Ki vállal itt felelősséget?

Szerdán bukott a kormány (már megint), a teljesen világos összefüggéseket ITT elemeztem. Azóta nem meglepő módon kiderült, hogy az államfő ugyanazt a Ludovic Orbant jelöli kormányfőnek, aki két napja megbuktatta magát, azzal a nem is titkolt céllal, hogy újra bukjon, majd újra, hiszen ez kell az előrehozott választásokhoz. Sőt, a volt kormányt adó párt részéről be is jelentették, ha megint kormányalakításig fajulna a helyzet, ők maguk sem fogják megszavazni saját kabinetjüket, nehogy már ne bukjanak meg, amennyiszer csak kell. És az ellenzékről még nem is beszéltünk akkor még, de ők csak egyfajta statiszták ebben a játszmában, akik mindamellett főszereplőnek is érezhetik magukat. 

A tét nem kicsi valójában, mármint némely politikus számára, hiszen az előrehozott választással jó féléves, a választóik érdekében kifejtett munkát nem tudnak elvégezni! 

Tessék? Ja, tényleg, nem. 

Mondom újra: a tét nem kicsi valójában, mármint némely politikus számára, hiszen az előrehozott választással jó féléves apanázstól esnek el, ami nem mindegy a jövedelmüket tekintve, hiszen biztosan lesznek, akik az új törvényhozásba nem kerülnek be, nem is beszélve a funkcióval járó ilyen-olyan előnyökről. Meg arról, hogy lesznek olyanok is, akiknek pártja "elengedi a kezét", aztán mehetnek petárdát árulni, mint a korábbi miniszterelnökök, Viorica Dăncilă és Victor Ponta egykori romaügyi tanácsadója, Dana Varga. Utóbbit karácsony és szilveszter idején kapták lencsevégre egy alkalmi utcai pult mögött, amikor állítólag a fia vállalkozásába segített be. 

Éppen tegnap beszélgettem egy mezőgazdasági szakemberrel. Érdeklődtem mindenféléről, ami az ágazatot érinti, miről is lehetne beszámolni. Nincs semmi, foglalta ő össze, hozzátéve: de mi is lenne ilyen belpolitikai helyzetben?! Nincs kormány, nincs miniszter, ki tudja mikor mi lesz, minden tisztviselő állása bizonytalan. Ki mer itt aláríni bármit is? Ki vállal itt bármiért felelősséget?

Tényleg, ki?

Decemberben készült fotó a törvényhozásban, de a mostani helyzetet is jól kifejezi...

(fotó: digi24.ro)

A majmok esete az áltigrissel

Nem, a kutya tigrissé festése nem egy politikus (vagy magát annak képzelő) ötlete volt: bizonyos Srikant Gowda találta ki, aki Indiában él, és megelégelte, hogy majmok garázdálkodnak farmján. Eleinte tigrisfigurákat állított fel, ám a mindent ellopó, pimasz majmok rájöttek a turpisságra, kis időn belül ügyet sem vetettek a mozdulatlan, veszélyt nem jelentő "nagyvadakra". Ekkor pattant ki az ötlet: hajfestékkel csíkokat húzott kutyája bundájára, ha annak már úgyis megfelelő az alapárnyalata. 

Felénk a közéletre szokás csíkokat húzni, olyanokat, amelyektől az demokráciának látszik. Ha már valódi nincs, legalább a látszatra adjunk. Az alapszínre húzunk néhány vonást, és úgy tűnhet, mintha szavazáskor választásunk is lenne. Vagy abban az illúzióban is lebeghetünk, hogy egységesek vagyunk, erősek, mint egy tigris.

Az áltigris ötlete olyan sikeres lett, hogy állítólag már további kutyák is új dizájnt kaptak Indiában és továbbiakra is ez a karrier vár. A mi festett demokráciatigrisünk is nevezhető sikeresnek. Hiszen nem hagyjuk kimúlni. Sőt, vannak, akiknek valójában fel sem tűnik az álság, csak ülnek a kerítésen, mint Indiában az elriasztás tárgyai, abban a hitben, hogy rendjén van ez így.

A kutyából lett tigrisről még el kell mondani, hogy a festék állítólag nem ártalmas az állatra, egy hónap alatt le is kopik. Ez a festett demokrácia ellenben igen ártalmas az egészségre, és már vagy három évtizede nem tud elkopni. Újra és újra kerül festék, meg festő is, aki nagy hangon a képünkbe mondja, hogy márpedig ez egy igazi tigris, ne tessék itt majmoskodni.

                        A tigris, aki kutya (fotó: borsonline.hu)

Repül a, repül a...

Manapság, amikor az információ áramlásának már nincs is gátja, ami azt is jelenti, hogy az álinformációk is elárasztanak, mondhatni gátlástalanul, már nem is az a lényeg sokszor, hogy valami megtörtént-e, hanem inkább az, hogy megtörténhetett volna. 

Éppen levegőben van a román légitársaság körüli botrány, amit annak menesztett vezetője, Mădălina Mezei engedett fel a romániai politika légterébe, bejelentve: azért váltották le a Román Légiközlekedési Vállalat (TAROM) éléről, mert nem volt hajlandó a kormány elleni bizalmatlansági szavazás napján (lásd ITT) késleltetni a belföldi járatokat. Hogy ennek meg mi értelme lett volna? A távolabbi megyéből ingázó parlamentereknek az adófizetők repülőjegyeket szoktak venni, hogy azzal járjanak Bukarestbe, ha pedig ugye késtek volna a repcsik, a képviselők nem érkeztek volna meg a voksolásra. Persze, a vélhetően ellenzéki szavazatok hordozói esetében volt ez érdekes. Állítólag 5 - 6 politikus késleltetéséről lehetett - volna - szó (Temesvár, Bihar, Szatmár és Máramaros megyékből), és láss csodát: éppen 5 szavazattal kapott többet a bizalmatlansági indítvány, mint amennyi minimálisan szükséges volt. 

Hááát ilyet?! 

A volt TAROM-vezér a már ugyancsak volt közlekedési minisztert vádolta meg, hogy utasította őt erre a zavarkeltésre, ami, mint kiderült, nem jött össze. Răzvan Cuc volt miniszter ellenben azt állítja, hogy Mădălina Mezei egyszerűen nem tudta ellátni hivatali teendőit, hát leváltották és ezzel a "mesével" politikai tőkét kovácsol magának. A pillanatnyilag ügyvivő miniszternek lesz oka részletesen kidolgozni viszont-vádját, ugyanis a legfrissebb hír, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) büntetőjogi vizsgálatot indít ellene. Erre valószínűleg nem került volna sor, ha a kormány a helyén marad - de nem maradt... Mert az ellenzéki honatyák mégiscsak odaértek a szavazásra. 

Mi igaz ebből és mi nem, megtudjuk-e valaha? Ami azonban biztos, simán elhisszük, hogy a miniszter adott ki jogtalan utasítást, de azt is, hogy az igazgatónő alkalmatlan volt az igazgatásra, mert miért ne hinnénk? Olyanná vált a környezetünk, amikor bárkiről bármikor bármit. Gyerekekként játszottuk a repül a..., repül a... játékot, amikor mindenféle hülyeségeket be lehetett kiáltani, hogy az repül. Mára elértük, hogy valóban bárki és bármi is repülhet. Akár szó szerint is.

                     Bármi történt, hihetően hangzik

Bűbájos előkészület

Már több mint hét éve írtam arról (ITT), hogy micsoda kihasználatlan potenciál van a varázslókban, kuruzslókban, ilyen-olyan látnokokban, akik - ha a politikusok kihasználnák adottságaikat - országokat dönthetnének a jólétbe. De valahogy nem találkoznak az igények meg a lehetőségek... Most, hogy nyakunkon a 2019-es EP-választás, és unos-untalan azt halljuk, hogy ez egy utolsó, vissza nem térő, elszalaszthatatlan, a mi, a gyerekeink, az unokáink, a gyerekeink unokái, az unokáink unokái stb., stb., számára sorsdöntő választás (csakúgy, mint a legutóbbi volt), újra jó lenne átgondolni ezt a vajákos-dolgot. Annál is inkább, mert olvasom: "egy magukat csak »boszorkányként« meghatározó, nőkből álló csoport azon dolgozik, hogy a »megfelelő« jelöltek nyerjenek." (euronews.com) Bizonyos Mihaela Minca nevű boszorkány, aki valami szóvivője lehet a seprűs csapatnak, azt nyilatkozta a hírügynökségnek, hogy olyan rituálékat folytatnak már egy ideje, amelyek segítik a politikusokat, hogy elméjük megnyíljon és a lehető legjobb döntéseket hozzák az ország érdekében. 

A politikusokon fehér és fekete mágiát alkalmaznak, ahogyan a színekből is logikus: a feketével sújtják a korrupt, börtönbe való, hazudós politikusokat, a fehérrel pedig segítik, akik a nép érdekében dolgoznak (már aki még marad a fekete mágia hatása után).

Május 9. óta különösen bűvölnek, minden éjfélkor, majd hajnalban és napnyugtakor elvégzik varázslataikat afölött a bizonyos ital felett, melyben állati eredetű összetevők mellett gyertya- és virágmaradványok is vannak. Ezt a löttyöt, izé, varázsitalt, fogják a román törvényhozás épületénél szétlocsolni, ez a megbűvölt víz pedig "megvilágosítja és megtisztítja a jelölteket".

A gondot én abban látom, hogy a boszorkányvezér szerint a szavazás Romániában 25-én lesz, holott 26-án, aztán az egy nap eltolódás miatt nehogy a bájital megposhadjon, az senkinek sem lenne jó. Aztán a jelöltek szerintem a szavazáskor nem lesznek a törvényhozás épületében, hanem választóikat fogják éppen bűvölni valahol. Legvégül pedig, varázsláshoz kevésbé értő véleményem szerint nem is a politikusokat kellene már megvilágosítani, hanem a választókat. Belátom, ez technikailag nehezebben kivitelezhető, hiszen töméntelen bájitalra lenne szükség. De erre is van megoldás, hiszen Minca és társai nem ragadtak le a varangyok szintjén, az internetet is használják, szolgáltatásaik a világon bárhonnan elérhetőek: elég a Facebook-on egy fotót küldeni nekik a név mellé, és máris kezdődhet a hagyományos varázslás. Így pedig már alakíthatnának mondjuk egy romániai választói csoportot a közösségi oldalon, nem jelenthetne gondot, hogy oda becsábítsák a szavazásra jogosultakat. A többi pedig már mehetne, mint a karikacsapás, csinálják ezt mások is.

Ez a humor nem vicc

Humorista volt, most meg államelnök lesz: a 41 éves Volodimir Zelenszkij nyerte az ukrán elnökválasztást. 

Politikai előélete annyi van, hogy egy népszerű filmsorozatban eljátszotta már az elnököt, e mellett még korrupció ellenes jelszavakkal kampányolt, s ez úgy látszik, elég volt a korábbi elnökökkel megcsömörlött szavazóknak.

Nagy dolog, mondhatnánk, nálunk - és ezt a nálunkat most értsd bárhogyan - már évtizedek óta nem hogy humoristákból lett politikusok a vezetők, de inkább azóta lettek humoristák, hogy pozícióba kerültek. Nem is tudom, mi a rosszabb meg veszélyesebb. Mulatságosnak csak azért nem mondom, mert a mi bőrünkre gyártják a poénjaikat, melyeken ellenben egy világ szórakozik. 

Ha a mi "humoristáinkat" vesszük alapul, akkor Volodimir Zelenszkij is szép jövő elé néz, hiszen a támogatóinak címzett köszönetében elnökként végrehajtandó terveiről, akárcsak a kampányban, most sem beszélt. Minek is strapálná magát, hiszen, ha vannak is egyáltalán ilyen tervei, azok a választókat láthatóan nem érdeklik, így is megválasztották. És ez máshol is éppen így bejön. Újra, meg újra.

                         A humorista talán maga sem hiszi, hogy ez bejött...

                              (fotó: karpathir.com)

Naiv politikus márpedig van

Azt mondod, naiv politikus nincs? Szerintem meg van, hasonlatos a naiv festőhöz: szinte ugyanazt csinálja, csak... másként. Más szinten. Ösztönből. Vagy éppenséggel olyan furmányosan, hogy akár a nem naiv politikusok közé is beállhatna. Pedig azok sem semmik, de őket most hagyjuk.

Megtörtént eset, hogy egy bizonyos hivatal kirendelt alkalmazottai bekopogtak egy házhoz, úgynevezett környezettanulmányt végezni: milyen gazdaságot vezet a tulaj, kinek asszonyát lelték otthon. Utóbbi rögvest sejtette, hogy ennek adófizetési vonzatai lehetnek, hát nyomban együgyűre vette a figurát, kezdődött a csűrés-csavarás. Azt ugye már késő volt tagadni, hogy az udvaron néma rucák totyognak, ám a nyilatkozattevő mindjárt hárított is azzal, hogy azok nem az övéi, hanem "a fiúé". Ló is nyerített a melléképületben, az meg "az emberé". Igen ám, de a ló mellett csikó is ugrabugrált. Az kié? "A csikó? Hát a lúé!" Na, azt tessenek adófizetésre bírni...

Egy idő után az asszonyság megunta a macerát, ezzel zárva rövidre: "Ne azt tessenek kérdezni, ami magukat érdekli, hanem amire én válaszolni akarok!" 

Hát nem zseniális? 

Nem a politikusok között lenne a helye? Akik valójában ugyanezt csinálják?!

                                   (fotó: erdekesvilag.hu)

Kormányválság ellen sorskiigazítókat

Nemrégiben (újra) Egerben jártam, ahol, ha csak pár pillanatra is szinte kötelező megnézni a várat (ott van-e még?), a minaretet (éppen állványok támasztották körbe, renoválták), a Bazilikát, s most először sikerült bejutni az óváros alatti pincerendszerbe. Mint megtudtam, utóbbi egyike Magyarország építészeti csodáinak (részletek). Aztán alig pár lépésre a konkrétan vett belvárostól, vagy még inkább talán annak részeként, felfedeztem egy igen patinás házat. Először azt láttam, hogy az egyik ablakában órarend van, mely szerint be lehet jelentkezni jóslásra. Jobban szemügyre véve azt tapasztaltam, hogy az egész épület egyfajta Delphoi, egy jós- és ezoterikus központ, ahol - akár a hasonszőrű tévés műsorokban - tisztánlátók, tisztánhallók, jövőbelátók, jósok, miegyebek várják a klienseket. (Minek kell órarend, nem tudják előre, ki mikor érkezik?) A kínálatból az volt a legjobb, hogy lehet előjegyeztetni - fogózkodj! - sorskiigazításra! Komolyan mondom, nem volt sorállás. Ezt két dolog indokolhatja: 1. a környéken mindenki elégedett a sorsával; 2. nem veszik komolyan a jóemberek ezt a kolosszális lehetőséget. Hogy miért? Ennek talán egy tisztánlátó a megmondhatója.

Mindez akkor idéződött eszembe, amikor kirobbant a romániai kormányválság. Az újabb. A legújabb. A legeslegújabb. Egy ilyen jósdát vagy mit kellene telepíteni a bukaresti kormányépület mellé is. Egyrészt törzsvendégek lehetnének a politikusok, akiket tisztánlátók próbálhatnának kivezetni önnön sötétségükből, másrészt be-betérhetnének oda azok, akik a nevezett politikusok kegyeiért versengve lépdelnek majd befelé, kérhetnének egy kis sorsmódosítást. 

Hogy ez hülyeség, meg mit komolytalankodok én itt?

Igazad van!

De ez sem komolytalanabb, mint amit azok csinálnak, akikre egy ország sorsa van bízva.

Egy rádióműsorban hallottam az ötletet, miszerint az országba érkezett Abe Sindzó japán miniszterelnököt, ha már éppen kormányválság volt idejöttekor és nem is volt, akivel egyenrangúan tárgyaljon, szóval, ha már itt volt, itt kellett volna fogni, éppen jó lenne ő nekünk miniszterelnöknek. 

Azt már én mondom, hogy a helyére lenne, kiket elküldjünk. Vajon hány év alatt tennék tönkre Japánt? Aztán majd a felkelő nap országában is kérhetnék a sorskiigazítást.

Ingerküszöb, lopáshatár

Olvasom, az EU-tagországok közül Romániában jegyezték a legnagyobb különbséget a leggazdagabb és legszegényebb néprétegek között 2015-ben: a leggazdagabbak leggazdagabb 20%-a 8,3-szor annyit keresett, mint a legszegényebbek 20 %-a. Ez a statisztika igen óvatos becslésen alapulhat inkább, mint szigorú adatokon, mert szerintem az arány még nyomasztóbb lehet, de az EU-s felmérésektől ne is várjunk túl sokat, tudjuk, hogyan őrölnek azokban a malmokban. 

Hogy jólétben élőknek ne is legyen rosszabb, arra igyekszik vigyázni a vezető kormánypárt is: 40 PSD-s politikus nyújtott be közös törvénymódosító javaslatot, mely szerint egyebek mellett 200.000 euróban szabnák meg azt az összeghatárt, mely alatt nem minősülne bűncselekménynek a hivatali visszaélés! Igen, jól látod: kétszázezerről van szó, és nem is lejről, hanem az EU-konformitás jegyében euróról. 

Meg azt is szeretnék, ha a 3 évnél rövidebb idejű szabadságvesztést az elítélt otthonában tölthetné le. Ez a 3 éves határ bármennyi lehetne, ha a bedutyizott 60 évesnél idősebb, illetve súlyos vagy gyógyíthatatlan beteg.

Még azt is szeretnék, ha enyhülnének a megvesztegetésre, a megvesztegetés elfogadására, a befolyással való üzérkedésre vonatkozó büntetési tételek. Meg szeretnének még hasonlókat, de nem sorolom, gondolom, a te ingerküszöbödet már elérte a hír.

Nem kell sokat gondolkodni azon, hogy a kedves politikusok igen előrelátók, mintha a maguk ágyát szeretnék megvetni: 200 ezer euróig szabad lopni, ám, ha egy kolléga mégis figyelmetlen és túllépi a határt, mert egy kapzsi gazember, akkor sem hagyjuk magára, azt a pár évet tölthesse le a saját lakásában. Másként hogyan is élvezhetné mondjuk annak kényelmét, ha esetleg arra költötte azt a kis pénzt?! 

Hogy aztán kétszer is meggondolja az, aki feljelentésükre vetemedik, bevezetnék, hogy a bejelentést maximum 6 hónapon belül kell megtenni, attól számítva, hogy az infó valakinek a tudomására jutott - ha kifut a határidőből, akkor egyrészt a feljelentésnek nincs jelentősége a per során (már, ha eljutnak addig valami csoda folytán), másrészt az vonható büntetőjogi felelősségre, aki feldobta (volna) az egyébként nagy valószínűséggel nem makulátlan euró-barátot.

Idézzük csak fel: alig pár napja volt I. Mihály király temetése. Igen, azé a királyé, akit a '90-es években még be sem engedtek az országba ugyanennek a pártnak a vezetői, illetve amikor mégis bejött, rövid úton kitoloncolták. Most mit láttunk? Hisztérikusan mindenki gyászolt, kegyeletet rótt le, sírt-rítt, olyan vallásos lett, hogy a fal adta a másikat. Első sorban "természetesen" a politikusok tolongtak, akik ezek szerint magukra nem tekintik kötelezőnek a ne lopj parancsolatát. Vagy valamit félre értettek, s olvasatukban úgy szól, hogy csak egy küszöb alatt lopj, de felette is csak kicsit bűnhődj.

A hírhez tartozik, hogy egyelőre csak törvény-tervezetről van szó. Érdekes lesz látni, kik szavazzák meg, kik milyen javaslatokkal módosítanának még rajta, hogy "emészthetőbbé" tegyék. 

De tegyük fel azt a korántsem elképzelhetetlen esetet, hogy így, ahogy van, elfogadják. Szerintetek, ha a szavazás napján választást tartanának, ki nyerné azt? Mi az a lopáshatár, ami elérné a szemellenzővel szavazók ingerküszöbét? A helyes választ adók között mentelmi jogot sorsolunk ki (majd, ha lesz üresedés).

Hinta rácsos ajtóval

A Jobbik egyik országos vezére a romániai korrupcióellenes ügynökséget állította példának a magyarországi politikusok elé, mondván, hogy miközben odaát  korrupció elleni "harc" mérlege a vizsgálatok, vádiratok, vádlottak és vagyonelkobzások tekintetében egyaránt nulla, addig ideát adatai szerint a DNA 9100 vizsgálatot indított, 300 vádiratot készített, 1100 vádlott került bíróság el és 1130 jogerős ítéletben 310 millió eurónyi vagyonelkobzással sújtottak politikusokat. Ennek fényében nem véletlen, hogy egy néhány hete készített felmérés szerint a romániai lakosság a kormányban bízik szinte a legkevésbé (23,8%) a szakszervezetekkel és az országgyűléssel vállvetve, a bizalmi sorrend másik végén ellenben a hadsereg (75%), az egyház (62,3%) és a csendőrség (62%) mögött ott a korrupcióellenes ügyészség (61,4%). Magam nem voltam a felmérésben megkérdezett 1081 személy között, ám ezúton mondom el véleményemet, miszerint igen örvendetesek a közélet megtisztítására tett erőfeszítések. Az ügyészek munkáját talán még hitelesebbé tenné azonban néhány dolog. Például, ha a  beidézettek némelykor nem az intézményben várakozva, a folyosói plazmatévéből harsogó bemondótól tudnák meg saját ügyük részleteit. Például, ha a nagynevű letartóztatottak megbilincselése és elszállítása nem silányulna hírtévék nézettségjavító mindennapos látványelemévé. Például, ha nem kellene attól félni, hogy bármikor bárkit elvihetnek, mert ahhoz nem nagyon kell megalapozott vád, az majd később vagy lesz vagy nem, ellenben a tisztségviselők olyannyira nem mernek felelősséget vállalni, hogy az már az ország megbénulásával fenyeget. Például - és talán ez a leginkább presztízsromboló - hogy bizonyos nyomozás alatti személyeket akár évekig is ki-be sétáltatnak a rácsos ajtón. Ha valaki bűnös, tessék megbüntetni, ha nem, békén hagyni. És nem hintáztatni, együtt a közvélemény indulataival. Persze más a helyzet, ha éppen ez a cél...

                                                                        (Illusztráció: zaol.hu)

Különös, különös ünnepség volt

Ballagáson voltam a minap, a határ túloldalán már búcsúznak a véndiákok. 
Nem tudom, általános szokás-e ott ez, de mondhatom, ahol én voltam, ott furcsa tapasztalatokat szereztem. Például 11 órára hirdették meg az ünnepség kezdetét, és nem átallottak azt pontban 11 órakor meg is kezdeni. Aztán alig voltak beszédek. A végzősök nevében, majd az őket búcsúztató eggyel fiatalabb generáció képviseletében egy-egy diák beszélt röviden és meghatóan úgy, hogy az egyben humoros is volt. És az igazgató is megengedte magának a közvetlen, könnyed hangnemű búcsúztatást, lazán, röviden, miközben senkit nem láttam a körülöttem állók közül az óráját vizslatni. Nem szólalt fel nem hogy több, de egyetlen árva politikus sem, sőt, - a Teremtő bűnükül ne vegye -, egy pap sem. Alig néhány jutalmat adtak át a kiemelkedően teljesített diákoknak, azok közül is csak a végzősöknek, erre tanév közben, meg nemzeti ünnepeken bőven van alkalom sort keríteni. Csupán egy diák mondott verset, s talán ha két vagy három énekszám hangzott el. A tűző nap elől fák árnyékába lehetett húzódni, és még székek is várták azokat, akik le akartak ülni. Sokan nem is gondoltak erre, hiszen az első pillanattól az utolsóig pontosan csak 45 perc telt el, miközben mindig történt valami, ami lekötötte a figyelmet. Ennyi idő alatt még arra sem volt elég lehetőség, hogy az izgalom és a fülledt meleg együttes hatására egy fél padsornyi ünnepelt kiájuljon a sorból. 
Szóval, mondom, furcsa egy ünnepség volt.
És tessenek elhinni, mindennek ellenére pont úgy volt meghatottság, könny és boldogság, gratuláció és virágtenger, mintha egészen másként lett volna. 
Sőt, talán még inkább.

