A tolerancia párhuzamai

Mielőtt bárki félreértené mondanivalómat: világnézettől függően nevezhetjük parancsolatnak vagy axiómának, de embert ölni bűn/bűncselekmény, bármilyen indokkal is követik el. Szerintem fokozottan az, ha éppen vallási indíttatásra hivatkozik az elkövető. A Franciaországban történtek természetesen felbolygatták a világot és már (sajnos) talán az is természetesnek mondható, hogy ezt a felbolydulást kihasználva olyanok is "szélirányba" állnak, akiknek mindegy mi történik, csak hangoskodni lehessen. Remélem újságíróként nem kell különösebben bizonygassam, hogy számomra a sajtószabadság fogalma mit jelent, tehát az e mellett napok óta sorjázott érveket sem kell elismételnem. Azonban a joggal felháborító gyilkosságok olyan kérdést is felvetnek, melynek vállalása ezekben a napokban szinte eretnekséggel ér fel: a sajtószabadság és az erkölcs határvonalai vajon olyan párhuzamosak-e, melyek csak a végtelenben találkoznak? E helyen jelentek meg már olyan gondolataim, melyek nyomán némely olvasói reagálások túlzottan liberálisnak kárhoztattak, nemzeti érzéseimet kérve számon (mintha a kettő kizárná egymást). Most nem lennék meglepve, ha talán éppen ők liberálisabb szemléletet tanácsolnának. Vajon mennyire lennének toleránsak irányomban, ha az ő vallásukat, tisztelendőjüket/tiszteletesüket, püspöküket karikírozó, vulgáris rajzot készítenék (már ha tudnék), és előfizetnének-e lapunkra* továbbra is, ha annak megjelenését a főszerkesztő még engedné is? Nem győzöm hangsúlyozni: a gyilkosság bármilyen formája bűncselekmény. Ezért nagyon helyes a milliós tüntetés, a több tucatnyi államfő a tüntetők élén példamutató. Sőt, az összekulcsolt karjuk jelezte összefogást talán már korábban meg kellett volna ejteni, mielőtt a kultúrák keveredése és kavarodása olyan méreteket ölt, hogy a párizsihoz hasonló vérengzés bármikor, bárhol megtörténhet. És a hangsúly már sajnos a bármikoron és a bárholon van.
(*Bihari Napló) 

                           Államfők, politikusok a párizsi tüntetés első sorában (fotó: eszak.hu)

Pénz a mélyben, gödrök a felszínen

Évekig, sőt, évtizedekig vártunk rá, hogy modernizálják a Nagyváradról északra, Szatmár megye irányába futó országutat. Volt, amikor az út kritikán aluli állapota miatt tiltakozó, félsávot lezáró demonstrációt szerveztek azok, akikekkel még útadót is fizettettek. Aztán megkezdődött a javítás, és hosszú időn át kerülgettük a munkagépeket, várakoztunk az egy sávra szűkített forgalomban az alkalmi jelzőlámpák piros fényénél, egyensúlyoztunk a több méteres gödrök szélén, kereket cseréltünk, amikor a rétegesen leöntött aszfaltrétegek durván hagyott lépcsőinek csapódva deformálódtak a felnik, kidurrantak a gumiabroncsok. Morgolódtunk, hellyel-közzel még szitkozódtunk is, de a fő, hogy végre csinálják - gondoltuk. Aztán egyszer csak befejezték. És suhantunk, mint a madár, próbálva nem "elszállni" a sok hasznot nem hajtó település végi "lassítókon", melyek azóta halálos balesetet is okoztak, illetve elkerülni közlekedésrendészet radarjait. Aztán alig teltek el hónapok, megjelentek az első gödrök. Hihetetlen, hogy a több méteres alapot kapott, és ezekben a gödrökben teméntelen pénzt elnyelt utak tetején hogyan lehet ilyen rövid idő alatt újra kátyú?! Újra lehet foltozni. Bár (egyelőre) nem sok gödör van, de talán rosszabbak, mint korábban. Akkor tudtuk, hogy rossz az út, óvatosan kell haladni. Most jó az út, és váratlanul megbicsaklik a tengely. Vajon mennyi pénzért mennyi garancia jár? Mennyi időnként ellenőrzik az úthibákat? Vagy megint csak kitesznek majd figyelmeztető táblákat, aztán vigyázzon magára az útadót fizető? Bal oldali felvételünk Bihardiószeg Nagykágya felőli kijáratánál készült, ahol láthatóan egy kanyarban várja a gödör, nem, várják a gödrök a hajlatból előbukkanó járműveket. A jobb oldali Értarcsa után, az Ér folyó hídját elhagyva leselkedik az óvatlanokra. Mindkét helyszínen hónapok óta tartó állapotot rögzítettünk március idusán.
U.I.: 
A fotók készülte után két nappal a rajtuk szereplő gödröket betömték (ez korántsem azt jelenti, hogy e sorok okán, bár lehet, nem lett volna haszontalan korábban írnom róla). Azonban a tapasztalat szerint újabbak felbukkanása bárhol, bármikor lehetséges. Ne legyen igazam...

Megszállás alatt

Manapság gyakori, és - a benne rejlő igazság (vagy nem-igazság)-tól függetlenül - szerintem még frappáns is az a szlogen, amit a tegnap is láttam Nyíregyházán egy demonstráción:

"Elmentek a tankok / Bejöttek a bankok" - Vagyis az ország most is megszállás alatt van: lánctalp helyett kamatláb.
A gyűlést a Jobbik nyíregyházi (de lehet, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei) szervezete trombitálta egybe, céljuk pedig az volt, hogy aláírásokat gyűjtsenek a devizahitelesek érdekében.
Az egyenzászlókon 19 különböző település nevét számoltam meg - ennyi helyről jött delegáció. A láthatóan egy csoportba esszenciálódott jobbikosok mellett nem nagyon láttam olyanokat, akik csak úgy arra jártak volna, és odacsapódtak volna. Persze voltak, akik arra jártak éppen, hiszen mégis csak a megyeközpont főterén voltunk, de az emberek inkább jöttek-mentek továbbra is, sétáltatták a kutyát, bringáztak, fagyit vettek.
Nem akarom elbagatelizálni, no, voltak olyanok is, akik megálltak, és egy kicsit figyeltek.
Például én is.
Na, azért nem az egész gyűlést.
Az elejét - mármint a gyülekezési szakaszt - mondjuk úgy, hogy a bevezetést láttam. De egyrészt más dolgom volt, másrészt el bírtam képzelni, miket mondtak, így a második szakaszra nem is voltam nagyon kíváncsi - az irodalmi művek párhuzamát követve ez volt ugye a tárgyalás. Apropó tárgyalás, mire a befejezéshez visszaértem, az egyik szónok éppen valami tárgyalást helyezett kilátásba, pontosabban szeretett volna azoknak, akik ezt a helyzetet előidézték.
Mielőtt a befejezés kiteljesedett volna, vagyis a tömeg oszlásnak indult, természetesen elénekelték igen visszafogott hangerővel - bizonyára nem akartak feltünősködni - a Himnuszt. Majd a székelyekét is. Na, ennek a végénél azért egy kicsit már beleacsarkodtak, ahogy azt kell, hogyasszonyja "Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk". Na, ebben maradtak.
Magam is amondó vagyok, hogy egy lehetetlen, egy minősíthetetlen helyzet az, amit a bankok előidéztek Magyarországon (de azért nálunk sem kell sajnálni őket...). A sok károsult ellenére mégis szembetűnően kevesen voltak ezen a gyűlésen.
Lehet, gyenge volt a reklámja.
Lehet, nem volt vonzó a szervezője.
Én minden esetre azon tűnődtem leginkább, hogy mi mindent kell "eltűrniük" szimbólumainknak. Úgy értem, nemzeti szimbólumainknak. Ez a demonstráció a Kossuth téren volt, Kossuth "apánk" vigyázó szeme előtt.

Ott, ahol máskor mások is demonstrálnak, hajtják a főt ünnepekkor. Azok is - vagy azoknak a bandája - akik a korábbi tankokat behívták. Meg azok is, akik aztán a tankokat kiküldtek. Meg akik a bankokat beengedték. Sőt, talán tessékelték is. És mindegyik büszkén hivatkozik a nagy elődökre, azok nyomdokain látva önmagát.
A nagy előd meg csak néz ki a kőfejéből - mit is tehetne mást?! A Himnusz is mit tehet? Hagyja magát énekelni.
A szimbólumaink is megszállás alatt vannak. Határon átívelően is - hogy trendin fogalmazzak.