2011. július 15., péntek

Beájulás

Henri Paul, Franciaország romániai nagykövete, miközben ünnepi szónoklatát mondta július 14-én, a francia nemzeti ünnep alkalmából egy bukaresti fogadáson, elájult. (Videó itt - 0.25-nél) Még jó, hogy mögötte állt Emil Boc miniszterelnök, meg Mircea Geoană, a szenátus elnöke, akik elkapták. Talán a nagy meleg okozhatta, de nekem van egy másik sejtésem: miközben szónokolt, meghalotta, hogy azok a háta mögött összesúgtak, hogy mondhat ez a csigaevő akármit, mi a korrupciót úgy sem fogjuk csökkenteni, és punktum. Na, erre alélt el a frankofón testvér, aki két nappal korábban nyilatkozott a Mediafax hírügynökségnek arról, hogy francia befektetők elsírták neki: Romániában csak csúszópénzek ellenében vehetnek részt reális eséllyel közbeszerzési pályázatokon. Mindezt úgy, hogy még egy hét sem telt el azóta, hogy ugyanerre panaszkodott USA-beli kollégája, Mark Gitenstein. De az amcsi sem az első volt, sőt, még saját hivatalát tekintve sem, hiszen elődje, Michael Guest már 2003 tavaszán is ostorozta a romániai korrupciót, az ország szégyenének nevezve azt.

                                                                                         (fotó: origo.hu)
Mint látjuk, a helyzet nem sokat változott. Vagy ha változott, akkor, khmmm, nos... Románia inkább kiterjesztette csápjait. Beléptünk az Európai Unióba.
Mint emlékezetes, Adrian Severin volt külügyminiszter, aki közben Európa Parlamenti képviselő lett, már mondhatni európai színvonalon csapott a lecsóba, és próbált még több pénzhez jutni. A botrány a tavasszal robbant ki, ám ő korántsem európai módon kapaszkodott a jól fizető EP-képviselői székbe, és úgy tűnik, igaza lett, mert azóta mintha csend lenne. Gondolom, a fizetését közben kapja azóta is...
Most meg itt a legújabb, egy másik díszpinty: a Nagy-Románia Párt éléről Brüsszelbe beszavazott C.V.Tudorról hírelik, hogy 40 ezer eurót vágott zsebre, ráadásul saját alkalmazottja fizetését mismásolva el, aláírást is hamisítva. (Istenem, ilyenek képviselik az országot az EP-ben...) De ő nemes egyszerűségel "lestricizi" asszisztensét, mondván, hogy "az egy hülye". Tényleg, nagyon életszerű, hogy egy hülyét vesz maga mellé asszisztensnek. Madarat tolláról...
De, hogy azért itthon sem áll meg az élet, a DNA (korrupcióellenes ügyészség) most éppen Borbély László miniszter körül szaglászik. Aki persze alaptalannak mondja a vádakat. Az RMDSZ csúcsvezetése is azonnal kiállt a szervezet politikai alelnöke mellett. Én persze most nem tudhatom, mi az igazság, csak azt sejtem, hogy a vád mögött valami politikai mahináció (is) áll(hat). Ehhez persze nem kell nagy ész. Arra viszont emlékszem, hogy annak idején, amikor Nagy Zsolt került a DNA bűvkörébe, az RMDSZ nem sietett akkori távközlési- és informatikai minisztere előtt védőkordont húzni, esetleg csak úgy ímmel-ámmal ejtettek szót róla, hogy az nem is úgy van. Ebből aztán megint lehet találgatni, hogy az miért volt úgy akkor, ez meg miért van így most.
Ja, azt elfelejtettem mondani az elején, a francia nagykövet aztán jobban lett.

5 megjegyzés:

  1. 1.Román korrupció? A soha szalonnává nem váló kutya esete forog fenn.
    2.Különös morállal rendelkező romániai EP képviselők? A problémás elemeket uniós költségen kilőtték a Holdra. Ami szerintem nem is volt rossz ötlet:)) Kevesebb a kavarás, mióta egyesek nincsenek itthon, ott meg sokat nem tudnak ártani. Azért megáll az ész, kik képviselnek ott minket: Eba, Becali, Vadim, Tőkés...
    3.Nagy Zsolt mögül lábujhegyen kihátrált az RMDSZ. Bár ígéretes volt, nem pótolhatatlan. Úgy látszik, nem érte meg nagy balhét csapni érte. (Én sajnálom őt. Szerintem szemétség volt magára hagyni) Borbéllyal már más a helyzet. Fidesz torpedóval a háta mögött az RMDSZ már nem kockáztathatja az egyik tartóoszlop kidőlését. Könnyen rámehet az egész ház.

    VálaszTörlés
  2. román újságban olvastam, hogy egy internetes portál már jó egy héttel előtte megszellőztette, hogy 5 rmdsz-es vezető ellen van korrupciós iratcsomó. gyakorlatilag mindenkiről van nekik, csak nem mindegy, mikor időzítik... az ellenzéki sajtó szerint basescu bosszúja, a kormányközeli sajtó szerint az ellenzék így kényszeríti kilépésre az rmdszt. vagy talán éppen ellenzék-párti belső munka? a vég kezdete?! táncpartnercsere?

    VálaszTörlés
  3. Áhh, szerintem ez az egész a tengerész egy whisky-gőzös dührohamának az eredménye. Nem igazán világos, hogy most mit is akar igazából azon kivül, hogy dühöng, mert nem sikrült a terve. Azt hiszem, nem tudja megemészteni, hogy most per/pillanat nem lehet kicsinálni a magyarokat. Akkor meg mire jó ez az egész cirkusz a DNA-val?(Gondolom, az senki számára nem kétséges, hogy a DNA a tengerész szigonya) Azt mondják, zseniknél és hülyéknél soha nem lehetünk biztosak semmiben, mert teljesen kiszámíthatatlanok. Most vagy van egy zseniális terve, amit senki nem lát át, vagy csak egyszerűen hisztizik. Szerintem ez határos időn belül ki fog derülni. Vagy előrukkol valami keményebb váddal(ha nem Borbély ellen, akkor valaki más ellen), vagy "vihar a biliben" cimkével ellátva elmerül a süllyesztőben ez az ügy. Eddig csak annyit ért el az egésszel, hogy jól kikövezte az utat a táncpartnercseréhez egy olyan bálba, ahova az ő bandája nem fog meghívót kapni. Szerintem részeg volt, punktum.:))))

    VálaszTörlés
  4. Bocs, hogy be nem áll a szám, de ezt még hozzá kell tegyem: Minden látszat ellenére, nekünk erdélyi magyaroknak, nem Basescu a legnagyobb problémánk, hanem az Orbán nevű nagyvezér odaátról. Na, ő az, aki ki fog minket csinálni. A tengerésznek csak egy kicsit kell rásegíteni, és menni fog a dolog, mint a karikacsapás.

    VálaszTörlés
  5. VÁLASZ
    Névtelennek
    -Már csak a jobb kommunikáció végett is jó lenne, ha (meg)adnál legalább egy keresztnevet, mert "névtelen" hozzászóló még lehet - aztán úgy meg csak másabb beszélgetni. Előre is köszi.

    VálaszTörlés