2018. július 2., hétfő

Ne hintáz(tass) a lengőhídon

Itt van, tessék, nekem később senki ne mondja, hogy nem szóltam:
Hogy nem érted? Jó, itt van kinagyítva:
A Tordai-hasadékról van szó, a legmagasabb pontjaikon 250 - 300 méter magas sziklafalak övezte, közel 2 km-es szakadékban a Hesdák patak folyik végig. Utóbbi fölött vezet át több híd is, követve a jobb és bal oldali ösvények vonalát. Van, amelyik híd stabilabb, van amelyik "lengőbb". Ezek egyikénél van a képen látható tábla, miszerint az a 3. számú, a hasadék középtáján, legfeljebb 10 személy használhatja egyszerre, ám nekik sem szabad sem időzni rajta, főleg nem hintáztatni azt. A munkálatot '97-ben a Soros Alapítvány támogatásával végezték el - gyanítom, renoválásról és/vagy megerősítésről lehet szó, hiszen korábban is közlekedtek arra valahogyan. A tegnapi ottjártamkor magam is láttam, hogy magyarul, románul és angolul beszélők mellett számomra felismerhetetlen nyelven társalgó színes bőrű, továbbá arab országbelieknek kinéző férfiak, nők és gyerekek is járkáltak a hasadékban, nézték a sziklafalakat, sőt, átmentek ezen a hídon is. (Hasonló tapasztalatom volt később a tordai sóbányában, vagyis említettek a mélybe is lemerészkedtek.) 
Ajánlom, mindenki óvatosan közlekedjen a Tordai-hasadékban (is), hiszen keskenyek az ösvények, sok a csúszós kő, alig van korlát vagy a kapaszkodást segítő, a sziklafalba erősített sodrony. 
Legyen mindenki éber, első a biztonság.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése