel pedig most értünk a célegyenesbe: ez a fotó attól lett híresebb, mint a többi műalkotás, hogy bekerült a szaúd-arábiai tankönyvekbe, mint a történelmi esemény illusztrációja (íme a tankönyv szóban forgó oldala, balra fent a "történelmi" fotó). 

A baki véletlenségét bizonygatja Ahmed al-Issza oktatási miniszter, és az azt alkotó művésznek sincs elképzelése, minként történhetett ez meg, annál is inkább, mert szerintük a modern Szaúd-Arábia megteremtőjét mindenki kedveli az országban. (Erről kétségünk sincs, tekintve, hogy mi szokott történni azokkal, akik "nem kedvelnek" valamit egy arab országban...)

Történt, ahogyan történt, azt minden esetre elmondhatjuk, a gazdag arab országban nem aprózták el a dolgot, ami a történelem "kiigazítását" illeti: egyenesen a Chu'unthor űrhajón működött Jedi Akadémia Jedi-mesterét vonták be a "szép időkbe", nem molyoltak csip-csup dátumok átírásával, nevek lejáratásával. Nálunk, Kelet-Közép-Európában is állandó változásban van a múlt, de lám, van még mit tanulnunk. A mi politikusaink is fotózkodnak eleget mikiegerekkel meg macskanőkkel, de talán nagyobb léptékben kellene gondolkodni. Meg lehetne próbálni, bár Yoda azt tanította, hogy "Tedd, vagy nem tedd, de ne próbáld!" Lényeg, hogy az erő, az nagyon legyen velünk.

... szabaddá tesz

Egy Auschwitzban tett látogatás kapcsán ennél persze hangzatosabb címet is tudtam volna adni, hogy mondjuk "Gázkamrában jártam", de a végén majd kiderül: ez a jobb. 

Az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborról valójában mindent tudhat az ember úgy, hogy oda sem megy, könyvek és filmek tömkelege foglalkozik vele. Nem is írok itt most le semmilyen adatot, például ITT megtalálod amit lexikálisan tudni lehet. Ám hogy mindez nem adja vissza azt, ami ott történt, bizonyítja, hogy naponta 8 - 10 ezer ember megfordul a múzeummá alakított területen. Azt hiszem, helyénvaló a kérdés, amire sosem kapunk választ: vajon mit szólna Joseph Goebbels, a náci propagandaminiszter (kinek szelleme azért manapság is lebeg felettünk...), ha látná, hogy turistalátványosság lett a tábor(ok)ból, hűtőmágnesekkel, könyvekkel, térképekkel, ilyen-olyan emléktárgyakkal?!

Szóval, elvileg az ember már úgy megy oda, hogy tudja, letaglózó élményben lesz része, de mégis más amikor valóban "azok" között az épületek, falak között lépdel, ott áll, ahol annak idején százezrek meneteltek a halálba, ahol kegyetlen körülmények között "éltek". 

Amikor látod a tonnányi emberi hajat, személyes holmikat, például a hihetetlen mennyiségű visszamaradt művégtagot...

Amikor belépsz a kamrába, ahová meztelenül hajtották be a tömeget, amikor kinézel a plafon nyílásán, ahol bedobták a Zyklon B-t, amikor megtorpansz a kemence előtt, melynek eredeti szerkezetén ott a koszorú, amikor visszanézel az épületre, a fölé magasodó kéményre... 

Amikor a magyar barakkban sok egyéb mellett látod fotón az egyik túlélő nőt még háború előtt, vidám fiatal lányként, majd a tábor felszabadulása után mint 24 kilós meztelen emberi roncsot... 

Amikor közeledsz a tábor egyik jelképévé vált őrtoronyhoz, amely alatt áthaladtak a vasúti szerelvények Birkenauban (s amely jelenet kihagyhatatlan az idevágó témájú filmekben), s amikor ugyanebből a toronyból végignézel a táboron, látod a peront, ahol a jobbra vagy balra a halált vagy az életet jelentette...

Látod ezt az ördögien kitalált és pontosan működtetett komplexumot, ahol a fogvatartók állattá lettek s ahol a fogvatartottat állatként kezelték...

A munka szabaddá tesz (Arbeit macht frei) - talán ez a bejárat fölötti mondat ugrik be legtöbbeknek, ha azt hallják: Auschwitz (lengyelül: Oświęcim). Úgy gondolom, ha jártál ott, érezheted, hogy hová vezethet a tömegpszichózis, a gyűlöletkeltés, a manipuláció. Ha felismered, ha megérted, talán még meg is rettensz, akkor függetlenedni tudsz tőle. Nem lesz hatalma feletted. 

A felismerés... szabaddá tesz.

             Tudom, millió képet lehet találni a neten is, de íme néhány saját

- Az egyik jelképpé vált látvány, a birkenaui tábor bejárata... :

-  ...majd a vasúti "végállomás" a bejárati őrtoronyból:

- Őrtorony és szögesdrót figyelmeztető táblával:

- Kerítés a barakkok körül:

- Igen ez az, aminek látszik: latrinabarakk. Egy fogoly 30 másodpercig használhatta reggel és 30 másodpercig este:

- A kivégzőfal:

- Egyike azoknak a kemencéknek:

- Abból a kamrából annak idején nem volt visszaút... És a félelmetes kémény:

- Végül pedig az a másik jelkép:

Valaki hazu..., izé, lesen van

A les szót azért használtam, mert a foci egyik alapszabálya, de lehetne más sportból vett szakszóval is helyettesíteni, hiszen az M4 sportcsatorna nem csak labdarúgó eseményeket kódol, ha úgy adódik, a határon túliak nagy bosszúságára. A foci említése azért is indokolt, mert leginkább ezzel hergelik a szurkolókat, legutóbb is, amikor a szlovákokat készült megverni a magyar válogatott, aztán kikapott... Vannak vélemények, miszerint az M4 valójában a látottak meg az eredmények miatti bosszankodástól akarja óvni a népet. Persze a legtöbben ezt nem így gondolják. Nem csak sportszeretők. Mert miért ne lenne ez politikai "tőkekovácsoláshoz" alap!?

Akik "mindennel is" foglalkoznak, már jó ideje megígérték, hogy majd ők... Persze nem lett semmi. Hogy mennyi politikai potenciál rejlik ebben, arra jó példa, hogy a magyar miniszterelnök, ha röviden is, nem egyszer megnyilatkozott már e témában, sőt, az idei Tusványosi találkozón a témában hozzá intézett kérdésre felelve nem habozott saját helyettesét is megalázni, mivel szerinte az nem tette dolgát. 

A szakmailag hozzáértők mondják: ez egyszerű jogi (műsorszórási) kérdés, amit gondolom egyszerűbben úgy lehet megfogalmazni, hogy pénzről van szó és nem meglepő módon ez általában felülírja, de legalábbis nem alábbvaló a politikai céloknál, még ha nemzeti, akkor sem, inkább utóbbi szolgálja ki előbbit. 

Olvasom a legutóbbi fejleményt, nyilatkozott a Bihari Naplónak a Digi tévécsatorna kommunikációs igazgatója: "A sportközvetítések tekintetében minden tévécsatornának értesítenie kell a kábeltévé-szolgáltatót, hogy megvette-e a sugárzási jogokat Románia (de gondolom, ez minden országra érvényes - saját megjegyzés) területére is. Amennyiben nincs sugárzási joga, vagy nem érkezik meg ez az értesítés, akkor a kábeltévén nem lehet továbbsugározni a közvetítést, mert ezzel a szolgáltató sértené meg a vonatkozó jogi előírásokat." 

Tiszta sor, azokat igazolja, akik eddig is a jogi tisztázatlanságot emlegették. És azt is elárulja, hogy valójában - hogy stílszerű legyek - kiknek a térfelén pattog és pattogott eddig is a labda, miközben mindenfélékkel kábították a jónépet.

Most megint van ígéret, hogy eztán most már tényleg, de tényleg semmi sem áll a sportközvetítés és a szurkoló közé. Ez egy olyan eset, a mikor halálpontosan lehet tudni, mikor derül ki legkésőbb, hogy megint hazu..., izé, lesen van-e valaki. A dátum: október 10., amikor a magyar válogatott legközelebb pályára lép, Horvátország ellen.

A költségvetés esete a nyugdíjasokkal meg a gödörrel

Úgy három évvel ezelőtt volt sláger a pokémon-vadászat: egy mobiltelefonos alkalmazással a szabad szemmel természetesen nem látható figurákat kellett összevadászni bárhonnan (utcákról, épületekből, parkokból). Nem csak gyerekeket, sőt, főleg nem gyerekeket kerítette hatalmába a mára már jórészt lecsengett őrület, éppen ezért járta akkoriban a mondás: a 40-es és 50-es korosztály kezdhet aggódni, mert akiknek az ő majdani nyugdíjukat kellene befizetni a közösbe, éppen a pokémonok hajszolásával van elfoglalva. Félig viccesnek szánta ezt a megfogalmazó, ám nem állt távol az igazságtól, még ha mára a pokémonok ki is koptak a sztoriból. Két, témájában összefonódó hírrel támasztom ezt alá. Az egyik szerint Románia lakossága egy év alatt 125 ezer fővel csökkent. Ez nagyjából egy Marosvásárhely méretű várost jelent. Harminc évvel ezelőtt még 22 millió lakosa volt az országnak, de még manapság is szokás 20 milliót emlegetni, miközben a valós adat nagyjából 19,4 millió. Mondom nagyjából, mert naponta leszünk kevesebben, mennek a népek főleg Nyugat-Európába és főleg, mióta EU-tagok lettünk. Ha a tendencia nem változik, az előrejelzés szerint 2050-re 14,5 millió lesz a lakosságszám. A másik hír, hogy bár a napokban a kormány (nyilván politikai megfontolásból) emelte a nyugdíjakat, de fogalmuk sincs, miből fedezik a pluszköltséget, ugyanis a munkavállalók által befizetett hozzájárulások nem elégséges a nyugdíjak összegére. Máshonnan meg elvenni, mikor máshol is mínusz van... Tehát nincs annyi munkavállalói erő, ami eltarthatja a nyugdíjasokat. Azokat, akik egyrészt megérdemelten várják járandóságukat, másrészt túlnyomó többségük még így is alamizsna-szerű összeget kap. Ám a munkavállalók egyre többen mennek külföldre, hiszen a hazai fizetések is a vicc-kategóriába tartoznak, akkor meg honnan legyen nyugdíjalap?!

Az egyetlen, ami nagyobb lesz, ha elvesznek belőle, a gödör. Bár úgy tűnik, erőst kísérleteznek a "hozzáértők", mi lenne, ha a költségvetést a gödörrel kereszteznék. Ha már úgyis benne vagyunk...

                         (Illusztráció: manager.ro)

Együtt áztam az elnökkel

Amikor megjött a drónok serege, olyan szél kerekedett, hogy azt hittem, kiesek a székből. Kapaszkodtam a karfába, jól is tettem, mert amikor a kamionnal menekültünk, olyan kanyarokat vágtunk az erdei, szűk csapáson, hogy másként nem maradtam volna helyben. Meg aztán lőttek is ránk serényen, csak úgy villogott a környék. Dübögtek a gépfegyverek, s mikor már úgy látszott, nincs kiút, felrobbantottuk a fél erdőt, volt olyan légnyomás, hogy tisztán éreztem: hátba vágott. Mikor már sokadszorra ültünk fel a helikopterre, tudtam, nem kellett volna rövid nadrágban és csak egy szandálban maradnom, mert az éjszakai hideg szélben konkrétan szétfagyok. És legközelebb az esernyőt sem hagyom a csomagtartóban, mert menekülés közben legtöbbször az eső is elered. Arról nem is beszélve, hogy amikor az elnökkel beugrottunk a tóba, na az volt a csobbanás...

Nem, most nem az jön, hogy és akkor felébredtem, mert egyáltalán nem aludtam, tisztán láttam a füstöt (ami por volt valójában), amikor felrobbant a kórház sürgősségi osztálya. Nem, nem beutalt voltam ott, nem a kényszerzubbony elől menekültem, csak 4DX-ben láttam a Támadás a Fehér Ház ellen - A védangyal bukása című filmet. Nem volt rossz - se a film, se a körítés - de nem ígérem, hogy ezután mindig ilyenre megyek. A stabil szék valahogy jobban vonz, meg nekem tökéletesen elég, ha a szereplők áznak, nem én. Annyi jó mégis volt benne, hogy amikor kijöttem a teremből, a sok szélvihartól elgémberedett és lefagyott tagjaimnak szinte jólesett pár percig az annyit átkozott hőség.