Ünnep van a faluban

Valamilyen Maria vagyok - ezzel a nagy horderejű, bemutatkozással egybekötött bejelentéssel vonult fel a színpadra a román népzenei együttes éltes énekesnője. Hanghordozásából érződött, ő egy nagy művész(nek tartja magát), a publikum érezze megtiszteltetésnek, hogy megjelent előttük. A publikum ellenben nem jött lázba, aki még egyáltalán a színpad előtt maradt, az egykedvűen nézte (ez a réteg egyébként mindent egykedvűen néz), ahogy a művésznő meglehetős nehézségekkel birkózik meg a playback-technikával... Magam sem tartottam figyelemre méltónak, egészen addig, mígnem megütötte a fülemet egy ismerős dallam. Nocsak. Ebben az esetben két variáns lehetséges: vagy ismerem a román mű-népzene gyöngyszemeit, vagy valami mást énekel. Mivel nem ismerem a román mű-népzene gyöngyszemeit, mást énekelt. Mégpediglen a "Hogyha ír majd édesanyám..." kezdetű magyarnóta dallama kúszott a fülembe, mire figyelni kezdtem és megállapítottam, hogy a szöveg is azonos a magyar változatéval, persze dallamformára szabva. Na, éljen a békés egymásmellettiség, szóljon a nóta, csendüljön a violinkulcs.
Arrébb mentem persze, egészen addig, ahol a román népzenével a Despacito című örökzöld próbálta állni a versenyt. Útközben sok fura fazon jött szembe, olyanok, akik láttán azt mondhatja az ember: ez a falunap, különösen este, azoknak való, akik szeretnek veszélyesen élni.
Négykarú ugráló alkalmatosság, gyerekeket kötnek a gumiszalag végére, akik aztán métereket ugranak fel, majd le. Sivalkodó kiscsávó rángatózik a gumikötél fogságában, láthatóan nem akarja ő ezt az egészet. Nemúgy az apja, aki példálózva mutogat a mellette nagyokat lengő kislányokra - az nem lehet, hogy azok lefőzzék az ő fiát, ezért időnként oda-odaugrik, ránt egyet a fiú lábán, aki akkor a magasba lendül, hogy ott még jobban sivalkodjon. A cirkuszt nehezen viseli a hatalmas karika-fülbevalós anyuka, aki a csemetéje védelmére kel és néha rúg egyet hitvesébe, hogy ugyanmár hagyja békén a kis nyomorultat. A rúgásra pofon a válasz, majd újabb rántás a kölyök nadrágján. Még jó, hogy csak pár percnyi az ugrabugrára szánt idő, nem lesz komolyabb verekedés a dologból, bár többen is jól szórakozunk. Amikor a kiscsávó szabadul, egyenesen apjához rohan, ököllel gyomrozni kezdi. A bosszúhoz jelentős célfelület áll rendelkezésre. A belharcnak egy jól irányzott maflás vett véget, amitől, úgy tűnik, mindenki lenyugszik.
Odébb egy pofozógép. A műbőrrel behúzott gömb (amire az erősfiúk ütéseiket mérik) feletti vas karon szivacsos védőréteg. Aha, szóval az erősfiúk időnként elvétik az egyébként nem kicsi célt, óvintézkedést kellett hozni, hogy ne sérüljön a fizetővendég. Okos.
Egy igencsak nagyon terhes cigányasszonyon fekete póló feszült, rajta rózsaszínnel a felirat: Love me. Ezen már túl is van...
Fordulok vissza a színpad felé, amikor újra meglátom az előbbi kiscsávót. Már egy kisvasúton ül, mely körbe-körbe jár, lassan, semmi veszély. Vigyorogva integet anyunak meg apunak, akik a hitvesi szeretet és látható egyetértés jegyében egy-egy dobozos sört kortyolgatnak.
Ma ünnep van.  

                                                                    (Illusztráció)