Sérülésveszély

"Láttad, hogy ütik egymást Bukarestben?" - kérdezte tőlem valaki tegnap. Majdnem rávágtam, hogy "na, végre" - de persze nem mondtam. Sőt, igyekeztem a gondolatot is elhesegetni magamtól, hiszen mégis csak emberek vagyunk, meg a keresztény szellemiség, meg ... meg ilyenek.
Szóval tüntetnek. Mondják, az egészségügy betette az ajtót. Ugyan már, évek óta sok minden betette, majd kinyitotta és újra becsapta már a tűrőképesség ajtaját. Most volt egy kis szikra, ami kibuktatta a felgyülemlett feszültséget. És, ahogyan az lenni szokott, a politikai kalandorok, meg az egyszerű csőcselék (micsoda vékony határvonal) egyszer csak ott termett, az élre állt, és máris kész a népharagnak nevezett színjáték.

                                                                                                                         (Illusztráció: origo.hu)
Mondjon le! Ja, tényleg, mondjon le. Ki is? Mindenki. Akárki. Akár már most lemondhatna az is, aki a következő lesz a hatalomban.
Egy demokráciában helye van az elégedetlenkedők demonstrációjának - mondta egy politikus. Mindegy melyik, egyformák. (Aki nem egyforma, az rosszabb.) Ugyanő: a fontos, hogy a demokrácia ne sérüljön.
Ja, tényleg. Ez fontos.
De ez a veszély nem fenyeget. A demokrácia nincs ott, ahol balhéznak. A demokrácia a környéken sincs, így nem kell félni, hogy beverik az orrát.
Majd a mienket.
De ez nem olyan fontos.