Ki vállal itt felelősséget?

Szerdán bukott a kormány (már megint), a teljesen világos összefüggéseket ITT elemeztem. Azóta nem meglepő módon kiderült, hogy az államfő ugyanazt a Ludovic Orbant jelöli kormányfőnek, aki két napja megbuktatta magát, azzal a nem is titkolt céllal, hogy újra bukjon, majd újra, hiszen ez kell az előrehozott választásokhoz. Sőt, a volt kormányt adó párt részéről be is jelentették, ha megint kormányalakításig fajulna a helyzet, ők maguk sem fogják megszavazni saját kabinetjüket, nehogy már ne bukjanak meg, amennyiszer csak kell. És az ellenzékről még nem is beszéltünk akkor még, de ők csak egyfajta statiszták ebben a játszmában, akik mindamellett főszereplőnek is érezhetik magukat. 

A tét nem kicsi valójában, mármint némely politikus számára, hiszen az előrehozott választással jó féléves, a választóik érdekében kifejtett munkát nem tudnak elvégezni! 

Tessék? Ja, tényleg, nem. 

Mondom újra: a tét nem kicsi valójában, mármint némely politikus számára, hiszen az előrehozott választással jó féléves apanázstól esnek el, ami nem mindegy a jövedelmüket tekintve, hiszen biztosan lesznek, akik az új törvényhozásba nem kerülnek be, nem is beszélve a funkcióval járó ilyen-olyan előnyökről. Meg arról, hogy lesznek olyanok is, akiknek pártja "elengedi a kezét", aztán mehetnek petárdát árulni, mint a korábbi miniszterelnökök, Viorica Dăncilă és Victor Ponta egykori romaügyi tanácsadója, Dana Varga. Utóbbit karácsony és szilveszter idején kapták lencsevégre egy alkalmi utcai pult mögött, amikor állítólag a fia vállalkozásába segített be. 

Éppen tegnap beszélgettem egy mezőgazdasági szakemberrel. Érdeklődtem mindenféléről, ami az ágazatot érinti, miről is lehetne beszámolni. Nincs semmi, foglalta ő össze, hozzátéve: de mi is lenne ilyen belpolitikai helyzetben?! Nincs kormány, nincs miniszter, ki tudja mikor mi lesz, minden tisztviselő állása bizonytalan. Ki mer itt aláríni bármit is? Ki vállal itt bármiért felelősséget?

Tényleg, ki?

Decemberben készült fotó a törvényhozásban, de a mostani helyzetet is jól kifejezi...

(fotó: digi24.ro)

Tükrök, ha pukkannak

Soha ne úgy vezess, ahogyan az oktató, hanem ahogy az oktató mondja. Kinek nem sütötték el ezt poént annak idején, amikor tanult vezetni?! 

Persze, lehet ezt vonatkoztatni más foglalkozásokra is, nyugodtan helyettesítsd be: Ne úgy élj, ahogyan a ..., hanem ahogyan a ... oktatja (magyarázza, prédikálja, hirdeti).

Visszatérve a vezetéshez, remélhetőleg az a bizonyos oktató annak idején mindenki figyelmét felhívta a felelősségteljes vezetésre, meg az udvariasságra, előzékenységre, meg arra is, hogy ha megtörténik a baj, azt lehetőleg a legkevesebb vesződséggel próbálják lerendezni. Most persze nem az "orosz módszerre" gondolok, hanem a civilizáltra. 

Aha, persze, mondod most, éppen ezt tapasztaljuk manapság az utakon, a felelősséget meg az udvariasságot. 

Nem olyan régen azt a hírt kaptam, hogy a leparkolt autómat "megütötték". Nem nagy a gond, valójában semmiség, próbáltak nyugtatni. 

Első gondolat: ki az a ..., aki egy leparkolt autónak megy neki? Hát valójában bárkivel megeshet, azzal is, aki kizártnak tarja. 

Második gondolat: ha nyugtatgatnak, akkor biztosan van miért...

Érkezem vissza a tetthelyre, már messziről látom a hölgyet, aki láthatóan ideges (ettől már én is igencsak). Az autón nem látok semmit. Mert nincs is mit. Megnyugtató.

Ez történt: nagyon le kellett húzódjon az út szélére (előtte biciklis, szemből másik autó) és a két autó (az övé és az enyém) tükrei összeértek. "Csak egy nagy pukkanást hallott", mondta a szemmel láthatóan riad hölgy, aki meglepetéssel vette tudomásul, hogy az ő tükre be is hajlott. Nem is tudta, hogy a tükröt be lehet hajtani, vallotta be. Szóval olyannyira nem történt semmi baj, hogy egyik kocsinak, egyik tükörnek sem esett semmi baja, a legkisebb karcolás sem volt felfedezhető, az elektronikájuk is működött.

Simán megtehette volna, hogy elhajt, még akkor is, ha valójában nem is tudta, okozott-e kárt. Mivel nem, még inkább elmehetett volna, én semmit nem vettem volna észre. De megvárt, az után, hogy keresett valakit, aki által kapcsolatba léphetett velem és megmagyarázta.  

Hát, ennyi. Nincs poén.

Hacsak az nem, hogy ne csak a rossz példákról beszéljünk, hanem a jókról is. 

             

Az autóm tükre, a második könyvem címlapján

Requiem eltűnt mosolyunkért

A napokban több ismerősömmel is arról beszélgettünk, hogyan lehet védekezni az elharapódzó "szabadság" ellen, amikor bárki bárkiről bármit mondhat büntetlenül, okoskodhat, hőzönghet, mert "demokrácia van". E sorok gépelése előtt éppen egy "tudósítást" olvastam ismeretlen szerzőtől (!) a világhálón egy olyan eseményről, melyen magam is ott voltam és tanúsíthatom, a leírtaknak vajmi kevés közük van a történtekhez, annál több a manipulálási szándékhoz. Csak nézek magam elé és tűnődöm: érzik-e felelősségüket azok, akik MI és TI táborokra osztották az embereket?; akik egykori mosolyunkat egymást fürkésző tekintetekre változtatták?; akik állandó forradalmi hangulatot szuggerálva feszültségben tartanak?; akik ugyanazokat a populista szövegpaneleket szajkózva nézik nyájnak a népet?; akik áltevékenységekkel keltik fontos közéleti szereplők benyomását? 
A fentebb említett beszélgetések végén megállapítottuk: nem látjuk, hogyan lehet ebből az információk és álinformációk alkotta katyvaszból kijutni, ám reméljük, hogy a hangoskodók tábora a kisebb, az okosabb ebben az esetben is enged, vagyis inkább hallgat, nem akarván összekeveredni. 
A baj csak az, hogy közben múlik az életünk. 
Az elvesztegetett évekért ki vállal felelősséget? 

                                                                          (Illusztráció: portfolio.hu)