Avatunk, meg újraavatunk

Szobrot avattak ma Nagyváradon. Pontosabban újraavatás volt.
Még tavaly avatták fel - először - azt a szobrot, melyet az RMDSZ állíttatott a Nagyváradi Atlétikai Club alapításának, és az első futballmérkőzés 100. évfordulójára. Ha valaki nem emlékezne, tavaly volt egy időszak, amikor az RMDSZ meg az EMNT futott egy rövid távú "versenyt", hogy ki a jobb magyar. Ezt írtam akkor:
                     Közéleti sportpálya

Egyre divatosabb kommunikációs húzás a pártok részéről, hogy soraikba igazolnak egy–egy sikeres – és ennek következtében általában közkedvelt – sportolót, emelni a párt renoméját. A politikusok ellenben sokszor sportot űznek a politikából, hasonló céllal. Vegyük például a Nagyváradi Atlétikai Clubot, mely ugye elsőként lett vidékiként magyar focibajnok, később román is*. Az embernek az az érzése az utóbbi időben, hogy emlékét már versenyszerűen ápolják a vidéki politizálás sportolói. (Nézze el nekem az olvasó, ha több sportág szakkifejezéseit vegyítem az alábbiakban, elvégre a sport és a politika is olyan gyönyörködtetően sokszínű.) Első játékrész: kisakkozták a nagyváradi stadion számára egy magyar focista nevét**. A hosszabbításban némi csörte zajlott a magyar változat feltüntetéséért, és sikerült bevinni a döntő találatot. Második játékrész: a NAC 100. születésnapjára nagyszabású ünnepség készül, került nyílvánosságra pár hete. Harmadik játékrész: az előző hír után hamar kiderült, a NAC szobrot kap első meccsének helyszínén, és a terv egy sprint gyorsaságával meg is valósult. Negyedik játékrész: lezajlott a szoborállítás által megelőzött ünnepség és gálameccs – mindkettőn voltak edzői utasítások, leütött magas labdák, kihagyhatalan ziccerek, de még talán kapufák is. Ötödik (eddigi utolsó) játékrész: díj létesült fiatal focisták jutalmazására. Talán feltűnt a kedves olvasónak: a fenti közvetítésben a szpíker nem nevezte meg az egymást cselező csapatokat. Tette ezt annak tudatában, hogy mindkettő ugyanazon a hazai térfélen játszik. És abban a reményben, hogy a meccset barátságosnak nyílvánítják, talán mezcsere is lesz végül. Esetleg mindkét mezt lecserélik egy közösre. A közönség érdekében.

      (*Magyar bajnok – 1943/44, román bajnok – 1948/49

       **Bodola Gyula – Brassó,1912–Budapest,1992 – román és magyar válogatott labdarúgó, edző. A stadion 2008 novembere óta viseli nevét.)

(Bihari Napló, 2010. november 29.)

Szóval ekkor állították a szobrot. Aztán egy napon arra ébredtünk, hogy vandál kezek megcsonkították, annak színesfém része eltűnt. Aha, színesfém tolvajok - jött a megállapítás. De mivel gyanúsan sok, és csak magyar vonatkozású műemléket rongáltak meg ezek a "tolvajok", felrémlett a célirányosság réme.

Még éppen pár perce csak, hogy a helyreállított emlékművet újra felavatták:

                                                                      (fotók: bihari napló)
Talán két hete, hogy szintén újraavatták a Garasos hídon azt az emléktáblát, mely az eredeti helyére került. Utóbbi arra emlékeztette a nagyváradiakat (meg aki arra járt), hogy a Sebes Körös két oldalán lévő, akkori nevükön Széchenyi teret, meg az Ezredévi emlékteret az 1910-ben befejezett híd kötötte össze, használatáért garast kellett fizetni. Azt 1970-ben romboltatta le a hatalom, és helyére került 1974-ben a ma is álló betonhíd. Szóval, ezen volt az emléktábla, mely előtt magam is sokszor megálltam, mikor diákként váradi lakos voltam. Aztán egyszer csak ez a tábla is eltűnt. Vélhetően ugyanazok, vagy ugyanahhoz a csoporthoz tartozó "színesfémtolvajok" vitték el. Gavrucza Tibor székelyhídi lelkész, képzőművész kezdeményezésére szerveztek gyűjtést a tábla rekonstrukciójára, az általa a hídról készített képeslapot is árulták a jó ügy érdekében. Na, ennek avatásra került sor kb. két hete. Hogy aztán egy hét múltán újra beszédtéma legyen: a fém részét most nem vitték el (talán nem tudták levenni), de a táblát máris összetörték:

A ma avatott szobor vajon meddig állhat háborítatlanul?
Azt persze mondanom sem kell, hogy a "rongálók" és "tolvajok" után minden ilyen esetben sikertelenül nyomoz a hatóság...
Akinek nincs történelme, az a másokét sem tudja elviselni - olvastam nemrég valahol. Azt hiszem ez lehet a dolog nyitja - ez persze nem egy páratlan megállapítás. Az esetek bizonyítják, hogy az a történelem, illetve annak hiánya, akkor is cselekvésre tud késztetni "színesfém-tolvajokat", ha történelmi léptékkel mérve rövid időszakra - mindkét esetben kb. 100 évre - tekintünk vissza, és térben is "csak" egy városról van szó. Persze a rövid idő is lehet sok annak, akinek annyi sincs...
És, ha már említettem az elején a két magyar szervezetet - íme, egy kis adalék, miért kellene egységesnek maradni. Persze, ezt ők is tudják. Ezért még szomorúbb, ami  most van...