2012. március 12., hétfő

Művészi cigánykodás

Nem könnyű a roma kérdés kezelése. Mert roma ügy azért van, még ha sokan azt az "elavult" cigánykérdés fogalommal határozzák is meg. Már ez az elnevezés-anomália is egy vicc. De szerintem ebbe a kategóriába tartozik az is, ahogyan "odaát" most a világhírű Rajkó Zenekart "nemzetiesítik". Arról már itt-ott ejtettem szót korábban, hogy manapság minden nemzeti lesz, legyen szó akármilyen programról, intézményről - bármiről, a nevébe bele kell írni, hogy nemzeti. (Ezt importáljuk mostanság, amikor arra lehetőség adódik, a határon innenre is, követve a nemzetei - milyen is lehetne más - példát.)
Mikor először hallottam, azt hittem, valami vicc: megalakult a Rajkó Nemzeti Zenekar. Pedig nem vicc, inkább viccbe hajló történet. 
A zenekar története nagyvonalakban, hogy 1952-ben alapították azzal a céllal, hogy a tehetséges cigány (azt hiszem, akkor még nem volt szeparatizmus a roma szó mellőzése) gyerekeknek valós jövőképet mutassanak, iskola és megvalósítható művészi pálya révén. Sokan eljutottak a Zeneakadémiára is, a zenekar - ami előadócsoporttal kiegészülve Művészegyüttessé alakult - pedig világhíres lett, nem csak a cigányság, de egész Magyarország hírnevét öregbítve. (Például onnan indult az a Mága Zoltán is, akitől manapság kicsordul a Duna TV.)
                                              A Rajkó Művészegyüttes                         (fotó: hvg.hu)
Azt gondolom, egy ilyen csoport értelemszerűen tartozik a kulturális minisztérium fennhatósága alá. Bizonyára nem volt véletlen, hogy Magyarország EU-elnöksége alatt az ország vezetése ötször is büszkélkedett velük ilyen-olyan nemzetközi rendezvényeken. Olvasom, hogy további működésükhöz 34.9 millió forint támogatást pályáztak meg a tavaly nyáron. Azt is olvasom, hogy a pénz odaítélésének egyik feltétele, hogy a zenekar átkerüljön a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz - bizonyára ott jobban értenek a művészetekhez, mint a kulturális tárcánál. Ugyanakkor az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) is rájuk tenné a kezét - ami ismerve az országos roma vezetők nyilvánosságra került ügyeit, nem kecsegtethet sok jóval. Lehet még olvasni sok-sok részletről, de ami nekem a legmegdöbbentőbb volt, hogy az újjáalakítás - és egyben a további támogatás - feltétele, hogy az együttes mondjon le 60 éves múltjáról, az azzal járó jogokról, és egy új csapatként térjen vissza az ORÖ égisze alatt. A "régiek" ennek nem örülnek, sőt. Így most van egy Rajkó Zenekar és Művészegyüttes, meg van egy Rajkó Nemzeti Zenekar. Előbbiek tervezik, hogy beperelik utóbbiakat névbitorlás vádjával. Az is kérdés, ki ünnepli meg idén a megalakulás 60. évfordulóját? Az, amelyik valóban 60 esztendeje alakult, vagy amelyik 6 napja?
Cigánykodnak. Ezt most minden sértési szándék nélkül mondom, és nem is a művészekre. Egyszerűen csak használom azt a kifejezést, ami valószínűleg nem véletlenül honosodott meg a nyelvünkben úgy, ahogyan. Lehet, az ország vezetői így tervezik megoldani a romakérdést: például a Rajkó Zenekart is megosztják - és akkor könnyebben lehet majd uralkodni. Rajtuk. Is.

2 megjegyzés:

  1. Érdekes, hogy a természetben az osztódás megerősödést, kiterjedést, növekedést jelent, mig ugyanennek a jelenségnek a magyar NEMZETI válfaja mindennek az ellenkezőjét eredményezi. Kiszámitható vajon, hogy mikor érünk nullára? Világvége hangulatom van:).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A legegyszerűbb dolgok mindig a legzseniálisabbak - mondják. Ezt most az osztódást illető megállapításodra értem :)

      Törlés