Harctér

"Csapataink harcban állnak."
A legendássá vált mondatot Nagy Imre egykori miniszterelnök mondta, amikor a rádióban beszédet intézett a magyar néphez 1956. november 4-én hajnali 5 óra 20 perckor, tudatva, hogy a szovjet csapatok elözönlötték Magyarországot, és megtámadták Budapestet, leverni a forradalmat.
Most nincs szó szovjetekről, sem forradalomról - a mi szűkebben vett "csapataink" állnak harcban. A pártjaink. A romániai magyar pártok. Megint. Készülnek a választásokra. Nem kell a külső ellenség/ellenfél, jó eséllyel őrlik fel egymást - végső soron minket.
Kezdetben volt "A Párt" (amit szervezetnek nevezünk). No. 1.
Aztán lett a 2. párt - amit jórészt azok alkottak, akik kiszorultak az 1.-ből. Az okot természetesen az ideológiától történt eltávolodással (mármint nem az övékével, hanem az 1.-ével) magyarázták. Jellemző a 2. számúak nagy részére - legalábbis a kezdetekben az volt - hogy mindig dühös, morcos emberek. Bizonyára a miattunk érzett felelősség okozta, hogy mindig úgy néztek ki, mint akinek a cica elvitte a kenyerét. Aztán egyszer csak a 2. "rossz kezekbe" került (a későbbi 3.-ok szerint) - az ideológiákra már csak jellemző, hogy el-elcsúsznak...
Közben a 2-ből némelyek ismét az 1-ben vélték megtalálni a jó utat, míg másoktól maga a 2-es szabadult meg, mint valami kolonctól, belátva, kompromittálóak.
Telt-múlt az idő, olthatatlan igény mutatkozott a 3. párt megalakítására. Legfőképpen a 2-ből kimaradtak/kiábrándultak körében.
A 3-as némely helyen úgy jött létre, hogy átfestették a 2.-t 3-ra. A megmaradt 2.-nek ez nem tetszik. Szerinte a 3-as az 1-re kellene szemet vessen.
Kicsi a porond. A választás közeledtével egyre szűkebb. Kevés a tömeg, melynek érdekében az oroszlánok elé lehet vetődni. Közben az összefogás szükségességét visítva.
Csapataink harcban állnak. Egymással. Értünk.
Vagy inkább... ellenünk.

                                                                                                                             (Illusztráció: hir24.hu)