Szóval a 90 perc nekem csalódást okozott. Inkább tili-toli volt, elég ritkán ragadtatta magát a jóval esélyesebbnek tartott elefántcsontparti, de a zambiai válogatott is igazi focira. Mindenkinek nagy volt a tét.
Elefántcsontpart 2006-ban jutott be legutóbb a döntőbe. Akkor már a negyeddöntőben olyan meccset játszottak Kamerunnal, ami párját ritkítja. Annak idején ezt írtam róla:
Kétszer tizenegy 11-es
Miközben a megyénkbeli labdarúgócsapatok legtöbbje (mely nem engedhet meg magának külföldi edzőtábort) havas jeges pályán játssza edzőmérkőzéseit, felüdülést jelent nyomon követni az Afriakai Nemzetek Kupája találkozóit. Élvezetes összecsapások, nagyszerű játékosok, és a nézőtéren a szivárvány minden színében pompázó, táncoló szurkolók. E sorok írásakor még hátra van a küzdelemsorozatból a két elődöntő, illetve a kis- és nagydöntő, az viszont már biztos, hogy a Kamerun-Elefántcsontpart negyeddöntőt az emlékezetes meccsek közé sorolhatjuk. A játék színvonala tükrözte, hogy a két csapat egyik játékosa sem hazája bajnokságában, hanem „idegenlégiósként” keresi kenyerét, a két legnagyobb sztár, Eto'o (Barcelona) és Drogba (Chelsea) vezérletével. A rendes játékidő (0-0), de a hosszabítás (1-1) sem hozott döntést, következhettek a tizenegyesek. Ez mindig drámát sejtet, de ami ekkor történt, az kivételes volt: a játékosok nem tudtak hibázni, pedig igen csak emelgették a labdát a felső sarkokba, a keresztléc alá, vagy éppen a kapus szeme közé. Mindkét csapat mind a 11 játékosa betalált (igaz, az egyik kameruninak ismétlés is adatott), még a kapusok is magabiztosak voltak, az eredmény hihetetlen: 11-11! Ennyi góllal akár két tizenegyespárbajt is meg lehet nyerni, ezen az estén egyet sem. A játékosokban a feszültség pedig annyira oldódott, hogy (az ember alig hitt a szemének) ellenfél ide, továbbjutás oda, viccelődni és táncolni kezdtek! A vég azonban elkerülhetetlen volt, és törvényszerű, hogy vagy a legnagyobb sztár, vagy a találkozó legjobbja hibázik. A tragikus hős ezúttal Eto'o lett – egyszerűen fölé lőtt a második kör elején, ahogyan tette azt kritikus helyzetben már Beckham vagy R.Baggio is. Drogba viszont nem kegyelmezett, és Elefántcsontpart készülhet(ett) a Nigéria elleni elődöntőre, Kamerunban pedig megtorpant egy pillanatra a tánc... Biztos viszont, hogy a „szelídíthetetlen oroszlánok” nem kerültek végleg a rács mögé!
(Bihari Napló, 2006. február 7.)
Az "elefántok" akkor bejutottak a döntőbe, ahol Egyiptomtól kaptak ki hosszabbítás, és tizenegyesek után. Most tehát fenték a fogukat.
A világranglistán 71.-ik Zambia meg úgy került a döntőbe, hogy senki sem várta oda őket. Apropója mégis volt szereplésüknek: 1993-ban az ország labdarúgó válogatottját szállító repülőgép éppen a mostani házigazda Gabon partjainál az óceánba zuhant, a sportolók odavesztek.
A zambiai válogatott megemlékezése az óceán partján
Motiváció volt tehát elég mindkét oldalon. Ennek ellenére alig-alig játszottak. Amatőrként elégtétel volt látni, hogy világhíres klubokban játszó játékosok is tudnak a tátongó kapu mellé belsőzni, vagy csetleni-botlani a saját lábukban - he,he...
0-0
Aztán egyszer csak eljutottunk megint a tizenegyesekig, az után, hogy Drogba meccs közben már kihagyott egyet. Azért az nem volt semmi, hogy 4-4-nél megint odaállt, és berúgta! A válasz sem semmi: a zambiai kapus vállalta az ötödiket, és olyan higgadt, hogy rémületes: 5-5!
Így ment egészen 7-7-ig, és már felrémlett a 2006-os maratoni tizenegyeskedés.
Akkor kihagyta egy elefántcsontparti - vagyis, ha a zambiai berúgja: győztek. De nem rúgta! Maradt a 7-7!
És ekkor, a kilencedik párban jött el a szinte törvényszerű jelenet: az elefántcsontparti, és nem akárhol, hanem az Arsenal-ban játszó, addig húzódzkodó Gervinhora került a sor, aki az elődöntőben azt a gólt szerezte, amellyel 1-0-ra legyőzték Malit, és aki most - kihagyta! A második esélyt ellenben a zambiai párja nem - 8-7-nél vége - nyert a Zambia legfontosabb exportcikke, a réz után Rézgolyóknak - Chipolopolo - becézett csapat.
Hát persze, hogy az elefántcsontpartiak mosolya - már akinek volt - nem volt nagyon őszinte, amikor átvették az ezüstérmet. De az az öröm a zambiaiaknál! Tiszta Afrika! Tánc, zene.
Nagyon frappáns volt, hogy a kupát az átadása előtt valami őshonos törzs tagjainak öltözött fazonok hókuszpókuszolták elő.
A legnagyobb jelenet szerintem mégis az volt, amikor a győztes csapat tagjai közös örömködésre borultak össze, francia edzőjük pedig ölében cipelte oda a találkozó közben sérülés miatt lecserélt játékosát, hogy az is részese legyen.
Ezt hívják csapatnak.
Herve Renard edző ölében játékosa, Joseph Musonda
(fotó: futballsznob.blog.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése