Nem kerek évfordulós visszaemlékezés

A jövő héten lesz 19 éve, hogy 2000. október 31-én az Érmihályfalva - Nyírábrány határátkelőt hivatalosan is nemzetközi határállomássá minősítették (az addigi úgynevezett kishatárforgalomról továbblépve), és 24 órás működés lépett érvénybe. Akkor ahhoz még útlevél kellett, a csak személyigazolványos átkelést Románia 2007-es EU-csatlakozását követően vezették be.

Hogy miért most, és nem a 20 éves kerek évfordulón hozakodok ezzel elő? Mert most jutott eszembe, s mert ezt az egy évet is még meg kell érni...

Szóval, naponta sok százan, talán ezren mennek át ezen a határátkelőn, miközben igen kevesen tudják, hogy a 19 évvel ezelőtti esemény megtörténtét emléktábla őrzi a magyar oldalon, pár lépésre a konkrét határvonaltól és az autóúttól. 

De haladjunk sorjában: amint azt a tábla és a korabeli (Wágner István akkori kollégám által jegyzett, a Bihari Napló 2000. november 1. számában megjelent) újságcikk is megörökíti (lásd alább, rákattintással nagyítható), az avatáson jelen volt Mugur Isărescu akkori román miniszterelnök és Orbán Viktor akkori és mai magyar miniszterelnök (a Fidesz első kormányzása idején). A miniszterelnökök az év tavaszán egyeztek meg Bukarestben a határátkelő átminősítéséről. 

A két politikus egy-egy tölgyfát ültetett el ez alkalomból az említett emléktábla két oldalán, melynek szövege: "Ezt a két tölgyet / Orbán Viktor / a Magyar Köztársaság / miniszterelnöke és / Mugur Isarescu / Románia / miniszterelnöke ültette / 2000. október 31-én / a nyírábrányi határátkelő / nemzetközi határállomássá / történt nyilvánítása / alkalmából." (A román szövegben fordított a nevek említésének sorrendje, illetve Nyírábrány helyett Érmihályfalvát - Valea Lui Mihai - említik.)

A cikkhez a címlapon tartozó képen (amit külön is csatoltam) a két miniszterelnök parolázása látható, ám közöttük a háttérben ott van Torda Imre, Érmihályfalva akkori polgármestere, ő mögötte pedig (balra) Balazsi József, Érsemjén előtte és azóta is hivatalban lévő polgármestere.

Az ünnepi beszédek során Orbán Viktor sok egyéb mellett megköszönte kollégájának az együttműködést "egy olyan időszakban, amely a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető könnyűnek politikai szempontból".

Mugur Isărescu szintén udvarias válaszában például így fogalmazott: "Biztos vagyok benne, hogy ez a térség rövid időn belül fellendül gazdaságilag."

Mindez már történelem; hogy mit hozott az elmúlt 19 év, mi valósult meg, döntse el ki-ki maga. Az biztos, hogy az emléktábla mellé ültetett tölgyek nem keltik két évtizedet megélt fák benyomását, annál is inkább mert az egyik (a határvonaltól nézve a Magyarország felőli) ma már kiszáradva, lombtalanul állja az idő viszontagságait. 

(Forrás: saját archívum és fotók)

Saját EB-eredményem

Aki járt már a Nyíracsád-Nyíradony útvonalon autóval, az tudja, hogy a nyírségi/hajdúsági akácerdők között vezető országút mentén több helyen ki vannak téve vadveszélyre figyelmeztető közlekedési táblák.

                                                                                                                                  
Ezen a szakaszon nagyon is komolyan kell venni őket, megéri 50 - 60 km/h -nál nem többel hajtani. Mióta viszonylag sűrűn járok arra, megtanultam ezt, főleg este és éjszaka őzek, szarvasok kalandoznak az úton, az árokparton, de vaddisznó mellett is mentem már el karnyújtásnyira. Legutóbb, néhány napja jártam arra, éjfél körül, és talán most láttam a legtöbb őzet. Pontosan nem tudom mennyit, de 20-25 biztosan volt kettes-hármas csoportokban. A nyulakat, elvadult macskákat nem is számolom. Érdekes, mikor az ember először lát az éjszakai erdőben kóborló őzeket: a szemük olyan mértékben veri vissza az autó lámpájának fényét, hogy azt az érzést keltik, mintha valakik zseblámpával járkálnának a fák között.
Szóval így történt a minap is, késő lévén alig volt forgalom, csak az őzek szemei világítottak. Aztán Nyíracsádról Nyírábrány (haza, a határátkelő) felé haladva azt vettem észre, hogy egy autó utólért, kanyarog mögöttem, de nem előz. Gondoltam, kihasználja, hogy megyek előtte, mutatom az utat. Beértünk Nyírábrányba, ott is kanyargott utánam. Nocsak, morfondíroztam, lehet, ő is a határ felé jön? Ez aztán biztossá vált, amikor ráfordultam - majd ő is - az átkelőhöz vivő útra. Megálltam a határnál, kiadtam a személyi igazolványt, amit szinte azonnal vissza is kaptam a határőrtől, aki intett is, hogy mehetek. Indultam is ... volna, ha nem szólal meg valaki mögülem, kérve a határőrt, hogy ne engedjen tovább. Már a gázpedálon volt a lában, mikor zseblámpa villant szemembe: jogosítványt, személyit, és a kocsi papírjait adjam oda!
Na bumm, egy rendőrautó settenkedett mögöttem az éjszakában vagy 20 kilométeren!
Két fiatal rendőr állt a kocsim mellett, és az egyik máris sorolta, hogy két STOP táblánál is úgy hajtottam el, hogy nem álltam meg!

                                                                                                                                    
Gondolkodtam, és valóban, Nyírábrány területén két ilyen táblánál csak lassítottam, de az éjszakában nem volt forgalom - egyetlen más járművel sem találkoztam, csak ők voltak mögöttem - és a sötétben csak láttam volna egy másik reflektort. Ezt mondtam is, de nem hatotta meg, a szábály az szabály. Igaza van, mondtam végül - gondoltam, minek veszekedni, egyrészt igaza van, másrészt úgy is igaza lesz.
A két "hatósági személy" a papírjaimmal a kocsi hátuljához vonult, ahol röpgyűlést tartottak, bevilágítottak a kocsiba is. Aztán már csak egy jött vissza az ablakhoz. "Tudja, Csaba...", kezdte már szinte baráti hangon,  bevallva, hogy azzal a szándékkal jöttek utánam a határig, hogy megbírságolnak.
Végül nem tették. Miért?
Összeesküvés elmélet következik.
Utólag végiggondolva, a sötétben - amikor utánam jöttek - csak a romániai rendszámot látták. Lehet, ennek hatására született az elhatározás?
Aztán látták a személyiben, hogy "Csaba", ráadásul a kalaptartón valóban volt kalap - a széki népviselethez tartozó. Talán ez tántorította el őket, hogy, na, hát mégis a miénk vagy te is...
A valós történet.
"Tudja, Csaba, azzal a szándékkal jöttünk maga után, hogy megbírságoljuk. De már késő van, mindjárt vége a szolgálatnak is, nem hiányzik már a papírmunka. Meg az EB-összefoglalóra is haza tudnánk így érni. Szóval máskor legyen körültekintőbb. Na, viszlát."
És visszaadta a papírjaimat, én meg szépen megköszöntem - azzal uzsgyi.
Hát, így volt.
Így hozott nekem is forintokban kifejezhető eredményt a foci EB.

Átléptünk a küszöbön

Folyt.köv. - na ez van most.
Vagyis: április 14-i bejegyzésemben (Állampolgárok a küszöbön) adtam közre, hogy egy nappal korábban családommal beadtuk a papírokat a magyar állampolgárságra. A beígért 3 hónap helyett éppen 5 telt el, amikor egy hete, szeptember 13-án jött az értesítés telefonon, hogy 20-án tehetjük az esküt, ha nekünk is alkalmas. Másképp halasztanak.
Alkalmas volt.
Túl is vagyunk rajta.
(Zárójelben megjegyzem, hogy a dolognak volt azért egy kis előzménye, hiszen a 2004. december 5-i népszavazást követően több magyarországi város is úgy akart köszörülni a csorbán, hogy eszmei értékén túl egyébként semmire nem jó tiszteletbeli polgári címet adományozott az azt kérelmezőknek. Így lettem én Esztergom város tiszteletbeli polgára 2006-ban:

Zárójel bezárva.)
Szóval, kb. hat órája magyar állampolgár (is ) vagyok :)
Nyírábrányban zajlott a történelmi esemény, ott, ami közelsége révén a legtöbb érmihályfalvinak kézenfekvő helyszín. Az első, ünnepélyes eskütételekre júniusban került sor a nyírábrányi kultúrházban:

Akkor még az első alkalomhoz illően volt sajtóérdeklődés, a házigazdák még kulturális műsorról is gondoskodtak, volt például néptánc, meg szavalat, meg palotás tánc is a színpadon:

Azóta már nem olyan nagy szám az eskütétel, mármint nekik, de nem is lehet elvárni, hogy mindig legyen valami körítés. Pláne, hogy ma vagy 150-en voltunk hivatalosak. Tulajdonképpen elég hamar lezavartuk. Aláírtunk valami papírokat, hogy ott vagyunk, meg letesszük, aztán mikor mindenki elfoglalta a nevével ábécé-sorrendben megjelölt helyét, az anyakönyv-vezető köszöntött, a Himnusz után meg Nyíri Béla polgármester előmondta az eskü szövegét:

(Egyéb csoportképet, illetve olyan képet, ahol az esküt tettek szemből láthatóak, nem mutatok, mert nem feltétlen akarja mindenki, hogy ebben a szituban nyílvánosságra kerüljön fotója. Ha akarja, tegye közzé maga.)
Úgy gondolom, lehet bárki bármilyen cinikus ebben az állampolgárság-ügyben, de mikor ki kell mondani - vagy ki lehet mondani - hogy "... esküszöm, hogy Magyarországot hazámnak tekintem. A Magyar Köztársaságnak hű állampolgára leszek, Alkotmányát és törvényeit tiszteletben tartom és megtartom. Hazámat erőmhöz mérten megvédem, képességeimnek megfelelően szolgálom. Isten engem úgy segéljen" - na, ez azért megszorongatja az ember torkát...
Aztán kiszólítottak mindenkit egyenként, hogy kézhez vegyük a (vissza)honosítási okiratot, ilyen irattartóban:

Az egyik oldalán lakcím- a másikon személyi azonosító kártyát nem kaptuk meg. Megkérdeztük, miért? Egyszerűen azért, mert nem készült még el, és ha arra vártunk volna, akkor sokkal később lett volna eskütétel - mint mondtam, így is 150-en gyűltünk már össze. Mikor kész, akkor értesítenek, de lehet érdeklődni is. Miközben a polgármester mindenkinek gratulált, szólt a Hazám hazám..., aztán a Honfoglalás, meg az Oláh Ibolya-féle Magyarország. Ezek után mondott beszédet a polgármester, ami sem túl hosszú, sem túl ünnepélyes nem volt. Én hallottam a már említett első alkalmon is mondottat, na, annak volt egy kivonata. Elmondta, mennyire örülnek, hogy Nyírábrányt választottuk eskütételünk helyszínéül, meg hogy határmeti település lévén, erre fel is voltak készülve. Már közelít az 1000-hez a kérésüket náluk letevők száma.
(Bár nem akarok ünneprontó - ünnepemet rontó - lenni, és politikát sem akarok most szőrszálhasogatni, de a polgármester megköszönte a magyar kormánypénzen létrehozott Demokrácia Központok, egészen pontosan a hozzájuk területileg illetékes Érmelléki Demokrácia  Központ közreműködését. -A bejegyzés elején visszautaltam már az áprilisi írásomra, abból kiderül annak, aki nem tudja, mi is ez, és egyáltalán...- Nem ejtett szót az RMDSZ közreműködéséről {melyet nem akarok védeni, de az igazsághoz ez is hozzátartozik}, pedig voltak ott, akiknek a szervezet állította ki ingyen a papírokat. Az is egy adalék, hogy az eskütétel időpontjáról is az említett központtól kaptam értesítést, annak ellenére, hogy nem náluk készült az iratcsomóm - a magyarországi fél csak velük kommunikál... Ennyit a határon túliak egységét szolgáló nemzeti politizálásról...)
Aztán Szózat, mindenkinek pezsgő (csak alkoholmentes) a koccintáshoz, egy kis pogácsa - és ennyi. Kicsit sutára sikerült a vége, csak pislogtunk egymásra, hogy akkor most mi van - hát az volt, hogy magyar állampolgárok lettünk.
Isten minket úgy segéljen!

Arccal a vasút felé*

A trianoni évforduló kapcsán egymásba érnek a megemlékezések, meg a szebbnél szebb beszédek. Most egy olyan "részletről" írok, mely kevese(bbe)knek jutott eszébe: éppen 140 éve, 1871. június 5-én adták át a forgalomnak a Debrecen-Érmihályfalva-Nagykároly vasútvonalat.

         Az érmihályfalvi állomás a múlt század elején...  (fotó: erdelyvisszatert.uw.hu)

A XIX. század második felének ipari forradalma és a vasút kiépülése Európa-szerte egymást gerjesztő folyamat volt, amiben Magyarország nem maradt le a világtól. A fejlesztés részeként a Magyar Északkeleti Vasút Társaság az 1850-es évek végén kezdett hozzá a Debrecenből Máramarossziget irányába induló vonal építéséhez, ennek részeként készült el az első, 70 kilométeres szakasz Debrecen-Érmihályfalva-Nagykároly között, amit 1871. június 5-én adtak át (igaz, vannak források, melyek ugyanez év és hónap 25-ét említik.) A teljes vonal következő év decemberére lett kész.
Az első világháború kitörésekor Magyarországnak 22.117 kilométer vasútvonala volt, amit a trianoni békediktátum 8705-re kurtított - köztudott, hogy az új határok megrajzolásánál kiemelt szempont volt, hogy a fontos vonalak a kedvezményezett országokhoz jussanak. Ennek eredménye például, hogy amikor Érmihályfalváról Nagyváradra vonatozunk, a szerelvény szinte párhuzamosan halad a határral, és a legtöbb helyen látszanak is az "odaáti" templomtornyok, de itt-ott még a háztetők is...
Az új határ Érmihályfalva és Nyírábrány között "vágta el" a szóban forgó szakaszt, utóbbi állomásától pár száz méterre. Debrecen ugye Magyarország, Hajdú Bihar megye, Érmihályfalva Románia, Bihar megye, Nagykároly meg Románia, Szatmár megye...

                                            ...és ugyanaz manapság. Alig van változás


A szakasz átadásának 125. évfordulóján, 1996-ban, emléktáblát tettek Nyírábrány állomására, a peron felőli oldalra. Íme:

Idén, a 140. évfordulón,  a nagykárolyi vasútállomáson szeretett volna emléktáblát elhelyezni a Nagykárolyért Kulturális Központ. A román szakminisztérium nem adott rá engedélyt...

(*A cím: a volt kommunista vezér, Gerő Ernő egykori mozgósító jelmondata.)