2019. október 25., péntek

Nem kerek évfordulós visszaemlékezés

A jövő héten lesz 19 éve, hogy 2000. október 31-én az Érmihályfalva - Nyírábrány határátkelőt hivatalosan is nemzetközi határállomássá minősítették (az addigi úgynevezett kishatárforgalomról továbblépve), és 24 órás működés lépett érvénybe. Akkor ahhoz még útlevél kellett, a csak személyigazolványos átkelést Románia 2007-es EU-csatlakozását követően vezették be.
Hogy miért most, és nem a 20 éves kerek évfordulón hozakodok ezzel elő? Mert most jutott eszembe, s mert ezt az egy évet is még meg kell érni...
Szóval, naponta sok százan, talán ezren mennek át ezen a határátkelőn, miközben igen kevesen tudják, hogy a 19 évvel ezelőtti esemény megtörténtét emléktábla őrzi a magyar oldalon, pár lépésre a konkrét határvonaltól és az autóúttól. 
De haladjunk sorjában: amint azt a tábla és a korabeli (Wágner István akkori kollégám által jegyzett, a Bihari Napló 2000. november 1. számában megjelent) újságcikk is megörökíti (lásd alább, rákattintással nagyítható), az avatáson jelen volt Mugur Isărescu akkori román miniszterelnök és Orbán Viktor akkori és mai magyar miniszterelnök (a Fidesz első kormányzása idején). A miniszterelnökök az év tavaszán egyeztek meg Bukarestben a határátkelő átminősítéséről. 
A két politikus egy-egy tölgyfát ültetett el ez alkalomból az említett emléktábla két oldalán, melynek szövege: "Ezt a két tölgyet / Orbán Viktor / a Magyar Köztársaság / miniszterelnöke és / Mugur Isarescu / Románia / miniszterelnöke ültette / 2000. október 31-én / a nyírábrányi határátkelő / nemzetközi határállomássá / történt nyilvánítása / alkalmából." (A román szövegben fordított a nevek említésének sorrendje, illetve Nyírábrány helyett Érmihályfalvát - Valea Lui Mihai - említik.)
A cikkhez a címlapon tartozó képen (amit külön is csatoltam) a két miniszterelnök parolázása látható, ám közöttük a háttérben ott van Torda Imre, Érmihályfalva akkori polgármestere, ő mögötte pedig (balra) Balazsi József, Érsemjén előtte és azóta is hivatalban lévő polgármestere.
Az ünnepi beszédek során Orbán Viktor sok egyéb mellett megköszönte kollégájának az együttműködést "egy olyan időszakban, amely a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető könnyűnek politikai szempontból".
Mugur Isărescu szintén udvarias válaszában például így fogalmazott: "Biztos vagyok benne, hogy ez a térség rövid időn belül fellendül gazdaságilag."
Mindez már történelem; hogy mit hozott az elmúlt 19 év, mi valósult meg, döntse el ki-ki maga. Az biztos, hogy az emléktábla mellé ültetett tölgyek nem keltik két évtizedet megélt fák benyomását, annál is inkább mert az egyik (a határvonaltól nézve a Magyarország felőli) ma már kiszáradva, lombtalanul állja az idő viszontagságait. 
(Forrás: saját archívum és fotók)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése