Taktikai megbeszélés

Közhely: a politikus mindig választási kampányban van. Ennek értelmében a mindenkori tanévkezdés is kampány idejére esik. Különleges alkalom, ha a politikus új iskolát avathat. Újabb közhely: a politikus is ember (bár sokan vitatják). Ennek értelmében – kampány ide vagy oda – érthető az öröme, hogy munkájának gyümölcse kézzelfoghatóvá válik. Mindez hatványozott öröm lehet, ha kisebbségi sorban sikerül a nagy „háborún” belül egy kis csatát nyerni. Ha kisebbségi sorban sikerül gyakorlati eredményt is felmutatni annak a közösségnek, mely hiába vár a többség önkéntes gesztusaira, engedményeire. Megint közhely: annyi a mienk, amennyit kiverekszünk magunknak. De hogyan érdemes „verekedni”? Taktikusan, az ellenfélhez közel kicsiket ütve és igyekezve kicsiket kapni, de lépésenként azért haladva, vagy nagyokat próbálva ütni annak árán is, hogy ezek az ütések a fennkölt távolságtartás miatt csak a levegőt csépelik, aminek nyomán az ellenfél már nem is vesz komolyan? Érdemes-e elfogadni az éppen adott körülményeket, és alkalmazkodni ahhoz, hogy mi magunk csak mi magunknak vagyunk fontosak, vagy érdemesebb úgy tenni, mintha a világ közepe lennénk, és a minket ért sérelmek miatt valakik valahol már ácsolnák a bitót elleneinknek? Melyik módszer van valóban hasznára az erdélyi, a partiumi magyarságnak? Úgy gondolom, a tanévnyitók egy kicsit mindig az igazság pillanatai is. Másnap aztán kezdődhet megint a „csata”. A gyakorlati is, meg a virtuális is.