2011. május 19., csütörtök

(Ki)Számítóak

A Való Világ című, televíziós műsornak nevezett média-árucikk kapcsán már dohogtam egy keveset egy korábbi bejegyzésemben, illetve azon is filóztam, hogy annak végeztével még csavarnak egyet a sztorin a producerek, és a sulykot még jobban elvetve, szerelmi kalandokba bocsátják a VV 4 nyertesét. Ha létezik olyan botor, aki azt hiszi, nem egy binisz ez a VV, annak itt a bizonyíték: a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) már a műsor elindulása után, illetve annak első két hónapjában (tavaly novemberben és decemberben) már kiosztott az RTL Klub csatornának 144 millió forint büntetést, most pedig csak a januári adásokért újabb 88 milliót. És még közel sincs vége, hiszen az ellenőrzés malma lassabban őröl, mint a show-bizniszé, tehát még haladnak hónapról hónapra. Ráadásul már az Alekosz-kiházasító borzadály is fókuszban van, és várhatóan még nagyobb cehheket fog kreálni. (Aki részletekre vágyik, itt megtalálja.) De bizonyára megéri. Mert, ne mondja nekem senki, hogy a tévések nem tudták előre pontosan, hogy mire számíthatnak, amikor nagyon alaposan minden meg van tervezve. Pont ez ne lenne? Kiszámolták, mennyi lehet a nézettség, ez mit jelent reklámidő eladása szempontjából, mínusz büntetés, és a mérleg pozitív lett. Ilyen egyszerű. Micsoda? Hogy az NMHH olyasmiket emleget, hogy "kiskorúak védelme", meg "hatásvadász feldolgozásmód", meg "káros minták", "kiskorúak személyiség-fejlődésének kedvezőtlen befolyásolása"? Na, és? Ez nem az iskolatévé! Tényleg nem az. Semmi nem számít, csak a profit. Ha sérülékeny kiskorúakból sérült nagykorúakat csinálunk, akkor azok majd úgy fognak viselkedni, hogy abból megint lehet szenzációs tévéműsorokat készíteni, ami újfent profitit hoz. Így megy ez, kérem.
Aki pedig pénzt hoz a konyhára, sok pénzt (akár másokon is átgázolva), annak jutalom jár. Sok profitért extra jutalom: egy német biztosító társaság szexpartit rendezett legjobban teljesítő területi (értem alatta ez esetben, hogy magyarországi) képviselőinek a budapesti Gellért fürdőben. Igaz, még 2007. június 5-én, de most derült ki. A szervezők, tudván, hogy ezt nem lehetne, megtiltották mozgó- és fénykép, illetve hang rögzítésére alkalmas kütyük bevitelét a partira, bemehettek ellenben, sőt, azok a hölgyek, kiknek a vendégek igényeinek kielégítése volt a feladata. A szó szoros értelmében - további részleteket nem írok le, itt olvashatóak. Csupán egy "érdekességre" hívnám fel a figyelmet: a "hölgyeket" megjelölték, mert nem ugyanazok "jártak" a magasabb beosztású jutalmazottaknak, mint az alacsonyabbaknak...
Hát ilyen qrva ez a világ. Mindenkinek jut belőle valami. A létra tetején állóknak a fehér karszalagos jutalom, az alattuk lévőnek a vörös és a sárga karszalagos, és így tovább. A számlát pedig a létrát tartók fizetik, akiknek a hátán fel lehet kapaszkodni. Ők a tévé előtt ülhetnek, nézhetik, amit elébük raknak, és közben... ők is lehetnek szerelmesek, a legfölsőbb szinteken.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése