Lakókocsik ürügyén...

Ma délben láttam, hogy egymás után öt francia rendszámú lakókocsi parkolt le a pénzváltó előtt.
Valami hasonlók:

                                                                                           (fotó: varbak.com) Nyílvánvaló volt, hogy egy konvojt alkottak, annál is inkább, mert a bennük utazók is hasonló korúaknak néztek ki: valamennyien túl a nyugdíjkorhatáron.
Eszembe jutottak a hasonló korú családtagjaim, ismerőseim...
Örülnek, ha élnek (bár ebben sem vagyok biztos).
Örülnek, ha megélnek egyik napról a másikra, ha meg tudják venni a gyógyszereiket.
Örülnek, ha tudnak annyira mozogni, hogy el tudják látni magukat, nem hogy kiránduljanak, pláne nem külföldre. Pedig meg vagyok győződve, hogy nem dolgoztak kevesebbet életük során, mint a szerencsésebb országban született kortársaik, és nem voltak kevésbé becsületesek sem.
Áldozatai a politikának, évtizedek politikai kalandorainak.
Annak a kalandor politikának, melynek ma sincs vége.
Ami továbbra sem kedvez annak - mifelénk - aki sokat és becsületesen dolgozik. Mert annak továbbra sem lesz nem hogy lakókocsija, de olyan nyugdíja sem, amiből idős korában nyugodtan élhetne, megérdemelt nyugalomban. Azt már le sem merem írni, hogy esetleg jólétben, létbiztonságban.
Hiába dolgozik  becsületesen ma éppen úgy, mint tegnap, vagy egy éve, vagy öt éve, mert - bár neki van a legkevesebb köze hozzá - a gazdasági válság is rajta csattan leginkább. A megszorítások. A megnyomorítások. Aztán majd lakhatunk tolókocsiban. (Ha azt is meg tudjuk fizetni...)