Amikor megjött a drónok serege, olyan szél kerekedett, hogy azt hittem, kiesek a székből. Kapaszkodtam a karfába, jól is tettem, mert amikor a kamionnal menekültünk, olyan kanyarokat vágtunk az erdei, szűk csapáson, hogy másként nem maradtam volna helyben. Meg aztán lőttek is ránk serényen, csak úgy villogott a környék. Dübögtek a gépfegyverek, s mikor már úgy látszott, nincs kiút, felrobbantottuk a fél erdőt, volt olyan légnyomás, hogy tisztán éreztem: hátba vágott. Mikor már sokadszorra ültünk fel a helikopterre, tudtam, nem kellett volna rövid nadrágban és csak egy szandálban maradnom, mert az éjszakai hideg szélben konkrétan szétfagyok. És legközelebb az esernyőt sem hagyom a csomagtartóban, mert menekülés közben legtöbbször az eső is elered. Arról nem is beszélve, hogy amikor az elnökkel beugrottunk a tóba, na az volt a csobbanás...
Nem, most nem az jön, hogy és akkor felébredtem, mert egyáltalán nem aludtam, tisztán láttam a füstöt (ami por volt valójában), amikor felrobbant a kórház sürgősségi osztálya. Nem, nem beutalt voltam ott, nem a kényszerzubbony elől menekültem, csak 4DX-ben láttam a Támadás a Fehér Ház ellen - A védangyal bukása című filmet. Nem volt rossz - se a film, se a körítés - de nem ígérem, hogy ezután mindig ilyenre megyek. A stabil szék valahogy jobban vonz, meg nekem tökéletesen elég, ha a szereplők áznak, nem én. Annyi jó mégis volt benne, hogy amikor kijöttem a teremből, a sok szélvihartól elgémberedett és lefagyott tagjaimnak szinte jólesett pár percig az annyit átkozott hőség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése