Úgy is mondhatnám, életre kelt. Önállóra. Na, a kagyló azért nem szállt le a készülékről, csak utóbbi kattogott, berregett, de nem csengett. Aztán elhallgatott. Mire gondolhat ilyenkor az ember? Valaminek csak történnie kell, hogy ez legyen...
Erről jut eszembe, régebben megtörtént már, hogy hívást akartam kezdeményezni, felvettem a kagylót, és míg a fülemhez emeltem, már kezdtem volna nyomogatni a számokat. Igen ám, de akkor meghallottam, hogy valakik már beszélgetnek. Valaki - aki nem én voltam, valakivel - akit nem én hívtam. Akkor mit keresnek az én vonalamban? Gyorsan le is tettem - hiszen nem akartam én hallgatózni, beszéljék csak meg nyugodtan.
Szóval, most nem jutottunk idáig, a hajnali berregés hamar abba maradt.
Ugyanaz a nap. Csak másik telefon. Ugyancsak asztali készülék, amely kábel nélküli, mobilként funkcionál, és a kábeltévé meg az internet szolgáltatója adta. Cseng. Ki is írja ki keres. Felveszem. A vonal másik végéről matatást hallok. Majd az ismerős hang beleszól. Mindketten hallózunk. Aztán köszönünk, és .... várunk. Miért hívtál? - kérdezi, mikor ő unja meg előbb a patt helyzetet. Én?! - értetlenkedek - hiszen te hívtál. Én nem, te hívtál - jön a válasz. Elég hülye szitu. Győzködjük egymást: de hát te hívtál / én nem hívtalak, te hívtál, és nálam csörgött. Ebben maradtunk. Vagyis, hogy egyikünk sem hívta a másikat. De akkor ki csengetett?!
(Összeesküvés elmélet: csak nem a "fiúk" rendetlenkedtek?!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése