A következő címkéjű bejegyzések mutatása: petárda. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: petárda. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. február 7., péntek

Ki vállal itt felelősséget?

Szerdán bukott a kormány (már megint), a teljesen világos összefüggéseket ITT elemeztem. Azóta nem meglepő módon kiderült, hogy az államfő ugyanazt a Ludovic Orbant jelöli kormányfőnek, aki két napja megbuktatta magát, azzal a nem is titkolt céllal, hogy újra bukjon, majd újra, hiszen ez kell az előrehozott választásokhoz. Sőt, a volt kormányt adó párt részéről be is jelentették, ha megint kormányalakításig fajulna a helyzet, ők maguk sem fogják megszavazni saját kabinetjüket, nehogy már ne bukjanak meg, amennyiszer csak kell. És az ellenzékről még nem is beszéltünk akkor még, de ők csak egyfajta statiszták ebben a játszmában, akik mindamellett főszereplőnek is érezhetik magukat. 
A tét nem kicsi valójában, mármint némely politikus számára, hiszen az előrehozott választással jó féléves, a választóik érdekében kifejtett munkát nem tudnak elvégezni! 
Tessék? Ja, tényleg, nem. 
Mondom újra: a tét nem kicsi valójában, mármint némely politikus számára, hiszen az előrehozott választással jó féléves apanázstól esnek el, ami nem mindegy a jövedelmüket tekintve, hiszen biztosan lesznek, akik az új törvényhozásba nem kerülnek be, nem is beszélve a funkcióval járó ilyen-olyan előnyökről. Meg arról, hogy lesznek olyanok is, akiknek pártja "elengedi a kezét", aztán mehetnek petárdát árulni, mint a korábbi miniszterelnökök, Viorica Dăncilă és Victor Ponta egykori romaügyi tanácsadója, Dana Varga. Utóbbit karácsony és szilveszter idején kapták lencsevégre egy alkalmi utcai pult mögött, amikor állítólag a fia vállalkozásába segített be. 
Éppen tegnap beszélgettem egy mezőgazdasági szakemberrel. Érdeklődtem mindenféléről, ami az ágazatot érinti, miről is lehetne beszámolni. Nincs semmi, foglalta ő össze, hozzátéve: de mi is lenne ilyen belpolitikai helyzetben?! Nincs kormány, nincs miniszter, ki tudja mikor mi lesz, minden tisztviselő állása bizonytalan. Ki mer itt aláríni bármit is? Ki vállal itt bármiért felelősséget?
Tényleg, ki?

Decemberben készült fotó a törvényhozásban, de a mostani helyzetet is jól kifejezi...
(fotó: digi24.ro)

2018. január 2., kedd

Szilveszteri ágyúzás

"Úgy voltunk, mint a borsó meg a héja" - szól a méltán "örökzöld" Forrest Gump című film egyik szállóigévé vált mondata. Egyébként vannak azok a filmek, melyeket akárhányszor is láttál, mindig odaláncol a képernyő elé, na, ilyen ez is, most szilveszterkor is. De ez csak egy kitérő volt, az idézetet annak kapcsán vettem elő, hogy a borsó meg annak a héja nem forrt jobban össze, mint a szilveszter meg a petárdázás. Ám korántsem olyan érthető, hogy minek is? A családi méretű tűzijátékokat még megértem, színes, látványos. Még talán a kisebb, pukkanós petárdára is lehet magyarázatot találni, bulinak jó, hagy szóljon, élje ki magát a gyerek, meg a gyerekes felnőtt. Magyarázzunk bele egy kis népi jelleget is (az úgy is divatos): elűzi a rosszat a következő évtől. (Évek múlva néprajzosok meg hivatkoznak majd erre a mondatomra...)  Na, de ott vannak azok a petárdák, ha lehet még annak nevezni, melyek akkorát durrannak, mint egy ágyú. Aki még volt a seregben, az tudja, hogy nem túlzok (nagyon). Ha pedig sorozatban dobálják el ezeket, akkor akár az orosz frontvonal közeledtét is lehet vizionálni, bár erről szerencsére nincsenek saját tapasztalataim. Fel nem foghatom, mi jelent ebben élvezetet?! Nem szép, fojtó a füstje (mert ugye az is van neki), riasztó a hangja. Esetleg arról lehet szó, hogy a mások riadalma okozza az elégedettséget - ebben mondjuk hajaz is az ágyúkra. Fokozza az értetlenségemet, amikor nem csak sihedereket, de meglett, a hétköznapokon az én mércém szerint normálisnak ismert felnőtt férfiakat látok ilyen "bombákkal" dobálózni. Egy ilyen illető épp a kapum előtt (is) megállt szilveszter éjjel, rágyújtva egyre. Vártam, mit tesz? Bedobja az udvarra, esetleg az ablakpárkányra teszi? Bele a csatornakifolyóba? Utóbbiakban biztos kárt tett volna. Aztán én meg őbenne. Kedvem lett volna újra csak a Forrest Gump-ból idézni: "Te tényleg ilyen hülye vagy, vagy csak megjátszod?" De csak simán kihajította az úttestre, a jövő-menők közé, a népek ugrottak, mint a kenguruk. Nagyszerű móka volt.
    Ettől a hangtól nem csak a kutyák, de még egy birodalmi lépegető is világgá menne...
                                                                                (fotó: MKKP/facebook)

2013. január 3., csütörtök

Amikor ránkdurran az új év


Mióta törvényben mondták ki, hogy akár börtönre is számíthat az, aki tiltott pirotechnikai eszközök használatával vezeti le az óév búcsúzása feletti örömét, azóta vitathatatlanul kevesebb az emberre a frászt hozó durrogtatás. Igaz, számomra kissé homályos a hivatalos megfogalmazás, miszerint „bűncselekménynek minősül a II.-IV. osztályba, a T1 és T2 kategóriába, illetve az I. osztályon belüli, durranó hatású pirotechnikai termékek lakosság felé történő forgalmazása”, mert szerintem ezt csak szakemberek értik, én csak annyit tudok, hogy durran, vagy nem durran.
Persze azt is tudom, hogy nincs az a fenyegetés, amivel teljesen meg lehetne akadályozni ezt az eszelős „szórakozást” – amit én nem értek. Nem zárom ki, hogy bennem a hiba, de akkor sem.
Szilveszterkor direkt figyeltem néhány petárdázót. Meggyújtották a kis (vagy nagyobb) rudacsot, és eldobták, majd várták a robbanást. Ami vagy jött, vagy nem. Ha igen, akkor elégedettnek tűntek, főleg, ha valaki még meg is riadt. Ha nem, akkor mormogtak valamit az ismeretlen gyártónak címezve, hogy mit csinált volna inkább petárda helyett.
Aztán azokat sem értem, akik a kiürült pezsgősüvegeket a földhöz csapva remélnek egy jobb új évet, mert szemmel láthatóan nem a törött üveghez kapcsolódó néphitben bízva teszik.
Azt hiszem, ilyenkor szokták mondani, hogy lám–lám, milyen kevés is elég a boldogsághoz...
Aztán arra gondoltam, hogy miért is akarom én mindezt megérteni?! És miért pont szilveszterkor?! Hiszen annyi mindent nem értek év közben sem, micsoda azokhoz képest egy kis szilveszteri petárdázás, meg üvegtörés?! Sőt, a szilveszteri petárdázás legalább egy megbízható történés, amire halálpontosan számítani lehet.
Azt hiszem, itt abba is hagyom a fejtegetést, mert a végén még eljutok a tiltó törvény megkérdőjelezéséig. Arra meg már gondolni sem merek, hogy esetleg én is...

                                                                                                                               (Illusztráció: parameter.sk)