Körözési listák a szavazólapon

Napok óta két híren töröm a fejem, és birkózom a megértésükkel.
Az egyik, hogy csillagászok „olyan explanétát fedeztek fel, amely egy négyes csillagrendszer egyik csillagpárja körül kering”. Eddig vágom. Azt is értem, hogy a PH1-re keresztelt „új” égitest mérete 6,2-szerese a Földnek, a csillagait 138 nap alatt kerüli meg. Ám amikor fényévek ezreiben és millióiban mért távolságokról hallok, már kopik az érdeklődésem, erre szokták mondani, hogy olyan messze talán nincs is...
A másik hír, hogy a parlamenti választásokra készülve a pártok egymás után tették közzé jelöltlistáikat. Mikor egyik–másikat először láttam, még megörültem, és elégedetten bólogattam a nevek láttán: éppen itt az ideje, hogy rács mögé kerüljenek. Komolyan azt hittem, rendőrségi körözési listákat publikáltak, hogy egy kicsit megtisztítsák a közéletet december 9. előtt. Aztán kiderült, hogy dehogy, éppen az általam rab–jelölteknek vélteket igyekszenek a mentelmi jog láthatatlanná tévő köpenyével felruházni!
Közben rájöttem: tényleg léteznek azok a fényévek. Egy egység annyi távolság, amit a fény egy év alatt megtesz – egyik végén vagyunk mi, a másikon meg a romániai közélet valóban demokratikussá tételének szándéka. És közben még ott van az a sok politikai fekete lyuk is, ami alig várja, hogy beszippantson.

                                                                                                                  (Illusztráció: tollal.hu)

Vegyszeres parasztvakítás

A show folytatódik. Vagy inkább cirkusznak nevezném, ami ugye kell a népnek. Még jobban mint a kenyér. Tetszenek még emlékezni bizonnyal, hogy a helyhatósági választások előtt a PPDD nevű politikai szörnyszülött formáció vezetői euró-ezreket ígértek mindazoknak, akik kompromittálták magukat azzal, hogy jelöltlistájukra feliratkoztak (bár sokan ezt örömmel tették, szegények). Nem tudok róla, hogy az ígéretet beváltották volna, legalábbis akiket ismerek, azokon nem látszik az anyagi gyarapodás. És most itt az újabb szemfényvesztés, ez az Oltchim-privatizációnak nevezett parasztvakítás. Amikor nem csak a népet, de a hülyeségben partner állami vezetőket is orruknál fogva vezette a populista pártvezér. Hát persze, hogy csak a vegyipari vállalat munkásait akarta megmenteni, hát persze, hogy a részvényeket szétosztotta volna a nép között – és a sort folytathatnánk: hát persze, hogy a Föld lapos, hát persze, hogy a Nap kering a Föld körül... És ami a legfontosabb: hát persze, hogy közeleg a választás, hát persze, hogy mindig közeleg egy választás. És ami a leghátborzongatóbb az egész komédiában, hogy – ahogyan egy ismerős fogalmazott a facebookon – erre az egész reklámra nem is lett volna szüksége a pártvezérnek, mert enélkül is simán beszavaznák majd rajongói a törvényhozásba. Most meg bíróságra citálják azok, akik hagyták, hogy bohócot csináljon belőlük. A show folytatódik.

                     A pártvezér még be is mutatott zsáknyi pénzeket...      (fotó: maszol.ro)

Rontás van rajtunk

Villámcsapásként ért a felismerés: lehet, elfecséreltem eddigi életem! Véletlenül – vagy ki tudja?! – beletévedtem egy kereskedelmi tévé déli időben sugárzott asztrológiai műsorába. Egy férfi, akinek a kiírás szerint a becsületes szakmája a „rontásoldó” volt, percenként 2–3 betelefonálót szabadított fel ilyen–olyan rontások és/vagy szellemek befolyása alól. Közben mellette megjelentek hasonszőrű hivatásoknak élők fényképei is, akik szintén várták a hívásokat. Ők tisztánlátók meg tisztánhallók voltak. Én tisztán hallottam, hogy a kliens csak a keresztnevét, meg a születési dátumát kellett megadja az említett rontásoldónak, majd tisztán láttam, hogy az oldó–szakember valami inga lóbálásából tutira megállapította a rontás létét, majd némi színes madzagok elégetésével sitty–sutty távolságilag meg is szüntette azt. És ezt akár szerelmi, akár pénzügyi rontásra is alkalmazta. Azta! Én, a tudatlan, meg csak élem kűzdelmes életemet, próbálom gyűjteni a garasokat, sejtésem szerint néha még mintha szellemekkel is hadakoznék, közben meg pofonegyszerűen meg lehetne oldani az egészet egy telefonhívással, és még az elégetett madzag árát sem én fizetem. Hirtelen telefonálni akartam, hiszen mondták: telihold előtt állunk, ez a legjobb pillanat. Aztán átgondoltam. Nem vagyok én egy önző alkat, mit sem ér a javulás, ha nem érinti az egész környezetem. Hiszen hallottam egy másik csatornán, hogy sorsunkról döntő politikusaink éppen az Európai Parlament plenáris ülésén szapulták egymást balkáni stílusban, lehordva mindenkit, akit csak lehetett, és egyre távolabb tolva tőlünk Európát, meg egyáltalán, egy normális élet lehetőségét. Tisztán láttam és hallottam mit kellene tenni: ezeket a politikusokat kellene „levenni” rólunk. Ők a rontás. Ezért sok–sok madzagot, sőt, akár... kötelet is megérné felhasználni...

                                                                              (Illusztráció: blogger42.com)

Hézag

Nem minden nap történik olyan a bukaresti törvényhozásban, hogy egy képviselő mentelmi jogát megvonják - bár, ha nem is minden nap, de azért elég gyakran sort lehetne, sőt, kellene keríteni rá.
Itt van most a Mihail Boldea ügye. A fiatal politikus korábban PD-L (Demokrata-Liberális Párt) képviselő volt, aztán kilépett, és lett függetlenként a Románia Haladásáért Országos Szövetség tagja. Már ebből a kilépek-belépekből is látni, milyen elkötelezett az ország és annak lakói jóléte iránt. A törvényhozás azért vonta meg mentelmi jogát, mert bebizonyosodott (már ez is egy kisebbfajta csoda), hogy szervezett bűnszövetkezetekkel működött együtt: büntetőperekben elkobzott telkeket játszott át ezeknek a bűnszövetkezeteknek. Nyilván nem tudta volna megtenni, ha nincs megfelelő pozícióban. Ráadásul, mint ügyvéd - mert ugye civilben az - a szükséges hamis iratokat is azonmód legyárthatta. Valamit azonban elronthatott, esetleg keresztezte valakinek az útját, és a Szervezett Bűnözésellenes Ügyészség látókörébe került. Azonban a jó kapcsolatai nem hagyták cserben, tudta, hogy mi és mikor vár rá. Például már tavaly karácsony előtt is beidézték egy kihallgatásra, ő meg elment... külföldre síelni. Nem jött zavarba, valamiért megengedhette magának, hogy laza legyen. Most azonban szorult a hurok, és már nem várta meg, míg kattan a bilincs, és megint elment. Állítólag Kenyába távozott, majd Kongóban kötött ki - híresen demokratikus országok. Az előzetes letartóztatási parancsot is már távollétében adták ki. De hogyhogy leléphetett? Az országos főügyész szerint "a vádhatóság jól végezte a dolgát". Van-e ember, aki ezt kétségbe vonja? Hát persze, hogy nem, csak egy bűnöző egyszerűen lelépett, amúgy minden rendben. Magyarázat persze van: a hézag. A joghézag.

                                                                                                                  (Illusztráció: goglobe.hu)
Ugyanis a mentelmi joggal rendelkező személyek esetében, ha ennek a jognak a megvonását kéri a nyomozó hatóság, nem lép életbe automatikusan az ország elhagyását megtiltó rendelkezés is. Csak majd akkor, ha a kérelemnek helyt ad az illetékes fórum, esetünkben a parlament. Közben meg van ideje a delikvensnek átgondolni, hogy:
-van-e annyi barátja a honatyák között, hogy ne szavazzák meg az előterjesztést?
-vajon kinek a lábára lépett, és van-e még esély azt jóvátenni?
-netalántán azt, hogy esetleg nem is követett el semmit?
Ha rosszul áll a szénája, akkor elő a bőröndöt, bele a fogkefét, a rövidnadrágot, meg a bankkártyát, és irány Kenya. Vagy Kongó.
Mihail Boldea üzent haza: legyen mindenki nyugodtan, haza fog jönni, amit kap repülőjegyet. Már alig várjuk.
Azért egy kérdést csak meg kellene válaszolni.
Ha van ez a joghézag, amit ilyen galádul ki tud használni egy politikusbűnöző, akkor az ország jobbításán, óvásán ügyködő törvényhozóink miért nem sietnek azt befoltozni?
(A helyes megfejtők között kenyai társasutat sorsolunk ki. Vagy kongóit. Vagy semmilyet.)

FEJLEMÉNY
A fenti bejegyzés másnapján visszatért az országba Mihail Boldea. Belátta, hogy előbb-utóbb ez lesz a vége, és akkor már jobb, ha nem kell a kiadatásra várva egy afrikai országban raboskodnia. De hiszen ő már korábban megüzente - ahogyan arról szót is ejtettem fentebb -, hogy amint lehet, jön. Most lehetett - jött. Ez egy szavatartó politikus.

Törvény. Alkotás

Nagyot téved, aki azt hiszi: a romániai törvényhozók nem alkotnak fontos törvényeket, és csak lopják a ...napot.
Nem így van!
Például kedden is egy nagyon fontos törvényre emelték fel jóváhagyólag a kezüket az ügydöntő jogkörrel rendelkező képviselőház tagjai: öt évre eltiltják a közélettől azokat a személyeket, akik az egykori Román Kommunista Párt vezető funkcionáriusai voltak központi vagy megyei szinten! Sőt, azokat az ügyészeket is, akik annak idején a párt megbízásából - hogyan másképp?! - szaglásztak. Kicsit vitáztak, hogy a korlátozás vonatkozzon-e a párt (RKP vagyis PCR) ifjúsági szervezetének (KISZ vagyis UTC) egykori tagjaira is, de ezt elvetették.

                                                                                                                        (Illusztráció: europarl.europa.eu)
Igenis, kérem, ez egy nagyon fontos törvény. Kell-e azt magyarázni, hogy milyen fontossággal bír az egykori diktatúra elitjét kizárni az új, várhatóan demokratikus rendszerből? Hiszen, ha ők ott maradnak a vezető pozíciókban, akkor milyen változásra számíthatunk?
Mit tetszenek mondani? Hogy már nem 1990 van?
Micsoda?
2012?
Hogy elkéstek legalább 22 évet?
Húúú, tényleg!
De hiszen akkor már kikre is vonatkozik ez a törvény? Hány évesek ma azok, akik akkor vezető pártfunkcionáriusok voltak? Lehet, már sokan nem is élnek? És a közbeeső 22 évben, míg vajúdott a törvény, vajon hol voltak? Csak nem a demokratizálódó közéletben? Na, olyan is lett.
De mi lesz most nélkülük? Mármint ebben a kizárásuk okozta hiányuk miatti, rendkívül nehéznek ígérkező 5 keserves esztendőben?
Mint említettem, a törvény nem vonatkozik az egykori párt egykori ifjúsági szervezetének egykori tagjaira.
Adódik a megoldás: fiatalítani kell. Tudják ezek a politikusok, mit csinálnak. Nem csak úgy lopják ők a...napot.

Sérülésveszély

"Láttad, hogy ütik egymást Bukarestben?" - kérdezte tőlem valaki tegnap. Majdnem rávágtam, hogy "na, végre" - de persze nem mondtam. Sőt, igyekeztem a gondolatot is elhesegetni magamtól, hiszen mégis csak emberek vagyunk, meg a keresztény szellemiség, meg ... meg ilyenek.
Szóval tüntetnek. Mondják, az egészségügy betette az ajtót. Ugyan már, évek óta sok minden betette, majd kinyitotta és újra becsapta már a tűrőképesség ajtaját. Most volt egy kis szikra, ami kibuktatta a felgyülemlett feszültséget. És, ahogyan az lenni szokott, a politikai kalandorok, meg az egyszerű csőcselék (micsoda vékony határvonal) egyszer csak ott termett, az élre állt, és máris kész a népharagnak nevezett színjáték.

