Olyan e-mailt kaptam, ami azt hiszem megérdemli, hogy ezúton is támogassam a benne foglalt kérést. Íme:
Kedves Mindenki!
Szeretnenk iskolankat, a marosvasarhelyi 2-es szamu altalanos iskolat, Bernady Gyorgy nevere keresztelni. Parhuzamosan sajnos elindult az iskola Adrian Paunescu nevre valo keresztelese is. Kerunk tamogassatok alairasotokkal ugyunket, mert Vasarhelyen egyelore 13 altalanos iskolabol egyetlen magyar elnevezesu sincs, de van 10 roman es egy nemet.
Es persze terjesszetek, hogy minel tobb ember tudjon rola. Egy honapunk van ra, hogy alairasokat gyujtsunk, ugyhogy oktober 20-ig terjesszetek! Koszonjuk! A linkre kattintva irhatjatok ala:
Bodoni Agnes
UI. tudatosan irtam ekezetek nelkul, hogy mindenkinek rendben jelenjen meg. Elnezest...
Akit tehát érdekel az ügy, az ne fogja vissza magát.
Aki nem tudja, de érdekli, hogy kik a szóban forgó "név-jelöltek", az megtalálja itt Bernády Györgyöt, itt pedig a másik jelöltet.
A döntést megkönnyítendő, érdemes ezt is elolvasni.
De azért saját kútfőből is tudok persze ajánlani:
Újra egymásra talál(hat)tak
Két kapcsolódó hír, egymás utáni napokon. Az egyik: a családtagjainak kérésére végzett DNS–vizsgálat kimutatta, valóban Nicolae Ceauşescu van eltemetve a bukaresti Ghencea–i temető nevével jelzett sírjában. A kommunista pártvezér, aki szinte elhitte, hogy halhatatlan. Vagy elhitették vele? Az egyik istenítő volt Adrian Păunescu, hozzá kapcsolódik a másik hír: november 5–én reggel 67 éves korában elhunyt az egykori „udvari költő”. Munkásságát nem ismerem különösebben, „személyes” kapcsolatba akkor kerültem vele, amikor katonáskodásom ideje alatt a kincstári hangszóróból hallgathattuk az emlékezetes „Cenaclul Flacăra”–előadásokat. Ezeket ma már fesztiváloknak neveznék, és a költő focistadionokat tudott megtölteni 1973 és 1985 között a szabadság bizonytalan érzésére éhes fiatalokkal, akiket abban a pár órában nem érdekelt, hogy a szervező mások mellett bizonyos Ion Iliescuval és Corneliu Vadim Tudorral a Ceauşescu család szűk környezetéhez tartozik, és milliónál több példányban elfogyott 51 verseskötetében ódákat is megjelentetett a diktátorról – innen az udvari költő címe. Persze nem volt egyedül ebben az „irodalmi asztaltársaságban”, de míg mások szabadulnának a múlttól, ő később is kitartott baloldali eszméi mellett. Nem változott kisebbség– és magyarellenessége sem. Sok–sok szélsőséges megnyilatkozása között emlékezetes a kisebbségi törvény 2005–ös parlamenti vitája során tett kijelentése: „A magyarok menjenek csak szépen vissza Ázsiába!” Most ő ment el, és nincs kétségem: oda került, ahol egykori főnökével felidézhetik a „régi szép időket”. Arról sincs kétségem, hogy tisztelői rövidesen megkezdik kultuszának építését. Az ország dicsőségére...
(Bihari Napló, 2010. november10.)
Ahogyan a fenti kommentárban "megjósoltam", megkezdődött a kultusz építése, például Marosvásárhelyen. Civilekként megpróbálhatunk tenni ellene! Ugyanakkor a "mi közös ügyünk" érdekében is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése