Oszi bácsi, jó ez így?

Nem tudom pontosan mikortól ismertük egymást személyesen, de valamikor 2004-ben találkozhattunk először, amikor a Bihari Napló szerkesztőségének tagja lettem.
Azért fontos a "személyesen" megfogalmazás, mert korábban, amikor még csak a BN olvasója, később külmunkatársa voltam, már akkor is mindig élvezettel olvastam zenekritikáit, melyek annak ellenére élvezetesek voltak nekem, a komolyzenében kutyaütőnek is, mert a stílusa magával ragadó volt. Sokszor nem is értettem miről van szó, de éreztem, hogy amiről ír, az nagyon jó, szép és ő nagyon szereti.
Nem tagadom, nagyon jólesett, amikor kiderült: ő is ismer engem korábbról, pontosabban a BN-ben megjelent írásaim és fotóm alapján, amit azzal is bizonyított, hogy olyan jegyzeteimből tudott idézni gondolatokat, melyekre - őszintén - már én sem mindig emlékeztem...
Aztán, amikor kollégák lettünk - a tegeződést azonnal felajánlotta -, sokszor megesett, hogy kézzel írott cikkeit én pötyögtem számítógépbe. Nem lehetett nem szeretni - még ha néha siettünk is volna - hogy gyakran el is dúdolta nekünk a dallamot, amiről éppen irt.  Jó lesz így? - kérdezte tőlem (!), miközben én (szégyen vagy sem) sokszor azt sem tudtam kicsodának a micsodájáról írunk...
Nem lehetett megelőzni a köszönéssel, akár utcán találkoztunk, akár a szerkesztőségben, ahol, mire észrevettem, már nyújtotta is parolára jellegzetesen keskeny kezét. Mindig napra volt legutóbbi kommentárjaimmal, vagy éppen cikkeimből idézett, éreztem, tényleg érdekli amit írok. Mindig dicsért - kinek nem esik az ilyesmi jól, hát egy ilyen embertől?!
Egyszer megkérdeztem tőle, hogy a Kossuth rádió néhai "Játék és muzsika tíz percben" című műsorban hallott feladványokat felismerte-e annak idején? Tréfásan szinte kikérte magának: mindig mindet! Ne is legyen kétségünk, hogy biztos így is volt.
Kedves Tuduka Oszkár, megtiszteltetés volt kollégádnak, kicsit talán barátodnak is lenni.

                                                                                      (fotó: erdon.ro)

Kártyát, egészségünkre

"Orvosi ellátást biztosító műanyaglapos okmány" - írja a mindent tudó internetes lexikon az egészségbiztosítási kártyáról. Előnyeiről kár lenne vitát nyitni - mármint ott, ahol rendesen működik. Románia nem ilyen ország, de ebben semmi meglepő nincs, hiszen az elmúlt 26 évben már megszokhattuk, hogy még a jó ötleteket is úgy vezetik be, hogy azok tutira félresiklanak. Az egészségbiztosítási kártya kálváriája akár az "állatorvosi ló", mely négylábún, mint köztudott, minden lehető kór felismerhető. Anélkül, hogy a részletekbe mennénk, csupán emlékeztetőül annyit, hogy már a kétségkívül jószándékú ötlet elfogadtatása sem ment simán, aztán a hozza a posta - nem hozza a posta huzavona ment, majd az idegbaj szélére sodródtak orvosok és orvosi adminisztrációt végző asszisztensek, páciensek egyaránt, leginkább akkor fagyott arcukra az amúgy sem őszinte mosoly, amikor rendszeresen lefagyott az internetes rendszer. A legutóbbi hírek pedig egyenesen hihetetlenek: olvasom, hogy némelyek bankautomatákba tuszkolták kártyáikat, mert elhitték azt az interneten terjesztett "hírt", hogy az egészségbiztosító mindenkinek saját kártyáján őrzi az általa befizetett járulékot. Igaz ami igaz, sokan nem is sokat látnak viszont abból a pénzből szolgáltatás formájában sem, az a szerencsésebb, aki nem is szorul rá. De ami még jobb: volt, aki a kártyán található chipet kivágta (!), telefonjába tette, majd nem értette, miért nem működik. Na, ehhez már türelem, sőt, kézügyesség kellett. Tulajdonképpen, ha van erőnk mindezt humorosan nézni, a kártya részben elérte célját, hiszen mint tudjuk, a nevetésnek gyógyereje van...

.