Vidor

Augusztus 26. és szeptember 3. között zajlik Nyíregyházán az idei VIdámság és Derű ORszágos Seregszemléje, vagyis a VIDOR Fesztivál. Rengeteg program.
Ma délután volt szerencsénk "belecseppenni". A plakátokon szereplő, úgynevezett kiemelt programokra nem volt lehetőség, de a Kossuth teret, meg a környező utcákat megtöltő számtalan, akár csak pár perces szórakoztató műsorszám között is jó volt kóborolni.
A jövő-menő, sétálgató emberek között régi korokat megidéző, vagy éppen élénk fantázia szülte ruhákban sétálgattak manökenek:

Egy babának (vagy tündérnek) öltözött nő egy nagyobb bábut, ugyancsak valami tündér-félét vitt magával, aki szelíden integetett a gyerekeknek, a bátrabbja kezet is fogott vele:

A bohóc a közönséget is bevonta mutatványaiba, akit kiválasztott, az "segített" is neki:

Másik helyszínen két zsonglőr bohóckodott a mutatványok közben, ők is a publikumot megmozgatva:

Ismét odébb egykerekűn bicikliző fiúk bravúroskodtak, itt például egyre magasabbra emelt kötél fölött ugrattak át:

Kicsit messzebb egy banda nagyszerű dzsesszt játszott:

Egy árnyékos részen két rajzolónál lehetett modellt ülni portréhoz, esetleg karikatúrához:

Egy fiatalemberekből álló rézfúvós együttes térzenét adott. Játszottak például polkát, de a Beatles Hey Jude-ját is:

A Korzó üzletház előtt azt vettük észre, hogy nagymama-korú hölgyek gyülekeznek, egyforma sállal a nyakukban. Ezek készülnek valamire, vontuk le éles elmével a következtetést. Készültek: a Nyíregyházi Hölgykoszorú amatőr kórus is koncertezett.

56 hölgyet számoltam meg, aki nagyon lelkesen énekeltek operettet éppen úgy, mint a néhai Metro együttes Édes évek című dalát, vagy Aradszky László Nem csak a húszéveseké a világ-ját. Utóbbit igazolandó nagyszerű feldolgozásban énekelték a Magna Cum Laude Vidéki sanzon-ját.
Közönség pedig mindenütt volt, és láthatóan jó érezték magukat:

Jó két és fél óra alatt történt mindez. Szinte repült az idő, ahogy az egymástól pár lépésre lévő helyszínek között lófráltunk.
Nyugodt emberek között, akik sétálgattak, vagy, ha éppen igyekeztek is valahová, megálltak egy pillanatra megnézni, mit is csinál éppen a zsonglőr, vagy meghallgatni egy zeneszámot.
Nem volt tülekedés, hangoskodás, nem bömbölt fülsértő zene a képünkbe, nem telepedett ránk az odasült étolaj szaga.
Szórakoztató volt, kellemes, kikapcsolódás.
Élmény.
(Míg el nem felejtem, pénteken helyi idő szerint 19 órakor a Csík zenekar és Lovasi András koncertezik ! :)

Méz-madzag akció

Dícséretes kezdeményezés: ingyen uzsonnát adni országszerte az ovis és általános iskolás gyerekeknek. Támogatni kell őket nem csak szellemi, de fizikai fejlődésükben is. Ők jövőnk zálogai. Kapjanak tejet, kiflit. Aztán almát is. Dícséretes. Kár, hogy mindezt a politikusok irányítják. Ők ugyanis már régen voltak gyerekek, így elfelejtették: a tanév már elég régóta mindig szeptember 15-én kezdődik. Nem lenne tehát egy valóságtól elrugaszkodott ötlet, hogy az uzsonnát – ha már adják – akkor ettől az időponttól adják. De általában valahogy nem sikerül tartani ezt a dátumot, idén sem lesz ez másként. Valahogy mindig későn születnek meg a döntések, valahogy mindig későn kezdődhetnek meg a közbeszerzések, valahogy mindig van a vesztes pályázók között fellebbező, aki még egy-két hónapot hátráltatja is az ügyet, valahogy mindig van valami gond a kifizetések, az elszámolások körül. A napok meg olyanok, hogy csak telnek egyik a másik után, uzsonnaszünet uzsonnaszünet után. És akkor még nem beszéltünk például a kaja minőségéről, ami – mondjuk úgy – nem mindig felel meg a megígértnek, aztán arról, hogy az iskoláknak nincs (vagy csak kevésnek) lehetőségük tárolásra. Dícséretes kezdeményezés. De mintha a gyerek lenne a legkevésbé fontos ebben a sztoriban. Inkább az állandó választási kampányban lévő politikusok akarják beetetni a felnőtteket – a gyerekeiken keresztül. Tejjel, kiflivel. Vagy sajttal, meg keksszel. Mondják, majd osztanak mézet is. Biztos lesz hozzá madzag is. Elhúzzák az orrunk előtt.

                                                                                (fotó: nlcafe.hu)

Morzsák II.

Hétvége.
Falunap(ok).
1.
Szekuritisek. Általában nem sok dolguk van. Csak kell legyenek. Elhesegetik a jónépet a színpad elől (van, ahol azt sem), esetleg nyomakodnak a "sztárvendégek" autóinak utat nyitva a tömegben.
Fiatal cigány fiú. Látszik, hogy nem régi szekuritis, helyi "igazolása" a váradi cégnek. És tetszik neki, hogy ő most valaki lett. Láthatóan viseli a funkciót. Egyenruhát is kapott, feketét. Bár dögmeleg van, szabályszerűen rajta a nadrág, a dzseki, a sapka. Minden nagy rá. A nadrág a bokájánál vagy öt redőt is vet, mielőtt megáll a cipőjén, a dzseki válla a felkarja közepéig csüng. A dzseki alól gumibot kandikál ki elől és hátul is - a kezét nyugtatja rajta, miközben fel s alá sétál a tömegben. Szemmel tart. Később ugyanezt hátratett kézzel teszi. Próbálgatja, melyik hatásosabb. Csak maga figyel magára. Úgy tűnik, ezzel elégedett is. Néha odamegy a csak pólós, kupacban álldogáló kollégákhoz. Nem felejti el, hogy kezet nyújtson annak, akivel még nem találkozott. Ő is tagja a csapatnak.

2.
Templom. Búcsú.
Ünnepi szónok, nem mindennapi szónoki tehetséggel. Sokan kíváncsiak rá. Sokan fotóznak. A férfi többször is előrenyomakodik, kattint, majd visszanyomakodik a tömegbe. Kezdődik a beszéd. Előrenyomakodik. Fotóz. Aztán eldönti, hogy videózásra állítja a masinát. Lenyomja a gombot, megvillan a kis piros gomb. Pár perc után elzsibbad a karja. Megoldás keres. Talál. Oldalra araszol, kicsit természetellenes testtartásban, de le tudja tenni a gépet az egyik oldalsó oltárra. Igazít rajta. Vizsgálgatja. Igazít rajta. Jónak gondolhatja, mert otthagyja. Azóta már biztos tudja, amit én hátrébbról láttam: nagyszerűen megörökítette, hogyan égett a szónok előtti gyertya negyed órán át, mig a beszéd tartott. Lehet, csak a hangot akarta. Az biztos jól sikerült.

3.
Falunap. Kora délután. Hőség. A színpadon kisiskolások. Órákon át. Egymást váltják az osztályok. A színpad mellett tűz a nap, a színpadon a tető alá szorul a meleg. Miért mindig és mindenhol a délutáni hőségben küldik a gyerekeket színpadra?
Estefelé csúsztak a programok. Ez még jó is így - mondta az egyik rendező - legalább enyhült a meleg. Tényleg. Talán eleve lehetett volna gondolni rá, hogy augusztusban lehetséges kánikula. Volt már rá példa.

Híd állott...

Az Érmihályfalva meg Érsemjén közös határán lévő híd - pontosabban ami maradt belőle - legutóbbi fotóival még adós vagyok. Ezt törlesztem most.
Arra, hogy itt korábban egy akár több száz évet is "megélt" híd volt, már csak ez a fal-maradvány emlékeztet:

           Így néz ez ki távolabbról:

           A víz most csupán egy műanyag vezetéken folyik keresztül:

A korábbi medret jól feltöltötték, lehengerelték (az alábbi fotó alján), és gyanítom, erre azért van szükség, hogy bírja a további feltöltést, amit az oldalt magasodó tetőn lévő országútig fognak emelni:

A két partoldal pedig majd szépen összeér, az újraaszfaltozandó országút pedig már nem hídon, hanem egy dombon fut majd át, melynek tövében, ott alant, egy fekete műanyag csőben csordogál majd a Csíkfolyás.
A régiek még emlékeznek rá, hogy azt valaha Füzes pataknak hívták.
Majd soká az akkori öregek meg fognak (talán) emlékezni rá, hogy itt valaha híd állt:

Amnézia

Itt valaki beteg!
Emlékezetkiesése van.
Mint arról az előző bejegyzésben írtam, egy nagyváradi orvost azzal vádolnak, hogy illegális operációkat, meg gyógyszertesztelést végzett.
Erre megszólalt a Gyógyszerészeti Országos Ügynökség szóvivője, hogy a tesztelés körül minden rendben volt, sőt, azt, további kórházakban is végezték. Asszonygya a hölgy, hogy minden engedély megvolt, sőt, azokat az űrlapokat is látták, melyeken a betegek adhatják beleegyezésüket, hogy vállalják a tesztelést. Érted?! Az üres űrlapokat kérték ellenőrzésre, aztán azzal nem törődtek, hogy valóban kitöltik-e azt a páciensek. Csúcs! (Ezek vajon mit szednek, és hogyan lehetne szerezni belőle?)

Azt is mondja a szónak vivője, hogy az engedélyek között ott volt a kórház menedzserének beleegyezése, mert, hogy az is kell. Erre a menedzser - aki azóta már máshol menedzser - állítja, hogy nem így van, ő csak véletlenül szerzett tudomást az egészről, amikor a megrendelők egy fax-üzenetben érdeklődtek a megbízottjuktól, hogy na, mizu?  Akkor most hogy is van? Nekem úgy tűnik, valaki mintha nem mondana igazat = hazudik. Vagy valaki nem jól emlékszik. Vagy emlékezetkiesése van. Amnézia. Lehet, ez is egy mellékhatás, hiszen azt sem tudják pontosan, kik, mennyi ideig és mit szedtek, és annak milyen (mellék)hatásai vannak. Lehet, a menedzsert is beetették. Meg a szóvivőt is. Esetleg maga a doki is bekapott néhány perullát.
Kollektív amnézia.
De csak a betegség úgynevezett funkcionális megközelítésével állhatunk szemben, ami ugye azt jelenti, hogy csak bizonyos emlékezeti funkciók nem működnek, az emlékezeti rendszer nagyobb része okés. Mert ugye arra mindenki emlékszik, hogy volt tesztelés. Meg arra is, hogy ehhez bizonyos engedélyekre szükség van. Arra már nem egyformán, hogy ezek az engedélyek megvoltak, vagy sem. Arra is emlékeznek, hogy az ilyen tesztelésekért fizetni szokott a megrendelő. Utóbbi ezt most is bizonyára megtette, csak a pénz útjára nem egyformán emlékeznek. A hírbe hozott orvos arra is emlékezett, hogy mielőtt bezárnák valahova, ahol aztán majd bekaphat valamit, és az nem biztos, hogy pirula lesz, neki jó lesz külföldre távoznia. És mivel emlékezete nem csalt, az USA-ba lépett, mert ott voltak megbízható "ügyfelei", még 1989 előttről - így mondják.
Kérdés, mire emlékeznek a páciensek?
És később mire emlékezhetünk majd mi, hogyan zárult le ez az ügy?
Tényleg, milyen páciensek?
Meg milyen ügy?
Mit is, mit is akartam?
Ja, valami pirulát kellene bevegyek!
De minek is? És vajon hova tettem?!

Orvosi eset

Bár már napok óta az Érmihályfalva és Érsemjén közötti híd lerombolásának újabb stádiumáról akarnék értekezni, most megint a téma elé "tolakodott" egy másik. A délután érkezett egy közlemény a szerkesztőségbe, és nemrég dolgoztam fel, ez az.
Regényírók tollára való eset, érdemes elolvasni. A nagyváradi szülészet nőgyógyászati részlegén egy orvos, aki nem mellesleg maga a részleg vezetője, de korábban igazgató is volt, meg az egyetemen tanár is - illegális műtéteket végzett a kórházban, vagyis olyanokat, amikre nem volt meg a képesítése. Ráadásul gyógyszerteszteket is végzett olyan betegeken, akik nem is tudták, hogy ők a fehér egerek.
Annak reményében, hogy elolvastátok az előbbi linken a sztorit, és tudjátok most, hogy miről beszélek, néhány kérdés, vagy inkább egy kis tűnődés.
-Egy kórházban zajló műtéthez kell ugye műtő, orvosi felszerelés, személyzet - senkinek nem tűnt fel, hogy ez a doktor ezt nem végezheti? A beteg, és annak rokonai esetében a kérdés nem érvényes, mert azok gondolom örültek, hogy van kinek odadni a csószópénzt, és a jónevű igazgatóúr maga operál.
-Az operációk egy részét újra kellett végezni, a kórház plusz költsége 50 ezer lej. Bűncselekmény elkövetésével - emberek életének veszélyeztetésével - okozott tetemes kárt. Miért gondolom, hogy nem fizettették ki vele?!
-A betegeknek nem szólt, hogy gyógyszereket tesztelnek rajtuk. Naná, hogy nem, mert akkor be kellett volna jelenteni a tesztelést, amiért a megrendelőnek fizetnie kell a kórháznak. Így meg fizetett - gondolom valamivel kevesebbet - a dokinak, és mindenki jól járt. Mármint a beteget kivéve, aki semmiről nem tudott, sőt, ma sem tudja, milyen szert vagy szereket etettek meg vele, aztán annak lesz-e valamikor valami következménye.
-Esetleg a gyógyszerek gyártóinak is lehetne feltenni néhány kérést, közben pedig megkínálni őket a saját bogyóikkal...
-Kardinális kérdések következnek: -ha az ügy még a tavasszal kitudódott orvosi körökben, miért kellett titkolni fél évig? Csak nem azért, hogy a jó doki közben kiléphessen az USA-ba, s ott legyen ideje bevenni magát a kapitalizmus dzsungelébe? Mit kellett volna elkövessen, hogy a határon esetleg megkérdezzék tőle a határőrök - kik körében éppen azokban az időkben volt nagy riadalom a vesztegetések és csempészések (egy részének) leleplezése okán - hogy: "Ángyi te ducs, doktore, hö?
-Hogyan lehet, hogy miközben 20 csecsemő halálában találták részben felelősnek korábban, simán újra vezető pozícióba került? A gyerekek szülei biztosan egyetértenének azzal, hogy ez az ember vezetőnek született, szikét a kezébe.
Ha mindezt összevetjük azzal, hogy már 1989 előtt is összeütközésbe került a törvénnyel, akkor nem sokat van min csodálkozni. Mert ugyen nem a politikai ellenállása, meg a diktatúra elleni kűzdelme okán történt az, ami akár még magasztossá is tehetné a történteket, hanem seftelt - úgy mint most is. Most a betegek életével, akkor meg valutával, meg műszaki cikkekkel, amiket az amerikai rokonoktól kapott (annak idején azért onnan sem kapott mindenki...). Lám, milyen jó, hogy vannak amerikai kapcsolatai. Most van, hol meghúzza magát.
Egészségügy. Románia.

Morzsák

Hét vége.
Falunap(ok).
1.
Délután. Gyerekek a színpadon. Táncolnak. A színpadtól karnyújtásnyira néhány pad. Ezeken, az első sorokban, idős nénik ülnek. Kezükben az elengedhetetlen "punga", egyik-másik görbebotra támaszkodik. A hangszórókból bömböl a zene. A hangszórók kb.1 méter 12 centire vannak az első sortól. Amikor előre megyek fotózni, a hangszórók előtt szabályosan remeg rajtam a nadrág a dübörgéstől. A nénik órákat ülnek ott. Szemük sem rebben. Én már 8 másodperc múlva lefordultam volna a lócáról. Adott pillanatban hirtelen elcsitul a zene (oh, áldott csend!). A hangosítók új csörömpölést kereshetnek, közben váratlanul egy hatalmas "bumm" szökik ki a zenedobozból, és ezáltal a hangszórókból. A publikum fele az infarktus széléről jön vissza. A nénik épp a csendet kihasználva beszélgetnek, és csak rosszallóan pillantanak a hangosítók felé, hogy no-no! Bírják a gyűrődést.
2.
Esteledik. De a kocsma bezzeg hangos. Meg a célbadobáló sátrának környéke is. Tíz gúlába rakott üres konzerves dobozt kell letarolni 3 dobásból. 3 lej egy menet. A nyeremény egy üveg bor. Három legény veti magát a kűzdelembe. Előbb egyenként, aztán felosztva a 3 dobás jogát egymás között. Nem olyan könnyű, mint tűnik. A napokban adta a tévé 138. alkalommal azt a Bud Spancer-filmet, melynek egyik jelentében Terence Hill fogadást köt egy kocsmárossal, hogy utóbbi nem tud annyi narancslevet facsarni, hogy ő ne igya meg. Rendesen egy pohár narancslé 50 cent, a fogadás tétje 10 cent. A kocsmáros nyer, de közben megitat a másikkal vagy 10 pohárral. Itt is ez játszódik le. A fiúk kifizetnek vagy 10 menetet (=30 lej), mire megnyernek egy kb. 9 lejes üveg bort. Nagy az öröm. A játék folytatódik. A bor fogy. A játékkedv nő. A célzási készséget egyre jobbnak érzik. Pedig nem az. Bor már alig van. Pénz is. A labdák néha már a sátor teteje fellett zúgnak el. De nincs idegeskedés. Szinte az üveggel egyszerre ürül ki a buksza is. Jót szórakoztunk.
3.
Késő este. Koncert. Bömböl a zene. Fiatal házaspár. A férfi ölében pár hónaposnál nem nagyobb gyerek. Mindent jól hallanak, szemben a hangszórókkal, azoktól kb. 6,5 méterre. A gyerek csodálatos módon elalszik. Egy idő után érzik, túl hangos. Még felébred a gyerek. Nem szeretnék, valamit tenni kellene. Az anya elővesz egy kendőt, letakarja a gyerek fejét. Hmmm. Sem oldalra, sem hátra nem lépnek egyet sem. A kendő bizonyára jó hangszigetelőből készült. A gyerek tovább alszik. Ő fog majd sok-sok év múlva az első sorban ülni.

Sorbanállás seprűért

"Tanulj fiam, mert a végén még utcaseprőnek sem vesznek fel!” Mindannyian hallottuk ezt – vagy az ehhez hasonló – dörgedelmet annak idején az iskolában, ha nem is nekünk címezve. Bár az én megboldogult iskolaéveim idején még korántsem volt annyira megizmosodva a diszkrimináció–ellenesség, már akkor sem tartottam helyesnek, hogy az utcaseprőséget mint az ördögfajzat megfelelőjét használják a gyerekek riogatására. Lám, igazam lett, az utcaseprői „hivatal” manapság már egyenesen kinőtte magát, keresett szakmává lépett elő: a budapesti közterület–fenntartó által meghirdetett 10 helyre 1000 ember jelentkezett. A százszoros túljelentkezés oka a vonzó bérezés: 130 ezer forint (kb. 2000 lej) bruttó. Ennek nettó értéke megegyezik a rezidens (gyakorló) orvosok fizetésével – egészen addig, míg az utcaseprőknek három hónap után jár majd + 30 ezer cafetéria (fizetésen túli, választható formájú juttatás) és + tömegközlekedési bérletet. Ekkor utóbbiak már többet kapnak a test betegségeit összeseprő fiataloknál. Mondják, hogy az utcaseprőnek jelentkezettek között 10% a főiskolát vagy egyetemet végzettek aránya. Esetükben talán már snassz is az utcaseprő megnevezés, lehetne mondjuk közúthigiénia–logisztikai menedzser.

                                   Így oldják ezt meg a találékony kínaiak...
                                                                                      (fotó: hungag.blogspot.com)

A diplomás jelentkezők között lelni mérnököt, de – újságírót is! Ezek után mi várható az iskolában, mint mondhat a nebulót fegyelmezni akaró pedagógus? Tanulj, fiam, mert nem vesznek fel utcaseprőnek, aztán lehetsz mérnök, vagy orvos. Ha meg minden kötél szakad, esetleg újságíró.

BR

A tegnapi, az Érmihályfalva és Érsemjén közötti híd lerombolásával kapcsolatos bejegyzésemre érkezett hozzászólás - amit ugye ti is megnézhettek, és csatlakozhattok - az Érmelléki Református Egyházmegye "nevű" állandó olvasómtól, aki a hídból napvilágra került téglákon látható betüjelzésekre szolgált lehetséges "megfejtéssel": a BR a Báró Rudnyászki rövidítése lehet. Fotót is küldött:

Feltételezem, hogy ez az ugyancsak a környéken történt épületrenováláskor kerülhetett elő valahol. Jó lenne kiegészíteni az infót: honnan való ez a tégla?; ki volt ez a BR?; lehetett köze a hídhoz is?
Aki még tud valami hasznos információt, esetleg van valami témába vágó fotója - segítse a helytörténészek munkáját - ugyanis én mindent továbbítok nekik.

Hidak a múltból

Közel 10 éve, 2001. augusztus 24-én, pénteken összeomlott a vasúti híd Biharpüspöki és Bihar között. Emlékszik még rá valaki? Sok adatot nem találtam meg, de a "korabeli" Bihari Naplóból vissza tudtam keresni, hogy emberéletben azért nem esett kár, mert az utolsó személyvonat az omlás előtt mintegy 40 perccel haladt át rajta. Ha éppen akkor omlik össze, akkor...
Emlékezhetünk rá, hogy a híd téglából kirakott, többszörösen boltíves szerkezetű volt. (Sajnos, nincs róla fotóm... Ha valakinek van, szóljon!)
Albert Ferenc kollégám (Isten nyugtassa....) 2001. augusztus 29.-én írta a BN-ben, hogy "állítólag az Osztrák Államvasutak már 1987-ben értesítette a Román Államvasutakat, hogy az általa épített hidakért a továbbiakban nem vállal felelősséget". Az összeomlott híd állítólag 100 éves volt, amikor lejárt a "szavatossága". De vajon miért nem tudták (akarták?) a figyelmeztetés után megerősíteni? - tette fel a (költői) kérdést Albert Ferenc. Vajon mi volt az, amiért egy esetleges katasztrófa lehetőségét is vállalták? - kérdezem én. Az elhanyagolás kivizsgálására bizottságot alakítottak, de felelősöket - na, kitaláljátok? - nem találtak, nyilatkozta akkor bizonyos Dan Ghidel, a Kolozsvári Területi Vasúti Igazgatóság vezetője a kolléga kérdésére. "Történetesen" éppen azokban a hónapokban zajlott a Nagyvárad és Szatmár közötti vonal korszerűsítése, így csodás módon, szinte kapóra jött, hogy a "magyarvilágbeli" híd összeomlott, és még baj sem történt.
2001. augusztus 29.-re improvizáltak a helyére egy vasúti talpfákkal alátámasztott "átjárót", így ideiglenesen helyreállhatott a közlekedés. Ezen a napon reggel, a Nagyváradról  Szatmárra 9.56-kor indult 4333-as számú személy volt, amelyik először áthaladt, 10 km/h sebességgel. Az újságból beszkennelt képen látni, hogy a vasúti kocsi ablakánál utasok vannak - ezért feltételezem, hogy előzőleg voltak terhelési próbák. Azt is látni, hogy még ott vannak a hídból megmaradt téglaoszlopok:

Magam is utaztam a vonatokon akkoriban, elég furcsa volt lenézni az ablakból a semmibe... A mai állapotot meg ismerjük. Új híd épült, mely nyomokban sem hasonlít elődjére: gyakorlatilag egy töltés, mely alatt betongyűrűben csordogál a patak, s melynek tetején vasúti sínpár fut. Az egykori épített örökség pedig lassan a feledés homályába vész...
Mindezt azért elevenítettem fel, mert pár napja a püspöki híd egy "kistestvérét" rombolták le Érmihályfalva és Érsemjén adminisztratív határában.
Pár hete arra járva úgy éreztem, le kell fotóznom:

              A másik oldalról:

               A magasból lenézve:

A határátkelő felé vezető út javítása során a hídon is aszfaltoztak, de a mellette leaszfaltozott sáv sejteni engedte, a híddal "valami" történni fog:

Helytörténészektől érdeklődve nem sokat tudtam meg a híd történetéről. Az alatta folyó patakot régen Füzes pataknak, ma Csíkfolyásnak ismerik. A szerkezet és a téglák alapján azt mondják, hogy 1860 előtt, de megeshet, hogy a XVIII.-XIX század fordulóján épült. Mint mondtam, a két település határán van - vagyis volt. Érdeklődtem, mindkét önkormányzatnál tudnak a lerombolásáról, de egyiknek sem engedtek beleszólást abba, mi történik a nemzetközinek minősített úton.
Ez történt:

(Ez a kép ugyanarról a helyről készült, mint a fentebbi első.)
A forgalmat pedig az említett "kisegítő" útra terelték:

Lehetséges, hogy a híd javításra szorult. Kérdés, hogy miképpen kivitelezik ezt. Visszakapjuk-e, vagy eltüntetik épített örökségünk egy újabb darabját?

Három óra, két koncert, egy nap

A változatosság kedvéért most nem fanyalogni fogok, hanem lelkesedni. Pedig falunapokról lesz szó - végül is hétfő van.
Szombat este Paptamásiban lépett fel Zoltán Erika.

Megboldogult fiatal korom nagy énekesnője volt, úgy hogy a nosztalgia szól ki belőlem. A szövegeit még most is tudom - érdekes, hogy ezek hogy beivódnak ez ember agyába.
És érdekes, hogy a fiatalok és éneklik, szeretik.
Aztán még ugyanazon az estén Érkörtvélyesen is fellépett - ha már elindult.

Én pedig utána mentem - a családnak is kell egy kis szórakozás. Így esett meg, hogy 3 órán (és 60 kilométeren) belül kétszer láttam ugyanazt a koncertet.
Akármennyire is tisztában van az ember az idő múlásával, azért csak felkapja a fejét mikor elhangzik a hangszóróból, hogy "ez a dal már 25 éves elmúlt".... Huhhh...
Hát, bizony tőle is hihetőbb volt akkoriban, hogy "cérnának hívtak az iskolában"...

A király szentesítése

Szoktunk büszkélkedni vele, hogy számarányunkhoz mérten a magyarság kiemelkedő mértékben van jelen a világ nagyjai között. Itt vannak például a Nobel–díjasok. De a szentek sorába emelt királyi fők lajstromozásakor sem vallunk szégyent, gondoljunk csak országalapító Szent Istvánra, az ő fiára, Szent Imre hercegre, vagy Nagyvárad alapítójára, Szent Lászlóra. Büszke keblünk tovább dagadhat, hiszen rajongói szeretnék elérni, hogy egy újabb király emelkedjen a szentek sorába: Zámbó Jimmy!

                                                                              (fotó: stop.hu)

A szentté avatás előszobájának szokás nevezni a boldoggá avatást, szerintem ezt a lépcsőt azért hagynák ki a kezdeményezők, mert a több, mint 10 éve halott, a rajongói által egyszerűen csak „A király”–nak nevezett énekes már életében boldog volt.

                                           Zámbó Jimmy sírja a csepeli temetőben....

Ezen kívül sokaknak okozott még boldogságot, sőt, ezt halála után is folytatta. Igen, hiszen a hátramaradt testvérek azóta csak igazán boldogok, mióta egész jól megélnek a hagyatékból, illetve még abból is lehet egy kis boldogság–pénzmaghoz jutni, hogy időről–időre gerjesztik a vitát: balesetben hunyt el, öngyilkos lett, vagy mások öngyilkolták meg?

                                            ...és virtuális sírja az interneten
                                                                     (fotók: zambojimmy.network.hu)

Megnéztem: a szentté avatáshoz szükséges csodákkal nem lenne gond. Az interneten lehet találni olyanokat, akik – hogyan máshogy?! – szentül vallják: Jimmy dalainak hatására gyógyultak ki ilyen–olyan nyavajáikból. A szentté avatási kérelemre nem érkezett válasz a Vatikánból. Ami persze nem csoda.

Hull a csillag

Most látszólag labdarúgásról, és egy labdarúgóról lesz szó, valójában egy embertípusról, egy viselkedési módról - vagy inkább egy viselkedni nem tudási módról.
Szakemberek szerint a jelenkori román(iai) labdarúgás legnagyobb tehetsége Adrian Mutu. Aki a nevére kattintással "bejövő" életrajzát elolvassa - és eddig nem ismerte - az talán meg fog lepődni, látva, hogy euró milliókról, sőt, tízmilliókról esik szó átigazolásakor, a csapatok között pedig az Inter, a Parma, a Chelsea, a Juventus, a Fiorentina, a Roma sorjázik. Volt edzője az a José Mourinho is, akinél manapság nem kell nagyobb név a szakmában.

                                           Itt még a Chelsea mezében
                                                                           (fotó: sportworldnews.com)

A labdarúgóról mégsem mondható el, hogy befutott világsztár. Cselei, góljai helyett mindenki jobban emlékszik dopping és kábítószer-botrányaira - melyek miatt a híres klubok kirúgták, eltiltották, egyszóval nem kompromittálták magukat vele. Korunk fiataljainak leginkább zenészek és focisták a példaképei. Hát, Mutu nem jó példakép.
Annak ellenére, hogy 32 éves, ami a fociban már nem számít fiatalnak, és kevesebb van előtte, mint mögötte, nem nőtt be a feje lágya. Tegnap este játszott a román válogatott Riminiben, San Marinó ellen. Mutu úgy készült a meccsre, hogy egy másik válogatott társával, a szintén nem szeplőtelen előéletű Gabriel Tamaş-sal egyszerűen elmentek piálni.

                                                   Mutu és Tamaş
                                                                                           (fotó: gsp.ro)

Az edző Victor Piţurcă meg következetes volt, kirúgta őket a keretből, és bejelentette, hogy a válogatott meznek is búcsút inthetnek.
És most következik két, a viselkedési módokra vonatkozó kérdés, vagy megállapítás - vagy ilyesmi.
1. Felelőtlenség vagy inkább nagyképűség az ilyen sportolói viselkedés? Annak fitogtatása, hogy én, a sztár, bármit megtehetek - és ehhez kapcsolódik, hogy...
2. Bár az edző megállapította a büntetést, kérdés, hogy nem bírja-e rá a változtatásra a szövetség, tekintve, hogy ilyen "zsenikről" van szó?
Lehet most persze vitatkozni következetességről, a sport és a labdarúgás érdekeiről, sőt, nemzeti érdekekről is. De lehet becsületességről, erkölcsről, péladmutatásról. Akár egy egész sportolói karrier vetületében is.
Amúgy az vitathatatlan, hogy Mutura (és Tamaş-ra) nagy szüksége lenne a román válogatottnak, mely hosszú évek, sőt, évtizedek után hátrébb szerepel a világranglistán, mint a magyarok. (Magyarország 47,....Románia 53,.....San Marino 203).
Tegnap este a világranglista utolsó helyezettje, San Marino ellen alig sikerült 1-0-ra nyerniük, nagy kínok között. (Összefoglaló itt.) Hát, talán emiatt számíthat Mutu bűnbocsánatra. De csak itthon. A profik világában azt hiszem már korábban leírta magát. Ez most egy újabb lépcső lefelé.

Are You Pénzügyileg facsart?

Az alábbi szöveget ma délelőtt kaptam. Ezek a "pénzügyesek" nem hagynak békén engem (sem). Biztos észrevették, hogy nem jelentkeztem a múltkori nyereményre, most kölcsönt kínálnak.
Ajánlom figyelmetekbe a gépi fordításból adódó nagyszerű fordulatokat - ezek megalapozzák az ember bizalmát, és bizonyítják, hogy nagyszerű, komoly, hozzáértő szakemberek ülnek a vonal túlsó végén, akik értenek a kommunikációhoz.
Mindig elcsodálkozom, amikor hallom, hogy mindig akadnak emberek, akik elhiszik az ilyen, és ehhez hasonló átveréseket.
"Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülység. De a világegyetemben nem vagyok olyan biztos." (Albert Einstein)
A levél - (az (xxx) helyén egy e-mail cím volt, amit kitöröltem):

Helló,

Are You Pénzügyileg facsart? Do You Seek kölcsön törlése az adósságait / Bills? Do You Seek pénzügyminiszter beállítani a Saját Business? Do You Seek finanszírozása számos egyéb folyamatok? Jelentkezzen Hitel ajánlat? Ön keresi a legit kölcsönt? Fáradt keresek kölcsönök és jelzáloghitelek? Voltál már fordult le a bankok? Voltál is csalás egyszer? Akkor a pénzügyi trauma felett ajánlunk Hitelek $ 3,000.00 a 10.000.000 $ .. 00 Max 3%-os kamatot rate.We hitelesített és megbízható. Segítünk a pénzügyi támogatást. ha érdekel írjon nekünk e-mailben (xxx)

(* Személyi kölcsönök (Secure és a nem biztonságos)
(* Business hitelek (Secure és a nem biztonságos)

Ön tanácsot, hogy töltse ki ezt az információt az alábbi, és küldje vissza nekünk.

KÉRELMEZŐ adatai:
===================================
* (A pályázó neve ):......................
* (Cím: A kérelmező ):..................
* (City): ...........................................
* (Állami ):...........................................
* (Ország): .....................................
* (Nem): .......................................
* (Családi állapot): .............................
* (Életkor ):............................................
* (Foglalkozás ):..................................
* (Jövedelem Rate): ...............................
* (Hitel összege Szükséges ):..................
* (Tel ):.............................................
* (Mobile ):........................................
* (Kölcsön időtartama ):...............................
 Tehát egyszerűen Kapcsolat Most az e-mail (xxx)

A postás egyszer sem csengetett* - csak jött

...és ahogyan tegnap már beígértem, jöjjön  most megint egy kis hét eleji - az elmúlt hét végéről szóló - falunapozás. Kiskerekiben (is) voltam, és a kiruccanás nem múlt el élmények, és újabb felismerés nélkül.
Kezdjük az utóbbival.
Hát persze, hogy volt sztárvendég.
A Postás Józsi.

Ha van olyan széles e hazában, aki nem tudja, ki ő, hát itt pl. megtudhatja. Bevallom, kikerestem ugyan ezt a linket, de nem olvastam el :(
A fiatalember egyébként nagyon szimpatikus volt a színpadon, és a színpad mellett is. Elmondta a közönségnek, amit egyébként mindenhol el szokott  mondani, hogy ő valóban postás, Balatontapolcán. És, hogy mi a felismerés? Hát az, hogy tulajdonképpen mindegy, hogy kit is hívnak meg a falunapokra, ilyen mulatósokat énekelni. Mindegyiknek van max 2-3 saját (?) dala, nótája - aztán jön mindenféle a nagy közösből, amire a közönség vevő lehet. Például a Táncolj cigánylány, vagy az Aranyeső - szándékosan más-más előadókat linkeltem ide, bizonyítandó, mindenki énekel mindent. Ráadásul minden dalhoz hozzányulnak, magyarnótához, rock-és popslágerekhez, népdalokhoz, operettekhez - és máris mulatós tucc-tucc lesz belőle, vagy mű-cigánynóta. Ez a Postás is énekelte például a Neoton együttes (az eredeti idején még nem Familia volt) Kell, hogy várj című klasszikusát. Példa, hogy ezzel is boldog-boldogtalan rázta már a gázsi-fát: Zámbó Jimmy+Lagzi Lajcsi (Galambos Lajos)+Pataki Attila(!).
BÓNUSZ: Nesze neked - ezt meg most találtam, valami amatőr, aki Puszedly-nek nevezi magát. Illik ebbe a falunap fílingbe - a művésznév már passzentos.
És zárásként még egy észrevétel: a falunapok elengedhetetlen kelléke lett a pofozógép.

A fiúk pár lej ellenében megmutathatják országnak-világnak, ki a legény a gáton. Meg a barátnőknek is meg lehet mutatni, milyen kemény ököllel találja szembe magát, aki szemet vet rájuk. (Esetleg ők, ha ők vetnek szemet...) Láttam már olyat is, ahol rúgásra alkalmas gép is volt. Remekül tudok szórakozni az ilyen erőművészeken. Mondom én, hogy minden falunapon lehet találni érdekességeket.
(*A postás mindig kétszer csenget)

"Színesfémtolvajok" városa

Már-már hagyomány lesz belőle, hogy hétfőnként az elmúlt hétvégi falunapi "kalandjaimról" írok. Most is ezt terveztem, lenne miről - de halasztom, mert nem hagyhatom szó nélkül: mára virradóra valaki(k) leverte(-ték) a nagyváradi Garasos hídról azt az emléktáblát, amiről a minap írtam. Ennyi maradt belőle:

                                                                 (fotók: Bihari Napló)
Bár hivatalosan óvatoskodva fogalmaznak, szerintem ideje lenne kimondani végre egyértelműen, hogy nem a "nemesfémtolvajok" a tettesek. Hiszen most már nem csak a plakettet vitték, de annak márvány lapját is leverték. Ami elsőre még nem sikerült, csak eltörték:

Értem én, olyan jó azt mondani, hogy Várad a tolerancia városa, meg a tolerancia szigete, és mintha ennek hangoztatása hatására ez így is lenne. Hát nincs így. Vannak, akiknek Várad nem a tolerancia városa és kész! A múlt héten még arra fogadtam volna, hogy a csütörtökön újraavatott focis emlékmű jön újra sorra, de a "színesfémtolvajok" rafináltabbak voltak, gondolták, ha már "megpuhították" a táblát, befejezik, amit elkezdtek. Még jó, hogy nem fogadtam. Mondja a váradi Polgármesteri Hivatal szóvivője, hogy a tábla megrongálása óta minden este járőröztek arra a rendőrök. Hát, hiába. Az ilyen "színesfémtolvajok" sajátja, hogy körültekintőek. Megeshet az a csalafintaság, hogy ők is figyelték a rendőröket, és pont nem akkor merényeltek a tábla ellen, amikor a fakabátok arra járőröztek. Nagyon furmányos nép a "színesfémtolvaj". A rendőrnek meg lehet fel sem tűnt volna egy létrát meg valami ütő-vágó-feszítő alkalmatosságot, később pedig már létrát meg valami ütő-vágó-feszítő alkalmatosságot, meg egy töröt  márványtáblán színesfém plakettet cipelő "színesfémtolvaj" banda.
Éppen ma szerelik fel a beígért térfigyelő kamerákat. Pont jókor. Ha valaki még el szeretné lopni azt a kis márványdarabot, azt jól lekamerázzák. Tanulság: a "színesfémtolvajok" is olvasnak újságot, meg néznek helyi tévét, és tudták, hogy bekamerázás lesz. Ezért igyekeztek. A "színesfémtolvaj" előrelátó népség.
"Ioana Indries, a rendőrség szóvivője lapunk (mármint a Bihari Napló) érdeklődésére válaszolva elmondta, hogy a rendőrséghez nem érkezett sem panasz, sem feljelentés az első rongálás kapcsán. Ez azt jelenti, hogy a rendőrség nem nyomozott az első rongálási ügyben."  Ne te ne, mintha korábban azt mondták volna, hogy lesz feljelentés, meg ismeretlen tettes elleni nyomozás. Nem mintha az eredmény nem ugyanaz lenne - de azért mégis, már a formára sem adunk?
Ha kell, a táblát százszor is visszateszik, mondja az illetékes. Valóban, ez lehet az ellenszer. Aztán valaki majd csak megunja...
A történtek ismeretében - és mintegy ismételve a múlt heti bejegyzésemet - továbbra is várom, mikor kerül ismét sor a focis emlékműre.
Azt hiszem, a "színesfémtolvaj" banda nem csak rafinált, körültekintő, furmányos és előrelátó, de kitartó is.
Én meg most nem vagyok derűlátó.

Útelágazás

Elválnak útjaik: kivonul az utópályát (nem) építő Bechtel Romániából!
Na, ezen aztán van aki örömködik, van, aki ismét a mindent átszövő korrupciót, arcátlanságot, balkáni tempót emlegeti.
Én utóbbi táborhoz tartozom.
Néhányszor jártam a Bihar megyei szakaszon, az építők meg a megbízóik általában a berettyószéplaki szakaszhoz citálták az újságírókat. Inkább még az építkezés (?) korai szakaszában. Érdekes, hogy a beruházás bírálói is mindig ugyanezt a széplaki helyet szemelték ki maguknak, amikor hőzöngeni akartak.
Volt olyan eset, amikor kollégákkal együtt érkeztem oda Váradról, kisbusszal vittek bennünket, a helyszínen aztán kaptunk védősisakot, láthatósági mellényt, sajtóanyagot -benne ajándék golyóstollat, mappát, térképet az autópálya egész útvonaláról. Voltak szép szavak, lehetett fényképezni, sőt, ajánlatos volt. Mindebből kiderül, hogy ez még nem sokkal azután volt, hogy 2004-ben megkezdődtek a munkálatok, és az akkori miniszterelnök, Adrian Năstase és bandája aláírta a rövid úton titkosított szerződést.

                                                                      (fotó: maszol.ro)

(Úgy szeretem a hasonló titkosításokat, mikor valamit titkosítanak kb. annyi időre, mikor már senki nem fog élni azok közül, akiket leginkább érdekelne, vagy akik közül valakit fel kellene akasztani miatta - de erről majd egyszer máskor.)
Aztán volt idő, amikor gyakran elmentem a Bechtel egyik, talán legnagyobb Bihar megyei telephelye mellett Bisztraterebesnél, és párszor megálltam fotózni a ki- és behajtó nehézgépeket - mintegy készülve arra, hogy egyszer még jól jöhet illusztrációnak. Ekkor már "biztonságos" távolságból fotóztam, az örzővédők így is méregettek, de túl messze voltam, hogy a nyomomba eredjenek...
Aztán volt olyan is, hogy nem Váradról érkeztem az újságírók hadával, hanem más irányból, és ott akartam csatlakozni hozzájuk. Hát, volt egy kis egyezkedés, mire megértették, hogy nem ipari kém vagyok, aki be akar épülni az újságírók közé. Ekkor már bizalmatlanok, meg gyanakvóak voltak. Mindebből kiderül, hogy ez már sokkal azután volt, hogy megkezdték a munkát, annyira sokkal, hogy egyszer-másszor már abba is hagyták, meg újrakezdték, egyezkedtek az állammal.
A részleteket mindenki ismeri, könnyű utána olvasni. Jövőre kellene ugye készen legyen a Bors-Brassó közti 415 km autópálya, amiből elkészült 50, és most az áll a válást kimondó szerződésben, hogy 300 érintetlen marad, ellenben befejezik a Bors és Berettyószéplak közötti szakaszt. Röpködnek az adatok, hogy az állam mennyit fizetett, az amerikai cég mennyit kért, és mennyit követel még, mennyi az adósság.
Én leginkább arra lennék kíváncsi, hogy
-névsorba szedve kik voltak, akik megkötötték az ország számára nyílvánvalóan hátrányos szerződést?
-mennyit nyúltak le azért, hogy ennyi évig ment a huzavona, miközben továbbra is tűntek el az euró-százmilliók?
-vajon az Egyesült Államok kormánya milyen intézkedést hozna, illetve hozott volna már réges régen, ha nálunk egy cég így járt volna el, mint az amerikai cég Romániában?

              Itt autópályának kellene lenni. De nincs. A semmit őrzik a Bechtel örzővédői
                                                                             (fotó: blogosz.freeblog.hu)

A továbbiakat tekintve, érdekes lesz, hogyan bejeződik majd be ez a Bors-Berettyószéplak szakasz. Nem kevésbé, hogy hogyan "szerzik" meg a kivitelezőt a függőben maradt 300 kilométerre - és az megint mennyibe fog kerülni, és mikor lesz kész?
Nem kétlem, hogy annak "mentén" is számos ház, nyaraló, villa fog megépülni.
Mert ez egy ilyen ország.
Ahol 7 év alatt a tervezett 415-ből 50 kilométer autópálya épül meg. De az ellenben a világ legdrágább 50 kilométere.
Végül pedig az építő és az építtető örül, hogy megszabadul egymástól.
Lehet, van is okuk az örömre. Hiszen mindkét oldalon vannak, akiknek gyümölcsöző volt az együttműködés. Legrosszabbul, mint mindig, az adófizető állampolgár járt, akinek pénzét a feneketlen zsákba dobálták. A sok ilyen közül az egyikbe, amin történetesen  az "autópálya építése" cimke van.
De végül is kit érdekel az adófizető állampolgár?!

Avatunk, meg újraavatunk

Szobrot avattak ma Nagyváradon. Pontosabban újraavatás volt.
Még tavaly avatták fel - először - azt a szobrot, melyet az RMDSZ állíttatott a Nagyváradi Atlétikai Club alapításának, és az első futballmérkőzés 100. évfordulójára. Ha valaki nem emlékezne, tavaly volt egy időszak, amikor az RMDSZ meg az EMNT futott egy rövid távú "versenyt", hogy ki a jobb magyar. Ezt írtam akkor:
                     Közéleti sportpálya

Egyre divatosabb kommunikációs húzás a pártok részéről, hogy soraikba igazolnak egy–egy sikeres – és ennek következtében általában közkedvelt – sportolót, emelni a párt renoméját. A politikusok ellenben sokszor sportot űznek a politikából, hasonló céllal. Vegyük például a Nagyváradi Atlétikai Clubot, mely ugye elsőként lett vidékiként magyar focibajnok, később román is*. Az embernek az az érzése az utóbbi időben, hogy emlékét már versenyszerűen ápolják a vidéki politizálás sportolói. (Nézze el nekem az olvasó, ha több sportág szakkifejezéseit vegyítem az alábbiakban, elvégre a sport és a politika is olyan gyönyörködtetően sokszínű.) Első játékrész: kisakkozták a nagyváradi stadion számára egy magyar focista nevét**. A hosszabbításban némi csörte zajlott a magyar változat feltüntetéséért, és sikerült bevinni a döntő találatot. Második játékrész: a NAC 100. születésnapjára nagyszabású ünnepség készül, került nyílvánosságra pár hete. Harmadik játékrész: az előző hír után hamar kiderült, a NAC szobrot kap első meccsének helyszínén, és a terv egy sprint gyorsaságával meg is valósult. Negyedik játékrész: lezajlott a szoborállítás által megelőzött ünnepség és gálameccs – mindkettőn voltak edzői utasítások, leütött magas labdák, kihagyhatalan ziccerek, de még talán kapufák is. Ötödik (eddigi utolsó) játékrész: díj létesült fiatal focisták jutalmazására. Talán feltűnt a kedves olvasónak: a fenti közvetítésben a szpíker nem nevezte meg az egymást cselező csapatokat. Tette ezt annak tudatában, hogy mindkettő ugyanazon a hazai térfélen játszik. És abban a reményben, hogy a meccset barátságosnak nyílvánítják, talán mezcsere is lesz végül. Esetleg mindkét mezt lecserélik egy közösre. A közönség érdekében.

      (*Magyar bajnok – 1943/44, román bajnok – 1948/49

       **Bodola Gyula – Brassó,1912–Budapest,1992 – román és magyar válogatott labdarúgó, edző. A stadion 2008 novembere óta viseli nevét.)

(Bihari Napló, 2010. november 29.)

Szóval ekkor állították a szobrot. Aztán egy napon arra ébredtünk, hogy vandál kezek megcsonkították, annak színesfém része eltűnt. Aha, színesfém tolvajok - jött a megállapítás. De mivel gyanúsan sok, és csak magyar vonatkozású műemléket rongáltak meg ezek a "tolvajok", felrémlett a célirányosság réme.

Még éppen pár perce csak, hogy a helyreállított emlékművet újra felavatták:

                                                                      (fotók: bihari napló)
Talán két hete, hogy szintén újraavatták a Garasos hídon azt az emléktáblát, mely az eredeti helyére került. Utóbbi arra emlékeztette a nagyváradiakat (meg aki arra járt), hogy a Sebes Körös két oldalán lévő, akkori nevükön Széchenyi teret, meg az Ezredévi emlékteret az 1910-ben befejezett híd kötötte össze, használatáért garast kellett fizetni. Azt 1970-ben romboltatta le a hatalom, és helyére került 1974-ben a ma is álló betonhíd. Szóval, ezen volt az emléktábla, mely előtt magam is sokszor megálltam, mikor diákként váradi lakos voltam. Aztán egyszer csak ez a tábla is eltűnt. Vélhetően ugyanazok, vagy ugyanahhoz a csoporthoz tartozó "színesfémtolvajok" vitték el. Gavrucza Tibor székelyhídi lelkész, képzőművész kezdeményezésére szerveztek gyűjtést a tábla rekonstrukciójára, az általa a hídról készített képeslapot is árulták a jó ügy érdekében. Na, ennek avatásra került sor kb. két hete. Hogy aztán egy hét múltán újra beszédtéma legyen: a fém részét most nem vitték el (talán nem tudták levenni), de a táblát máris összetörték:

A ma avatott szobor vajon meddig állhat háborítatlanul?
Azt persze mondanom sem kell, hogy a "rongálók" és "tolvajok" után minden ilyen esetben sikertelenül nyomoz a hatóság...
Akinek nincs történelme, az a másokét sem tudja elviselni - olvastam nemrég valahol. Azt hiszem ez lehet a dolog nyitja - ez persze nem egy páratlan megállapítás. Az esetek bizonyítják, hogy az a történelem, illetve annak hiánya, akkor is cselekvésre tud késztetni "színesfém-tolvajokat", ha történelmi léptékkel mérve rövid időszakra - mindkét esetben kb. 100 évre - tekintünk vissza, és térben is "csak" egy városról van szó. Persze a rövid idő is lehet sok annak, akinek annyi sincs...
És, ha már említettem az elején a két magyar szervezetet - íme, egy kis adalék, miért kellene egységesnek maradni. Persze, ezt ők is tudják. Ezért még szomorúbb, ami  most van...

Felezünk?

Van egy jó hírem: nyertem 1 millió eurót!

Tényleg. Tuti e-mailt kaptam róla.
És ez már nem az első eset. Az év elején is kaptam egy ilyen üzenetet, igaz akkor "csak" 700 ezer eurót akartak hozzám vágni. Akkor így reagáltam:
               Szerencsés évkezdet

Igen, így kell indulnia egy szerencsés új évnek! E–mailt kaptam bizonyos dr.Andersen Klose–tól, aki a Süddeutsche Klassenlotterie (dél–németországi lottótársaság) nevében szólított meg, hogy aszongya: Dragi Winner! Na, képzeljék el, ez én vagyok, a kedves nyertes. Ugyanis sok–sok millió e–mail – cím tulajdonos közül engem ért a szerencse, hogy 700 ezer eurót nyertem! Na, mit szólnak? Amint kicsit oszlott a rózsaszín köd, kedvemet szegte, hogy a levél szövege igen zavaros, mint amit egy fordító program ültetett át egy általuk számomra idegennek vélt nyelvről románra. Aztán keresni kezdtem, hogyan is markolhatnám fel mielőbb a lóvét, hiszen az első busszal szerettem volna indulni Hawaira. No, erre nem adtak fogódzót, ellenben kérték, iziben küldjem meg az adataimat, erre nézve küldték is a kitöltendő rublikákat. Nem vagyok én egy önző ember, mondom, nézzük már meg az interneten, nyert–e még valaki. Hát képzeljék, igen! Olvasom egy helyen, hogy valaki már megelőzött, elküldte az adatait az enyémre megszólalásig hasonlító felszólításra. Pénzt ő sem kapott, ellenben kértek tőle kezelési költségként 745 USA dollárt. Bágátell. (Ha válaszolnék, azt mondanám: vonják le a nyereményből, a többit küldhetik.) Neki akkor esett le, ami már az elején fel kellett volna tűnjön: a jó hír hozóját Andersennek hívják, talán rokona is a nagy dán mesemondónak. Most aztán izgul, mire használják fel az adatait! Mint mondtam, jól kezdődött az új év. Máris megspóroltam 745 dollárt. Csak tudnám, hova pakoltam el?!

(Bihari Napló, 2011. január 14.)

Mondom, újabb e-mail jött, igaz, már vagy három napja - de idő kellett, hogy magamhoz térjek, úgy nyakon vágott a szerencse. Meg aztán azon is gondolkodtam, közzétegyem-e, hiszen fennáll a veszély, hogy ellepnek a kölcsönkérők, esetleg eddig nagyon ismeretlen, és még inkább szegény rokonok tűnnek fel a semmiből. Végül is 1 millió euró nem játék. Apropó játék, a levélből tudom, hogy egy játékon nyertem, miközben nem is tudtam, hogy részt veszek rajta: az e-mail címem sok-sok hasonló magán- és céges címmel együtt bekerült egy virtuális kalapba, ahonnan egy Fortunához vélhetően közel álló személy kisorsolta. Hát, ezt a szerencsét?! Mindez még július 29-én történt, és még melegében megkaptam az értesítést. Hihetetlen? Íme, a bizonyíték, én nem kamuzok:

Na, jó, belátom, kicsire sikerült a kép, de a lényeg, fent látszik nagyító nélkül is, hogy egymillió juró a tét.

Bevallom, járatlan vagyok az ekkora volumenű pénzügyekben, ezért üzletet ajánlok, és nem is leszek szűkmarkú: átadom a pénzfelvétel lebonyolításának jogát egy vállalkozó szellemű jelentkezőnek, és felajánlom fáradozásáért a lóvé felét! Könnyítésül elárulom, hogy bizonyos Mr.Frank Henriket kellene keresni, az egész üzenetet meg valami Mrs.Jane Luck írta alá. Olyan hitelesnek tűnnek. További infókat csak komoly jelentkezőknek árulok el.

Naaa? 50% !

Jelige: Kalandorok kíméljenek.

Szörnyek élmezőnyében

Az elmúlt napokban magyarok számos kimagasló eredményétől volt hangos a világsajtó, gondoljunk csak az öttusázók EB–aranyérmeire, az úszók és vizilabdázók VB–érmeire és helyezéseire. Ebben a dömpingben szinte elsikkadt egy másik magyar, a hülyeséget már élsportolói szinten űző teljesítmény világszintű elismerése: Geronazzo Máriát beválasztották a világ 12 legelfuseráltabb plasztikázott „hölgye” közé. (A teljes mezőny itt szemrevételezhető.) Sokakban feltevődhet a kérdés: ki ő? Hát, leginkább a pornó világából ismert (na, most lebuktam...), ajkait természetellenesen nagyra operáltatta. Aki még nem látta, az most előbb a még sérülékeny lelkivilágú kiskorúakat távolítsa el a közelből, majd kapaszkodjon meg, mert kemény sokkhatás fogja érni.

                              Eredetiben, már plasztikázva, és - fent - manapság
                                                                (fotók: odde.com)

Mária tuljadonképpen elit mezőnyben van, hiszen például Christina Aguilera és Victoria Beckham énekesnők elfuserált hónalja, továbbá Vivica Fox színésznő megnagyobbított, ugyanakkor behorpadt mellei közé verekedte be magát.

                                                 Victoria Beckham

Ronda ajkak tekintetében pedig Paris Hiltonnal vannak holtversenyben, de a magyar virtus mégis csak azt mondatja velem, hogy a mienk azért rondább. Aki végignézi az élmezőnyt, az láthat még férfiból nővé operált – és így mindkét nem csúfjává lett – nem is tudom, mondjuk talán úgy, hogy személyt...

... illetve olyan nőt is, aki ha nem szólal meg, jó eséllyel hihetjük egy műanyag barbinak.

Mária a világ rondaságainak elitjébe jutása kapcsán nyilatkozta, hogy ő a saját maga „alkotása”, külsőjével elégedett, az tükrözi lelki világát. Szeptemberben nyitja meg „szerelmi iskoláját”, ahol párkapcsolati tanácsokat fog osztogatni.

No, azt hiszem itt egy csipetnyi rész–magyarázat az összetett kérdésre, hogy miért is fogy a magyar. Kétségtelen, tantervét alapozhatja bőséges tapasztalataira, ám aki ránéz, annak szerintem bármi eszébe fog jutni, csak az nem, hogy... gyakorlati lépéseket tegyen a magyarság fogyása ellen.