2012. január 18., szerda

Lassít-e a lassító?

Ez egy olyan kérdés, amiben nem lehet elég okos az ember.
Tragikus baleset történt ma reggel Értarcsa mellett.

Mire odaértem, a sérülteket már elvitte a mentő, de az egy halálos áldozat még ott volt a roncs mellett letakarva. (A megjelent cikk itt.)

Az (állítólagos) ok: a kisbusz (amiben 8+1 helyett 11+1 személy volt) nem kerülte ki rendesen az új aszfaltra kiépített lassítót, annak magassított szegélye megdobta a járművet, ami megpördült, és a sáncba vágódott.

Lassít-e a lassító?
Ez a kérdés.
Amit már vitattam nyílvánosan, a BN-ben, annak idején, mikor még csak építették őket. Nem tudom a helyes választ.
Míg rossz volt az út - szidtuk, jogosan - hogy tönkremegy a kocsi, hogy nem lehet haladni, hogy hová teszik az útadóból beszedett pénzt, hogy ez nem állapot. Nem is volt az.
Aztán most megjavították, mostmár lehet menni, mint a szél.

Van, aki megy is. Nekem ne is mondja senki, hogy nem, mindenki kisértésbe esik néha, még a legmegfontoltabb is, mikor ott van alatta az autó, előtte meg a jó út.
De vajon kellenek-e ezek a minden falu végére/elejére épített lassítók? Lassítunk?

Már akkor voltak balesetek, mikor még csak építették. Nem voltak bejelölve, vagy a közepén még csak egy lyuk volt. Magam is láttam olyan árokba borult autót, melynek sofőrje egyszerűen megijedt, amikor este, a reflektor fényében egyszer csak meglátta a hirtelen elé kerülő "útakadályt". Félrerántott a kormányt....
Aztán most meg vannak olyan lassítók, hogy nem is kell lassítani, úgy lehet átmenni rajta, mint, ha ott sem lenne, szinte egyenesen.
Van olyan, ahol már eleve kanyar van a falu végén, és ebbe építették bele a lassítót, fokozva a kanyart, ami egyébként sem belátható.
Nem akarok én vitába szállni a szakértőkkel sem, bizonyára megalapozottan döntöttek úgy, hogy kellenek ezek a lassítók. Az is vitathatatlan, hogy jól ki vannak jelölve, már előtte táblák jelzik, hogy következik, meg fényvisszaverő felfestés. Azt sem érdemes vitatni, hogy a közlekedés biztonságosabbá tételét szeretnék elérni.
De elérik-e?
Mondom, egyértelműen én nem tudok állást foglalni.
Biztos nektek is vannak tapasztalataitok.
Mondjátok el.

4 megjegyzés:

  1. 1. üzlet. a lassítószigetek, a rengeteg tábla és különösen a felfestett rázócsíkok (kormánybarát vállalkozó) elég jól fizettek a különböző cégeknek. minél több, annál jobb. ha kell, ha nem... sokszor 1 méterre vannak egymástól a táblák és takarják egymást - akár egyenesben, akár kanyarban, sőt a mihályfalvi körforgalomnál is apropó...

    2. alaposság. nem tudom, mit ír elő a törvény a lassítószigetek terén, de más megyékben, és más helyen Bihar megyében is fényvisszaverők is vannak beépítve a lassítósziget tarka szegélyeibe, biztos, ami biztos. A gond az, hogy csak a lakott településen kívülről jövőknek van figyelmeztető tábla (szerintem túl későn, és kevés az egy tábla...), aki falu végén kigyorsít, vagy mondjuk egy tarcsai dombra kaptatva felgyorsít, azt meglepheti a hirtelen sziget. jó lenne falun belül is egy szigetjelző tábla jó előre... biztos ami biztos.. még az üzletnek is jó...

    3. sár. a sár és a latyak felfröcskölődött a lassítószigetek szegélyköveire, a korlátokra, a fényvisszaverős oszlopocskákra, gyakorlatilag hiábavalóvá teszi azokat. ha sárosak vagy havasak az útjelző táblák és jelek, nem kellene takarítani??? esetleg az útkarbantartókat be lehet perelni emiatt, hogy nem látszottak a jelzések... vagy pl. a falusi bekötőutak előtt nagyon helyesen csináltak lassító-lehajtó sávokat. persze mind kanyarban vagy dombtetőn van. az asszonyvásári lehajtónál akkora éles főútvonalt kanyarítottak, hogy ember legyen a talpán, aki a sáros útszéli korlátot időben észreveszi pláne ködben, zivatarban vagy hóesésben...

    4. villanyáram. ha már minden falu mindkét végébe tettek lassítószigetet, akkor miért nem oda tették, ahol még van villanyoszlop is és így vagy meg lehetne világítani a szigetet, vagy beépíteni villogó táblát. vagy tegyenek oda is napelemeset, csak ki ne döntsék... jobb helyeken meg van világítva...

    5. "szép remények". mit várjon az ember egy olyan országtól, ahol mindennek csak üzleti célja van. ahol a rendőrök sem kapcsolják fel az autó fényeit közúton még ködben, esőben, alkonyatban sem... amúgy szuper út, szuper, hogy kész lett így választásokra, de szuper volna, ha az útfelügyelet is szuperelne...

    VálaszTörlés
  2. 6. kanyar. a hírhedt tarcsai kanyart meg átépíthették volna tompábbá, hiszen a híd mellett már egyengettek el egy kanyart anno. egy időben elkezdett kisajátítás és egy csomó megmentett emberélet...

    VálaszTörlés
  3. A Strabag mernökei röhögtek az egész lasitó szigeten, hisz ezt román törvények kerték ilyen formára. Minden nyugati országba ki van világitva rendesen ezen kitérök és ha már a formánal tartunk nem ertteték ök se miert kell mind a két irányba lasitani hisz mikor ki megyek a Érmiháyfavárol és fel oldódik az 50 km/h korlátozás felgyorsitasz és ujbol lasitni kell hisz ott a lasitó sziget.Ennek semmi ertelme mind a két irányt lasitani. Es ha már a hibáknál tartunk ha mesz Nagyvárad irányába a tüzóltók mellet van egy föld ut amiröl meg lehet közelitni a Eötvös Loránd utcát(tábla), és lásatok csodát záró vonal van egész a szemete betéröig, még tüzóltók elött is.Viszont a zebra után jobra van egy pár ház oda festettek fel szagatot vonalat. A Kribel bár mellé csináltak egy kis parkolót ahol meg tud álni kb. két autó de sajna mostmár csak egy mert egy ut jelzö táblát épitettek bele egy keskeny parkolóba. Hogy fokozzam a multkor jöttem a Református templom felöl a blokkok felé es egy ut asás miat ki volt téve egy jelzö tábla (ami nem messze volt az utca végetöl pontosabban az elsö sarki haznál) amin az volt hogy a szembejövonek van elsöbsége mert a jobb oldalán volt fel ásva, csak az a bökkenö hogy a szembe jövönek 10 meterrel aréb ot van kitéve egy pozmára a behajtani tilos tábla. De láttam már rendört is parkolni a zebrán és álitgatták az autókat (a golya fészek mellet, a körforgalom elött). De nálunk sajnos csak a söföröknek kell a törvenyeket be tartani az ut fenttartóknak es a közlekedési rendöröknek nem .

    VálaszTörlés
  4. Teljesen logikátlan a lassító, s ez csak egy a sok meggondolatlan dolgok között az országban! Ettől függetlenül nem kell 110-el belerohanni..

    VálaszTörlés