                                                                                                                         (Illusztráció: origo.hu)
Mondjon le! Ja, tényleg, mondjon le. Ki is? Mindenki. Akárki. Akár már most lemondhatna az is, aki a következő lesz a hatalomban.
Egy demokráciában helye van az elégedetlenkedők demonstrációjának - mondta egy politikus. Mindegy melyik, egyformák. (Aki nem egyforma, az rosszabb.) Ugyanő: a fontos, hogy a demokrácia ne sérüljön.
Ja, tényleg. Ez fontos.
De ez a veszély nem fenyeget. A demokrácia nincs ott, ahol balhéznak. A demokrácia a környéken sincs, így nem kell félni, hogy beverik az orrát.
Majd a mienket.
De ez nem olyan fontos.

Az ünnep csodái

Nem szabadulok az ünnep öleléséből.
Szeretjük egymást.
Olyan szép ajándék, hogy ilyenkor, a békés ünnepkor is láthatom azokat a politikusokat az újság oldalain, ahol - minden nap egyébként is. Most (is) olyan szépek, meg olyan mosolygósak, meg olyan nyakkendősek, meg olyan jaj de... Egy csoda. Nem akarok kivételezni (meg olyan nagy különbség amúgy sincs), ezért nem tartok névsorolvasást, csupán néhány frázisjókívánság:
-"Az Úr születése világosítsa meg lelkünket..." (lehet, az illető lelkének megvilágosítása még az Úrnak is feladná a leckét)
-"A kolindálók csoportjai már elindultak a keresztények házai felé!" (az illetőtől ez akár fenyegetés is lehetne...)
-"Az Úr születésének ünnepe találja önöket szerettei körében a bőség asztalánál..." (mivel "illetőek" már odakönyökölték magukat, nem szeretnék velük egy asztaltársaság lenni).

                                                                                                    (Illusztráció: tesztelo.hu)
Egy ilyen ünnepen szokás csodákról is beszélni. De a csodát nem mindig vesszük észre, sőt, általában utólag derül ki a csodáról annak csodálatos volta (ez egy csodálatos megfogalmazás volt). Még jobb, ha lehetőség szerint több száz év is eltelik közben, amikor már csak a rendkívül hiteles szemtanúk még hitelesebb visszaemlékezéseire lehet támaszkodni.
Szóval, éppen ma is történt egy csoda. Pontosabban biztosan több is, de én egyről beszélek most: feltámadt egy halott Ukrajnában! Ehhez most nem a Jordán vize kellett, hanem - óh, az idők szava - egy metálzenekar csörömpölése! Egy magát szinte hullarészegre ivó egyént szállítottak be egy Krím-félszigeti kórházba, ahol a szolgálatos orvos felületes vizsgálata egyszerűen hullának is nyílvánította, és bespájzoltatta a hűtőkamrába. A szomszédos szobát meg egy metálzenekar kapta meg ideiglenes próbateremnek a kórház igazgatójától, aki úgy okoskodott, hogy ott úgysem zavarnak senkit. Tévedett: a ricsajtól a szó szoros értelmében hullajelölt magához tért, aki egyrészt kialudta az alkoholmámort, másrészt megmenekült a fagyhaláltól is. Na, most csak képzelem azt a zenét, amitől a "hulla" magához tér?! A sátánista (!) metálzenészek a hírek szerint annyira azért nem voltak kemények, hogy a hullaházból hangzó dörömbölésre ne dobálják szét a dobverőt, miközben hangfalakon taposva inaltak kifelé. A feléledtet a kórház ápolói eresztették szabadon. A csoda ismérvei ebben az esetben: nem gondolom szokványosnak, hogy egy zenekar kórházban tartson próbát, de őket, gondolom kapcsolataik révén, pont akkor vezette oda a gondviselés lármázni, amikor a már korántsem kuriózumnak számító részeg ott lapult a tepsiben. Arról nem is beszélve, hogy még mesterségesen segített kihűlése előtt ráébredhetett a metálzene életmentő hatására. Manapság nem vagyunk fogékonyak a csodákra. Bizonyíték: ez a hír is a bulvár-kategóriában kapott helyett, és gyanítom, hogy az egyházi újságok ügyet sem vetnek rá.

                                                                                                     (Illusztráció: hir24.hu)
De a legnagyobb csoda mégis csak az emberi elme.
Hallgatom az autóban az egyik kereskedelmi rádió ünnepi kívánságműsorát. (Hát persze, kívánságműsor: a személyzetnek is jár az ünnep, ehhez nem kell sokaknak dolgozni, a hallgató meg úgy is azt kívánhatja, amit amúgy is lejátszanának, miközben azt hiszi, ő "szerkeszti" az ünnepi műsort.) Szóval betelefonál egy hallgató, és a női hang kívánsága? Sose találod ki! "Egy szép karácsonyi dalt szeretnék küldeni a magányos afrikai gyerekeknek".

                                                                                             (Illusztráció: gnakalagoke.com)
Hát, majd' az árokba rántottam a kocsit a meghatódottságtól! Teeee, hogy ez mennyire együttérző, meg ünnepi! Szerintem csapatostól könnyeztek a magányos afrikai gyerekek, akik éppen ezt a rádiót hallgatták.
Egy ünnep sok csodát rejteget.

Kormányülés a dutyiban

Divat mostanság úgynevezett kihelyezett kormányüléseket tartani, ahol a politikusok a megszokott irodákból elszakadva visznek változatosságot a fontos ügyek megtárgyalásába, esetleg a helyszín maga is segít a döntések meghozatalában. A fentebb felsoroltaknak szinte mindenben megfelel egy izraeli „kormányülés”. Megkezdte ugyanis hétéves börtönbüntetését szerdán Móse Kacav, az ország 66 éves korábbi államfője.

                                       Móse Kacav búcsút int...                         (fotó: origo.hu)
A vád alapján még miniszterként megerőszakolta egyik beosztottját (manapság már azt is fontos pontosítani, hogy női beosztottját), majd már államfőként két további munkatársnőjét zaklatta szexuálisan. A magát ártatlannak mondó politikust tavaly tavasszal ítélte 7 évre egy tel-avivi bíróság, amit nemrég jóváhagyott az izraeli legfelsőbb bíróság. Adva van ugye egy korábbi miniszter, majd államfő, aki ülést tart, nem szokványos helyen. Sőt, nem is szokásos hosszúságút. Hogy mégis kormányülésnek lehessen nevezni – igaz, a szó szoros értelmében zártkörűnek – cellatársa az a vesztegetésért négy évre leültetett Slomo Beniszri, aki korábban egészség- és szociálisügyi miniszterként volt kollégája a hagyományos kormányüléseken, ahol nem a vallásos művek tanulmányozásával voltak elfoglalva, ahogyan az történni fog a fővárostól délre fekvő Maaszijahu nevű börtön ortodox zsidóknak fenntartott szárnyában.
Bár a választóknak lennének jelöltjeik a szentfödihez hasonló kormányül(tet)ésre a sokak által nem kevésbe szentnek tartott román földön is, egyelőre csak úgy vagyunk vele, mint a székely bácsi, mikor megkérdezték tőle: van-e a falujában antiszemitizmus? Nincs, felelte, de igény lenne rá!

Taktikai megbeszélés

Közhely: a politikus mindig választási kampányban van. Ennek értelmében a mindenkori tanévkezdés is kampány idejére esik. Különleges alkalom, ha a politikus új iskolát avathat. Újabb közhely: a politikus is ember (bár sokan vitatják). Ennek értelmében – kampány ide vagy oda – érthető az öröme, hogy munkájának gyümölcse kézzelfoghatóvá válik. Mindez hatványozott öröm lehet, ha kisebbségi sorban sikerül a nagy „háborún” belül egy kis csatát nyerni. Ha kisebbségi sorban sikerül gyakorlati eredményt is felmutatni annak a közösségnek, mely hiába vár a többség önkéntes gesztusaira, engedményeire. Megint közhely: annyi a mienk, amennyit kiverekszünk magunknak. De hogyan érdemes „verekedni”? Taktikusan, az ellenfélhez közel kicsiket ütve és igyekezve kicsiket kapni, de lépésenként azért haladva, vagy nagyokat próbálva ütni annak árán is, hogy ezek az ütések a fennkölt távolságtartás miatt csak a levegőt csépelik, aminek nyomán az ellenfél már nem is vesz komolyan? Érdemes-e elfogadni az éppen adott körülményeket, és alkalmazkodni ahhoz, hogy mi magunk csak mi magunknak vagyunk fontosak, vagy érdemesebb úgy tenni, mintha a világ közepe lennénk, és a minket ért sérelmek miatt valakik valahol már ácsolnák a bitót elleneinknek? Melyik módszer van valóban hasznára az erdélyi, a partiumi magyarságnak? Úgy gondolom, a tanévnyitók egy kicsit mindig az igazság pillanatai is. Másnap aztán kezdődhet megint a „csata”. A gyakorlati is, meg a virtuális is.

Rágógumi

Ha egy kicsit leporoljuk emlékeinket, elővillan, hogy Románia mindig vigyorgómosolygó elnöke, Traian Băsescu, mielőtt urnához járultak volna az ő újra választásáról - vagy nem választásáról - döntő voksolók 2009 november 22-én, hosszasan agitált amellett, hogy az ország törvényhozását alkotó 332 parlamenti képviselője és 137 szenátora helyett mindösszesen 300 honatya, és honanya ügyködjön a nép jólétén. Érvei között szerepelt, hogy micsoda mértékben lehetne például visszaszorítani a korrupciót, mennyivel hatékonyabb lenne az ügyvitel, mi pénzt meg lehetne spórolni a "leépítendők" kiadásainak elmaradásával, stb., stb. Nem volt meglepő, hogy a honatyák és honanyák nem repestek az örömtől az ötlet hallatán, és nem álltak önnön kipenderítésük mellé (sosem lehet tudni, ugye, ki kerül lapátra, mert, ha mindig a másikról lenne szó, akkor jöhetne a populista duma- de ki tudja?), de ez nem zavarta a ravaszdit, és saját hatáskörben meghírdette a szavazást. Ami érvényes is lett, egy paraszthajszállal túllépve a minimum-küszöböt. Igaz, ezen belül elsöprő többségben voltak, akik nagy örömmel rúgták volna ki a politikusi elit színe-javát. Rúgták volna, mondom, hiszen már előre megmondták, hogy a referendum csak tájákoztató jellegű eredményt hozhat, a látszámcsökkentésről - a választási törvény módosításával - úgy is maga a parlament kell, pontosabban kellene szavazzon, kétharmados többséggel. Ja, aha. Băsescunak javára volt a nép számára tetszetős téma bevetése, őt újraválasztották, a képviselői létszám csökkentésének pártolásáért pedig virtuálisan megveregette a szavazók vállát, hozzáfűzve: a parlamentnek a szavazási eredmények szellemében kell majd cselekednie. Hát nem cselekedett - de ezen ki lepődött meg? Azóta csend van a témában, köszönik szépen a választók véleményét, töröljék ki vele...
Bár csak jövőre lesz újabb választás, Băsescu megint talált egy jó kis gumicsontot: alakítsuk át az ország megyéit! A mostani 40+Bukarest helyett legyen 8 nagy régió.

Miért lenne jó? Szerinte kevesebb lenne a bürokrácia meg a korrupció. Ezt mintha már mondta volna. Most aztán lehet rágódni, hogy hogyan is legyen, vagy lehetne. Mindenki oszt és szoroz, határokat húzogat. Ha egy kicsit lanyhul a forrongás, itt a legújabb ötlete, hogy Hargita, Kovászna meg Maros megyék alkossanak külön régiót. Legyen egy kis komolyabb magyar "íze" is a vitának, vegyen új lendületet a vitatkozás. Addig sem foglalkoznak azzal, hogy például Romániának 2 hónapon belül el kell számolni az EU-s pénzekkel. Na, pedig ez érdekes lesz - de ne ezzel foglalkozzon  a nép, amikor a székelyföldi megyék még a végén "egyesülnek".
Mondják, ez a huzakodás már a jövő évi választásokra készülődés szele. Hát, lehet, az elemzők biztos jobban tudják. De nincs az még messze? Ki a fene fog emlékezni majd arra, hogy mit ökörködnek most. Hát lesz addig újabb ötletük is, ebben biztos vagyok.