2011. augusztus 8., hétfő

"Színesfémtolvajok" városa

Már-már hagyomány lesz belőle, hogy hétfőnként az elmúlt hétvégi falunapi "kalandjaimról" írok. Most is ezt terveztem, lenne miről - de halasztom, mert nem hagyhatom szó nélkül: mára virradóra valaki(k) leverte(-ték) a nagyváradi Garasos hídról azt az emléktáblát, amiről a minap írtam. Ennyi maradt belőle:
                                                                 (fotók: Bihari Napló)
Bár hivatalosan óvatoskodva fogalmaznak, szerintem ideje lenne kimondani végre egyértelműen, hogy nem a "nemesfémtolvajok" a tettesek. Hiszen most már nem csak a plakettet vitték, de annak márvány lapját is leverték. Ami elsőre még nem sikerült, csak eltörték:

Értem én, olyan jó azt mondani, hogy Várad a tolerancia városa, meg a tolerancia szigete, és mintha ennek hangoztatása hatására ez így is lenne. Hát nincs így. Vannak, akiknek Várad nem a tolerancia városa és kész! A múlt héten még arra fogadtam volna, hogy a csütörtökön újraavatott focis emlékmű jön újra sorra, de a "színesfémtolvajok" rafináltabbak voltak, gondolták, ha már "megpuhították" a táblát, befejezik, amit elkezdtek. Még jó, hogy nem fogadtam. Mondja a váradi Polgármesteri Hivatal szóvivője, hogy a tábla megrongálása óta minden este járőröztek arra a rendőrök. Hát, hiába. Az ilyen "színesfémtolvajok" sajátja, hogy körültekintőek. Megeshet az a csalafintaság, hogy ők is figyelték a rendőröket, és pont nem akkor merényeltek a tábla ellen, amikor a fakabátok arra járőröztek. Nagyon furmányos nép a "színesfémtolvaj". A rendőrnek meg lehet fel sem tűnt volna egy létrát meg valami ütő-vágó-feszítő alkalmatosságot, később pedig már létrát meg valami ütő-vágó-feszítő alkalmatosságot, meg egy töröt  márványtáblán színesfém plakettet cipelő "színesfémtolvaj" banda.
Éppen ma szerelik fel a beígért térfigyelő kamerákat. Pont jókor. Ha valaki még el szeretné lopni azt a kis márványdarabot, azt jól lekamerázzák. Tanulság: a "színesfémtolvajok" is olvasnak újságot, meg néznek helyi tévét, és tudták, hogy bekamerázás lesz. Ezért igyekeztek. A "színesfémtolvaj" előrelátó népség.
"Ioana Indries, a rendőrség szóvivője lapunk (mármint a Bihari Napló) érdeklődésére válaszolva elmondta, hogy a rendőrséghez nem érkezett sem panasz, sem feljelentés az első rongálás kapcsán. Ez azt jelenti, hogy a rendőrség nem nyomozott az első rongálási ügyben."  Ne te ne, mintha korábban azt mondták volna, hogy lesz feljelentés, meg ismeretlen tettes elleni nyomozás. Nem mintha az eredmény nem ugyanaz lenne - de azért mégis, már a formára sem adunk?
Ha kell, a táblát százszor is visszateszik, mondja az illetékes. Valóban, ez lehet az ellenszer. Aztán valaki majd csak megunja...
A történtek ismeretében - és mintegy ismételve a múlt heti bejegyzésemet - továbbra is várom, mikor kerül ismét sor a focis emlékműre.
Azt hiszem, a "színesfémtolvaj" banda nem csak rafinált, körültekintő, furmányos és előrelátó, de kitartó is.
Én meg most nem vagyok derűlátó.

4 megjegyzés:

  1. Tegyék vissza százszor is, ha kell, aztán majd meglátjuk... De én mostmár mást írnék arra a táblára. Mondjuk ezt:

    "Aki rossz szándékkal illeti e táblát, arra hetediziglen átok szálljon. Ha létrára teszi a lábát, mindkét bokája hat darabba törjön.A szörnyű átok levételéhez az kell, hogy hét pópa a nap hét napján hétszer fusson át a Garasos hídon, miközben a Pusztai Farkasok nyilai záporoznak rájuk."

    Szerintem a "színesfémtolvajok" ezt halálosan komolyan vennék, semmi jobban meg nem rémíti őket, mint egy becsületes ortodox átok.:)))

    VálaszTörlés
  2. VÁLASZ
    Terez anyunak:
    -Eeeeeezz jjjjóóóóó! Bírom a humorod!
    "becsületes ortodox átok" - haláli :)

    VálaszTörlés
  3. Azt hitted,hogy viccelek? Szerintem ez egy használható ötlet. Úgy hisznek a rontásban, hogy ha csak a gyanúja is felmerül, rögtön elzarándokolnak valamelyik szentjük épen maradt nagylábujjának harmadik újperecéhez, s ha szerencsénk van, vissza sem jönnek.:))
    Csak meg kellene írnod valamelyik helyi román lapban, hogy értesüléseid szerint a rongálókra átok száll, kicsit kiszíneznéd némi borzalommal, miszerint az átok már aktiválódott, s többet soha nem nyúlnának hozzá.

    VálaszTörlés
  4. inkább maradjon a tőrőtt tábla mementoul mint a tolerancia emléke égjen az ő pofájuk,főlé meg jo nagy táblát az eredeti elképzelés szerint.azért jo hogy előre bejelentették a kamerákat nehogy valamelyik prominens személy csemetéjére ismerjenek a kandi szemek....

    VálaszTörlés