Nem tudom, általános szokás-e ott ez, de mondhatom, ahol én voltam, ott furcsa tapasztalatokat szereztem. Például 11 órára hirdették meg az ünnepség kezdetét, és nem átallottak azt pontban 11 órakor meg is kezdeni. Aztán alig voltak beszédek. A végzősök nevében, majd az őket búcsúztató eggyel fiatalabb generáció képviseletében egy-egy diák beszélt röviden és meghatóan úgy, hogy az egyben humoros is volt. És az igazgató is megengedte magának a közvetlen, könnyed hangnemű búcsúztatást, lazán, röviden, miközben senkit nem láttam a körülöttem állók közül az óráját vizslatni. Nem szólalt fel nem hogy több, de egyetlen árva politikus sem, sőt, - a Teremtő bűnükül ne vegye -, egy pap sem. Alig néhány jutalmat adtak át a kiemelkedően teljesített diákoknak, azok közül is csak a végzősöknek, erre tanév közben, meg nemzeti ünnepeken bőven van alkalom sort keríteni. Csupán egy diák mondott verset, s talán ha két vagy három énekszám hangzott el. A tűző nap elől fák árnyékába lehetett húzódni, és még székek is várták azokat, akik le akartak ülni. Sokan nem is gondoltak erre, hiszen az első pillanattól az utolsóig pontosan csak 45 perc telt el, miközben mindig történt valami, ami lekötötte a figyelmet. Ennyi idő alatt még arra sem volt elég lehetőség, hogy az izgalom és a fülledt meleg együttes hatására egy fél padsornyi ünnepelt kiájuljon a sorból.
Szóval, mondom, furcsa egy ünnepség volt.
És tessenek elhinni, mindennek ellenére pont úgy volt meghatottság, könny és boldogság, gratuláció és virágtenger, mintha egészen másként lett volna.
Sőt, talán még inkább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése