Villámcsapásként ért a felismerés: lehet, elfecséreltem eddigi életem! Véletlenül – vagy ki tudja?! – beletévedtem egy kereskedelmi tévé déli időben sugárzott asztrológiai műsorába. Egy férfi, akinek a kiírás szerint a becsületes szakmája a „rontásoldó” volt, percenként 2–3 betelefonálót szabadított fel ilyen–olyan rontások és/vagy szellemek befolyása alól. Közben mellette megjelentek hasonszőrű hivatásoknak élők fényképei is, akik szintén várták a hívásokat. Ők tisztánlátók meg tisztánhallók voltak. Én tisztán hallottam, hogy a kliens csak a keresztnevét, meg a születési dátumát kellett megadja az említett rontásoldónak, majd tisztán láttam, hogy az oldó–szakember valami inga lóbálásából tutira megállapította a rontás létét, majd némi színes madzagok elégetésével sitty–sutty távolságilag meg is szüntette azt. És ezt akár szerelmi, akár pénzügyi rontásra is alkalmazta. Azta! Én, a tudatlan, meg csak élem kűzdelmes életemet, próbálom gyűjteni a garasokat, sejtésem szerint néha még mintha szellemekkel is hadakoznék, közben meg pofonegyszerűen meg lehetne oldani az egészet egy telefonhívással, és még az elégetett madzag árát sem én fizetem. Hirtelen telefonálni akartam, hiszen mondták: telihold előtt állunk, ez a legjobb pillanat. Aztán átgondoltam. Nem vagyok én egy önző alkat, mit sem ér a javulás, ha nem érinti az egész környezetem. Hiszen hallottam egy másik csatornán, hogy sorsunkról döntő politikusaink éppen az Európai Parlament plenáris ülésén szapulták egymást balkáni stílusban, lehordva mindenkit, akit csak lehetett, és egyre távolabb tolva tőlünk Európát, meg egyáltalán, egy normális élet lehetőségét. Tisztán láttam és hallottam mit kellene tenni: ezeket a politikusokat kellene „levenni” rólunk. Ők a rontás. Ezért sok–sok madzagot, sőt, akár... kötelet is megérné felhasználni...
(Illusztráció: blogger42.com)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése